Patrick Süskind: Sommer úr története

Fura kicsit, hogy ezt ugyanaz az ember írta, aki A parfümöt, mert ez olyan kis aranyos, az meg hát, minden, csak nem aranyos.

Annyira rövid, hogy kb. olyan gyorsan végigszaladtam rajta, ahogy Sommer úr futkosott végig a történeten. Egy kicsit meglepődtem, hogy mennyien szeretik ezt a rövid kis valamit, teljesen fellelkesedtem tőle, aztán jól meglepődtem, mikor leemeltem a könyvtár polcáról, hogy ez mind az? Aranyos volt, meg érdekes, ahogy szembeállítja a gondtalan és ártatlan gyermekkort a felnőttek rohanó világával, de valahogy mégse fogott meg annyira, nekem ez mint mondanivaló, nem adott sokat. De annyira parányi kis szösszenet, ez így biztos hülyén hangzik, de emiatt és még valamiért ami megbújt benne, nem lehet nem szeretni. Szóval valamit mégis okozott bennem, ha már lepontozni sincs szívem.:)

3,5/5

Guillaume Musso: Ott leszel?

Olykor egy semmiségen múlik az élet. Súrol egy tekintet. Szempilla rebben. Karhoz ér egy vállpánt…

Elliot Cooper sikeres sebész San Franciscoban, de egy önkénteskedése során Kambodzsába szólítja a hivatása. Az egyik ázsiai öreg felajánlja neki hálája jeléül, hogy teljesíti egy kívánságát. Ő azonban szomorúan közli, hogy amit ő szeretne, az lehetetlen. Vagy mégsem? De hát a nő, akit szeretett, 30 évvel korábban meghalt, hogyan is lenne lehetséges, hogy újra lássa? Az öreg ad neki 10 pirulát, és amint bevesz egyet és elalszik, visszautazik 30 évet az időben. Vajon tud és megéri változtatni a múlton?

Biztos sokan eljátszottak ezzel a gondolattal, hogy miket változtatnának meg a múltban, ha lenne rá lehetőségük. Én egyébként semmit, de szerintem nem vagyok egyedi eset. Mindenesetre ez egy figyelemfelkeltő alapötlet, és ígéretesnek hangzott a fülszöveg, amint elolvastam, azt gondoltam, nekem ez a könyv kell. Emlékeztetett Az időutazó feleségére.

Az időutazások adta lehetőségeket elég jól kihasználja. Az ugrások Elliot 60 és 30 éves énje között nagyon sok pluszt adnak, amikor ilyesmi van, mindig az jut eszembe, hogy ha normális ütembe helyeznénk (mondjuk itt ez nehezen lenne megvalósítható), akkor úgy mennyit adna a történet, és így mennyit ad. Az biztos, hogy ha sírok egy könyvön, az már jelent valamit, akkor már megfogott valamivel, és erre ez halmozottan igaz. Vannak benne mosolyogtató és szomorú dolgok egyaránt, az egyensúly tökéletes.

Amik akkori események voltak a világban, többről említést tesz, mint például John Lennon halála, Bill Clinton esete Monica Lewinskyval, vagy éppen szóba kerül, hogy milyen zenét hallgattak az emberek. A fejezetek elején pedig mindenféle idézetek vannak, amik szintén hozzájárulnak a hangulathoz.

Negatívumként esetleg azt tudom felhozni, bár engem ez sem zavart (valahogy nyilvánvaló volt végig, hogy kevés az idő minden szempontból, így ráálltam erre), hogy mivel nem egy terjengős könyv, bizonyos dolgokban felületes volt, pl. nem érzékeltet egy jó baráti kapcsolatot, inkább csak szavakban. Mert igen, a szerelmi szál mellett nagyon fontos szerepe van a könyvben egy életre szóló barátságnak is, és persze még vannak fontosabb momentumok, de ezekről hallgatok, nem szeretek lelőni semmit előre.

Előbb vége lett, mint gondoltam, mert a könyv 358 oldalas, csak épp már a 308. után vége szakad, köszönhetően az ajánlóknak (megjelent és előkészületben). Ez a megoldás nem nagyon tetszik. Viszont többekkel ellentétben nincs bajom a méretével, legalább különbözik a többi könyvtől, egy ilyen sajátosság nem árt. Persze belefért volna egy kicsi és vékony kötetbe is, viszont így többnek látszik, mint amennyi, mert hát hamar a végére lehet érni.

Ha Az időutazó felesége 5 csillag, akkor ez csak 4, mert még mindig látom a hasonlóságot.

Az író egy másik könyvének ajánlójában olvastam, hogy "A francia Coelho" - Úristen, ne már, szerintem köze nincs hozzá. Így kell elrettenteni a Coelhot nem szeretőket a könyveitől, taps-taps.

Paulo Coelho: Tizenegy perc

A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.

Pénz! De hiszen az csak egy színes papírdarab, nem is túl feltűnő, de az egész világ azt állítja, hogy sokat ér - és Maria elhiszi, mert mindenki elhiszi.

Legtöbbször rögvest írni szoktam a könyvekről, gondolván minél előbb, amíg friss az élmény, nem hagyom ülepedni az olvasottakat, pedig lehet, hogy kellene, mondjuk most is. Később talán másként, illetve átfogóbban látnám, de könnyen lehet, hogy most nem így lenne, hanem a feledés homályába merülne az egész, akárcsak Az alkimista. Egyébként furcsa volt a pásztorfiú történetét itt is viszontlátni, még ha csak egy mondat erejéig is.

Maria egy fiatal brazil lány nyaralása során megismerkedik egy külföldivel, aki táncosnői állást ajánl neki Európában. Szerencsét is próbál, azonban hamarosan prostituáltként kell boldogulnia (nem olyan okból, amire most egyből gondolnánk). Aki arra számít, hogy kendőzetlenül (oké, ez kb. igaz) olvas egy örömlány mindennapjairól, munkájáról, az csalódni fog.

Szomorú, amikor a gyerekkori, fiatalkori csalódásai ilyen mély nyomot hagynak egy emberben. Maria egy bizonytalan és sérült jellem, még akkor és olyankor is, amikor a tettei esetleg mást igazolnak. Most már tudom, hogy mit jelent a cím, és az, hogy neki ennyiből állt, az szintén szomorú. Végülis, valami megváltozik benne szerencsére, amikor megismeri Ralfot. Úgy érezte, visszakapta a lelkét és újra tud szeretni. Ezen a ponton azt gondoltam, hogy átmegy valamiféle tipikus szerelmi történetbe, de helyette egész más irányt vett, ami nem tudom, mennyire nyerheti el az olvasók tetszését - nekem semennyire. Tehát volt olyan szakasz, amikor utáltam a könyvet. A könyvtárosnő még egy fontosnak szánt szereplő, őt és a beszélgetéseiket egy darabig érdekesnek találtam, de aztán már inkább csak untam, szerintem manapság elég felvilágosult a világ ahhoz, hogy a dolgoknak, amik közben szóba jöttek, hírértéke legyen. Amit meg a házasságról vagyis inkább az évek múlásáról írt egy kapcsolatban, azzal nem értek egyet. Mert hiába van sok válás, és hiába történik meg sokszor sok mindenkivel az a negatív folyamat, úgy éreztem, általánosnak veszi vagy elkerülhetetlennek, ami nincs így, és ezt nem azért gondolom, mert naiv, idealista lennék.

Lehetne átlagos, romantikus egymásra találásos sztori is, mégsem az, más (több?), de mégis valami hibádzik. Azt hiszem, tényleg hatásvadász, ahogy az ellentábor tartja. Vannak benne egész jó idézetnek való gondolatok, de ennél többet nem tudott nyújtani, és mivel tulajdonképpen semmi újat nem írt, aligha Mágus (ahogy nevezni szokták), inkább csak egy kuruzsló. Különös, hogy ezek után mégsem ment el teljesen a kedvem Coelho műveitől.

Megelégeltem azt, hogy egy könyvet szinte csak a vége mentsen meg. 1,5/5

Halloweenre készülve

Az ősz legjobb csemegéje kétségkívül a sütőtök, és már alig vártam, hogy süthessek töklepényt! A recept egyébként ebben a könyvben megtalálható. Legközelebb ilyesmi sütőtökös muffint szeretnék csinálni.


Töklepény (pumpkin pie)

Hozzávalók:
  • 20 dkg liszt
  • 12 dkg barna cukor
  • 12,5 dkg hideg vaj
  • 1 kg sütőtök (meghámozva ~75 dkg)
  • 17,5 dkg tejszín
  • 4 tojás
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1/2 teáskanál őrölt fahéj
  • 1/4 teáskanál koriander


A lisztet, 2 dkg cukrot, 1/2 teáskanál sót és a vajat összegyúrjuk 2 evőkanál hideg vízzel. 1 órára hűtőbe tesszük.

A sütőt 200 °C-ra melegítjük. A tököt meghámozzuk, kimagozzuk és szeletekre vágjuk. Egy alkalmas tepsiben, formában 1 órát sütjük. Ha kész, pürésítjük.

A tészta kétharmadát kinyújtjuk, a forma aljába tesszük és beszurkáljuk. A forró sütőben 10 percig sütjük.

A maradék cukrot, a tejszínt, tojásokat, gyömbért, fahéjat, és egy csipet sót kikeverjük. Hozzáadjuk a tökpürét. A maradék tésztát peremnek odanyomkodjuk a forma oldalához. Beletöltjük a tökmasszát, és forró sütőben (középen) 45 perc alatt aranybarnára sütjük.

Idén is faragok majd tököt, picivel félelmetesebbet szeretnék, mint a tavalyi. A témához kapcsolódó ijedős film sem hiányozhat. Tavaly ezt néztem, az ideit még nem találtam meg. Az biztos, hogy a Trick 'r Treat elég magasra tette a mércét.

Lisa Jane Smith: Vámpírnaplók I-III.

Nem sok értelmét látom, hogy írjak ezekről, de ha már elolvastam ennyit, legyen valami nyoma. Nehezemre esett elvonatkoztatni a sorozattól, és hát nem is nagyon sikerült. Alaposan átírták a könyvet, azonban ez csak pozitív a történet szempontjából. Sok változás van, tartalomban és külsőségekben egyaránt. Elena szőke, és húga van, nem öccse, Bonnie külseje is más, Caroline és Matt nagyjából ugyanolyanok.. stb.

Az első rész történései kb. azonosak a könyv elejével. A második könyvet a fele előtt meguntam, a harmadikat pedig csak azért olvastam el, mert már úgyis itt volt. Ennél már észleltem némi javulást, de több kötet olvasását így sem tervezem. Egyébként is olyan, mintha lezárt lenne a történet.


Bele akartam pillantani a könyvekbe, mert kíváncsi voltam. Annyi bizonyos, hogy gratulálni kell a készítőknek azért, hogy ebből az alapanyagból olyan szuper dolgot hoztak létre, mint a sorozat, mivel az mérföldekkel jobb.

Anita Amirrezvani - A virágok vére

A könyv a 17. századi Iránba kalauzol el minket, egy fiatal lány sorsát kísérhetjük végig, akinek, miután édesapja meghal, igen keserűre fordul a sorsa. Anyjával éheznek, és kénytelenek felkeresni távoli rokonukat, egy szőnyegkészítőt, aki befogadja őket otthonába. Szinte szolgaként bánnak velük, a ház úrnője mégis mindent megtesz, hogy ottlétük hamar véget érjen, és nem érdekli az sem, ha utcára kerülnek nincstelenül. A lány minden szabadidejét a szőnyegkészítés tanulásának szenteli, és hamarosan kiderül, hogy tehetsége van hozzá. Ám a boldogságához vezető út igen rögös és nehéz. Kitartása, eltökéltsége és küzdelme példaértékű is lehet.

Ahhoz képest, hogy a közel-keleti népek nem a kedvenceim, a vallásukról nem is beszélve, tetszett a könyv. Nem is tudom, miért érdekelt, de olvastam róla, és felkeltette az érdeklődésem. Annyi haszna biztos volt, hogy picit módosult a hozzájuk való viszonyom, na de azért nem túlságosan.

A történet elég fordulatos, kár, hogy legtöbbször kiszámítható. Nagyon érdekes volt a szőnyegkészítésről olvasni, megismerni, az ott élők kultúráját, a szokásaikat. Ott is vannak fényűző paloták és nyomornegyedek is. A század ábrázolása korhűnek látszik. Annak ellenére, hogy van egy főszereplő a könyvben, nem tudtam megkedvelni, az együttérzésem nem korlátozódott rá, hanem kiterjedt minden ott élő nőre. Ezen túl viszont sok érzelmet nem váltott ki, a 9 éves kutatás valahogy ennek a rovására ment.

Bár a főhős mesél a könyvben, a  nevét nem tudjuk meg, és ez csak a végén tűnt fel, amikor megmagyarázza az író az okát. A fejezeteket záró meséket nem szerettem, mint a végén kiderült valamelyiket kicsit módosította a szerző, és kettőt pedig saját maga írt.

Végig fenntartotta az érdeklődésem, gyorsan haladtam vele, és összességében kellemes kikapcsolódást nyújtott.

3,5/5

A várva várt baglyos film

Amikor megláttam a posztert, már akkor előre beleszerettem ebbe a filmbe. Három kedvenc állatom van, az elsők természetesen a macskák, aztán a tevék (a zsiráfokban csalódtam:D), a madarak közül pedig a baglyok a nyerők, gyönyörűek, mókásak, és nagyon aranyosak.:)


Csodaszép ez a mese, teljesen belemerültem, és nem eresztett, egészen a végéig. Egy kicsit újra gyereknek éreztem magam. Ez az új kedvenc mesém, és most nem hiszem, hogy a legközelebbi animációs film, amit látni fogok, letaszítja majd az első helyről.:)

A sztori nem túl különleges, vannak jók és rosszak, harcolnak, és egyikük győz, kb. ennyi a lényeg. A látványvilág és a baglyok miatti elfogultságom tehetnek arról, hogy ez nem tud érdekelni. Imádtam.:)

Talán ebbe is belekukkantok egyszer.

Cecelia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér

Mostanában elgondolkodtam azon, hogy egy könyvet érdemes olvasni akkor is, ha nem köt le? Illetve mennyire érdemes csak olyat olvasni, amit az ember nem tud letenni? Vagy az csak azt jelenti, hogy potenciális kedvenc könyv jelölt? Szóval nem tudom, de azért többször megesik, hogy olyat olvasok, amit úgy érzem, nem kéne, mert nem is érdekel, csak hát elkezdtem, és milyen már nem befejezni. Mindegy, itt egy tökéletes kedvenc könyvről van szó, amit nem nagyon tudtam letenni, szóval rá is térek most már.:)

Imádom a levélregényeket, a naplószerűeket, mindkettővel nehéz mellényúlni. Rosieval könnyű együtt érezni, kétségbeestem és még sírtam is, amikor valami rossz dolog történt, megkönnyebbültem, amikor rendeződni látszódtak a dolgok, aztán bosszankodtam, és a végén megint sírtam. Levelek révén végigkövettem egy egész életet.

Innentől spoileres leszek.

Nem értem, miért nem vált el rögtön, ha egyszer úgy gondolta, hogy a megcsalás megbocsáthatatlan, mert tényleg az, aki egyszer megteszi, megteszi másodszor is, vagy ha mégsem, akkor is örökre megbélyegez egy kapcsolatot. Amúgy meg tizenévesen terhesnek lenni rohadt nagy szívás, de van jó oldala is, a gyerek hamar felnő, és akkor az ember még közel sincs a 40-50-hez.
Végig annyira drukkoltam nekik, egyre csak vártam, és reméltem, hogy legkésőbb 30 éves korukra egymásra találnak. De már elmúltak 40 évesek is, aztán 50 évesek lettek... Jobb később, mint soha. Néha felnevettem, de ennek és a kellemes hangvételének ellenére szerintem ez egy szomorú könyv, mert Rosienak nem volt könnyű élete. De legalább a könyv végén megtalálta a boldogságot Alexszel. Még mindig sírhatnékom van, ha erre a találkozásra gondolok, oké, még csak negyed órája olvastam ki, szóval még friss az élmény. Mindehhez hozzájön az, hogy pedig csak leveleket olvastam... Most úgy érzem, hatással volt rám ez a könyv, életszerű, tényleg bárkivel megtörténhetnek ezek a dolgok, elszalasztott lehetőségek, miközben az ember azt érzi, nem úgy halad az élete, ahogy kellene. Időben kell cselekedni, és nem szabad feladni az álmainkat sem.

Az őszi pilotokról röviden

Amikről van külön bejegyzés, azokat itt kihagyom.

Nikita: Nem fogott meg túlzottan, de azért még mindig nézem.
Hawaii Five-0: Elég hangulatos volt, nézem azóta is.
Terriers: Hát, többet vártam az FX-től. A második részt hamar lelőttem.
Chase: Ha ilyenek számítanak olyan jónak, hogy berendeljék, akkor milyenek lehetnek azok, amiket nem rendelnek be? Unalmas, érdektelen semmi.
The Event: Ettől is megváltam, hiába volt az a kis cliff a végén, meg az ugrálás ide-oda az események közt.
Running Wilde: Ezt komolyan csak a póni miatt :) Belenéztem, de nagyon nem.
Lost Girl: Két rész alapján marad, de erről majd szeretnék pár mondattal többet nyilatkozni.
Boardwalk Empire: Hát ez nagyon tetszik.:)
No Ordinary Family: A pilot elég jó volt, kíváncsian várom a folytatást.
My Generation: Ez is érdekelt, de kaszát kapott, mint a Lone Star, úgyhogy nem kéne látnom, ha nem akarom kínozni magam még egyszer.:(

Lehet, hogy később még írok azokról, amiket folytatok, de eddig nem volt affinitásom hozzá.

François Lelord: Hector és a szerelem titkai

A boldogság nyomában jobb volt. Közelebb állt a valósághoz, és tetszettek Hector jegyzetei. Erről ezeket nem tudom elmondani, és valahogy a téma is kevésbé érdekelt ebben a formában.

Az első könyv utószele hajtott, hogy elolvassam, mert egyébként nem nagyon tudott lekötni. Az érdekes volt, hogy a szerző most beleírta magát (szerintem ő volt François az idősödő pszichiáter). A befejezést végképp nem értem, szóval egyértelműen csalódás a könyv, de azért kíváncsi leszek a harmadik kötetre is Hector kalandjaiból, viszont, ha az is ilyen gyenge lesz, akkor remélem, nem lesz negyedik rész.

A borítója amúgy nagyon tetszik mindegyiknek, a tapintásuk, és a kinézetük is mutatós. Kár, hogy így képről ezek nem nagyon látszódnak.