Nagyon nehéz írnom erről a könyvről. Azt hiszem, az az oka, hogy állást tudok foglalni, végig határozott véleményem volt, de mivel olyan helyzetet vázol fel, ahol nincs egyértelműen jó döntés, valahol inkább pártatlan maradnék.
Egy hangyányit talán elrugaszkodott az írónő a valóságtól, mégis életszerűek maradtak a karakterek és határozottan emberiek. Képzeljünk magunk elé egy átlagos, normális családot egy fiú és egy lány gyermekkel. A kislányról kiderül, hogy leukémiás. Egy ritka fajtáról van szó, és a testvére nem megfelelő donor a számára. A túlélési esélyei szinte egyenlők a nullával. Azonban az orvos közli a szülőkkel, hogy ha lenne még egy testvér... aki genetikailag úgy lenne létrehozva, hogy biztosan megfelelő donor legyen a nővére számára... Anna gyakorlatilag azért született meg, hogy a nővérén segíthessen.
Egy kicsit tartottam a betegséget központilag ábrázoló történettől, de hamar kiderült, hogy felesleges volt. Úgy szőtte a szálakat, hogy emellett még sok mindennek jusson hely, amik az élet velejárói. Kis adagokban megjelenik szerelem, néha megmosolyogtat, és én csodáltam az emberpalánták kitartását, hozzáállását. Azt gondolom, a felnőttek is példát vehetnének olykor a gyerekekről.
Anna eléri a tizenéves kort, és egy minden addiginál kockázatosabb műtét lenne soron, amikor a testvére még sosem volt ilyen közel a halálhoz. Ügyvédhez fordul, hogy önrendelkezési jogot szerezzen a saját teste felett orvosi döntésekben. Ez persze nem marad konfliktusok nélkül a családban, kiváltképp érdekes volt figyelni az anya reakcióját. Megismerjük az Annát képviselő ügyvédet, Cambellt, és a kutyáját, Bírót, aki egy különleges állat, a könyv végén azt is megtudjuk, hogy miért. Már nagyon vártam, mert szinte egy rejtélyként ez a kérdés végigkísérte a történetet, és mikor valaki kérdezett, az ügyvéd mindig kitért a válasz elől.
A történetmesélés az egyik kedvencem: a szereplők szemével, több nézőpontból szemlélhetjük az eseményeket. Ráadásul néha visszaugrunk az időben, ezzel is átfogóbb képet kapunk a kialakult helyzetről. Ezzel együtt nagyon tetszett az eltérő betűtípus használata az embereknél.
Olyan rohamosan változó érzelemdömpinget váltott ki belőlem a könyv, mint még semmi idáig. Kezdetben utáltam az anyát, ez a kép később árnyaltabb lett, aztán végül összességében látva az egészet, fogalmam sincs mit gondolok róla, vagy mit kellene. Hamar eszembe jutott, hogy ilyen egyáltalán lehetséges? Mert hát fejlett már a tudomány az igaz, de ott vannak az etikai kérdések is.
Elgondolkodtató, szomorú, és emlékeztet arra, hogy az élet sokszor milyen véletlenek szerint alakítja a sorsunkat.
5/5 egyértelműen
A filmről: Az írott anyagtól tehát le voltam nyűgözve, úgyhogy látnom kellett a filmet is. Nem volt rossz, de nem adja vissza a könyvet, és sok mindent hiányoltam belőle. A színészek nagyon jól lettek kiválasztva, Cameron Diaz meglepett, nem igazán tudtam elképzelni ilyen drámában, de jól alakított. Ami a legjobban zavar, hogy más lett a vége, ezzel elvesztette a lényegét. A könyv előtt semmiképp nem ajánlom.
