Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

Lola sajátos öltözködési stílussal rendelkező tini, akit egy meleg pár nevel. Az egyik apjának a testvére alkalmatlan volt anyának Lola születésekor (ez nem változott azóta sem) így került hozzájuk a kislány. Nem rég lett egy fiúja, a nagyon menő, tetovált és zenész Max, viszont idősebb a lánynál, és nem szívlelik a szülők. Én mindenesetre kedveltem. Ezt a máskülönben háborítatlan életet zavarja meg a szomszédba visszaköltöző ikerpár - melynek fiú tagja, Cricket iránt Lola zavaros érzelmeket táplál.

Ez lenne az Anna és a francia csók nem a szó szoros értelemben vett folytatása. Más szereplőket kapunk, azonban Anna és St. Clair is felbukkan, mert Anna ugyanabban a moziban dolgozik, ahol Lola. Ismét kapunk afféle szerelmi háromszöget, amiben eredetileg a zenész fiúnak drukkoltam, de aztán Crickettel kapcsolatban változtak a dolgok, és amikor kezdtem átpártolni, nem kellett sokat vacillálnom, mert Maxről éppen kiderült, hogy egy görény.

Lola csak a megjelenésében egyedi, belül teljesen szokványos, kiszámítható tizenéves. Ő a mesélő, és a sztori nem tartogat tengernyi meglepetést, persze nem is azért olvassuk, mert áll-leesős fordulatokat várunk. Ami elvárható a könyvtől, azt pedig megadja. Az érzelmi töltöttsége azonban sajnos elmarad az első könyv mögött, ez van, nem tudom nem összehasonlítani a kettőt. Nekem az Anna és a francia csók jobban tetszett, ebben pedig azt szeretem, hogy nem utánzat lett - így vagy jobb vagy rosszabb lesz a másik könyv, és nálam enyhe bánatomra az utóbbi esett meg. Ehhez hozzátartozik, hogy Anna nagyot tarolt, nehéz lenne felülmúlni. Tetszett a könyv, de nem több az átlagosnál, különösebben nem fogtak meg a karakterek, de teljesen ajánlható, szerethető, kis aranyos történet lett. A helyszínért újfent piros pont.:) + a következő kötetet változatlan türelmetlenséggel várom.:)


Ehhez a részhez is tartozik playlist, még nem hallgattam meg.

3,9/5

336 oldal
Könyvmolyképző Kiadó


Katja Millay: Nyugalom tengere

A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.
Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer.
Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.
A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.


Eddig a YA irodalom volt az egyik kedvencem, de mostanában egyre inkább a NA mellett teszem le a voksom - már ha választani kellene. Ez a könyv is telibe talált.

Két lelkileg összetört fiatal sorsa fonódik egybe ebben a történetben. Nastya a központi figura, és köréje íródott minden más, ám ettől függetlenül két nézőpontot mutat be a könyv (az ilyet imádom). Josh múltja is szomorú, mert tizenévesen elveszítette a családját, de ez valahogy könnyebben emészthetőbb annál, ami Nastya-val történt. Részben az tartotta fenn az érdeklődésem az olvasás során, hogy nem lehetett tudni, miféle szörnyűségen ment keresztül, csak lassacskán, apránként kaptunk egy-egy elejtett információmorzsát. Aztán ott volt még az új környezet, és új szereplők, melyek szintén jól kitaláltak és felépítettek voltak. Josh mellett a főbb mellékszereplő Drew, akit sokáig nem tudtam hova tenni, de a végén ő is a helyére került.

Minden nagyon ráérősen bontakozik ki, de ez cseppet sem unalmas. Adva van a két szereplő, akik úgymond magukba vannak fordulva, nem éppen társasági lények. Tetszett a személyiségük, még így megtörten is, bár ez hülyén hangzik, szóval bármiről szóltak a gondolataik, érdekelt. A szomorúsága ellenére furcsa módon van némi lelki feltöltő hatása a könyvnek, ami bizonyára annak köszönhető, hogy olyan törékeny, finom és érzelmes a kapcsolatuk, már a kezdetektől fogva. Miután elkezdenek többet találkozni, és egyre jobban körvonalazódnak a dolgok, a romantikus vonal már-már elnyomta a szomorú részt, de utólag inkább úgy látom, hogy csak egybeforrtak. Találkozott ez a két ember, és mindkettőjüknek szüksége van a másikra ahhoz, hogy tovább tudjon lépni, fel tudja dolgozni a múltat, a veszteségeket. Egyébként a könyv végéig nem sírtam. Annyira megváltoztak a dolgok a befejezés előtt, hogy a fejemben eredetileg elképzelt, nem is, inkább biztosra várt események helyett összezavarodtam, és megijedtem, hogy mi lesz a szereplőkkel, vajon az írónő mit gondolt, a jövőre nézve mit jelent nekik az, hogy egymásra találtak.

Érdekes ellentét, hogy míg a lány önmagát, a fiú mindenki más szerettét vesztette el. Kicsit úgy érzem, hogy visszaadták egymásnak, amitől megfosztotta őket az élet. Josh újra érezte, hogy van "családja", hogy a könyvet idézzem, Nastya pedig felfedezte a fiú hatására magában ismét azt, amit Josh és mindenki más is szeret benne, és idővel talán teljesen leküzdi azt az érzést, hogy roncs és már nem is él. Egyrészről ez egy sajátos szerelmi történet, ahol a fiú kellőképpen megkedvelteti magát szerintem a női olvasókkal - és teszi ezt a tetteivel, a gondolataival, nem pedig úgy, hogy a lány azt ismételgeti, hogy milyen helyes, izmos, vonzó, jaj de jól néz ki, meg hasonlók. Másrészről pedig ugye az összeroppant lelkekről szól, és az életük újraépítéséről, a továbblépésről.

Tudjátok, van amikor annyira magával ragad egy könyv, hogy semmi más nem foglalkoztat, csak az, hogy olvashassátok. Nem csak úgy érdekel a sztori, hanem teljesen belemerülsz, és ha olvasás közben szólnak hozzád, meg se hallod. Na, nekem ez egy ilyen könyv volt. Kedvenc lett! 


5/5

496 oldal
Könyvmolyképző Kiadó



The Originals - 1. évad

A VD a szezonban elég bénára sikeredett, leragadtam a 7. résznél, úgyhogy pláne szerencse, hogy Klausék sokkal szórakoztatóbb évadot hoztak. Nem friss egyáltalán az élmény, mert vagy egy hónapja biztos befejeztem már, de szerettem volna neki egy bejegyzést. Lehet lesz spoiler, most nem fogok figyelni rá.


A mellékszereplők közül a legtöbben teljesen hidegen hagytak, például a boszorkányok vagy a vége felé a farkasok. Esetleg Thierry sorsa érdekelt valamennyire, de az meg már mindegy, ez annyira jellemző nálam újabban, minden sorozatban kimúlnak a kedvenceim.

Az egész sorozatot Klaus vitte el a vállán, ami nem meglepő, tekintve, hogy Joseph Morgan játéka és az általa életre keltett karakter mennyire jól működik a képernyőn. Mellette nem szégyenkezhet Elijah sem, és megjegyezném, hogy Daniel Gillies külsejét előnyére változtatták, sokkal "fiatalosabb" lett. Az új főbb szereplő Marcel lett, és így a végére azt hiszem, megkedveltem, de lehet a személyiségénél jobban bírom a szeménél azt az ívet, olyan különleges.



Az évad első fele remek volt, aztán történt egy törés Rebekah távozásánál. Remélem, orvosolják a következő évadban, különben baj lesz.:(

Tök szerettem a New Orleans hangulatához passzoló zenéket benne, mindig fel akartam kutatni valami soundtrack félét, de folyton elmaradt.


Bear Grylls: A skorpió sivataga

Szeretem Bear Grylls túlélési technikák köré írt kalandregényeit, mindkettő eddig magyarul megjelent kötet tetszett, viszont ez a harmadik jött be a legjobban. Valahogy komolyabb lett, és jobban érdekelt maga az alapszituáció, és a természet veszélyei mellett a főhősöknek tartaniuk kellett egyéb gonosztevőktől is.

Ezúttal Afrikában játszódik a "túlélőtúra", és a jól ismert Al bácsi helyére (bár ő is kap szerepet) Beck közeli barátja, Peter lép, akinek új, csúcsminőségű kamerája okozza elsőként a kalamajkát, ugyanis rögzít egy felvételt a helyi csempészekről... Persze ennél picivel többet kell tenniük, hogy komolyabb bajba keveredjenek - Peter elég ütődött. Egy akciódús repülőút után, a Szaharában találják magukat, ahol meg kell küzdeniük a szélsőséges időjárással. Meglehetősen kegyetlen hely.

Vannak alapvető tudnivalók, amiket jó alkalmazni a sivatagban, de olvastam új dolgokat. A kedvenc ötletem, a szikla, mint természetes radiátor az éjszakában. Továbbá tök menő dolog egy skorpiót, amitől a legtöbben félnek, egész egyszerűen megvacsorázni. Nem mintha kipróbálnám a dolgot, de azért mégis.:D Beck szerint egyébként a skorpió "nem veszélyes, csak halálos" - Oké...

A furfangos csempészés és az akció komolyan feldobta, és a sivatagi rész szintén izgalmas volt - a végét a könyvekben megszokottá vált hittel kapcsolatos feltevéssel zárja - ez csak egy apró adalék, akár elhagyható is lenne.

Úgy vélem, megállja a helyét önálló kötetként, de én azt mondom, mégiscsak jobb sorrendben haladni.;)

4,8/5

267 oldal
Jaffa Kiadó