Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Az időutazó felesége nagy kedvenc lett, ezért eléggé vártam az írónő második könyvét. A sztori most sem szokványos, ötvözi a valóságot némi fantasztikummal. Valentina és Julia ikrek, ez már alapból egy különlegesség a világban, azonban ők a szokásosnál is rendkívülibbek. Egy kicsit elkényeztetettnek gondolom őket, mivel két iskolát is abbahagytak, nem dolgoznak, szóval tulajdonképpen lébecolnak a szülői házban. Édesanyjuk Londonban élő testvére, Elspeth (ők szintén ikrek) rájuk hagyja a lakását, azonban van néhány nem mindennapi feltétele. A két nővér elhagyja Amerikát, és beköltözik a Highgate temető szomszédságában álló lakásba. A halálát követően Robert, Elspeth szerelme rendezi a dolgait, gondoskodik arról, hogy az idősebb ikrek régi titkaira ne derüljön fény, így például magához veszi Elspeth naplóit. Ez a családi titok az első megválaszolatlan kérdés, és akkor még nem említettem a sajátos atmoszférájú és hangulatú helyszínt, a kényszerbeteg szomszédot, vagy azt, hogy Elspeth nem is egészen hagyta el a mi világunkat.

Nem volt jellemző eddig, hogy könyvben kedvenc karakterem legyen, de most találtam egyet. Valentina az elejétől nagyon szimpatikus volt, később pedig, bár én nem akarok elszakadni senkitől, de egy bizonyos pontig teljesen bele tudtam élni magam a helyzetébe. A szellemes témában pedig érzek valamennyi valóságot. Annak lenni furcsa kettősséget jelent. Egyfelől akár jó is lehet, hogy megmarad valami a szeretett lényből, másfelől nagyon rossz, mert akadályt gördít a továbblépés elé. Ezáltal a veszteséget megélt emberek még több szenvedést lennének kénytelenek elviselni, és még ki tudja, milyen következményei lennének. A könyv feltár néhány lehetőséget, és úgy érzem, olyan vékony ez a határ, egy láthatatlan fal, másik dimenzó, vagy bármi is az, hogy hiszem, hogy ha nem is az összes, de létezhetnek ilyesfajta jelenségek. 


Valaki a vámpírokat kedveli, míg mások a farkasembereket, és már beköszöntött az új hullám, a tündérek, akikhez még nem volt szerencsém könyvben. A magam részéről a vámpírok mellett a szellemekre, kísértetekre szavazok. Legalábbis, ha mások is ilyen szövevényes, belemerülős sztorit kreálnak köré, akkor mindenképp. 


Számítottam a többszörös csattanóra ismét, hármat neveznék annak, ezekből kár, hogy a középsőt előre kitaláltam. Az az igazság, hogy az időutazó annyira tökéletes volt, hogy meglepődtem volna, ha ez annál is jobb lesz. Nem lett jobb, viszont egészen más, és én ezzel is elégedett vagyok. Ismét elmerültem egy nagyszerű történetben, egy temető mellett laktam, kísértettel társalogtam, élmény volt. Remélem, lesz harmadik Niffenegger könyv is!

Ezek a borítók picivel jobban tetszenek, talán a ruhák miatt, de a magyar se rossz. Viszont ez a füles megoldás annyira jó, már korábban is meg akartam jegyezni, védi a sarkakat, strapabíróbb tőle, és szerintem mutatós is.

4,5/5


Az írónő maga is idegenvezetőként dolgozott a temetőben, már csak ezért is érdekesek a háttérinfók a könyvben. Egyébként gyönyörű hely, itt még találtok képeket, itt pedig egy kis ismertető is van róla. Ha tehetném, már most rögtön indulnék egy körsétára!:)

Első blogszülinap

Egy éve költöztem át freeblogról, és már több, mint három éve blogolok. Egyáltalán nem bántam meg, hogy áttértem a blogspotra, sőt.


Mindenes blognak indult, aztán szép lassan átment könyvesbe, legalábbis az utóbbi időben a bejegyzések nagy része könyvekről szólt. Ezt a vonalat szeretném folytatni a jövőben is, mert bár ugyanúgy nézek sorozatokat és filmeket, a könyvek egyre központibb szerepet kaptak. Figyelem az akciókat, lesem az új megjelenéseket, ha visszaviszem a könyvtárba az elolvasottakat, nem bírom megállni, hogy ne nézzek körül, és mindig találok olyanokat, amiket aztán kiveszek, annak ellenére, hogy elhatároztam, hogy nem fogok egyet sem, mert sok vár így is elolvasásra. Persze továbbra is vezetem majd a filmes naplót, és ha lesz kedvem, írok egy-egy sorozatról vagy filmről is külön.

Az elmúlt egy évben 112 bejegyzés született, és ezekhez 384 komment. Köszönöm nektek, és remélem, a jövő évben is velem tartotok.:)

Karácsonyi sütifotók

Idén nem akartam mézeskalácsot csinálni, hanem kitaláltam, hogy karácsonyi muffint szeretnék, vettem is kétféle, az alkalomhoz illő aranyos muffinpapírt (aztán végül csak két darab sült bennük, a többi utólag öltötte magára). Meg még hókiflit szerettem volna, mert azt még sosem csináltam. A karácsonyi muffinból a napokban karácsonyfa muffin lett, mint elképzelés, az ötlet nem saját, hanem megláttam tumblr-on ezt a képet. Az enyém kicsit máshogy néz ki, és nem annyira hasonlít karácsonyfára, de nekem így is tetszik.:) Sima csokis muffin az alja, a tetején amerikai máz van, csak hozzátettem mandulaaromát elsősorban a szín miatt, de aztán kiderült, hogy finom is. A tetején pedig a csillagokat a hókifli tésztájából loptam. A díszítés miatt még megszórtam őket kis ezüst meg színes izékkel. Ilyen nyomi hókifliket egyébként még életemben nem láttam, de legalább finomak.:)


Mariolina Venezia: Ezer éve itt vagyok

Nem könnyű elmesélni ezt a történetet annak, aki még sohasem járt a Basento folyó völgyében, aki nem látta azt a csodás eget, amely olyan kék, mintha gyerekek színezték volna ki, azokat a tavasszal zöldellőn, nyáron aranylón hullámzó gabonatáblákat, a tarlótüzeket, a fúrótornyokat, a dimbes-dombos vidékre épült haldokló falvakat, a kányák röptét.
Nehéz szavakba önteni, hogy ez a táj mit jelent nekem. De ott bujkál a tekintetemben, legalábbis néhanapján ezt veszem észre, ha váratlanul pillantom meg az arcomat a tükörben. Ott van a hirtelen rám törő szomorúságban, amely olyan mélyről jön, mintha már a születésem előtt is létezett volna. Ott rejtőzik a magamnak feltett kérdésekben és a válaszokban is, melyekre néha akkor találok rá, amikor nem is keresem őket. A váratlan nehézségekben. A mindig füstbe ment tervekben. Mindenben, aminek értelme van, mindegy, hogy milyen.

Elnézést a hosszú idézetért, de szerettem volna, ha a könyv egy nagyobb darabkája itt marad emlékeztetőül, és igazából sehogy sem akaródzott rávennem magam, hogy megtépázzam ezt a fél oldalnyi szösszenetet.

Imádtam minden sorát. Gyönyörűen van megírva, ami már rögtön az elején szemet szúrt. Családregény, de valahogy többet adott egy generációkon átívelő és több, mint száz évet felölelő történetnél. 1861 tavaszán járunk, egy kis olasz falucskában, ahol minden kezdődött, Don Francescoval, Concettával és a törvénytelen lányaikkal, mert hogy fiú gyermekük mindez idáig nem született. A nyolc gyerek nem kap azonos figyelmet a könyvben, leginkább az egyik lány élete viszi tovább a család történetét, a többiek lassacskán eltünedeznek. Persze különböző személyek tarkítják, alakítják a mesét, ahogy a való életben is felbukkannak emberek, akik hatással vannak az életünkre, alakítják a sorsunkat. Csodálatos ahogy az elmaradott, nyomorúságos körülményeket "megszépíti" a fogalmazás, belevesztem ezekbe a gondolatokba. Ahogy haladunk előre, fejlődik a világ, emberek halnak és születnek, és néha kitekintünk az aktuális történelmi eseményekre is, ez utóbbitól nem kell megijedni, cseppet sem zavaró.

Nagyon tetszett a családfa, amivel kezdett, egyből felhívta a figyelmet, és sejtette, hogy nem akármilyen könyv lesz. Amíg szerepeltek az elején felírt emberek, többször visszalapoztam, de később már szükségtelen volt. Nem igaz történet, pedig akár az is lehetne. A kis kezdetleges faluból egészen a modernebb időkig repített. Olyan szívesen olvasnám még tovább!

5/5

Mikaël Ollivier: Vértestvérek

A történet főszereplője Martin, akinek bátyját váratlanul letartóztatják 5 gyilkosság elkövetésének vádjával. A család kezdetben félreértésnek hiszi, és Brice is ártatlannak vallja magát, a rendőrségnek azonban komoly bizonyítékai vannak, kezdve onnan, hogy Brice az összes áldozatot ismerte. A szülők összeomlanak, Martin viszont hisz testvére ártatlanságában, és elhatározza, hogy nyomozásba kezd, megmenti Brice-t a börtöntől.

A kisfiú meséli a történetet, az ő szemszögéből látjuk a dolgokat, és egy kicsit vele együtt nyomozunk. A rejtély megoldását könnyű volt kitalálni, de nem zavart. Leginkább azért tetszett, mert nem akar többnek látszani, mint ami. Elég rövid, nincs sok szereplő, épp ezért nagyon jó filmalapnak gondolom. A hátsó borítón olvasható is, hogy tévéfilm készült belőle, kíváncsi lennék rá, hogy sikerült.

A borító nagyon tetszik, a címen kívül az ujjlenyomat is domború.

4,5/5  Azt nyújtotta, amit vártam, csak azért a pontlevonás, mert én előbb rájöttem, mint Martin, de ifjúsági könyv lévén ez megbocsátható.:)

Sharon M. Kay (szerk.): Eltűntek és a filozófia – A sziget, ahol semmi sem véletlen

2004-ben kezdődött a Lost - Eltűntek című sorozat, ami az elmúlt évek egyik legnézettebb szériája volt, rengeteg rajongót tudhat magáénak, és bizonyos tekintetben úttörő volt a televíziózásban. A 6 évad alatt megannyi kérdés sorakozott fel, a válaszokat pedig csak apránként potyogtatták a nézőknek, ezzel is növelve a feszültséget. Egy repülőgép lezuhan egy ismeretlen szigeten, a túlélőknek pedig alkalmazkodni kell az új, általuk eddig soha nem tapasztalt körülményekhez, meg kell küzdeniük a Többiekkel és sokuknak önmagukkal is. Az amúgy sem egyszerű helyzetet több furcsaság is bonyolítja, ellentétek alakulnak ki a szigetlakók között is, és fokozatosan egyre titokzatosabb és meglepőbb dolgokra derül fény. A történet végéig hosszú az út, a lezárás megosztotta a közönséget. Én elégedett voltam, úgy gondolom, méltó befejezése lett a sorozatnak.

Nagyon okos alkotásról van szó, a legapróbb részletekig alaposan kidolgozva, nem meglepő tehát, hogy ebben a könyvben nem 1, hanem 27 kortárs gondolkodó, köztük filozófiaprofesszorok vagy éppen hallgatók elemzik a látottakat. 22 tanulmányt tartalmaz, amik 4 fő csoportba vannak rendezve: L, mint Love - szeretet; O, mint Origin - eredet; S, mint Survival - túlélés; T, mint Transformation - átalakulás.

Az, hogy az ember megszabadul környezete korlátaitól, még nem jelenti, hogy önmaga korlátait is képes levetni magáról. Önmagunkat is ugyanúgy fel kell szabadítanunk.

A könyvet olvasva kicsit újra belemerülhetünk a történetbe, ami egyszer már odaszegezett minket a képernyő elé. Több részletre, amik említésre kerültek, nem is emlékeztem, most azonban újra megelevenedtek előttem. Filozofikussága révén találkozhatunk olyan szavakkal, kifejezésekkel, melyeket egy átlagember nem használ, de ettől nem lesz nehezen érthető vagy bonyolult, megmagyarázzák a jelentésüket, és a hétköznapokból merített példák is könnyedebbé teszik. Olykor egy kicsit elrugaszkodnak a sorozattól a filozofikus gondolatok és tudományos elméletek felé, de ezek is nagyon érdekesek. A csoportokon belül több dologra kitér a könyv, néhányat kicsit hosszúnak éreztem, de a figyelmet sikerült fenntartaniuk. Különböző etikai, erkölcsi kérdéseket boncolgatnak, például, hogy tartozunk-e valamivel a szüleinknek - Jack vagy éppen Locke viszonya az apjához. Több könyvet (pl. Óz, a nagy varázsló, A harmadik rendőr, Odüsszeia) kapcsolnak a történethez, amikből vagy merítettek a készítők, vagy pedig párhuzamok vonhatók közöttük. Az is kirajzolódik előttünk, hogy a készítőkre milyen társadalomfilozófiai és -lélektani  problémák voltak hatással. A 23-as szám is elég hangsúlyosan van jelen a sorozatban, nem véletlenül, és Carlton Cuse (az egyik legfontosabb ember a Lost készítői közül) katolikus hite is közrejátszott a sorozat írása során, épp ezért a vallási nézeteket sem kerülték el, a szereplők közül többen képviselnek egyet. (Locke például a taoizmus világfelfogását jeleníti meg, ami szerint a természetben működik egy különleges erő/rendezőelv.) Részletesen kitértek a szereplők neveinek jelentőségére, túl azon, akit teljesen ugyanúgy (John Locke) vagy majdnem ugyanúgy (Rousseau) hívnak. A híres emberek nevét viselők a nézőnek is feltűnhettek, viszont azon meglepődtem, hogy még Jack Shephard neve is tudatosan kiválasztott. Megtudhatjuk, milyen mélyebb mondanivaló gyökeredzik a Többiek és a túlélők között, valamint egy kicsit körbejárják a sorozat címének jelentését is. Közel sem soroltam fel mindent, csupán kiragadtam néhány dolgot, a könyv ennél sokkal több értelmezést, kérdést, érdekességet vonultat fel. Számtalan témát körüljárnak tehát, végül a végzet és a véletlen különbözőségét taglalják, valamint a hit és a tudás eltérő jellegét. Az utolsó oldalak után elégedetten tettem le a kezemből.

Az elején kicsit tartottam attól, hogy ez nehéz olvasmány lesz, nem igazán ilyenre számítottam, de aztán mikor belejöttem az olvasásába, ez az érzés elmúlt. A Lost egyébként nem kifejezetten volt az "én sorozatom", mégis nagyon tetszett a könyv. Rajongóknak kötelező!


4,5/5

Csökkentsd a várólistádat 2011!

A játékot Lobo indította, szerintem nagyon jó ötlet. Lényege, hogy kiválasszunk 12 olyan könyvet, amit 2011-ben elolvasunk, és már legalább fél éve a várólistánkon van. Nem kell elosztani, hogy minden hónapra jusson egy, és a sorrend is tetszőleges. Főként régebbi könyveket választottam, amiket már tényleg itt lenne az ideje elolvasnom. Aki csatlakozni szeretne, itt megteheti.

A molyos polcom itt elérhető, de beillesztek egy képet is:

Jodi Picoult: A nővérem húga

Nagyon nehéz írnom erről a könyvről. Azt hiszem, az az oka, hogy állást tudok foglalni, végig határozott véleményem volt, de mivel olyan helyzetet vázol fel, ahol nincs egyértelműen jó döntés, valahol inkább pártatlan maradnék.

Egy hangyányit talán elrugaszkodott az írónő a valóságtól, mégis életszerűek maradtak a karakterek és határozottan emberiek. Képzeljünk magunk elé egy átlagos, normális családot egy fiú és egy lány gyermekkel. A kislányról kiderül, hogy leukémiás. Egy ritka fajtáról van szó, és a testvére nem megfelelő donor a számára. A túlélési esélyei szinte egyenlők a nullával. Azonban az orvos közli a szülőkkel, hogy ha lenne még egy testvér... aki genetikailag úgy lenne létrehozva, hogy biztosan megfelelő donor legyen a nővére számára... Anna gyakorlatilag azért született meg, hogy a nővérén segíthessen.

Egy kicsit tartottam a betegséget központilag ábrázoló történettől, de hamar kiderült, hogy felesleges volt. Úgy szőtte a szálakat, hogy emellett még sok mindennek jusson hely, amik az élet velejárói. Kis adagokban megjelenik szerelem, néha megmosolyogtat, és én csodáltam az emberpalánták kitartását, hozzáállását. Azt gondolom, a felnőttek is példát vehetnének olykor a gyerekekről.

Anna eléri a tizenéves kort, és egy minden addiginál kockázatosabb műtét lenne soron, amikor a testvére még sosem volt ilyen közel a halálhoz. Ügyvédhez fordul, hogy önrendelkezési jogot szerezzen a saját teste felett orvosi döntésekben. Ez persze nem marad konfliktusok nélkül a családban, kiváltképp érdekes volt figyelni az anya reakcióját. Megismerjük az Annát képviselő ügyvédet, Cambellt, és a kutyáját, Bírót, aki egy különleges állat, a könyv végén azt is megtudjuk, hogy miért. Már nagyon vártam, mert szinte egy rejtélyként ez a kérdés végigkísérte a történetet, és mikor valaki kérdezett, az ügyvéd mindig kitért a válasz elől.

A történetmesélés az egyik kedvencem: a szereplők szemével, több nézőpontból szemlélhetjük az eseményeket. Ráadásul néha visszaugrunk az időben, ezzel is átfogóbb képet kapunk a kialakult helyzetről. Ezzel együtt nagyon tetszett az eltérő betűtípus használata az embereknél.

Olyan rohamosan változó érzelemdömpinget váltott ki belőlem a könyv, mint még semmi idáig. Kezdetben utáltam az anyát, ez a kép később árnyaltabb lett, aztán végül összességében látva az egészet, fogalmam sincs mit gondolok róla, vagy mit kellene. Hamar eszembe jutott, hogy ilyen egyáltalán lehetséges? Mert hát fejlett már a tudomány az igaz, de ott vannak az etikai kérdések is.

Elgondolkodtató, szomorú, és emlékeztet arra, hogy az élet sokszor milyen véletlenek szerint alakítja a sorsunkat.

5/5 egyértelműen

A filmről: Az írott anyagtól tehát le voltam nyűgözve, úgyhogy látnom kellett a filmet is. Nem volt rossz, de nem adja vissza a könyvet, és sok mindent hiányoltam belőle. A színészek nagyon jól lettek kiválasztva, Cameron Diaz meglepett, nem igazán tudtam elképzelni ilyen drámában, de jól alakított. Ami a legjobban zavar, hogy más lett a vége, ezzel elvesztette a lényegét. A könyv előtt semmiképp nem ajánlom.

Joyce Reardon: Ellen Rimbauer naplója

Elég titokzatos módon került a kezembe ez a könyv, ugyanis múltkor néztem, hogy a könyvtárban nincs meg, és utánajártam, hogy szinte beszerezhetetlen, illetve ha mégis fellelhető, akkor csillagászati áron. Szóval nem kicsit meglepődtem, amikor a könyvtárban sétálva egyszer csak megpillantottam. Pislognom kellett, hogy tényleg jól látok-e, majd villámgyorsan rávetettem magam. Egy kissé megviselt példány, lapjai elszíneződtek. Ez a találkozás még jobban hozzásegítette ahhoz, hogy a hatása alá kerüljek.

Végig azon gondolkodtam, hogy ez tényleg igaz-e, mert amúgy hiszek a szellemek létezésében, és szeretném, ha lennének más dimenziók meg minden ilyesmi. Felnőtt életének elején járt Ellen Rimbauer, telve bizakodással a jövőjét illetően, amire minden oka meg is volt. Lehetségesnek tartottam, hogy a hatalmas csalódás, ami végül érte, kezdetben csupán fantáziálásba kergette, ami azonban lassacskán őrült tévképzetekké alakult. Azt tényleg hittem, hogy szellemek ragadtak a házban. Nagyon érdekes volt végigkövetni az életét, amikor pedig hónapok, évek maradtak ki, fokozódott a kíváncsiságom. Most, hogy már az egészet magam mögött hagytam, továbbra is egy nagy kérdőjel maradt a könyv, de ez nem baj, sőt, valahogy ebben rejlik az ereje.

5/5

Megjegyzés/Spoiler, ami a könyv után is érvényes, ha úgy vesszük: Heloise bejegyzéséből kiderült számomra, hogy nem is igazi napló volt, nem is úgy volt ez, ahogy leírták. Ilyenkor teljesen átverve érzem magam, és ezt utálom. Mint a Bűbájos Marynél, de ott legalább sejtettem, hogy nem igazi. Itt nem.:( Ezt a kis csalódást inkább nem veszem figyelembe, még pontot sem vonok le, inkább csak örülök, hogy megvilágosodtam.

Tolvajok városa (The Town, 2010)

Könyvből készült (a fülszöveg elolvasását nem ajánlom, spoileres), és mivel kezdek rájönni, hogy vannak műfajok, amikkel nem érdemes könyvben próbálkoznom, bátorkodtam megnézni. 


Ben Affleck rendezte, ő írta a forgatókönyvet, és még a főszerepet is eljátszotta. Egy bankrabló csapat áll a középpontban, akik nagyon jól csinálják a dolgukat, mert már több munkájuk is volt, és nem buktak le. Viszont legutóbb becsúszott egy hiba, amit a film során sikerül sokszorozni.

Elég sablonosnak tűnhet az alapsztori, ám annál élvezetesebb lett a megvalósítás. Alapból szeretem a szélhámosos-átverős filmeket, és a rablós sem kivétel. Persze Jon Hamm nem keveset dobott rajta számomra (milyen szokatlan, le vagyok maradva a Mad Mennel is elég szépen), de ettől eltekintve is izgalmas lett, és még a kelleténél talán kicsit hosszabb játékidő sem rontotta el. Blake Lively is szerepelt, jól áll neki ez a karakter.

Nagyon tetszett a film, így még az is lehet, hogy mégis próbálkozom majd az írott anyaggal, elvégre a Könyvmolyképző több jó könyvet jelentetett már meg, talán ez egy újabb.

Vicki Myron – Bret Witter: Dewey – A könyvtár macskája

Imádom a macskákat, ezért ahogy értesültem a könyvről, rögtön az elolvasandók listájára került, amikor pedig megpillantottam a könyvtárban, gondolkodás nélkül kikölcsönöztem.

Hát elég csalódás volt, a címét még kiegészíteném valahogy úgy, hogy "és Vicki Myron önéletrajza + Spencer város rövid történelmi áttekintése". Egyik sem kellett volna bele, untam ezeket az oldalakat, és szívesebben vettem volna, ha kimaradnak, akkor is, ha úgy rövidebb a könyv. Úgy éreztem, mintha Vicki felhasználta volna ezt a macskát, hogy egy kicsit kiírhassa magából a saját életének szenvedésit is. Az írónő egyébként sem volt szimpatikus, hiába érte sok szomorúság, szenvedés, amik miatt sajnálni lehet. A stílus sem tetszett.

Tudom, hogy milyen elfogultan, rajongva szeretni egy állatot, hajlamos vagyok én is elkényeztetni a saját macskámat, és tapasztaltam mekkora űr keletkezik, ha elveszítjük a szeretett kedvencünket. Viszont ahogy olvastam a könyvet, néha azt láttam, hogy kicsit többet gondol bele, például amikor arról írt, hogy éppen mit gondolt a macska. Mert macskagondolatolvasó? Mégis honnan tudhatná? Oké, ez kötözködés is, amiért nem tetszett. Legalább, ha aranyosan írta volna, de nem, még ezeket is elrontatta a stílusa. Olyan tárgyilagos vagy nem tudom, nem jöttek át az érzelmek, egyedül a végén sírtam, de az sem neki köszönhető.


Dewey nagyon szerencsés kis macska volt, jó környezetbe került, ahol gondoskodtak róla és szerették. Amúgy mindenféle macska szín tetszik, cirmos, bármilyen tarka, fekete, szürke, fehér... kivéve a vörös.:)) A könyvtárnak természetesen van honlapja is, a cicának külön oldal szentelve.

2/5 - Kizárólag a macska miatt.

Agatha Christie - Tíz kicsi néger

Az első Agatha Christie könyvem, és biztosan nem az utolsó. Mindenki ezt ajánlotta, hogy ez a legjobb, érdemes ezzel kezdenem.

Nagyon tetszett! Már az elején megragadott, mennyi ember került bemutatásra, aztán a furcsaságok, de amikor olvastam a mondókát kicsit elszontyolodtam, hogy ez olyan nagy cucc, hát ez tök kiszámítható... Hamar rájöttem, hogy ez mégsem előre kitalálható, sőt. Végig forogtak a fogaskerekek, szerencsére nem kellett sokat agyalnom, mert elég vékony kis kötet. Ez is pozitívum, szeretem a rövid könyveket. Amíg viszont tartott, voltak elméleteim, gyanúsítottjaim, és egyszer elég közel jártam a megoldáshoz.:)


5/5

A kattintás után még néhány spoileres gondolat kikívánkozik belőlem.

Könyvmoly játéka

Könyvmoly indította, a kérdés a következő:

Melyik íróval és/vagy költővel ülnél le egy jót beszélgetni, és miért? 

Ez számomra azért nehéz kérdés mert hirtelen azt gondoltam, hogy senkivel. Nem vagyok ilyen íróval/hírességgel nagyon beszélgetni akaró típus.:) De aztán kicsit jobban elgondolkodtam, és mégis találtam néhány írót. Elsőként Csernus ugrott be, de lehet, hogy azért, mert vele egy nyelvet beszélek. Nem érzem, hogy szükségem lenne pszichológusra, de egy pár dologban talán helyrerázódnék, ha leüvöltené a fejem.:D Igaz, hogy még egy könyvét sem olvastam, csak elkezdtem hármat, de azért a média miatt ismert lett. A többiekkel "látatlanban" leginkább a könyveikről beszélgetnék, biztos unnák a dolgot.:) Rebecca Miller mesélhetne még kicsit Pippáról, miért ilyen történetet írt, van-e különösebb oka a négy különböző életnek, ilyesmi. Audrey Niffeneggerrel csak úgy, mert imádom a könyvét - remélem, ebből hamarosan könyveit lesz. Marina és Szergej Gyacsenkoval, mert a könyvük annyira különleges. Hogy régebbi korban elő "írót" is írjak, szívesen találkoznék Ellen Rimbauerrel, hogy meg tudjam állapítani, mennyire hihetek a naplójának.

Tovább kell adni két bloggernek: Nima, nyuszisz.

Brunonia Barry - A csipkeolvasó

Hát ez nem az én könyvem. Pedig annyira azt hittem, hogy tetszeni fog, a legtöbb vélemény dicséri, és milyen szép a borítója! A fülszöveg is figyelemfelkeltő, és igazából nem rossz a sztori, csak ne lenne ilyen lassú folyású. Én erre most nem voltam ráhangolódva.

A szereplőket nem tudtam kedvelni, sem utálni, tulajdonképpen "nem is érdekeltek". Ez szerintem hiba, bár gondolom másoknál nem így volt. A csipkeolvasás végigkísérte a könyvet a fejezetek elején lévő töredékekkel, de mégsem tudtam meg annyit róla, mint azt gondoltam, hogy kiderül. Talán szánni lehetett volna rá kicsit több időt, vagy inkább mégse, mert az csak a könyv hosszát növelte volna... Azt hiszem, ezek a Salemes-boszorkányos témák nem nekem valók, a Bűbájos Mary is elég szenvedős volt, pedig azt is sokan szeretik.

A hangulata egészen érdekes, borongós-rejtélyes-a többi jelző amit használnék, spoileres lenne. A végén viszont engem is nagy meglepetés ért, és úgy éjfél után, miután becsuktam, eléggé be voltam tojva egyébként.:) Szóval hatásos volt, csak mostanra elmúlt az is. Nekem ez sajnos nem volt pozitív olvasási élmény.

2,5/5

Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Ha az ember jó könyveket olvas, a gyomra már nem veszi be a rosszakat.

Már a címével is belopta magát a szívembe, annyira jó.:) Bájos és néha vicces stílusban íródott, ami azért érdekes, mert a háború szörnyűségei is megjelennek benne. A szerzőpáros megálmodott egy életet (többet), és aztán apránként potyogtatta az információkat róluk. Elképzeltem, ahogy a kezemben tartom a régi, megsárgult, megfakult leveleket, és mohón falom őket/az oldalakat, mert minél előbb szeretném, hogy kirajzolódjon előttem az egész sztori.

Több szereplő jelenik meg a lapokon, de kettőt éreztem főszereplőnek, az egyikük szinte velünk együtt fedezi fel Guernseyt és ismeri meg a Társaság tagjait, mialatt anyagot gyűjt az írásához, míg a másikat még csak nem is ismerjük "személyesen", mégis úgy érezzük, illetve bánjuk, hogy igazából nem. A többi szereplő is maximálisan szerethető, egy ilyen elragadó könyv nem is engedhetné meg magának az ellenkezőjét.

A végén a könyvek szeretetéből lett valami sokkal több, és a háború is háttérbe szorult, épp úgy, ahogy véget is ért, és a múlt által megszületett a jelenben egy új élet lehetősége. Említve voltak nem egyszer a Brontë nővérek, Jane Austen, Miss Marple, és Oscar Wilde is "feltűnt" egész különös módon. Az olvasás iránti szenvedély ötvözve lett a háborúval és egyéni sorsokkal - leveleken keresztül. És Juliet a kapocs ezekhez a sorsokhoz.

Szép, igényes kiadás védőborítóval, szeretném birtokolni.:)

4,5/5

Ki lennél? - játék

Nima adta nekem tovább, köszönöm szépen neki!:)

Melyik általad olvasott könyvben vállalnál szerepet, ki lennél, és miért?

Az első olyan általános szerintem, Harry Potter világa sokakat elvarázsolt. Más valaki bőrébe nem bújnék, inkább megmaradnék saját magam, de azt a világot mindenképpen látni akarnám, ha létezne. A Roxfortba járni, és mágiát tanulni milyen jó lenne már!:) De még mugliként is élnék benne, csak láthassam azt a sok csodát valahogy.
A második nem kifejezetten egy könyv lenne. Bármilyen régebbi korban élnék, sokkal jobban vonzanak a múltban történt dolgok, mert azt már semmiképp nem tudnám megélni, a jövő viszont nem tűnik olyan reménytelennek, szóval ha egyszer időutazhatnék, biztosan a múltba mennék és nem a jövőbe. Hogy írjak konkrétumot is, legyen Jane Austen - Értelem és érzelem. Itt sem lennék konkrét személy. Érdekel az akkori emberek gondolkodásmódja, viselkedése, vonz, mert mindig úgy tűnik nekem, akkoriban egyszerűbb lehetett az élet, egy más világ, de alapvetően mégsem változott az emberiség.

Továbbadom: nyuszisz, Könyvmoly, Niki

Rachel Gibson - Jégbe zárt szívek

Ez a könyv olyan, mint a borítója, viszont néha kicsit több is. Ez a fekete megy hozzá igazán szerintem. Örülök, hogy a neten nem olvastam utána, mert mindenhol spoilerekbe botlottam most, amik agyoncsapják azt, hogy magunk fedezzük fel a könyvet, és a szórakozásom igencsak megszenvedte volna.

Sokszor látjuk, amikor csinos fiatal lányok hozzámennek idős(ödő) nem annyira szép pasikhoz. Ez sokaknak nem érthető (a néhány év korkülönbséget a férfi javára pártolom, de azért nem 30+ évet:) és persze rögtön arra gondolunk, hogy nyilván a pénz miatt. Georgeanne ilyesmi okból került hasonló helyzetbe, de az ő útja odáig kicsit bonyolultabb. Utána meg főleg, mert meglép az esküvőjéről egy ismeretlen férfi segítségével. Hamarosan élete óriási fordulatot vesz.

Könnyed romantikus, és tudom szeretni. A 100. oldal előtt volt egy kis mélypont, félre is tettem, de ez nem a könyv hibája, hanem az enyém. Aztán kaptam egy jó nagy lökést amitől kedvem lett tovább olvasni, és hamar be is fejeztem. Nagyon aranyos történet, a kevés szexjelenettől pedig nem lett igénytelen. Bár kiszámítható, egyszer mégis leesett az állam. Kis cukormázas, semmi dráma, néha megmosolyogtatott, néha felnevettem, jó volt.:) Folyton nem tudnék ilyeneket olvasni, de most jót tett a kis lelkemnek.

4/5

Sons of Anarchy 2. évad

A sajátos atmoszféra adott a motorosbandás környezet miatt, és azzal a minőséggel társulva, amit kivétel nélkül minden rész produkál, ez a sorozat valami fantasztikusan jó. Igazán nagy kedvenc lett. A karakterek fejlődése is remek, történtek meglepő dolgok. Mikor nézem, teljesen átszellemülök, és én is része akarok lenni egy ilyen közösségnek. Persze csupa feszültség és bonyodalom az életük, meg veszélyes is, úgyhogy igazából nem vállalnék be egy ilyet, Charlie Hunnam ide vagy oda.:) Ja, hát itt is az van, ami oly sokszor, egyetlen jól eltalált karakter megszeretteti a színészt, a külseje sem lényeges.


Ebben az évadban a történések kevésbé tetszettek, talán a gonoszokat alakító színészek miatt, vagy nem tudom. A karakterfejlődések viszont nagyszerűen felépítettek voltak (és az előző mondat ellenére a történet nemkülönben), és a következő bekezdés spoileres lesz, javaslom az átugrását azoknak, akik még nem látták.

Patrick Süskind: Sommer úr története

Fura kicsit, hogy ezt ugyanaz az ember írta, aki A parfümöt, mert ez olyan kis aranyos, az meg hát, minden, csak nem aranyos.

Annyira rövid, hogy kb. olyan gyorsan végigszaladtam rajta, ahogy Sommer úr futkosott végig a történeten. Egy kicsit meglepődtem, hogy mennyien szeretik ezt a rövid kis valamit, teljesen fellelkesedtem tőle, aztán jól meglepődtem, mikor leemeltem a könyvtár polcáról, hogy ez mind az? Aranyos volt, meg érdekes, ahogy szembeállítja a gondtalan és ártatlan gyermekkort a felnőttek rohanó világával, de valahogy mégse fogott meg annyira, nekem ez mint mondanivaló, nem adott sokat. De annyira parányi kis szösszenet, ez így biztos hülyén hangzik, de emiatt és még valamiért ami megbújt benne, nem lehet nem szeretni. Szóval valamit mégis okozott bennem, ha már lepontozni sincs szívem.:)

3,5/5

Guillaume Musso: Ott leszel?

Olykor egy semmiségen múlik az élet. Súrol egy tekintet. Szempilla rebben. Karhoz ér egy vállpánt…

Elliot Cooper sikeres sebész San Franciscoban, de egy önkénteskedése során Kambodzsába szólítja a hivatása. Az egyik ázsiai öreg felajánlja neki hálája jeléül, hogy teljesíti egy kívánságát. Ő azonban szomorúan közli, hogy amit ő szeretne, az lehetetlen. Vagy mégsem? De hát a nő, akit szeretett, 30 évvel korábban meghalt, hogyan is lenne lehetséges, hogy újra lássa? Az öreg ad neki 10 pirulát, és amint bevesz egyet és elalszik, visszautazik 30 évet az időben. Vajon tud és megéri változtatni a múlton?

Biztos sokan eljátszottak ezzel a gondolattal, hogy miket változtatnának meg a múltban, ha lenne rá lehetőségük. Én egyébként semmit, de szerintem nem vagyok egyedi eset. Mindenesetre ez egy figyelemfelkeltő alapötlet, és ígéretesnek hangzott a fülszöveg, amint elolvastam, azt gondoltam, nekem ez a könyv kell. Emlékeztetett Az időutazó feleségére.

Az időutazások adta lehetőségeket elég jól kihasználja. Az ugrások Elliot 60 és 30 éves énje között nagyon sok pluszt adnak, amikor ilyesmi van, mindig az jut eszembe, hogy ha normális ütembe helyeznénk (mondjuk itt ez nehezen lenne megvalósítható), akkor úgy mennyit adna a történet, és így mennyit ad. Az biztos, hogy ha sírok egy könyvön, az már jelent valamit, akkor már megfogott valamivel, és erre ez halmozottan igaz. Vannak benne mosolyogtató és szomorú dolgok egyaránt, az egyensúly tökéletes.

Amik akkori események voltak a világban, többről említést tesz, mint például John Lennon halála, Bill Clinton esete Monica Lewinskyval, vagy éppen szóba kerül, hogy milyen zenét hallgattak az emberek. A fejezetek elején pedig mindenféle idézetek vannak, amik szintén hozzájárulnak a hangulathoz.

Negatívumként esetleg azt tudom felhozni, bár engem ez sem zavart (valahogy nyilvánvaló volt végig, hogy kevés az idő minden szempontból, így ráálltam erre), hogy mivel nem egy terjengős könyv, bizonyos dolgokban felületes volt, pl. nem érzékeltet egy jó baráti kapcsolatot, inkább csak szavakban. Mert igen, a szerelmi szál mellett nagyon fontos szerepe van a könyvben egy életre szóló barátságnak is, és persze még vannak fontosabb momentumok, de ezekről hallgatok, nem szeretek lelőni semmit előre.

Előbb vége lett, mint gondoltam, mert a könyv 358 oldalas, csak épp már a 308. után vége szakad, köszönhetően az ajánlóknak (megjelent és előkészületben). Ez a megoldás nem nagyon tetszik. Viszont többekkel ellentétben nincs bajom a méretével, legalább különbözik a többi könyvtől, egy ilyen sajátosság nem árt. Persze belefért volna egy kicsi és vékony kötetbe is, viszont így többnek látszik, mint amennyi, mert hát hamar a végére lehet érni.

Ha Az időutazó felesége 5 csillag, akkor ez csak 4, mert még mindig látom a hasonlóságot.

Az író egy másik könyvének ajánlójában olvastam, hogy "A francia Coelho" - Úristen, ne már, szerintem köze nincs hozzá. Így kell elrettenteni a Coelhot nem szeretőket a könyveitől, taps-taps.

Paulo Coelho: Tizenegy perc

A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.

Pénz! De hiszen az csak egy színes papírdarab, nem is túl feltűnő, de az egész világ azt állítja, hogy sokat ér - és Maria elhiszi, mert mindenki elhiszi.

Legtöbbször rögvest írni szoktam a könyvekről, gondolván minél előbb, amíg friss az élmény, nem hagyom ülepedni az olvasottakat, pedig lehet, hogy kellene, mondjuk most is. Később talán másként, illetve átfogóbban látnám, de könnyen lehet, hogy most nem így lenne, hanem a feledés homályába merülne az egész, akárcsak Az alkimista. Egyébként furcsa volt a pásztorfiú történetét itt is viszontlátni, még ha csak egy mondat erejéig is.

Maria egy fiatal brazil lány nyaralása során megismerkedik egy külföldivel, aki táncosnői állást ajánl neki Európában. Szerencsét is próbál, azonban hamarosan prostituáltként kell boldogulnia (nem olyan okból, amire most egyből gondolnánk). Aki arra számít, hogy kendőzetlenül (oké, ez kb. igaz) olvas egy örömlány mindennapjairól, munkájáról, az csalódni fog.

Szomorú, amikor a gyerekkori, fiatalkori csalódásai ilyen mély nyomot hagynak egy emberben. Maria egy bizonytalan és sérült jellem, még akkor és olyankor is, amikor a tettei esetleg mást igazolnak. Most már tudom, hogy mit jelent a cím, és az, hogy neki ennyiből állt, az szintén szomorú. Végülis, valami megváltozik benne szerencsére, amikor megismeri Ralfot. Úgy érezte, visszakapta a lelkét és újra tud szeretni. Ezen a ponton azt gondoltam, hogy átmegy valamiféle tipikus szerelmi történetbe, de helyette egész más irányt vett, ami nem tudom, mennyire nyerheti el az olvasók tetszését - nekem semennyire. Tehát volt olyan szakasz, amikor utáltam a könyvet. A könyvtárosnő még egy fontosnak szánt szereplő, őt és a beszélgetéseiket egy darabig érdekesnek találtam, de aztán már inkább csak untam, szerintem manapság elég felvilágosult a világ ahhoz, hogy a dolgoknak, amik közben szóba jöttek, hírértéke legyen. Amit meg a házasságról vagyis inkább az évek múlásáról írt egy kapcsolatban, azzal nem értek egyet. Mert hiába van sok válás, és hiába történik meg sokszor sok mindenkivel az a negatív folyamat, úgy éreztem, általánosnak veszi vagy elkerülhetetlennek, ami nincs így, és ezt nem azért gondolom, mert naiv, idealista lennék.

Lehetne átlagos, romantikus egymásra találásos sztori is, mégsem az, más (több?), de mégis valami hibádzik. Azt hiszem, tényleg hatásvadász, ahogy az ellentábor tartja. Vannak benne egész jó idézetnek való gondolatok, de ennél többet nem tudott nyújtani, és mivel tulajdonképpen semmi újat nem írt, aligha Mágus (ahogy nevezni szokták), inkább csak egy kuruzsló. Különös, hogy ezek után mégsem ment el teljesen a kedvem Coelho műveitől.

Megelégeltem azt, hogy egy könyvet szinte csak a vége mentsen meg. 1,5/5

Halloweenre készülve

Az ősz legjobb csemegéje kétségkívül a sütőtök, és már alig vártam, hogy süthessek töklepényt! A recept egyébként ebben a könyvben megtalálható. Legközelebb ilyesmi sütőtökös muffint szeretnék csinálni.


Töklepény (pumpkin pie)

Hozzávalók:
  • 20 dkg liszt
  • 12 dkg barna cukor
  • 12,5 dkg hideg vaj
  • 1 kg sütőtök (meghámozva ~75 dkg)
  • 17,5 dkg tejszín
  • 4 tojás
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1/2 teáskanál őrölt fahéj
  • 1/4 teáskanál koriander


A lisztet, 2 dkg cukrot, 1/2 teáskanál sót és a vajat összegyúrjuk 2 evőkanál hideg vízzel. 1 órára hűtőbe tesszük.

A sütőt 200 °C-ra melegítjük. A tököt meghámozzuk, kimagozzuk és szeletekre vágjuk. Egy alkalmas tepsiben, formában 1 órát sütjük. Ha kész, pürésítjük.

A tészta kétharmadát kinyújtjuk, a forma aljába tesszük és beszurkáljuk. A forró sütőben 10 percig sütjük.

A maradék cukrot, a tejszínt, tojásokat, gyömbért, fahéjat, és egy csipet sót kikeverjük. Hozzáadjuk a tökpürét. A maradék tésztát peremnek odanyomkodjuk a forma oldalához. Beletöltjük a tökmasszát, és forró sütőben (középen) 45 perc alatt aranybarnára sütjük.

Idén is faragok majd tököt, picivel félelmetesebbet szeretnék, mint a tavalyi. A témához kapcsolódó ijedős film sem hiányozhat. Tavaly ezt néztem, az ideit még nem találtam meg. Az biztos, hogy a Trick 'r Treat elég magasra tette a mércét.

Lisa Jane Smith: Vámpírnaplók I-III.

Nem sok értelmét látom, hogy írjak ezekről, de ha már elolvastam ennyit, legyen valami nyoma. Nehezemre esett elvonatkoztatni a sorozattól, és hát nem is nagyon sikerült. Alaposan átírták a könyvet, azonban ez csak pozitív a történet szempontjából. Sok változás van, tartalomban és külsőségekben egyaránt. Elena szőke, és húga van, nem öccse, Bonnie külseje is más, Caroline és Matt nagyjából ugyanolyanok.. stb.

Az első rész történései kb. azonosak a könyv elejével. A második könyvet a fele előtt meguntam, a harmadikat pedig csak azért olvastam el, mert már úgyis itt volt. Ennél már észleltem némi javulást, de több kötet olvasását így sem tervezem. Egyébként is olyan, mintha lezárt lenne a történet.


Bele akartam pillantani a könyvekbe, mert kíváncsi voltam. Annyi bizonyos, hogy gratulálni kell a készítőknek azért, hogy ebből az alapanyagból olyan szuper dolgot hoztak létre, mint a sorozat, mivel az mérföldekkel jobb.

Anita Amirrezvani - A virágok vére

A könyv a 17. századi Iránba kalauzol el minket, egy fiatal lány sorsát kísérhetjük végig, akinek, miután édesapja meghal, igen keserűre fordul a sorsa. Anyjával éheznek, és kénytelenek felkeresni távoli rokonukat, egy szőnyegkészítőt, aki befogadja őket otthonába. Szinte szolgaként bánnak velük, a ház úrnője mégis mindent megtesz, hogy ottlétük hamar véget érjen, és nem érdekli az sem, ha utcára kerülnek nincstelenül. A lány minden szabadidejét a szőnyegkészítés tanulásának szenteli, és hamarosan kiderül, hogy tehetsége van hozzá. Ám a boldogságához vezető út igen rögös és nehéz. Kitartása, eltökéltsége és küzdelme példaértékű is lehet.

Ahhoz képest, hogy a közel-keleti népek nem a kedvenceim, a vallásukról nem is beszélve, tetszett a könyv. Nem is tudom, miért érdekelt, de olvastam róla, és felkeltette az érdeklődésem. Annyi haszna biztos volt, hogy picit módosult a hozzájuk való viszonyom, na de azért nem túlságosan.

A történet elég fordulatos, kár, hogy legtöbbször kiszámítható. Nagyon érdekes volt a szőnyegkészítésről olvasni, megismerni, az ott élők kultúráját, a szokásaikat. Ott is vannak fényűző paloták és nyomornegyedek is. A század ábrázolása korhűnek látszik. Annak ellenére, hogy van egy főszereplő a könyvben, nem tudtam megkedvelni, az együttérzésem nem korlátozódott rá, hanem kiterjedt minden ott élő nőre. Ezen túl viszont sok érzelmet nem váltott ki, a 9 éves kutatás valahogy ennek a rovására ment.

Bár a főhős mesél a könyvben, a  nevét nem tudjuk meg, és ez csak a végén tűnt fel, amikor megmagyarázza az író az okát. A fejezeteket záró meséket nem szerettem, mint a végén kiderült valamelyiket kicsit módosította a szerző, és kettőt pedig saját maga írt.

Végig fenntartotta az érdeklődésem, gyorsan haladtam vele, és összességében kellemes kikapcsolódást nyújtott.

3,5/5

A várva várt baglyos film

Amikor megláttam a posztert, már akkor előre beleszerettem ebbe a filmbe. Három kedvenc állatom van, az elsők természetesen a macskák, aztán a tevék (a zsiráfokban csalódtam:D), a madarak közül pedig a baglyok a nyerők, gyönyörűek, mókásak, és nagyon aranyosak.:)


Csodaszép ez a mese, teljesen belemerültem, és nem eresztett, egészen a végéig. Egy kicsit újra gyereknek éreztem magam. Ez az új kedvenc mesém, és most nem hiszem, hogy a legközelebbi animációs film, amit látni fogok, letaszítja majd az első helyről.:)

A sztori nem túl különleges, vannak jók és rosszak, harcolnak, és egyikük győz, kb. ennyi a lényeg. A látványvilág és a baglyok miatti elfogultságom tehetnek arról, hogy ez nem tud érdekelni. Imádtam.:)

Talán ebbe is belekukkantok egyszer.

Cecelia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér

Mostanában elgondolkodtam azon, hogy egy könyvet érdemes olvasni akkor is, ha nem köt le? Illetve mennyire érdemes csak olyat olvasni, amit az ember nem tud letenni? Vagy az csak azt jelenti, hogy potenciális kedvenc könyv jelölt? Szóval nem tudom, de azért többször megesik, hogy olyat olvasok, amit úgy érzem, nem kéne, mert nem is érdekel, csak hát elkezdtem, és milyen már nem befejezni. Mindegy, itt egy tökéletes kedvenc könyvről van szó, amit nem nagyon tudtam letenni, szóval rá is térek most már.:)

Imádom a levélregényeket, a naplószerűeket, mindkettővel nehéz mellényúlni. Rosieval könnyű együtt érezni, kétségbeestem és még sírtam is, amikor valami rossz dolog történt, megkönnyebbültem, amikor rendeződni látszódtak a dolgok, aztán bosszankodtam, és a végén megint sírtam. Levelek révén végigkövettem egy egész életet.

Innentől spoileres leszek.

Nem értem, miért nem vált el rögtön, ha egyszer úgy gondolta, hogy a megcsalás megbocsáthatatlan, mert tényleg az, aki egyszer megteszi, megteszi másodszor is, vagy ha mégsem, akkor is örökre megbélyegez egy kapcsolatot. Amúgy meg tizenévesen terhesnek lenni rohadt nagy szívás, de van jó oldala is, a gyerek hamar felnő, és akkor az ember még közel sincs a 40-50-hez.
Végig annyira drukkoltam nekik, egyre csak vártam, és reméltem, hogy legkésőbb 30 éves korukra egymásra találnak. De már elmúltak 40 évesek is, aztán 50 évesek lettek... Jobb később, mint soha. Néha felnevettem, de ennek és a kellemes hangvételének ellenére szerintem ez egy szomorú könyv, mert Rosienak nem volt könnyű élete. De legalább a könyv végén megtalálta a boldogságot Alexszel. Még mindig sírhatnékom van, ha erre a találkozásra gondolok, oké, még csak negyed órája olvastam ki, szóval még friss az élmény. Mindehhez hozzájön az, hogy pedig csak leveleket olvastam... Most úgy érzem, hatással volt rám ez a könyv, életszerű, tényleg bárkivel megtörténhetnek ezek a dolgok, elszalasztott lehetőségek, miközben az ember azt érzi, nem úgy halad az élete, ahogy kellene. Időben kell cselekedni, és nem szabad feladni az álmainkat sem.

Az őszi pilotokról röviden

Amikről van külön bejegyzés, azokat itt kihagyom.

Nikita: Nem fogott meg túlzottan, de azért még mindig nézem.
Hawaii Five-0: Elég hangulatos volt, nézem azóta is.
Terriers: Hát, többet vártam az FX-től. A második részt hamar lelőttem.
Chase: Ha ilyenek számítanak olyan jónak, hogy berendeljék, akkor milyenek lehetnek azok, amiket nem rendelnek be? Unalmas, érdektelen semmi.
The Event: Ettől is megváltam, hiába volt az a kis cliff a végén, meg az ugrálás ide-oda az események közt.
Running Wilde: Ezt komolyan csak a póni miatt :) Belenéztem, de nagyon nem.
Lost Girl: Két rész alapján marad, de erről majd szeretnék pár mondattal többet nyilatkozni.
Boardwalk Empire: Hát ez nagyon tetszik.:)
No Ordinary Family: A pilot elég jó volt, kíváncsian várom a folytatást.
My Generation: Ez is érdekelt, de kaszát kapott, mint a Lone Star, úgyhogy nem kéne látnom, ha nem akarom kínozni magam még egyszer.:(

Lehet, hogy később még írok azokról, amiket folytatok, de eddig nem volt affinitásom hozzá.

François Lelord: Hector és a szerelem titkai

A boldogság nyomában jobb volt. Közelebb állt a valósághoz, és tetszettek Hector jegyzetei. Erről ezeket nem tudom elmondani, és valahogy a téma is kevésbé érdekelt ebben a formában.

Az első könyv utószele hajtott, hogy elolvassam, mert egyébként nem nagyon tudott lekötni. Az érdekes volt, hogy a szerző most beleírta magát (szerintem ő volt François az idősödő pszichiáter). A befejezést végképp nem értem, szóval egyértelműen csalódás a könyv, de azért kíváncsi leszek a harmadik kötetre is Hector kalandjaiból, viszont, ha az is ilyen gyenge lesz, akkor remélem, nem lesz negyedik rész.

A borítója amúgy nagyon tetszik mindegyiknek, a tapintásuk, és a kinézetük is mutatós. Kár, hogy így képről ezek nem nagyon látszódnak.

The Defenders 1x01

Hát a kezdésről nem egy ügyvédes sorozat jut eszembe, de nem is baj. Jerry O'Connell már az első jelenetével szimpatikussá vált.:D Ismertem a színészt, viszont eddig nem sok mindenben láttam. Elnézve az utóbbi projektjeit nem tudom, mennyit fog megélni ez a sorozat, mindenesetre nekem eddig bejött. A másik főszereplőt James Belushi alakítja hasonlóképpen jól, nem semmi figura, hamar megkedveltem őt is.


Sosem élveztem még így semmit, aminek köze volt a joghoz, Vegasban egy egészen új megvilágításba került. Ezzel a két ügyvéddel meg pláne. A tárgyalótermek legtöbbször unalmasak, így a karakterek és a város megadják azt a hangulatot ami szükséges és kell, hogy feldobja és életet vigyen bele. Volt persze ügyük is, ami nem tudom, mennyire állta meg a helyét, mivel nem jellemző, hogy ilyen témával nézzek valamit, de engem lekötött.

Ha ez a hangulat megmarad, és az ügyek megoldása ilyen ötletes lesz, akkor tuti maradok a továbbiakban is.