Being Erica 1. évad

2009. december 13.   -   3 komment

írta: sajtosrolo
ez tetszett

Szeretnivaló kis sorozat, végig lekötött a történet, és a szereplők is szimpatikusak.
being-erica--promo-pictÉrdekes, hogy Erica nekem először olyan volt, mint Jennifer Aniston és még 3 ismerősöm keveréke. Egyébként ebben a sorozatban szinte mindenki emlékeztet valakire, vagy külsőleg más színészre, vagy barátokra, ismerősökre, utóbbiak esetében még belső tulajdonságokkal is.
Mivel igazán kedves történet, és nagyon valóságos (leszámítva persze a visszamegy a múltba dolgot - az csak ad egy a pluszt) hamar belopja magát az ember szívébe. Erica egyáltalán nem tökéletes, valamennyien elkövet(het)ünk életünk során hasonló "hibákat".
Egyébként úgy vettem észre, hogy összességében többet volt Erica a jelenben, de ez nem okozozott negatív irányú változást, ugyanúgy szórakoztató maradt, és cseppet sem unalmas. Talán egy rész volt, ami kevésbé tetszett, ami nem számít semmit.
A soundtrackje remek, kicsit a Gilmore-os dalokat juttatja eszembe. Többször végighallgattam már a zenéit, olyan jó, amikor ilyen módon rögtön felidézhető egy sorozat hangulata.
Az évadzáróban tudtak újat mutatni, és várom a folytatást.
Még néhány spoileres gondolat.
Érdekesen indult, hogy megváltoztatja a múltat, kijavítja a hibákat. Ám rövidesen rá kellett jönnünk, hogy nem egészen így működik a dolog, másban rejlik a dolog lényege. Ebből mögöttes tartalom, illetve egy üzenetféle következik, amibe nem megyek bele mélyebben, a sorozatot nézők úgyis tudják, miről van szó.
Szuper, amikor valakinek ellenkező nemű legjobb barátja van (már ha egyik fél sem akar a másiktól többet), és ez nagyon tetszett. Az viszont már nem, amikor megcsókolták egymást, ne már, és mi lesz a legjobb baráttal? Aztán hozzászoktam, már csak kicsit furcsa.
erica-and-ethanJosht ki nem állhatom. Erica családja nem a legtökéletesebb, persze Leo halála (nem fura a mai dátum..?) is közre játszhat ebben. Dr. Tom szimpatikus volt, remélem, a továbbiakban is szerepelni fog. Ethant is szeretem.
Szinkronnal néztem, úgy is tervezem folytatni, remélem, mihamarabb adni fogják.


Being Erica 1x01

2009. március 12.   -   3 komment
Kategóriák: Sorozat   Címkék: being erica
írta: sajtosrolo
ez tetszett
Ha visszamehetnél életed fontosabb eseményeire, amiknél eltoltál valamit, hogy helyrehozd őket, megtennéd? Erica Strange számára megadatott a lehetőség, egy különös ember segítségével. Az első részből nem derül ki, hogyan kivitelezik az időutazást, csak egy gyors pörgés, és a sulis bál előtti napon találja magát a főszereplő.
being-erica-photos
Erica egyébként kedves lány, csak valahogy sosem jönnek össze neki a dolgok. Olyan állásból is elbocsátják, amihez túlképzett, rossz pasikkal randizik, a családjával sem a legtökéletesebb a viszonya.
Észre sem vettem, és már vége is lett a résznek. Nagyon kis kellemes volt, szerethető, érdekel a folytatás, milyen történésekre ugrunk vissza a későbbiekben, amiken változtatnia kell.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése