Viszlát 2012

Most kéne ilyen évértékelő izét csinálnom, és kis részben azért teszem, mert úgy szokás, nagyobb részt viszont mert kedvem is van hozzá. Röviden úgy értékelem ezt az évet a bloggal kapcsolatban, hogy látványosan keveset foglalkoztam vele, ami elég jól látható, főleg most érzem, mikor az utolsó pillanatban szedtem össze az ősz óta megnézett filmek listáját a naplóhoz, a könyvespolcról nem is beszélve. És most akkor jönnek a toplisták meg összegzések - sok kép, kevés szöveg.

2012-ben 36 könyvet olvastam (siralmas, de ez van), és érdekes, de ugyanennyi filmet, tehát 36-ot láttam. Sorozatokat azért nézegettem, bár azt sem eleget.

Filmek:

5.  A csodálatos pókember (The Amazing Spider-Man, 2012)


Szerettem a mozit, kedvemre való színészgárda, látványilag is ok és a történt se rossz.


4. Elhurcolva (Abduction, 2011)

 
Egyszerűen csak marha jó akciófilm volt.


3. Fogadom (The Vow, 2012)


Hát ezért tök odavoltam, és megmaradt bennem a dolog, így születnek a dobogósok.


2. Footloose (2011)



Azt hiszem, háromszor láttam? Később megnéztem a régit is, de az nem jött be sajnos. 


1. Számos pasas (What's Your Number?, 2011)


Jó romantikus vígjátékokból sosem elég, ez pedig kiváló!:) (Kár, hogy a posztere ilyen béna.)



Könyvek:

5. Sarah Dessen: Altatódal


Valójában nehezen tudtam eldönteni, mi legyen az ötödik, végül úgy éreztem, talán ez a leginkább idevaló.


4. Simone Elkeles: Rules of Attraction - A vonzás szabályai


Oda-vissza vagyok ezért a könyvsorozatért. 


3. Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai - egy vintage bolt körül


Ó, hát ez teljesen elvarázsolt a témájával. Szeretnék legalább egy vintage ruhát.:) 


2. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi


Csak így.:) Majd újraolvasáskor választok kedvenc kötetet, egyelőre szét sem tudom őket választani történések szerint, teljesen összefolyt az egész.


1. Erin Morgenstern - Éjszakai cirkusz



A rajongó poszt azt hiszem, kifejez mindent.




Sorozatok:

10. New Girl


Kissé lemaradtam vele, pedig a szereplők változatlanul szeretnivalóak és persze vicces is a sori.


9. Wedding Band



Ez egy egészen új felfedezés nálam, majd írok róla. 


8. Teen Wolf


Én szeretem ezt.:D Szerintem nyaranta nagyon elkél ez a tinis-farkasos cucc.


7. Revenge


Kicsit megkopott a varázs, meg elmaradozott a hetiben nézés, ezért hátrébb került.


6. Walking Dead


Amikor épp műsoron van, az elsők közt van a helye a néznivalók között.


5. The Vampire Diaries


Azt hiszem, sokszor már csak megszokás miatt nézem, annyira nem nagy a rajongás, mint régebben. Pedig elég ügyesen írják a sztorit, valahogy mégis kevesebb már. De nem tudtam hátrébb sorolni. (Ellenben a Supnatot simán lehagytam... hümm.)


4. Shameless


Változatlanul kedvenc! Alig várom a januári folytatást.


3. Criminal Minds



Ez volt a nyári darám, amit a 7. évad közepe felé jegeltem. Hihetetlenül imádom.


2. Chicago Fire


Nem írtam erről, pedig kéne.


1. Suits 



Ha a Shamelesst várom, ennek a folytatásáért majd megveszek.:)




Színészek

5. Tyler Hoechlin


Hát az úgy volt, hogy akkor most Alex O'Loughlin lemaradt. 


4. Jesse Spencer


Soha nem gondoltam volna, hogy ő bármi ilyesmi listámra felkerül, de a Chicago Fire megtette a hatását.:D


3. Joseph Morgan


 A VD-ben kedvenc lett, ez az oka.:)

 
2. Andrew Garfield




(Már a FB film előtt is tudtam róla, szóval nem új keletű a dolog.)


 
 1. Patrick J. Adams


Suits...:)




Színésznők:

5. Zooey Deschanel



A New Girl végérvényesen megkedveltette velem.



4. Lauren German



A Chicago Fire női főszereplői közül ő a kedvencem. Mondjuk összesen ketten vannak.:D



 
3. Meghan Markle


Bár Donna karakterét imádom, szerintem ő szebb.




 
2. Rachel Bilson

 
Tök aranyos szerintem, a HoD-ben a férfi szereplők sosem lesznek húúk, de ő legalább mindig csinos.


1. Emma Stone

 
Egyre több filmben láttam, és egyre jobban kezdtem kedvelni.:)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2013-ra ünnepélyesen megfogadom, hogy többet fogok olvasni, sorozatokat nézni, meg úgy egyáltalán szórakozni, amibe a blog is beletartozik - és komolyan is gondolom, mert amiket ez az év hozott bizonyos tekintetben nem tetszik, bár vannak amik tök jók belőle, de még jobb lenne, ha nem mennének fontos és más módon fontos, inkább kikapcsolódást jelentő dolgok rovására.


Frissítés: Amúgy volt olyanom decemberben, hogy blogszülinap, jó hogy így rájöttem január elsején.:D Szóval több, mint 5 éve blogolok, és ez az oldal már 3 éves elmúlt - hát ö, most akkor így ennyit a megemlékezésről.:D




 

Cat Patrick: Forgotten - Úgyis elfelejtem

Ennek a könyvnek csupán az alapötlete elég ahhoz, hogy felkeltse az ember kíváncsiságát:
"Előre emlékezem, és visszafelé felejtek.
Az emlékeim - legyenek akár rosszak, jók vagy unalmasak - még csak ezután fognak megtörténni."

A tizenhat éves London memóriája minden hajnalban törlődik, nem emlékszik a múltra, és reggelente az előző este írt jegyzeteinek olvasásával indul a napja. Erről a kis titokról egyedül édesanyja és barátnője, Jamie tudnak. Amikor megjelenik az iskolában egy új fiú (Luke), Londonnal egyből megtetszenek egymásnak. Nagy lenne a boldogság, azonban érdekes módon Luke nem szerepel a jövőben látott képek közt, és Jamie-vel is összevesznek. Egyszeriben minden elromlik, sokkoló emlék jövőképei tűnnek fel, egy temetést is lát, de kezdetben nehéznek tűnik mindennek a kibogozása. Egyébként mások jövőjét is látja, és eddig úgy tűnik, nincs lehetősége megváltoztatni a jövőt... vagy talán mégis? Ez a kérdés foglalkoztatni kezdi, az is, hogy vajon ki hal meg, illetve, hogy gyógyítható-e a "betegsége". Tehát beindulnak az események rendesen, engem pedig teljesen berántott a történet, néhány óra alatt kiolvastam a könyvet.

London nagyon szimpatikus karakter, az egész hangulat, ami teremtődött a könyv által, magával ragadott, és teljesen valóságosnak éreztem, elhittem, hogy ilyen tényleg megtörténhet. Mindamellett, hogy ilyen kis rejtélyek, kérdések mozgatták a sztorit, még szerelmi szál is van benne egy helyes fiúval, szóval teljes a siker. Lehet, hogy középiskolás a főszereplő, de az egésznek nem volt épp tinis jellege. Néhány elhanyagolható furcsaságot leszámítva ez a könyv telitalálat!

5/5

275 oldal
Könyvmolyképző Kiadó


 

A könyv befejezése után én meghallgatnám. Mármint megtettem, de tegyétek meg ti is.:D
 

Cat Clarke: Entangled - Összekuszálva

Furcsán titokzatosan kezdődött a könyv, olyan elrabolós a szitu, és nem igazán kerülünk képbe, hogy mi is történt. Fehér szoba, különös és helyes (?) fiú. A főszereplő lány, Grace egyébként épp öngyilkosságra készült, mielőtt felébredt volna a fehér szobában, ahol egyetlen szórakozása az írás. Sosem tudja, hogy nappal vagy éjszaka van épp, de próbálja számon tartani a napokat, hogy mióta tartja fogva Ethan. Egy darabig nem különösebben foglalkoztatja a kijutás, ami hülyén hangzik, de elég elcseszett élete van, és úgy érzi, nem olyan rossz elzárva lenni előle. 

A történet mondhatni két szálon fut, az egyik a jelen, a másik pedig a "múlt", ami nem is annyira az, de mindegy, szóval az a másik, és fontos szerepe van benne egy legjobb barátnőnek (Sal) és egy másik fiúnak (Nat), meg az ő testvérének, meg kevésbé fontos egy folyton távol lévő anyának. Sal és Grace között minden a legnagyobb rendben, de aztán történik valami, ami mindent megváltoztat. 

A továbbiakban többnyire ez a rejtély foglalt le, olyannyira, hogy az elrablás szinte nem is érdekelt. Ezt akkor csak kicsit éreztem nem helyénvalónak, mert héj, mi lehetne aggasztóbb annál, mint hogy az embert elrabolják, de utólag minden értelmet nyert, még az is, hogy érezhetően maga a könyv is nagyobb részben foglalkozik a barátnős dologgal. Aztán mikor a barátságban mosolyszünet áll be, belép a történetbe a szerelmi szál, ami eléggé kedvemre való volt, mert mostanában az ilyen romantikus témák tudnak lekötni, komolyabb dolgokat nem nagyon tud feldolgozni az agyam. Na, szóval lubickolunk az új kapcsolatban, végre látszik valami normális, de aztán ezen a téren is történik valami, és ezzel az egész könyv egyszeriben nagyon furcsa lesz. Valami nem stimmelt, ez áradt az egészből. Egyébként az egész olyan távoli maradt, a szereplők, a sztori is, mintha lebegne valami pajzs a történet körül. Mikor ez végérvényesen megfogalmazódott bennem, váratlan dolog történt, ami meglepett, és egészen átértékelődött minden, amit olvastam. Sokáig nem voltak bizonyos részek túl érdekesek, de mégis olvastatta magát. Így utólag és egyben látva mindent, ötletes és sokat mondó könyv, és nem sejtettem, hogy ilyen befejezése lesz. (Egy újraolvasás pedig még több magyarázatot is adna.)

316 oldal
Könyvmolyképző Kiadó

Simone Elkeles: Rules of Attraction - A vonzás szabályai

"Vannak a világnak olyan részei, amelyek sohasem lesznek szebbek, akkor sem, ha valaki levakarja róluk a szart."

Végre megjelent a Tökéletes kémia folytatása! A három Fuentes testvér közül ezúttal a középső, Carlos kapott főszerepet. Bátyjához hasonlóan ő is problémás fiatal, drogkereskedelem, a Latin Vér veszi körbe. Ezért, hogy kikerüljön belőle, és ne zülljön le visszafordíthatatlanul ebbe a sötét világba, akarata ellenére elköltözteti a család a már jól ismert Alexhez Coloradóba. Természetesen ott sem megy vele minden éppen simán, ezért hamarosan egy kedves családhoz kerül, valamint egy hozzá hasonló fiatalokat felkaroló és támogató csoportba kell járnia, ahol a drog tiltott és még számos szigorú szabályhoz kell tartania magát. Ezek után még jobban ellenszenvezik új környezetével, kivéve vendéglátója lányával, akit elsőre kinyúlt pólójában és fiús dolgaival - meg tudja szerelni az autóját, hogy én mennyire irigylem ezért!:D - cseppet sem talált vonzónak, hamarosan azonban ez igencsak megváltozni látszik, és az érzés persze kölcsönös lesz. Ezzel be is jött a romantikus szál, amiért én az első résznél is teljesen odavoltam.

Carlosnak a könyv elején "minden szar" és "mindent leszar". A káromkodásai valahogy nem húzzák le a könyvet, inkább csak a személyiségét teszik hangsúlyosabbá. Azt gondolja, hogy a mexikói származása és a társadalmi ranglétrán lévő helye miatt nem viheti sokra és emiatt eszébe sem jutna megpróbálni a dolgot. Teljesen úgy van vele, hogy az a sorsa, hogy drogot áruljon és bandatag legyen. A fentebb írtak, az új család, és a szerelem azonban kirángatják ebből, és a végén Alexhez hasonlóan nem zökkenőmentesen, de megváltozik az út, amelyen korábban haladt.

A női főszereplő, Kiara ezúttal egy kevésbé csajos megjelenésű lány, viszont a szerelmi szál ugyanolyan klassz, mint az első részben, esetleg egy kicsit kiszámíthatóbb, mert már "olvastuk egyszer". Ugyanez elmondható a befejezésről is, ami egy kicsi furán hat így utólag, de kit érdekel.:D Én imádom ezt a sorozatot, tök ötletesnek tartom a három tesó dolgot is, úgyhogy nem nagyon tudok ilyesmivel foglalkozni.:)

A középiskolai hierarchia is megmutatkozik, meg van néhány mellékesebb szereplő, de semmi kiemelkedő, az sokkal inkább tetszik, hogy jelen van Brittany és Carlos is a történetben. A spanyol kifejezések megmaradtak és a lábjegyzeteik is, amik ezúttal a lapok alján kaptak helyet - így egyébként kényelmesebb.


Alex - Carlos - Luis

Könnyed, nagyon olvastatja magát, Carlos is telitalálat szereplő lett (amúgy is helyesebbnek képzeltem valamiért, mint Alexet, de a kép csak erősíti ezt:D), és én alig várom -ismét- a következő részt!

5/5

364 oldal
Könyvmolyképző Kiadó

Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai - egy vintage bolt körül

A könyv egyedi témáját, ahogy a cím is mutatja, a vintage ruhák adják. Az ilyesfajta régi holmiknak a szerelmese Phoebe, aki az állását feladva saját vintage üzletet nyit. A váltás jó döntésnek bizonyul, a vevők köre egyre bővül, ahogy ismertebbé válik a bolt, azonban a főhősnek a múltja beárnyékolja a jelenét. Az elején keveset tudunk erről, fokozatosan derül fény az elhunyt legjobb barátnővel kapcsolatos dolgokra, és ezalatt végig fogva tart a könyv, engem legalábbis nem hagyott nyugodni a kíváncsiság.

Rövid időn belül úgy éreztem, hogy már én is szinte kiismerném magam az üzletben, és belegondoltam, hogy milyen szívesen dolgoznék is akár egy ilyen helyen - persze ehhez Phoebe személyisége is sokat hozzátett. Igazán egyedi, bár inkább külsőségekben a vintage miatt, mert belsőleg épp olyan, mint bármely nő, így könnyű vele azonosulni, és a gondolkodásmódja is a "helyén van".

Tetszettek a kis életdarabkák amit a vásárlók által kapunk, néhányukra kicsivel nagyobb figyelem is irányult. Egy titokzatos kék kabát pedig fontos mellékszereplőt ad egy idős hölgy személyében, akihez egy napon Phoebe ruhabeszerzésre megy. Hamarosan kiderül a kabát története, ami szívszorító eseményeket tár fel, és furcsa mód összeköti Mrs. Bellt és Phoebe-t. Mindkettőjüknek van egy lezáratlan ügye a lelkében, már csak az a kérdés, hogy van-e esély mégis valahogy befejezni és lezárni a múltat.

Mialatt Phoebe az üzletet vezeti, és a múltbeli események őrlik, a szerelem sem hagyja hidegen. Igazából nem úgy ért véget a könyv ezen része, ahogy először vártam volna, de mindegy.:) Nagyon szépen le lett zárva egyébként, üdítő az ilyesmi a mai könyvsorozatos világban, csak ami kicsit furcsa nekem, hogy minden, de tényleg még a legapróbb szösszenetre is ügyelt az írónő, hogy ne maradjon nyitva, míg  a szerelmi szál nem lett olyan "kínosan pontosan" befejezve. Mondjuk nem az volt a lényeg az egészben, sokkal inkább a párhuzam a két élet között, így ez nem számít.

Igazi női regény, habcsók ruhákkal, némi titokzatossággal, részlegesen eltemetett emlékekkel, és egy kis romantikával. Nálam kedvenc lett!

Ui: A borító csodaszép!! A betűtípus és a szedése nagyon kellemessé teszi az olvasást - az ilyesmi is fontos.:)

432 oldal
Sanoma Media 

Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos

"Más szóval jól tettetem, hogy normális vagyok. Ha az utcán botlasz belém, fogalmad se lett volna, mennyire meg akarlak ölni."

"Az igazi félelmet nem a hatalmas szörnyetegek szülik, hanem az ártatlan külsejű kisemberek. (...) Mint én. Mert ránk nem gyanakszik senki."

Elsőként a címre figyeltem fel, épp nagy Gyilkos elmék maratont tartottam, így különösen fogékony voltam a témára. A jól eltalált borító pedig csak még hívogatóbbá tette a könyvet.

A tizenöt éves John különc kiskölyök, a hullák iránt való érdeklődésének visszaszorításában pedig valószínűleg nem éppen segítség, hogy a családja halottasházat üzemeltet, tehát jönnek-mennek körülötte a temetésre előkészítendő testek. Ami mellesleg elég fúj dolog, nem kimondottan érdekeltek a részletek, amit a könyvben olvashatunk. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy John szociopata és hordozza a kezdődő sorozatgyilkos jegyeket. Nincsenek barátai, és állandó témája a sorozatgyilkosok, olvas róluk, és foglalkoztatják az okok, a miértek, próbálja megérteni, mik játszódhatnak le a gyilkosok fejében. A helyzeten nem segít, amikor a kisvárosban felbukkan egy gyilkos, aki egyre csak szedi áldozatait, ráadásul John különös dolgokat fedez fel az ügyek kapcsán.

A gyilkos utáni nyomozás végigkíséri a könyvet, bár inkább a fiú részéről, mint a rendőrségi munkában, ami unalmasan hangozhat, mert semmi extrát nem adna ez így önmagában, persze a nyilvánvaló gyilkospalánta kissé sokkoló gondolatain túl. Azonban a történet egyszeriben számomra váratlan fordulatot vett. Mondjuk én elmulasztottam felfigyelni a "misztikus" jelzőre a thriller előtt a borítón, így másokat lehet, hogy kevésbé ér váratlanul... Szóval olyanra derül fény, ami merőben más megvilágításba emeli a kötetet, és konkrétan a műfajt értékelte át nálam, és ez tetszett. 

Teljesen olvastatja magát, ahogy körvonalazódtak a dolgok, egyre jobban érdekelt, mi fog kisülni belőle. A főszereplő nem egy túlzottan kedvelhető figura, legalábbis bennem szimpátiát nem váltott ki, vagyis tartottam a távolságot, de ez valamennyi szereplőre igaz. Nem is kell itt, hogy karaktereket szeressünk meg, hiszen a történet és a mögöttes mondanivaló fontosabb, amellett, hogy bepillantást nyerhetünk olyan gondolatokba, amik a mi fejünkben meg sem fordulnak (valószínűleg), de tudjuk, hogy nem mindenki van úgy összerakva, mint a többség.

Szerintem egyáltalán nem csak azoknak való, akik érdeklődnek a sorozatgyilkosok iránt, vagy Dexter rajongók, hiszen egy misztikusabb szál is erősen jelen van, aminek köszönhetően könnyedén kibővülhet az olvasóközönség.

Amit összességében tudok nyilatkozni, csak annyi, hogy ez egy olyan könyv, aminek a vége után nincs teljesen vége, mert ott marad a gondolataidban, és még egy kicsit agyalsz rajta, mielőtt teljesen lezárod.

240 oldal
Fumax Kiadó

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő

Megkezdődött Reniék negyedik éve a Szent Johannában, és ezzel vészesen közeleg a könyvsorozat befejezése is. Szinte végig éreztem a szomorúságot a könyvben, hogy ez az utolsó együtt töltött év, amikor még összeköti a csapatot az iskola, aztán szétszéled a társaság. Bízom benne, hogy maradnak összetartó elemek, de semmi sem biztos, és a pályaválasztásnál amúgy sem feltétlenül pozitív, ha a szerelmi vagy baráti kapcsolatok a döntőek. Erre jó eséllyel valamennyi diák rájön, amikor a jövőjéről ilyen fontos döntést hoz meg, mint a továbbtanulás.

A végzős év sok újdonságot hoz, például a szalagavatót. Mialatt az osztály készül az eseményre, tánc és ruhapróbák meg ilyesmik, a "hogyan továbbról" is döntést kell hozniuk, nincs már sok idő gondolkodni rajta. Először azt hittem és úgy éreztem, mintha Renit befolyásolná az iskolaválasztásban az, hogy nem akar elszakadni Corteztől, és ez nem tetszett, de hamarosan tisztább képet kaptam az egészről, és eléggé szimpatikus hozzáállásnak tűnik, amire jutott. Na, de hagyjuk ezeket a komoly dolgokat, egy része amúgy is lógva maradt a levegőben (nekem ez a befejezés nem lett túlzottan aggasztó egyébként, de nem is baj), hiszen móka és vidámság is akadt bőven. Az osztály továbbra is szuper, az egész közösség, a suliban lévő élet beszippant. Igaz, az elején nehezen indult, úgy voltam vele, hogy biztos elmúlt a varázs, hónapokra kizökkentem az egészből és ennyi volt. Aztán elég hamar mégis újra elkapott a hangulat, nem láttam semmi hibát, vagy ha mégis egy kicsit, cseppet sem érdekelt, és egyfolytában mást sem akartam, mint olvasni a könyvet. Annyira imádok így rajongani valamiért!:)

Az egyik titkos fegyvere a könyvnek nyilvánvalóan Cortez, szinte tökéletesre kreált fiú, akiért igencsak oda lehet lenni. Csak csepegtetve kapjuk az infókat róla, és úgy vagyok vele, hogy még mindig alig tudok róla valamit, régi dolgok is érdekelnek (épp, mint Renit), meg egyáltalán jó lenne jobban belelátni a fejébe. Érdekes az egész kép, a totál menő gimis fiú, akinek valójában csak néhány ember számít az életében, a többiek csak körülveszik, de érdektelenek a számára.

Ami kicsit fura a könyvben, az a tinik lefestése (már a főbb szereplőké), nem vagyok róla meggyőződve, hogy minden életszerű benne. Pl. ez a nagy "önmegtartóztatás" vagy nem is tudom, nekem kicsit fura, ha már jelen van benne Justin Bieber meg Lady Gaga, a facebook, az már a mai világ, és a mai kölykökre nem az ilyesfajta viselkedés a jellemző, szóval ezt a hozzáállást korábbra tenném 1-2 évvel, de itt már érettségi előtt álló, szinte felnőtt emberekről beszélünk. Ugyanakkor mégis szimpatikus a kép, és az sem negatív, hogy nem mindenki szeret a hányásában fetrengeni, és nem az a hétvégi program, hogy jól berúgunk. Visszakanyarodva a zenéhez, az is érdekes, hogy a főszereplők évekkel korábban felkapott bandákat szeretnek, gondolok itt pl. a Limp Bizkitre. Szerintem ez Leiner Laura zenei ízlését tükrözi, ami szintén teljesen oké, csak mégis furcsán illeszkedik az egészbe, mikor ma már más zenei irányzatok, bandák az aktuálisak. De igazából megszoktam, meg nem igazán fontos, csak mégis ott van előttem a dolog.

Iszonyú kíváncsi vagyok, hogy fog befejeződni a sorozat, valahogy remélem, hogy maradnak meg párok, vagy legalábbis egy, mert simán lehetséges, hogy a gimis szerelmek lehetnek olyan erősek, hogy egy életre szóljanak.

(Az első kötetről itt, a többiről pedig itt írtam.)

Arrow - 1x01


Hogy ez micsoda meglepetés volt! Egyáltalán nem voltam kíváncsi erre, de olyan hiányérzetem van jó ideje a sorozatok terén, hogy szinte minden újba belekezdtem, hátha ez meghozza a várva várt nagybetűs Rajongást. Képregény az alapanyag, harcolós meg álruhás és titkos jótevős? Uncsi, gondoltam én, és úgy is lenne, csak hogy rossz volt az egész megközelítés. Igaz, hogy képregény és így a "jelmez" is kell, ám ez mégis tök élvezhető. Mindjárt mondom/írom is, hogy mitől.


Oliver Queen (Stephen Amell) 5 évet tölt egy szigeten, miután hajóbalesetet szenved (és egyedül ő éli túl), és a sorozat a hazatérésekor kezdődik. A sziget eléggé megváltoztatta, tud vadászni, jól célozni, meg úgy egyáltalán tök ügyi lett, és a megszerzett tudásnak a nagyvárosban is hasznát tudja venni az új titkos énje, amikor házfalakon kell gyorsan távozni meg ilyesmi. Szóval nagy tervei vannak, az apja hátrahagyott neki egy listát azoknak a neveivel, akik ártanak a városnak, tehát őket kell leállítani. Mindeközben vissza is kéne illeszkednie a régi életébe, megtartani bulizós énjét és ahogy látom, lehetőség szerint visszaszerezni a régi barátnőjét, II. Rubyt a Supernaturalból (Katie Cassidy). Mivel elég gazdag a család alapból, a munka nem nagyon fog szerintem belerondítani a titkos küldetésekbe. Ééés, plusz adalékként, végre találtam egy új sorozatos karaktert, akit tudok szeretni, kinézetestül meg mindenestül, Oliver haverját, Tommy Merlynt. Colin Donnell (így hívják a színészt) már ismerős lenne, ha néztem volna a Pan Am-et, de nem néztem, így most láttam először. Vicces jelenetek köszönhetők neki, és a pilot alapján emlékezetes karakter lesz.:)) Illetve most remélem, hogy az egész rész az lesz, és évek múlva a sokadik szezonnál fog tartani, és nem egy bukott sorozatként fogjuk emlegetni. Bízom benne, hogy a folytatás is hasonlóképp fog tetszeni, amíg várom, addig mindenesetre el vagyok ájulva.:) Van egy hangulata, a visszaemlékezések is adnak hozzá pluszt, meg az egész jól össze lett rakva, simán el is hittem, hogy ilyen tényleg lehetséges, pontosabban nem is gondolkodtam így rajta, mert teljesen lekötött, amit láttam.
A főszereplő színészt elméletileg már láttam több mindenben, gyakorlatilag nem emlékszem rá, de rajta kívül van néhány ismerős arc.

(Ja, aki nem látta a Lostot, de szeretné, inkább ne nézze meg addig ebből az első részt.:D)

Elizabeth Bard: Ebéd Párizsban - Szerelmi történet receptekkel

"Amikor szombat este leültem az asztalfőre, úgy éreztem, új fejezet kezdődik az életemben. Egy könyv ötlete motoszkált a fejemben - mese egy amerikairól, aki az ételeken keresztül fedezi fel Párizst."

"A párizsi időjárás voltaképpen tökéletesen megegyezik a londonival - csak Párizsban szebb helyekre lehet elbújni előle."

A könyv főszereplője az Angliában élő, de New Yorkból származó Elizabeth, aki a francia fővárosban, egy konferencián ismerkedik meg a férjével (ezt a tényt már az első mondat tartalmazza, úgyhogy talán nem spoiler), és a köztük lévő távolság miatt kezdetben távkapcsolatban élnek, ami havi 1-2 találkozásra redukálja le a románcukat. Idővel azonban fordulóponthoz érnek, és Elizabethnek választania kell a Párizsba költözés vagy az Amerikába visszatérés között, amit egyébként kicsit visszalépésnek érezne. A címből kitalálható, hogy természetesen az előbbi mellett dönt, vagyis új életet kezd az Eiffel-torony szomszédságában (háát, majdnem:)).


Kezdetben a beilleszkedésről olvashatunk, elénk tárul a francia piacok, árusok képe, a különleges és gazdag választék, vásárlási praktikák, és a franciák étkezési szokásai, ami főként az ebédet tekintve sajátos.:) 
Másképp állnak hozzá a dolgokhoz, de persze az amerikaiak sem olyanok, mint az európaiak - ahány nemzet, annyi szokás. Pl. tudtátok, hogy Húsvétkor náluk élő kiscsibék vannak a virágbolti kirakatban? Később a lakáscsere majd a barátkozás foglalja le, hiszen nem ismer senkit Párizsban a kedvesén, Gwendalon kívül, így kicsit elveszett, és idő kell, hogy megtalálja a helyét egy számára még idegen országban, különösen, hogy a nyelvet is gyakorolnia kell. Illetve ezek mellett az élet halad, és kegyetlen tud lenni, így néha gyülekeznek felhők is a fejünk felett, szóval nem csupa móka és tündérmese a sztori.

Elizabeth Bard
A természetes, hétköznapi stílus azonnal megfogott, élmény volt olvasni. Érezni rajta, hogy megtörtént eseményeken alapul, többször úgy tűnt, mintha valaki épp tökéletesen közvetlen formában magáról mesélne. A megfelelő mértékben humorral gazdagított, és a dráma sem marad el. És most jön, amitől még egyedibb a könyv: a fejezeteket záró receptektől. Sok-sok francia étel, amik passzolnak a történethez, és rengeteg ötletet lehet belőlük meríteni. Az elsők között a "Gwendal gyors és mocskos csokitortája" elnevezésű desszertet szeretném elkészíteni, és előre örülök, hogy milyen hangulatos lesz, amikor majd a könyvre visszaemlékezve a szerény konyhájú, "fűtetlen", ám mégis az otthon melegét hordozó szerelmi fészek éppúgy előttem fog lebegni, mint a francia konyhaművészet sajátosságai és a francia életvitel.

Külön tetszik a három nemzet "találkozása" egy könyvön belül, a "szakácskönyv részében" pedig, hogy több süteményt is tartalmaz, mivel ahogy általában lenni szokott, most is inkább azok fogtak meg, mivel a főzésért nem rajongok, de a sütésért annál inkább.:)

Igazi könnyed női regény, kedvelnivaló szereplőkkel, amiből sugárzik Párizs szeretete.

A borító nagyon tetszik!

Az írónő blogja és weboldala remek kiegészítései a könyvnek.

5/5

351 oldal
Sanoma Media



New Girl - 2x01


Eléggé vártam az őszi premiereket, az elsők közt pedig ebbe kezdtem bele. Azt kell mondjam, hiányzott a sorozat, hiszen megszerettem a karaktereket, és vágytam a nevetés/mosolyadagomra. Ami érdekes, hogy ezt nem annyira kaptam meg, mégis örültem, hogy nézhetem. Az van, hogy most így újabb felfedezésre jutottam sitcom ügyben: nem biztos, hogy az a cél mindig, minden esetben/részben, hogy könnyezve röhögjünk és a hasunkat fogjuk a nevetéstől, mert ez is, amikor elérte azt, hogy konkrétan megszerettem ilyen vagy olyan okból a sorozatot, az általános hangulatát és persze a karaktereket, szóval onnantól nyugodtan tehetnek bele akár szomorúbb dolgokat is, nem igénylem az állandó vigyorgást. Újszülött, vagy már inkább oké, óvodás sitcom nézőként most tehát ez tűnt fel..:) 
A kezdés jó volt, sikerült érthetetlen dolgot, némileg mókásat, még jobban mókásat, és egyáltalán nem vidám témát is belevenni. Esélyes, hogy hétről-hétre várni fogom az új részeket (vagyis nem marad darára).:)

Gail Carriger: Soulless - Lélektelen

Emlékszem, mikor anno megláttam a borítót a Könyvmolyképzős kis katalógusban, majd elolvastam a fülszöveget, utána alig vártam a megjelenését. Aztán elég sokára jött ki a könyv ténylegesen, de megérte türelemmel lenni.:) Egyébként imádom ezeket a pöttyös kategóriákat, már az aranynál is nagyjából tudom előre, hogy milyen jellegű írásra számítsak.

A vámpíros és farkasemberes világban ezúttal egy lélektelen hősnőé a főszerep. Alexia szó szerint lélek nélküli, ami roppant hasznos, mert például egy vámpír agyarait visszakényszeríti, ezzel nagyjából ártalmatlanná téve a vérszívót. Ezen felül Alexiának van egy esernyője is, ami cseles módon szintén kiváló fegyver a természetfeletti lények ellen. Egy tudatlan agyaras azonban mégis megpróbálja bántani a vénkisasszonyt (ez olyan izé kifejezés, de a könyvben annak van bélyegezve, így használom), és ez a halálát okozza, majd több érdekes esemény következik, ami beindítja a cselekményt. A regény mozgalmas, nyomoznak benne (semmi komoly), viszont szerelmi szál is helyet kap egy rokonszenves vérfarkasnak köszönhetően. Szerethető szereplőket sikerült teremteni egy jól kitalált világban, igazság szerint negatívumot nem is tudok nyilatkozni a könyvről. Jane Austen stílusa sejlett fel, ám ezúttal vegyítve lett egy kis steampunkkal és persze a természetfelettiekkel, aminek eredménye a kellőképpen egyedi és sajátos világ. Sziporkázó, szellemes párbeszédek váltakoznak a vicces és választékos gondolatokkal, nem lehet nem élvezni a nyelvezetét.
Nem a legkönnyedebb kategória, azonban maximálisan szórakoztató, és hát az a helyzet, hogy az ilyen könyveknél, mint amilyen ez is, cseppet sem bánom, hogy vannak könyvsorozatok!

Tetszett, hogy az utolsó oldalakon helyet kapott egy röpke interjú a szerzővel, meg egy kis ízelítő a következő részből. További érdekesség, hogy képregény is jelent meg a könyvből (én nem különösebben érdeklődöm irántuk, de más biztosan:).


374 oldal
Könyvmolyképző Kiadó


Tera Lynn Childs: Forgive My Fins – Hableányok kíméljenek

"Szent Halikra!"

Vámpírok, tündérek, sellők... sellők? Hát ez nekem teljesen új volt, és kezdetben tartózkodtam is a dologtól, gondolván, hogy igazán vége lehetne a természetfeletti lényes témáknak, ráadásul különösen az ifjúsági regényekben kezdtem kissé fárasztónak érezni. Tehát először nem érdekelt ez a könyv, ránézésre a borító nem fogott meg, de mégis csak egy új Könyvmolyképzős kiadvány, minimum a tartalmat kötelező elolvasni. Megtettem, ám ennyiből nem tudtam eldönteni, hogy vajon nekem való-e. Picit filóztam rajta, és végül úgy láttam, hogy ha ez jó, akkor nagyon az, majd nagy örömömre már az első oldalakon biztosra vettem, hogy bizony így van. Hangyányit elfogult lettem, úgyhogy negatívumot a továbbiakban ne nagyon várjatok.:) Leszámítva a borítót, ami továbbra se igazán jön be, esetleg csak a színei.

Kapunk egy tizenéves sellőlányt, Lilyt, két különböző világhoz tartozó legjobb barátnővel, és két - egyazon világhoz (a miénkhez) tartozó - fiút. Lily szárazföldi léte óta, három éve odáig van Brody-ért, ám érzései viszonzatlanok maradnak, ami nem meglepő, tekintve, hogy nem nagyon teszi meg a szükséges lépéseket a fiú figyelmének felkeltésére. Azonban lassan kifut az időből, már csak néhány hete maradt, aztán visszatér a tengeri világba. Ezt a titkot, nevezetesen, hogy ő Thalasszinia hercegnője, az emberekkel nem oszthatja meg, mert negatív következményei lehetnek, ha birodalmuk kilétére fény derül. Ezért nem árulja el származását még barátnőjének, Shannennek sem. Épp azon van, hogy a Tavaszi Bálra felkérje partnernek Brodyt, aki szakított a barátnőjével és így szabad lett, amikor Quince, az idegesítő szomszéd fiú ismét az útjába áll. A terv tehát kudarcba fullad, Lily továbbra is a háttérben maradva rajong Brody-ért. Majd az események tovább haladnak, aminek az lesz a vége, hogy a sellőlány Quince segítségével (váratlan fordulat) próbálja elnyerni Brody szívét. Ezen a ponton, illetve vsz. már korábban a gyakorlott romantikus könyvek olvasói előtt, nyilvánvalóvá válnak dolgok, amiket Lily egyelőre nem sejt, és a regény akár unalmasan kiszámíthatóvá is bélyegeződhet, ám nem ez történik. Egy félresikerült csók, és a tengeri lét, mint helyszín felbukkanása egyből feldobja az egészet, amire nálam egyébként nem is volt szükség, mert már előtte is megfogott.

A sellősség, az egész mitológiájuk a karaktereknek és a szerelmi szálaknak olyan hátteret ad, aminek köszönhetően egészen egyedivé válik a könyv. A tengeri nyelv pedig számtalan vicces beszólást biztosít, derűssé, humorossá teszi a könyvet, plusz a szereplőket is megkedveltem már a legelején, ami szintén nem utolsó dolog. Nem bánom, hogy könyvsorozat, bár szerintem lezártnak is lehetne tekinteni a sztorit. Ettől függetlenül érdeklődöm a folytatás iránt. Végtére is újabb kedvenc könyvet avattam vagy mi.:)

5/5

264 oldal
Könyvmolyképző Kiadó

Nathalie Somers: Lányok regénye

A három barátnő, Maëlle, Lily és Chiara új tanév előtt áll, ami egyben iskolaváltást is jelent számukra, mert megkezdik az első tanévüket a gimnáziumban. A legtöbb sulitársuk egyelőre ismeretlen számukra, de vannak ismerősök is, köztük az undok Wendy (az ellenség) vagy a helyes Adrien, akiért odavannak a lányok. A jól összeszokott hármas az ősz beköszöntével aztán kiegészül egy negyedik taggal Mélisande személyében, akit már egészen a könyv elején megismerünk. Mindhárom lány elég különböző, Chiarát a színészkedés érdekli, emellett apja különös viselkedése foglalkoztatja, a súlyfelesleggel küzdő Lily titkot őriz, amit még a barátnőivel sem oszt meg, Maëlle életébe beköszönt a szerelem, és Mélisande is érdekes kalamajkába keveri magát egy fiú miatt. A lányok családi háttere eltérő, a jómódú Mélisande mellett az átlagosabb társadalmi rétegek is megmutatkoznak a könyvben. Ezek megtörik az egysíkúságot, a tinis jellegnek némi komolyabb hátteret adnak, és ez tetszik.

Kicsit emlékeztet egyébként az egész a Négyen egy gatyában könyvekre, amiket szintén szerettem, és ahogy néztem, ennek is elérhető már eredeti nyelven folytatása (három kötet is azt hiszem), úgyhogy bízom benne, nálunk is elérhetővé válnak idővel.:) A franciaországi helyszínek üdítő újdonságként hatnak, valahogy az egész történetnek jól állt, még ha túl nagy jelentősége nincs is, nekem számított.

A felépítése is a kedvemre való, váltott nézőpontos, de a mesélő végig mint külső szemlélő számol be a történésekről. A fejezetek pedig mindig egy dátummal kezdődnek - óra/perccel kiegészülve, bár bevallom, ezek felett legtöbbször átsiklottam, hogy most pontosan hány nap telt el vagy hány óra. Mindegyik főszereplő külön egyéniség, így valószínűleg minden olvasó tud kicsit azonosulni valamelyikükkel. Az én kedvencem Mélisande lett, nincs különösebb oka, egyszerűen csak megtetszett a karakter. Igaz, több butaságot csinált, akár csak a többiek, de velük együtt ismertem meg, és az első benyomások után érdekes volt, ahogy kezdett kirajzolódni a jelleme, és hogy nem is olyan hűvös meg stb., mint amilyennek elsőre tűnhet.
Szóval igazán szórakoztató volt nyomon követni a csetlés-botlásaikat, és drukkolni nekik, még az sem szegte kedvem, hogy általában előre lehetett tudni, mi fog történni, bizonyos lépések milyen következményekkel járnak. Ilyen esetekben mindig csak "nagy bölcsen" megjegyeztem magamban, hogy "ajjaj, ennek nem lesz jó vége" vagy ilyesmi.:))


Remek kikapcsolódás, derűs hangulatot varázsol, pihentető - és szerintem nem csak tiniknek. Pedig ez a Bíbor pöttyös könyvek kategória a tizenévesek közül is a kisebbeket célozza meg úgy érzem, de mégsem találtam túl gyerekesnek, számomra még éppen nem gyermeteg túlzottan. Tényleg várom a folytatást! Ja, és a borító szuper!!

331 oldal
Könyvmolyképző Kiadó