Rafal Kosik: Félix, Net, Nika és a Láthatatlan Emberek Bandája

A borítóra pillantva kicsit a Harry Pottert juttatja eszembe, hasonlítanak rájuk, csak a szőke fiú és a vörös hajú lány hajszínét fel kellene cserélni.:) Azon kívül viszont, hogy itt is három jóbarát kalandjait olvashatjuk, nem nagyon van más hasonlóság. Bevallom, amikor először olvastam a fülszöveget, nem győzött meg arról, hogy nekem ezt feltétlenül olvasnom kell, túlságosan gyerekkönyvnek tűnt, és nem passzolt a hangulatomhoz. A gyanúm beigazolódott, mert nekem ez tényleg elég gyerekes volt. A fiatalabb korosztálynak így nagyon tudom ajánlani, illetve azoknak, akiket úgy általában a mesék felnőtt fejjel is vonzanak.

A főszereplők a feltalálópalánta Félix, aki a feltaláló apjától örökölte ezt az érzékét, a számítógépzseni Net, akinek van egy mesterséges intelligenciájú Manfrédja, és Nika, aki a két fiú mellett az egyetlen lány a csapatban, és szintén különleges illetve tartogat meglepetéseket. Az első iskolai napon találkoznak, és rögtön barátság alakul ki közöttük, ami az idő múlásával egyre erősebbé válik. Mindig valami kalandba keverednek. A bankrabló Láthatatlan Emberek Bandája lebuktatása mellett még rengeteg minden történik velük, a könyvben megjelenik például egy beszélő csontváz, szellemek, gnóm, vagy éppen egy rendhagyó Mikuláslátogatásról olvashatunk. A stílust és írásmódot dicséret illeti, egyáltalán nem csak pl. egyszerű mondatok és szavak alkotják, persze ettől még könnyen olvasható marad. (A kiadó egyébként ahol szükséges lehet, kiegészítő lábjegyzetekkel tűzdelte meg, ez nagyon tetszett.) Az írót bevallottan nem érdekli a valóság bemutatása, hát ez határozottan látszik is a könyvön.:)

A fiatalok bizonyosan élvezni fogják az olvasását, és úgy gondolom számukra tökéletes választás is. A kiadó 11-13 éves kortól ajánlja, a magam részéről ezt egy-két évvel kitolnám (lefelé akár még többel is), és talán inkább fiús könyv, mint lányos, de lehet, hogy csak nekem. A kötet kivitelezése egyébként nagyon strapabíró, keményfedeles-védőborítós, a belső borítót pedig mókás és mutatós rajzok díszítik.

Lehet számítani folytatásra, a könyv végén 8 további kötet címe sorakozik fel, a Félix, Net, Nika és a gépek lázadása közülük pedig már előkészületben van.

Köszönöm szépen a könyvet a Pongrác Kiadónak!

Shameless - 1. évad

Először is azzal kezdeném, hogy teljesen letargiában vagyok, hogy a végére értem az évadnak, és nincs több rész (de lesz 2. évad!). Nem sok sorozat mászott bele ilyen szinten a napjaimba, mint ez. (Hirtelen csak a Veronica Mars jutott eszembe.) Az elfuserált bandából illetve lepukkant környékről több negatívabb szereplő van, ám olyanok is, akiket nagyon megszerettem: Fiona, Steve, Lip, hát, főleg őket. Utóbbi hihetetlen, nagyon szurkolok érte, előbbivel teljesen együtt lehet érezni, a középső pedig tartogat meglepetéseket bőven, és a szerepének köszönhetően a külsejét is és úgy kb. minden megmozdulását imádtam.

A színészeket nem említettem név szerint korábban, most pótolom: William H. Macy (jól hozz az alkoholista, link apát, én legutóbb a Marmaduke-ban (:D) láttam), Emmy Rossum (korábban csak a Holnaputánt láttam, amiben játszott, de nem rémlik belőle), Justin Chatwin (ő sem hagyott mély nyomot ezelőtt bennem, hiába volt ő a Láthatatlan), Joan Cusack is érdekes szerepben látható, és a gyerekek nem sok mindenben játszottak, de azért a Lip-et alakító Jeremy Allen White neve csak legyen itt, majd megnézem a Twelve-t, amúgy is akartam, és most már kíváncsi vagyok, mekkora szerepe van benne.


Az első rész után teljesen odavoltam a sorozattól, és ez semmit nem változott. Részről részre durvább dolgok voltak benne, de óvatosan bántak velük, nem éreztem, csak az utolsó egy-két résznél, hogy milyen messzire jutottak a kezdetektől. Az évad végére több lett a dráma, az utolsó részen már mosolyogni sem lehetett, csak idegeskedtem, hogy mi a fene lesz. A főcímet mindenképpen nézzétek meg, de a trailert róla nem ajánlom, mert telis-tele van spoilerrel. Ahogy a gondolataim is, úgyhogy csak az kattintson és olvasson tovább, aki már végignézte az eddigieket.



Shameless 1x01

(A sorozatok címke kicsit berozsdásodott november óta, de változatlanul nézek ám azokat is!:)

Röviden kb. a Skins keverve a Parenthoddal. Hát nem hangzik érdekesen?:D Bővebben: Egy sokgyerekes család anya nélkül és egy alkoholista apával. A legidősebb lánytestvér, Fiona (szerintem épphogy 18 éves) viseli ennek a terhét, dolgozik több helyen, és persze a tinédzser tesók is kénytelenek munkát vállalni, hogy befizessék a számlákat, mert apa azon kívül, hogy részegen félálomban hazakeveredik valahogy, majd kerülgetni kell, amíg a padlón alszik, nem sok részét veszi ki a dolgokból. Ahogy a gyerekek viselik ezt az egészet, na az nem semmi. Aztán ott vannak még az érdekes szomszédok, és Fiona újonnan felbukkanó udvarlója, aki szintén érdekes személyiség, de a kedvelhető fajtából.

Ugye nem is gondolnánk, hogy mindez mennyire szerethető? Nem tudom, mikor láttam utoljára ennyire eltalált pilot epizódot, egyszerűen minden a helyén volt. Ráadásul többször leesett az állam! Meg azt még hozzátenném, hogy kicsit váratlanul ért, úgyhogy hüledeztem, nevettem, Úristeneztem, nevettem, ez baromi jó, ezt én imádni fogom, és wow!


Egyébként persze szörnyű, hogy valakik így élnek, de egyáltalán nem úgy van beállítva a dolog, hogy sajnálatra méltók, meg szomorú, hanem a humoros és megbotránkoztató jeleneteket vegyíti finoman a drámával. Utóbbi kibontakozására azért számítok a többi részben.

Van neki egy angol verziója is, tőlük vették át, és az angolt a Skins készítői jegyzik, mint utólag megtudtam, úgyhogy nem meglepő, hogy éreztem azt a feelinget. Ja, és Showtime sorozat, szóval semennyi cenzúrára lehet számítani, ha pl. egy pasi meztelenül fekszik háton, akkor is látjuk, ami olyankor látható.

Kíváncsi vagyok a további fejleményekre, szerencsémre most kezdtem neki, amikor az első évad összes része lement már, úgyhogy nem heti egy résszel kell beérnem, hanem itt van rögtön 12!

Rose Tremain: Színarany

- Az embereket megváltoztatja a kor, amelyben élnek, ennyi az egész.
- Lehet, hogy ennyi az egész - felelte Lilian -, de az éppen elég.

A történet az 1860-as évek végére repíti vissza az olvasót, az írónőt pedig az aranyláz ihlette meg. Erre a gondolatra rögtön magam előtt látom az aranyra vágyó embereket, akik vállalva a körülményeket, és akár még az abban az időben nehézkes utazást is, kutatnak az arany után, a meggazdagodás reményében. Részben ezt is kaptam a könyvtől, ám sokkal többet is. Az első oldalakon egy házaspár és annak férfi tagjának édesanyját ismerhetjük meg, akik Angliából költöztek Új-Zélandra. Azonban sok dologra nincsenek felkészülve, ami az új kontinensen fogadja őket. Mikor a férfi meglátja az aranyszerzés lehetőségét, kalandos utazás veszi kezdetét. Nekem ők maradtak a főszereplők, illetve kettejük közül is inkább Harriet, pedig egy több szereplős könyvről van szó. A boldogtalan házasságról olvasva nem bántam, hogy az útjaik kettéváltak a második részben.

Egy szomorú könyvként gondolok rá, amit áthat némi misztikum is, és titkokkal terhelt múlt. Az abban a korban élőknek sokkal több dologgal kellett megküzdeni: az időjárás, mely elől egy hideg vályogház alig ad menedéket, az utazás nehézségei - ezeket nagyon jól érzékelteti a szerző. Talán az időbeli távolság hatására, de a szereplők valahogy idegenek maradtak számomra, távoliak, míg az állatokat például nagyon sajnáltam. Ahogy halad előre a történet, egyre több új embert ismerünk meg, mint a kínai halász, kisfiú, vagy a maori dajka, különböző emberi sorsokat, melyek együtt alkotnak egy történelmi drámát.

Gyönyörűen megírt és felépített, korhű szépirodalmi regény, ami, azt hiszem, főként az érettebb olvasókhoz szól. Különösen jó az, hogy váltakozik a mesélésben a szereplők között.

Idén új kiadásban jelent meg, azonban akinek a régebbi borító képe jobban tetszett, nem kell lemondania róla: a védőborító alatt rejtőzik kis kép formájában. Az új borító szerintem jobban illik a tartalomhoz, és a belső részén található térkép Új-Zélandról igazán mutatós. A keményfedeles, rendkívül igényes kiadáshoz belevarrt könyvjelző tartozik, ami a régebbi időket idézi, és számomra nagyon hangulatossá tette az olvasást. Nem tudok mást írni róla, mint, hogy kívül-belül nagyon szép.

Nem is értem, hogy lehetséges, hogy ez az első  Rose Tremain regény, ami megjelent hazánkban. Legismertebb műve az 1978-ban megjelent Restoration, amelyből Változások kora címmel forgattak Oscar-díjas filmet. (A főbb szerepekben Robert Downey Jr., Sam Neill, Meg Ryan, David Thewlis és Hugh Grant játszottak.) Az írónő Road Home című regényéért pedig elnyerte az Orange-díjat.

A könyvet köszönöm szépen a Park Kiadónak!

5/5

Isa Schneider: Kísértetek, rejtelmek, átkok - egy orvosnő szemével

Minden mondának, minden legendának kell legyen valamilyen kiindulási alapja.
És a népek meséi hasonlítanak...

A hit gyönyörű, de egy kis kételkedés roppant egészséges.

A véletlenről még egy mondat: soha senki nem tudta eddig bebizonyítani, hogy a véletlen tényleg véletlen.

Nagyon érdekelnek a különféle paranormális jelenségek, ezért rögtön felfigyeltem erre a könyvre. Ez az első olvasmányom Ïsa Schneidertől (valódi nevén Dr. Schneider Izabella). Mint olvasás közben rájöttem, nem annyira az én stílusom a könyv, de azért érdekes kitérő volt, és sok információt tartalmaz mindarról, amit a fülszöveg említ, és aminek ezen részletei fogtak meg: "Leginkább parapszichológia, paranormális jelenségek leírása, értelmezése, vizsgálata (...) egy tapasztalt orvos mai tudásával felvértezve." - kár, hogy az elbeszélő stílusból kifolyólag mindez nem lett annyira konkrét.

Két fő részre van bontva a kötet, az első főként Rózsi néniről szól, akit az írónő gyerekkorától kezdve ismert. Gyakorlatilag analfabéta jósnő volt, akihez sokan fordultak tanácsért, útmutatásért, és a szerzőre is nagy hatással volt egészen kislánykorától kezdve, ennek köszönhetően a könyv Korbita Rozália emlékére is íródott, ez szerintem nagyon szép.  Ïsa Schneider a saját életének bizonyos epizódjait is megörökíti a kötetben, miközben többek között olyan témákkal foglalkozik, mint a babonák (azt hiszen, mindannyiunknak vannak saját kis babonái is:), boszorkányság, hatodik érzék, homeopátia, a köztudatban az ezotériához kapcsolódó aura, gyógynövények, legendás lények, okkultizmus, stb. Mítoszokat is vizsgál, a tündérek, törpék, és még a gyerekek képzeletbeli barátai is képbe kerülnek. Több történetet mesél az állatok meglepő viselkedéséről (pl. megérzik, mikor indul haza a gazdi) példákat hoz fel a véletlenekről (pl. gondolunk valakire, és épp akkor telefonál) vagy épp azzal az érdekes jelenséggel foglalkozik, hogy az emberek képesek megálmodni dolgokat. A kártyavetést is elsajátíthatjuk, melynek leírását függelékben közli a szerző. 224 oldalba természetesen egyik téma sem fér el nagyon kifejtve, úgyhogy mikor helyenként kicsit unatkoztam, hamar jött a váltás. A könyv második részében Rózsi nénit, a gyerekkori emlékeket elhagyjuk, és inkább már csak a hatására koncentrálva jönnek az információk, továbbra is félig-meddig történetek formájában. Az írónőre, akárhogy is, hatással volt Rózsi néni, fogékonyabb lett a furcsaságokra, az orvosi pályára terelte, de arról fogalmam sincs, mennyire voltak neki köszönhetőek bizonyos dolgok, jelenségek. Talán sok minden inkább fejben dől el.

A könyvben az aktuális tartalomhoz kapcsolódó fekete-fehér rajzok is találhatók, melyek ugyancsak a szerző alkotásai. A jól megválasztott borítószínekkel figyelemfelkeltő, keményfedeles kiadás.


A könyvet köszönöm szépen a K.u.K. Kiadónak!
 

3/5

Andrea Cremer: Nightshade – Az őrzők

Nem is tudom, hol kezdjem, ilyen fura olvasmányélményem - jó értelemben - nem emlékszem, hogy lett volna. Ugyebár szinte még csak ismerkedem a fantasy vonallal, azt hiszem, vannak, amik nekem túl fiúsak (= nagyobb eséllyel kevésbé érdekfeszítőek) lennének könyv formában, ami furcsa, mert filmben viszont megnézem az ilyesmit, talán a látvány az oka. Na, szóval nagyon jól kikapcsolódtam az olvasása alatt, és azt vettem észre, hogy olyan pihentető volt belemerülni, hogy szerettem volna elhúzni, amennyire lehet, hogy tovább tartson. Gyorsan lehet vele haladni, és bár az őrzők, keresők és figyelők rendszere, világa érdekes, jobban lekötötte a figyelmemet a szerelmi háromszög, ami kicsit bonyolultabb, mint egyébként lenne, egy olyan közösségben, ahol farkastörvények uralkodnak.:) Nem tudnám eldönteni, melyik volt hangsúlyosabb, úgy érzem, sikerült megtalálni az egyensúlyt.

A történetről nem szeretnék sokat elárulni, de azért vázolom a lényeget. Farkasos könyv, ahol a félig ember, félig farkas tizenéves Calla egyesülése egy másik falka alfájával hamarosan elérkezik. Ren és Calla számára ez az egyetlen járható út, ők őrzők, és ezt követeli meg a törvény. Az emberek között élnek, de nem fedhetik fel magukat, és Calla ezt a szabályt is megszegi, amikor megmenti Shay, egy emberfiú életét. Azt hiszi, le is zárhatja ezt a dolgot, Shay viszont új diák az iskolában, így újra találkoznak, ráadásul egyre inkább tudatosul benne, hogy jobban vonzódik a fiúhoz, mint az alfához. De nem ez az egyetlen probléma, miután Calla és Shay kutakodni kezd a múltban, a farkasok történelmében...

Szerintem az olvasók többsége "állást foglal", hogy melyik fiú szimpatikusabb neki, én legalábbis végig Ren párti voltam, most is, és alig inogtam meg. Sajnáltam szegényt és valahogy szimpatikusabb volt, mint Shay. Utóbbi karaktere egyébként még tartogat meglepetéseket. Callának elnézem, hogy nem tudott választani kettejük között, és ezzel bántotta őket, hiszen másban is bizonytalan volt. A feszültség, ami a szereplők közt tökéletesen érezhető (mérföldekkel jobb ez, amikor a szikrázást nem aktusok leírásával próbálják érzékeltetni), váltakozik a tilosban járás izgalmával, a kutatással a könyvekben és a nyomozással, közben pedig a falkatagokat és az idősebb farkasokat, keresőket, figyelőket is megismerjük kicsit jobban. Gondolkodásra késztethet az, hogy a fiataloknak nincs igazán választásuk, kiterjesztve ezt az élet más területeire, látni lehet mögöttes tartalmat, és az írónő még a melegek kérdését is belecsempészte a könyvbe.

A mágia is megmutatkozik, vannak más lények, a vége pedig nagyon izgalmas volt, és nem érdekel, hogy a csattanót előre sejtettem. Tetszik a stílusa, távolabb marad az egyszerűtől, olvasmányos és nincsenek üresjáratok. Ahogy lezárult a könyv, annyira megnyugtató, amennyire nyugtalanító, szóval maradtak kétségeim, hogy minden rendben lesz-e.

A borító remekül sikerült, végig ilyennek képzeltem Callát, és hangulatos, még ha nincs is olyan jelentősége, ahogy a fejezetet kezdő lapokon fogyott-hízott a Hold.

A három részre tervezett sorozat második kötete (Wolfsbane - A keresők) még külföldön sem jelent meg, ott nyárra várható. Remélem, itthon sem kell sokat várni rá, mert már most olyan szívesen olvasnám.:)

A könyvet köszönöm szépen az Egmont Kiadónak!

5/5




Mörk Leonóra: A vámpír vonzásában

Amikor megláttam a könyvet és olvastam a fülszövegét, rögtön kíváncsi lettem, mert érdekel a téma, és azt vártam, egy kicsit tudományosabb megközelítésből juthatok új információkhoz a kötetből. Ez nem egészen jött össze, ezért az elején csalódott is voltam, viszont a későbbiekben azért több érdekes dolgot megtudtam, még ha el is tért a szerző és a borítón felsorakozott szakértők (Dr. Bagdy Emőke, Dr. Csernus Imre, Feldmár András, Jakabffy Éva, Singer Magdolna, Soma Mamagésa, Szondy Máté) a számomra központinak várt alaptémától. Ami egyébként az volt, hogy miért rajonganak manapság (bár alakjuk szerintem már egyre halványabban van jelen, a hisztéria leköszönőben van, úgyhogy még épp nincs elkésve ez a könyv) úgy a vámpírokért, mert azt tudom, hogy nekem miért tetszettek mindig is: mert sokáig élnek, szinte halhatatlanok, erősebbek az embereknél, és ellenállnak a betegségeknek. Az, hogy ezért olyan áldozathozatal szükséges, hogy vért kell inniuk, arról hajlamos vagyok megfeledkezni.:)

Kíváncsi voltam egyéb pszichológiai megközelítésekre is, amit összességében nézve megkaptam, csak mellé több olyan információt is, aminek nekem már nem volt hírértéke. Ilyenek voltak a filmipar alkotásai, annak változása, a Twilight-őrülettel kapcsolatos dolgok, minitörténelem Vlad Tepesről, vagy Bram Stoker Drakula című műve. Egy fejezet erejéig az energiavámpírok és ezoterikus, spirituális dolgok kerültek szóba, és többek között a darkokra, a gótok világnézetére, öltözködésükre is kitér a könyv. Dr. Csernus Imre fejezeténél (Mindannyian egymás vérét szívjuk a címe) pedig azt kaptam, amit már megszoktam tőle.

Ha "A vámpírok köztünk élnek"-et úgy értelmeztem volna, ahogy a könyvben tették, akkor nem lepődtem volna meg az olvasottakon. Azért így is maradt sok érdekes dolog, pszichológiai szempontból nézve, és ha előre tudom, hogy erre számíthatok, akkor másképp hangolódtam volna a könyvre. Elgondolkodtató lehet a halálfélelem, a gyilkosságokról pedig felkavaró volt olvasni, és most már azt is tudom, hogy az 1900-as évek első felében a Kiss Béla név több volt egy gyakori névnél, vagy, hogy valakit pont a vérivás vonz (ez borzasztó). Persze vannak ártalmatlanabb vámpírrajongók is, az interneten több weboldalról lehet nekik való termékeket rendelni: vámpír üdítőital, ékszerek, hogy csak az egyszerűbbeket említsem, de ott van a kicsit vadabb nyakba akasztható vértároló ampulla, vagy a vámpírfogak készítésére specializálódott fogorvosok.

Azért a pszichológiai vizsgálódást sem kell nélkülözni a könyvben, viszont úgy érzem, a fentiek nagyobb szeletet foglalnak el, erre talán jobb felkészülni, mielőtt nekikezdünk az olvasásának.

Kiadja a Jaffa Kiadó. Köszönöm nekik a könyvet!

3,25/5

Tonya Hurley: Szellemlány - Hazatérés

Charlotte Usher története folytatódik. Miután sikeresen teljesítette a holttan követelményeit, a halál utáni élete koránt sem úgy zajlik, ahogy számít rá, a mennyország még mindig várat magára. Kedvenc szellemlányunknak új feladata van: telefonos segélyszolgálatnál kell dolgoznia. Hogy továbbra se haladjanak egyszerűen a dolgok, természetesen itt is problémák adódnak. Ezalatt Scarlet, Damen, Petula és a Wendyk élete is folytatódik, az egymástól gyökeresen különböző testvéreké nem is akárhogyan, mikor először Petula, majd később Scarlet lép át a másik világba, és Charlotte-on múlik, hogy ez mennyire lesz tartós. Ezzel egy újabb küldetés vár rá, és konstatálhatjuk, hogy a szellemvilág továbbra is tud újat mutatni.

A másik világ azért mégis már ismerősebb terep számunkra, így a részletes bemutatása nem szükséges. A helye ezúttal megüresedett a cselekménynek, mely ennek köszönhetően másodjára valahogy tartalmasabbra sikerült, a szereplőkön pedig jelentős fejlődés figyelhető meg. Charlotte szépen elhagyta a nyavalygást, ami korábban esetleg zavaró lehetett, és egész érett viselkedés jellemzi. Bár ő a címszereplő, mintha a többiek most jobban előtérbe kerültek volna az első részhez képest. Barátnője, Scarlet is megéli a maga tanulságos kalandját, mialatt nővére életéért küzd, és Dament sem kell hiányolnunk. A sajátos világnézetű Petula is tud meglepetésekkel szolgálni, persze közben hű marad önmagához, elég csak arra gondolni, mi okozta az első problémát. A két Wendy sem maradhat ki (és itt, azt hiszem, a fejlődés mégsem volt meg mindenkinél), akik annyira összenőttek és egyformák a szememben, hogy kétlem, hogy meg tudnám különböztetni őket. Továbbá bővül a csapat egy szerethető és egy kevésbé szimpatikus karakterrel. 

Az események mindannyiuk számára tanulsággal bírnak, a mondanivaló is más, a testvéri szeretetet és a barátság fontosságát emeli ki. Bár komolyabbnak, felnőttesebbnek érzem ezt a könyvet, helyenként azért mindig visszatalál a gumimacis kezdetekhez, és olyan érdekes, hogy a vicces, gyerekes momentumok mellett mennyi okosságot vonultat fel. Az idézetek és a fejezeteket kezdő igazságokat hordozó sorok továbbra is megtalálhatók a könyvben (legszívesebben az összeset beilleszteném idézetnek). A befejezésbe némi szomorúság is vegyült, a vége pedig számomra váratlan volt, és egyúttal nagyon megható.

Emlékszem, decemberben mennyire szerettem volna az akkor megjelenő első részt, és tisztán fel tudom idézni azt a döbbenettel vegyes csodálkozást, amikor Karácsonykor megpillantottam, annyira szép és hozzáérni is alig mertem, nehogy valami baja essen. Ez a sajátos kivitelezés a Hazatérésről is ugyanúgy elmondható, csak a pirosas-rózsaszínes árnyalatot a lila váltotta fel, és persze a borító is szemmel láthatóan változott (a szalagos koporsó után a tükröt is imádom). Gyönyörűen mutatnak egymás mellett a polcon! 

Ugyanolyan jó, mint az első kötet, nekem egy kicsit még jobban is tetszett, így még jobban megszerettem Tonya Hurley gyermekien aranyos és tanulságos gondolatokat felvonultató meséjét. Szórakoztatóan elgondolkodtat, szomorkás és egyben humoros, mindemellett pedig nagyon eredeti.

Örülök, hogy már ilyen hamar, a Könyvfesztiválra (április 14-17.) várható a kötet. A megjelenés előtti olvasás lehetőségét és a könyvet köszönöm szépen a Pongrác Kiadónak!

5/5

 






Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert

Ha elárulsz valakinek egy titkot, bármilyen zavarba ejtő, az kapcsolatot létesít kettőtök között. Az a személy jelenteni kezd számodra valamit, pusztán azért, mert tud valamit.

Idő kell ahhoz, hogy az embernek múltja legyen.

Bascomban, egy csendes kisvárosban él a kissé különcnek tartott Waverley család. Generációkra visszamenő adottságuknak köszönhetően tisztelettel vegyes távolságtartással viszonyulnak hozzájuk az emberek. A kissé zárkózott Claire partiszerviz vállalkozást működtet, sikere nem meglepő, hiszen az általa készített ételek több, mint finomak: érdekes hatással tudnak lenni azokra, akik elfogyasztják őket. Ez talán nem is furcsa egy olyan személytől, akinek kertjében egy mágikus almafa terem, és szó szerint dobálja a jövőbe látó gyümölcseit. Nénikéjének, Evanelle-nek is jutott az örökségből, neki az a hóbortja, hogy teljesen kiszámíthatatlanul késztetést érez megajándékozni az embereket különféle tárgyakkal, ami lehet egy haszontalannak tűnő gombolyagtól kezdve bármi, a lényeg, hogy az ajándékozottnak egészen biztosan szüksége lesz rá egyszer, hasznára válik. Persze ezeket az ajándékokat sem fogadja minden városlakó örömmel. Ebbe a kisvárosba érkezik Tyler, aki nem közömbös Claire iránt, és ez jobban összezavarja, mint eddig bármi. Ráadásul éppen a Waverley ház szomszédságába költözik, amikor Claire testvére, Sydney váratlanul hazatér a kislányával, aki természetesen szintén örökölt némi bűbájt. Míg nővére remekül kihasználja, és elfogadja különös adottságát, addig Sydney sosem szerette azt ami a családnevével járt Bascomban, ezért is ment el, de nem találta a helyét, és otthona most is csak a menekülést jelenti számára. Az ő szála egyébként eléggé felkavaró volt nekem a máskülönben háborítatlan környezetű, békés történetben.

Ez a regény a kedvesen különc szereplőivel belopta magát a szívembe. Körüllengi, átjárja valami finom misztikum, és ezt a hangulatot nem lehet nem szeretni. Valaki hazatér, míg más kibújik a csigaházából, vagy épp életében először nem fél önálló döntéseket hozni. Igazából nem történnek benne nagy dolgok, ám ahhoz mégis elég, hogy magával ragadjon mindez, az almafa, a kert és a Claire által készített ételek az ehető virágokkal, a városka lakói (más családoknak is megvan a maga jellegzetessége, és érdekes módon még a negatívabbnak szánt figurák sem utálatosak), és szerelmi szál is van, de az is nagyon finoman. Az egész könyv valami törékeny, bűvös mese, és nagyon valóságos marad a valószerűtlen elemeivel is.

Először csak bele akartam olvasni, de ott ragadtam, és ez a későbbiekben sem változott, ez egy ilyen könyv. Az írónő remekül szövi a szálakat, és gördülékeny, belemerülős az írásmódja. A végén nagyon tetszik a kis receptkönyv, mondjuk csak a nevében az, igazából a növények extra hatását írja le, pl. "visszahozza a régi szép idők emlékeit" vagy "hatására kellemetlenség nélkül félbeszakad a beszélgetés". A számozásokat látva sajnálom, hogy a lábjegyzetek viszont lemaradtak.

Élmény volt a kertben olvasni ebben a szép tavaszi időben. A borító illik a  könyvhöz, és a fejezeteket kezdő díszes motívum is tetszetős. Végül pedig csak annyit: a Waverley-kert tényleg csodálatos!

5/5

Éjvilág után legyen Holdvilág!

FFG mozgalmat indított, és csatlakoznék azokhoz, akik szintén örülnének, ha megjelenne hazánkban Rob Thurman - Éjvilág című könyvének folytatása, a Holdvilág. A Tuan Kiadó anyagi okok miatt még nem tudta megjelentetni, pedig már a fordítás is elkészült. Eddig én azért nem olvastam, mert tudtam, hogy van folytatása, azonban még nem került kiadásra. Ezen most könnyen segíthetünk, mert már idén megjelenhet, amennyiben a boltokban található példányok (kb. 500 db.) felét megvásárolják augusztusig. Tehát 250-300 darabról van szó.

A könyv fülszövege:

Üdv New Yorkban! Ahol egy troli lakik a Brooklyn híd alatt, egy kobold a Central Parkban és egy gyönyörű vámpír az Upper Esat Side egyik manzárdjában - és ez csupán a kezdet. Persze a legtöbb halandó ember tökéletesen vak marad a természetfelettiek éjszakai életére, de Cal Leandros csak félig ember. Apja sötét vérvonala rémmesékbe illő - és most ő és az egész másvilági fajtája Cal nyomában lohol. Vajon miért? Cal eddig nem igazán akart annyi ideig egy helyben maradni, hogy megtudja a választ. Féltestvérével együtt idáig sikerült egy lépéssel az üldözőik előtt maradniuk, de most Cal apja ismét rájuk bukkant. Cal számára most végre kiderül, hogy mit akarnak, mit akartak tőle mindig is. Ő a kulcsa ördögi tervüknek, hogy a Földön elszabadítsák a Poklot. Cal életének legkeményebb küzdelmében a tét az egész emberiség sorsa... „A varázslatos világ legmagasabb csúcsaira és legmélyebb bugyraiba visz el ez a hajtűkanyarokkal teli, fordulatos könyv. Csípős, cinikus, csibészes és titokzatos. Az igazság Odaát van, és nem valami szép..."

A vélemények dicsérik, molyon nagyon jó átlaga van (4,37), mindezeken felbuzdulva, amint tudom, én beszerzem, és remélem, minél többen felfigyelnek erre a kötetre.