A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozatok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozatok. Összes bejegyzés megjelenítése

2016-os kedvenceim

Idén nem fogok tudni olyan listákat összeállítani, amilyeneket általában szoktam, mert hiányos még a rálátásom is abban, hogy milyen sorozatok futottak idén. Filmeket azért nézegettem (40-et) és nagy túlzással olvastam is, leginkább az ázsiai alkotások fogtak meg (sorik, zenék), meg a mozgás is lefoglalt, pl. egész jóban lettem a futással. Az év másrészről hatalmas változást hozott egy munkahelyváltással, azt hiszem az egyik legnagyobb sikerként tudom elkönyvelni az életemben.

Szóval részben ömlesztett listát írok képekkel, hogy mik voltak az idén szeretett dolgaim. Van 6-7 félbehagyott könyvem is egyébként, de azzal együtt is borzasztóan keveset olvastam. Valahogy kikerültek a látóteremből a könyvek. Nem határozom el, hogy márpedig olvasni fogok ezentúl, mert ez nálam olyan dolog, hogy jön magától, ha úgy van. Jövőre valahogy inkább azt kéne összehoznom, hogy egyensúlyban legyenek a hobbik.

Ami szinte teljesértékű összefoglaló, az a zenei rész - egész jól követtem a dolgokat a youtube-on, és hát az autóban, futás közben, vagy séta alatt szívesen hallgattam az alábbiakat. 2 lejátszási lista lesz, az egyik kpop, a másik sima.

Emlékezetesebb filmek:

















Kpop lista:


Sima zenei lista:




Egyéb dolgok, amiket szerettem 2016-ban:


Shadowhunters, imádtam. Újra is olvastam a Csontvárost és még két kötetet. Tovább is terveztem, csak abbamaradt.



Egynyári kaland - magyar sori, jól esett nézni.



Aranyélet - kommentár nélkül. A 2. évadot még nem kezdtem el.


Chicago sorik, a népszerűségük töretlen nálam.:)


Descendants of the Sun, az ázsiai sorozatokat ezzel nyitottam ♥



Hotel King - és ezzel zártam, illetve belekezdtem még néhányba utána is, csak nem értem egyiknek sem a végére.


Jessica Jones... Nagyon jó volt!


Ezzel is szívesen foglalatoskodtam.



Lee Da Hae - nagyon megszerettem a Hotel Kingben a színésznőt.





Lee Dong Wook - és őt is!




Song Joong Ki - őt pedig a Descendants of the Sunban.


Tom Hiddleston

Kingdomot is néztem. Frank Grillot is imádom változatlanul.



Colin Donnell vééégre kapott jelentősebb szerepet a Med miatt. Éljen!



Ahogy említettem.



Utazások, kirándulások! Ezt csak így a végére.




És csak előre tekintek, illetve a jelent értékelem, és fő a pozitív életszemlélet - bár természetesen még tél van, de hamarosan jön a tavasz, már nagyon várom, ezért ezzel zárom az évzáró bejegyzést :D





Upfronts 2016 (utolsó pillanatban...)

Május óta piszkozatként létezett ez a bejegyzés, nem fejeztem be, aztán pedig totálisan meg is feledkeztem róla. Szóval enyhén megcsúsztam vele... de jobb később, mint soha.:)


kicsit érdekel, belenézek
várom, érdekel
talán


NBC:


This is Us: érdekel
junkie, guru
előzetes


Timeless: közepesen hangzik, a színészek miatt egy fokkal jobban kíváncsi vagyok.
junkie, guru
előzetes

The Good Place: lehet, hogy Kristen Bell, de sitcom és a története kissé idiótán hangzik.
junkie, guru
előzetes

midseason:


Chicago Justice: jöhet :))
junkie, guru
előzetes




The Blacklist: Redemption: imádom az anyasorozatot, és így, hogy Ryan Eggold lett a főszereplő, hát ujjongok.:)
junkie, guru
előzetes



Taken: végre egy "filmből" készült sorozat, aminek esetében már láttam a filmet :D kivi leszek
junkie, guru
előzetes


Midnight, Texas: már a képpel felkeltette az érdeklődésem, a leírás csak a ráadás volt. persze lehet, hogy tök béna lesz.
junkie, guru
előzetes

Marlon: sitcom
junkie, guru
előzetes

Great News: sitcom
junkie, guru
előzetes

Trial & Error: sitcom
junkie, guru
előzetes

Powerless: sitcom, de ez még nem tűnik olyan rémesnek.
junkie, guru
előzetes

Better Late Than Never: sitcom
junkie, guru
előzetes

Emerald City: megint el lett tolva...
junkie, guru
előzetes

First Dates: társkereső reality, + The Wall, ami egy vetélkedő
junkie, guru


FOX:

Lethal Weapon: A Halálos fegyver filmek alapján...hát nem tudom.
junkie, guru
előzetes

The Exorcist: Nem hiszem, hogy nekem való.
junkie, guru
előzetes

Son of Zorn: hagyjuk...
junkie, guru
előzetes

midseason:

24: Legacy
junkie, guru
előzetes

Pitch
junkie, guru
előzetes

Star: erre kicsit kíváncsi vagyok, csak az Empire is kéne hozzá szerintem.
junkie, guru
előzetes


Shots Fired: a Fox kínálatából ez érdekel leginkább.
junkie, guru
előzetes

A.P.B.: ez se tűnik rossznak, csak elég fiús sorozatnak képzelem egyelőre.
junkie, guru
előzetes


Prison Break: Kedvenc volt a PB, de ez már csak a húzzunk le még egy bőrt esete, és nem tetszik. Ettől függetlenül biztos bele fogok nézni.
junkie, guru
előzetes

The Mick: sitcom
junkie, guru
előzetes

Making History: sitcom, hiába Leighton Meester.
junkie, guru
előzetes


ABC:

Designated Survivor: a leírás/előzetes annyira nem fogott meg, de a színészgárda tetszik.
junkie, guru
előzetes


Conviction: Emily Kinney, nem hiszem el!!!! ♥ ja igen, érdekel :)
junkie, guru
előzetes


Notorious: na, ez jöhet, érdekel és a színészek is jók.
junkie, guru
előzetes

Speechless: sitcom.
junkie, guru
előzetes

midseason:

Time After Time: hát nem is tudom.
junkie, guru
előzetes

American Housewife: sitcom, de nem hangzik olyan rosszul.
junkie, guru
előzetes

Still Star-Crossed: kihagyom.
junkie, guru
előzetes

Imaginary Mary: sitcom.
junkie, guru
előzetes

Downward Dog: a kutya miatt akár jó is lehetne, de szerintem nem lesz az. (sitcom)
junkie, guru
előzetes


CBS:

MacGyver: nem nagyon foglalkoztat.
junkie, guru
előzetes



Bull: érdekel!
junkie, guru
előzetes

Pure Genius: kicsit unalmas az ismertető, az előzetes már meggyőzőbb.
junkie, guru
előzetes

Kevin Can Wait: sitcom.
junkie, guru
előzetes

The Great Indoors: sitcom.
junkie, guru
előzetes

Man With A Plan: sitcom
junkie, guru
előzetes

midseason:

Doubt: kíváncsi leszek rá.
junkie, guru
előzetes

Training Day: kicsit érdekel.
junkie, guru
előzetes



CW:



No Tomorrow: az, hogy enyhe érdeklődést kivált belőlem, már nagy előrelépés újabban CW téren.
junkie, guru
előzetes


Frequency: Nagyon béna is lehet, de esélyt kap (a filmet meg kéne viszont néznem előtte).
junkie, guru
előzetes

midseason:



Riverdale: Na, ezt viszont nagyon várom!
junkie, guru
előzetes


Néhányat azért várok, főként midseason alá tartozóakat. Elég nagy lemaradásban vagyok a jelenleg nézett sorozataimmal is + más dolgokkal is jó lenne haladni, ezért nem tudom, mennyire lesznek nézősek. Nagyon kell tetszeniük az újaknak ahhoz, hogy végleg maradjak, ne csak belekukkantsak a pilot epizódokba.


Visszatekintés: tavalyi upfronts (megkésve)

Nem mindenbe kezdtem bele azok közül, amiket eredetileg terveztem, vagy érdekelt, úgyhogy kurta listázás lesz.

Nézős lett:
Chicago Med
Quantico

Abbahagytam, általában az első rész után (vagy már közben...):
Blindspot
Scream Queens
Lucifer - erőltetett a főszereplő nekem, nem bírtam
Blood & Oil - pedig tetszett, csak vsz. annyira nem érdekelt, hogy eszembe jusson folytatni, és kasza lett, ezért annyiban is hagyom
Limitless
DC's Legends of Tomorrow

Remélem, az idei felhozatal jobban elnyeri a tetszésem.

Egynyári kaland - 1. évad


Korábban már írtam, hogy nyitok a magyar sorozatok felé, és ez a következő, ami elnyerte a tetszésem.

Néhány fiatal Balatonon töltött heteit meséli el, van, aki munkával tölti a napjait, a szerencsésebbek pedig csak szórakoznak a strandon, különösebb dolguk nincs. Nagyon könnyed, kis egyszerű, nem akar nagy dolgokat, és ez a bájos benne. Oké, van egy-két fura karakter, eltúlzott, de hamar megszoktam, aztán már nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.


Csupán 6 rész, ami kevésnek tűnhet, viszont teljesen jó volt így, nem túlzsúfolt és nem vontatott, épp elég. Két kedvenc szereplőm lett, Péter (Vecsei Miklós) és Fanni (Döbrösi Laura), de valamennyien szerethetőek.

Innen hallottam a 2. évad híréről, örültem neki nagyon, csak egy kicsit letört, hogy pont a két fentebb említett szereplő nem tér vissza, ezért így már annyira nem várom a folytatást.:( 

 

A 6. The Walking Dead évadzáró


Nagy kedvencem a sorozat, nincs még egy jelenleg, amit ennyire várnék hétről-hétre. Nem egyedülálló téma, volt már zombis film korábban is, de ez különbözik tőlük. Félelmetes, hogy milyen az emberiség, tök hiteles, hogy mennyi szemét van, és az öldöklés meg akció mellett nagy szerepe van az érzelmeknek, a lelki dolgoknak. Nálam sokat számít, hogy ennyire megszerettem a szereplőket. Az igényes képi világ mellett sem lehet szó nélkül elmenni, tehát az egész alkotás egyszerűen mesteri. Valószínűleg elfogult vagyok/voltam, mert eddig nem láttam a hibákat, pedig biztos voltak dolgok, amikbe bele lehetett kötni. Na hát ez most megváltozott.
INNENTŐL SPOILER!


Az egyik dolog Carol karaktere, egy baromság, amit csináltak vele most. Nem hiszem el egyszerűen, ez van. Alapvetően nem szimpatizálok vele, de egy erős, stb. nőből csináltak egy idiótát, és nem volt "átmenet".
Aztán itt van Negan. Jeffrey Dean Morgan nem gonosz!!! Annyira nem illik hozzá nekem ez a szerep, és az egyébként is csalódást okozó fináléban nem tudtam komolyan venni, hogy most tényleg ő lesz itt a főgonosz. Meg ott bujkált az ultraijesztő szögesdrótos baseball ütőjével egy autóban, hogy aztán meglegyen a nagy belépő, nekem ez inkább vicces volt, mint drámai. Nem is izgulok, hogy ki halt meg, mert hogy ezt aztán senki nem éli túl, az tuti. Vagy ha mégis, hát az még ennél is viccesebb lesz.
Csalódott vagyok...

Aranyélet - 1. évad

Nem igazán szoktam magyar műsorokat nézni, meg úgy egyáltalán tv-t sem, viszont a Válótársak után újdonságokat keresve körbekémleltem a hazai sorozatos világban.

A főszerepben egy négytagú család áll, látszólag irigylésre méltóak, jómódúak, sikeresek. Az apa, Miklós azonban bűnöző, mindenféle csalással, csempészéssel foglalatoskodik. Az anya, Janka, különösebben semmi ilyen jellegű rosszat nem csinál, mint egy gazdag férjjel büszkélkedő háztartásbeli, olyannak tűnhet kívülről, pedig emberileg és jellemre kb. ő a legrosszabb az egész sorozatban. Aki elég normálisnak mondható, a lányuk, Mira, ő elítéli ezt az életmódot, jó tanuló, stb. A fiukat, Márkot jobbára csak a zenélés (rap) érdekli, meg hogy minél ütősebb klipet forgasson egy dalához, tehát nem sok vizet zavar, ám ez nem sokáig marad így.


Tehát meglehetősen jól megválasztott alaptörténete van, azonban ez mit sem érne a kiváló színészek nélkül. Mindenki egytől-egyik nagyon jól játszik, egy pillanatra sem éreztem olyat még egy enyhe fuvallat formájában sem, mint pl. a Barátok közt esetében - nézek egy jelenetet, és csak azon gondolkodom, hogy ezek az emberek mi a rossebet keresnek itt, meg ő komolyan színész? És helyettük is kellemetlenül érzem magam. Persze ez csak általánosítás, a többi sorozatban is vannak remek színészek, de az összképet számomra teljesen lehúzzák az ilyenek.

Nem hetiben néztem, mert már lement az első évad, amikor belekezdtem, és ilyen formában teljességgel abbahagyhatatlan volt. Imádtam! Nagyon igényes a főcím is, és minden más, külföldön éppúgy megállná a helyét, mint a Válótársak, de arról majd egy másik bejegyzést szeretnék, miután lement az évad.

Most megyek és kitalálom, melyik újabb keletű magyar sorozat legyen a következő, amibe belenézek.:)

2015-ös kedvenceim

A korábbi évekkel ellentétben kurtább listát sikerült csak készítenem, nem néztem és olvastam annyi mindent, de a "kedvenc színészek" vagyis eyecandy listát nem hagyom ki, zenéket viszont nem válogattam, pedig azt rengeteget hallgattam vezetés közben - talán majd külön, egy másik bejegyzésben.

2015-ben a legnagyobb hatással volt rám könyvek közül A soha határa és a folytatása, Az örökké határa. Sose volt még vonzóbb felmondani a munkahelyemen.:D Komolyra fordítva a szót, nagyon elgondolkodtató volt és különleges élményként fogok emlékezni az olvasásukra. Imádtam írni a posztot is róluk. (Könyves listát most nem állítok össze, mert átlagot számítva a havi egy könyv nem nagyon teszi lehetővé, vagyis hát nem látom értelmét.)



37 filmet néztem, többet kellett volna, de legalább bőven lesz miből válogatni a filmes blogok 2015-ös összeállításaiból, amiket imádok böngészni.

10. Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) - (Birdman)


9. A Hangya (Ant-Man) 


8. Halálos iramban 7. (Furious Seven)


7. A szomszéd fiú (The Boy Next Door)


6. Az élet könyve (The Book of Life)


5. Cinderella (Hamupipőke)



4. Az Útvesztő - Tűzpróba (Maze Runner: The Scorch Trials)



3. Kéjlak (The Loft)


2. Jurassic World


1. Ahol a szivárvány véget ér (Love, Rosie)




Legjobban ezeket a sorozatokat szerettem nézni idén:

10. Válótársak


9. The Royals


8. The Affair


7. Kingdom


6. Quantico


5. The Americans


4. The Blacklist


3. How to Get Away with Murder


2. Chicago Fire - PD - Med
Ezt így egyben, mert nekem annyira egy világ, nem tudok köztük különbséget tenni... 





1. The Walking Dead






Most csupán ötös listám van eyecandy színészekből, és három színésznő.

1. Frank Grillo (Kingdom)



2. Colin Donnell (Chicago Med)



3. Norman Reedus (The Walking Dead)



4. Ryan Eggold (The Blacklist)



5. Jack Falahee (How to Get Away with Murder)




1. Sophia Bush (Chicago PD)





2. Keri Russell (The Americans)


3. Stephanie Szostak (Satisfaction)





Boldog Új Évet!