Alan Glynn: Csúcshatás

"Egyetlen tabletta kihozza belőled a maximumot."

Nagyon csábítóan hangzik a gondolat, hogy 1 óra alatt kiolvashatunk egy könyvet, mindössze 1 nap, és megtanulhatunk egy új nyelvet. Mi lenne, ha lehetőség adódna rá? Eddie Spinola kiégett szövegíróként összefut egy régi ismerősével, aki egy pontosan ilyen lehetőséget nyújtó gyógyszerrel kínálja - bár ezt Eddie akkor még nem tudja. Csupán egy apró tablettát, az MDT-48-at kell beszednie, és mindez (sőt még több is), lehetővé válik. Elsőre nem érdekli a dolog, hiszen nem sejti, miféle "drogot" kapott, de aztán mégis csak beveszi, és a hatása számára elsöprő, függőséget okozó, mert hát kit ne ragadna magával az a hatalmas tudás, memória és az a kimeríthetetlen energia, amit a segítségével megkaphatunk. Az MDT kezdetben csak a munkában segíti hősünket, majd rövid időn belül egyre magasabbra tör. Bekerül a tőzsde világába, az üzleti életbe, ám egy ponton a szer szedése kezd veszélyessé válni. Mivel nem sokára az ismeretlen eredetű tabletták nagy mennyiségben csak úgy belehullanak az ölébe mindenféle tájékoztató nélkül, és csupán egy jegyzetfüzetre támaszkodhat, hogy utánajárhasson a gyártónak, és kiderítse, kihez fordulhat segítségért, a helyzet egyre nyugtalanítóbb lesz. Miközben szenved a mellékhatásoktól, újonnan felépített élete a tudatkiesések, erős fejfájások, pánikrohamok miatt kezd széthullani, ráadásul a nyomozása során is egyre aggasztóbb dolgokra bukkan. Vajon ki, kik állnak a tabletták előállítása mögött, és hogyan lesz az egész helyzetből Eddie számára kiút?

Már a könyv alaptémája is nagyon érdekelt, amikor a körítésről még semmit sem tudtam, és jól működtek együtt, hajtott előre a kíváncsiság, hogy megtudjam, mi lesz ennek az egésznek a vége. Eddie egy emberi figura, olyan rossz döntéseket hoz, amit szerintem hasonló helyzetben sokan ugyanúgy megtennének. Valahogy közelebb vitt hozzá az, hogy E/1-ben meséli a vele történteket, és ad egy bizonyos illúziót a kezdéssel, ami igazából homályba is veszett az eseménydús sztori olvasása során, és csak a végén jutott újra eszembe, hogy jé, tényleg, és hogy ez így milyen ötletes. Nem pörög folyamatosan nagy sebességgel a könyv, mégis végig érdekes marad. Hitelesen mutatja be a tőzsdét, az üzleti élet alakjait, és más társadalmi réteg felé is elkanyarodik. A szórakoztatás mellett el is tud gondolkodtatni a világról, de azért nem viszi túlzásba, és nem is kell neki, enyhén árnyalva is kialakul a kép, ami nem újdonság, de mégis ennyivel is többet ad a lendületesség és izgalmak mellé. A főszereplő figurája nem tudom, mennyire kedvelhető, nekem valahogy könnyen ment együttérezni vele, drukkolni neki, még ha a döntéseit nehéz is megérteni - végülis nem én kerültem az MDT hatása alá, pontosan nem tudhatom, mit tesz az agyunkkal, így nem is ítélkezem. Az elején még ha ijesztő is kicsit a szer okozta változás, azért irigyelhető az élményért (magunk is eljátszadozhatunk a gondolattal, mire használnánk a hirtelen jött felfokozott képességeket), amit átél tőle. Mondjuk hamarabb kezdtem el aggódni, mint Eddie-nek eszébe jutott, hogy pl. 2-3 napja nem evett, vagy aludt, úgyhogy annyira mégsem irigyeltem. Rövid idő alatt hihetetlen-lehetetlen dolgokat ért el, élt át, ám drágán meg is fizetett érte.

A borítója remek, mi más is lehetne Bradley Cooperrel díszítve.:P Nem, de tényleg, a film posztere van olyan jó, hogy könyvborítóként is kitűnően funkcionálhasson.

Nekem 5/5-ös olvasási élményt nyújtott.

A könyvet köszönöm szépen a Partvonal Kiadónak!

A filmet régóta kinéztem magamnak, és amikor megláttam, hogy könyvből készült (a filmbemutatóval egy időben 12 országban jelent meg), alig vártam, hogy olvashassam még a film előtt, mert azt valahogy jobb sorrendnek éreztem. Most pedig, hogy eljött az idő, mihamarabb látnom kell!:)

A film előzetese (a könyv előtt szerintem spoileres):



Supernatural - 6. évad

Végre újra azt nyilatkozhatom a sorozatról, sőt, egy egész évadáról, hogy tetszett! Csak egyetlen karakter árnyékolta be, akit mostmár nem nem kedvelek, hanem egyenesen utálok: Castiel. Rajtam kívül mindenki szereti, ez egyszerűen érthetetlen számomra. Nem emlékszem olyan részre, ami ne tetszett volna, persze előfordultak kicsit gyengébbek, de semmi különös. Extrább részek viszont voltak, amik kiemelkedtek. A dupla évadzáróval elég hatásos volt a befejezés, és inkább most csak ezt írnám ki magamból, spoileresen (!), hogy hogyan jutottunk el idáig, nem taglalom.


Hawaii Five-0 - 1. évad

Régóta esedékes volt, hogy írjak róla valamit, mert tök szeretem, és most, hogy véget ért az első évad, nem halogatom tovább. A régi sorozat felújítása, amit én nem néztem, úgyhogy összehasonlítani nem tudom a kettőt.

Azt bírom benne, hogy nyomozós, de nem érzem tehernek a dolgot benne, a helyszín alapból gondoskodik a látványról (Alex O'Loughlin-ról nem is beszélve, így ezzel a karakterével, meg külsejével (nem az a hosszú haj, amilyen a Moonlightban volt neki) kb. először tetszett igazán), és nagyon hangulatos, minden részt szívesen néztem, nem volt unalmas a nyomozás, vagy ha esetleg mégis, a szereplők teljes mértékben kárpótoltak hol a személyes problémákkal, hol csak egyszerűen a poénokkal. A már említett Alex O'Loughlin alakítja Steve McGarrettet, aki a Five-0 "vezetője", az első részben pedig össze is áll a teljes csapat. McGarrett és Danny (Scott Caan) párosa jól működik, valamint Chin (Daniel Dae Kim) és Kono (Grace Park) is maximálisan kedvelhetőek. Egy rész-egy eset a felállás, de természetesen van átívelő szál is, ami egy minisokk jellegű finálét is okozott. Vendégszerepelt néhány részben James Marsters, és Masi Oka is benne volt 4 részben, akit kezdetben aranyosnak találtam a Hősökben, de aztán valahogy elkezdett idegesítő lenni, emiatt nem fogadtam jól a hírt, miszerint itt a 2. évadban állandó szereplő lesz..


Az évadzáró cselekménye folyamatosan előkészítés alatt állt az évad során, ha nem is jelent meg a főszál minden részben. Hozzácsapták még Danny személyes drámáját is, és Chin és Kono élete is haladt a maga útján, kinek hasznosabb, kinek rosszabb irányba. Hát, nem tudom, hogyan lesz ebből a helyzetből kiút, de azért tippelek egy irányt magamban.

Aki eddig nem nézte, Hawaii miatt nyáron remek dara lehet szerintem. Csináltam néhány pillanatképet a részekből.

Egy valami azért van, ami nem tetszik a sorozatban: a főcím..:)



Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…

Kathy a Hailsham nevű magániskolában nőtt fel, és ezekre az időkre emlékszik vissza, meséli a történetét, amihez szorosan hozzátartozik Ruth és Tommy is. Kezdettől fogva úgy nevelték őket, hogy különlegesek, Galériába vitték a rajzaikat, alkotásaikat és különösen fontos volt, hogy megőrizzék az egészségüket. Ők még nem igazán tudták, mikor én már igen, hogy milyen életet szántak nekik. A meglepődések vagy fordulatok emiatt nem tartoznak a könyv erősségei közé, de cserébe érzelmi síkon nagyon is elgondolkodtató, amiről mesél. Kicsit lassú folyású, de nem bántam. Azt viszont már kicsit sajnáltam, hogy nem tudtam kiverni a gondolatot a fejemből, hogy én ezt, vagyis ilyesmit már láttam valahol, de ha elárulnám, melyik filmre gondolok, az spoileres lenne, akármennyire hamar sejtettem, hogy miről is szól.

Nagyon szomorú, hogy milyen az emberiség, milyen messzire képes elmenni az önző céljai érdekében, remélem, igazából nem jutunk majd el ilyen szintre. Másrészről ott van a beletörődés, a puszta létezés, ami egyszerre szomorú és csodálatra méltó, bár engem leginkább csak felháborít, hogyan lehet egyáltalán ilyet engedni, csinálni. Visszatérve a beletörődésre, kicsit ijesztő, hogy ahogy ők, úgy én is beletörődtem, hiába volt ott az ellenérzés is. Egyébként maradtak megválaszolatlan kérdések, amikre szívesen olvastam volna magyarázatot, nem egészen értem, hogy miért nem volt. Tetszik a stílusa, kicsit ellentmondásos, hogy olvasmányos, mégis kis adagokban haladtam vele.

A könyvből Never Let Me Go címmel film is készült. Régóta terveztem Andrew Garfield miatt (Keira Knightley valahogy fel se tűnt a szereplőlistában, csak Carey Mulligan), aztán szándékosan az olvasás utánra halasztottam. Addigra már nem sok kedvem volt hozzá, inkább csak végigpörgettem, de annyit leszűrtem belőle, hogy valahogy megrendítőbb lett a könyvnél.


4/5

Az Upfronts előtt a tavalyiról

Holnap kezdetét veszi az upfronts hete, kiderül, milyen sorozatokra számíthatunk a következő szezonban. Előtte még gyorsan vissza szeretnék tekinteni, hogy mi volt a helyzet tavaly ilyentájt, mik voltak általam előzetesen nézősnek nyilvánítva, és mennyi valósult meg ezekből.

Undercovers: egy részt bírtam megnézni belőle, aztán kasza is lett, ha jól emlékszem.

The Event: megnéztem az első részt, annyi elég is volt. Egyébként elkaszálták, nem lesz 2. évad.

Love Bites: Még nem kezdték el adni, ez gondolom nem jelent jót, de azért nyáron már jól lenne látni.

Lone Star: nagyon tetszett az első rész, de a második után elkaszálták szegényt, ezért azt már meg sem néztem.

Terra Nova: ezt sem adták még.

My Generation: hamar elkaszálták, úgyhogy végül bele sem kezdtem.

No Ordinary Family: néhány részig követtem, aztán valahogy abbamaradt, pedig jópofa volt. A jelek szerint nem volt elég erős, mert az évad végén kaszát kapott.

Mr. Sunshine: egy rész alapján kevés volt ahhoz, hogy folytassam.

Hawaii Five-O: követem rendületlenül, az évad végén lesz poszt is. Ha kasza lesz, agresszív leszek!!

Defenders: elkezdtem, tetszett, de nem folytattam valamiért. Kasza lett ez is, szegényke, talán nyáron pótolom.

Blue Bloods: a kezdés jó volt, mégsem jutottam a pilotnál tovább.

Nikita: jó pár részt néztem, talán 5-6-ot, a jelek szerint kevés volt. (?)

Hellcats: uaz, mint az előző. az első rész után írtam róla.

Hát nem sok tartósan nézős sorozat maradt ezekből, szám szerint 1.:D Kíváncsi vagyok, milyen lesz az idei felhozatal, ha lement az összes csatorna bejelentése, várható a poszt a lehetségesekről (ez a szó tuti Ne engedj el... hatás:).

The Vampire Diaries - 2. évad

Vegyes érzéseim vannak most a sorozattal kapcsolatban, ami a 21. résznek köszönhető. Mintha nem is a VD lett volna, nagyon rossz volt, béna, hülyeség és unalmas. Az évadzáró némileg elfeledtette velem az előző rész botlását, de sajnos láttam benne hibákat, ami eddig nem igazán volt jellemző a sorozatra. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen hosszú út vezetett az évad végéig. Spoileres leszek!


Katasztrófasütik 1-4.

Az utóbbi négy sütésemre jobb lenne nem emlékezni, de annyira szörnyűséges sütik lettek, hogy nem hagyhatom szerencsétleneket szó nélkül.

Kezdjük a örökké lapos és soha meg nem szilárduló kakaós keverttel. Azóta azt hiszem, tudom, mi volt a baj a recepttel, de most egy ideig nem lesz kedvem újra próbálkozni vele, az biztos. 

ananászos muffin - kakaós kevert

Aztán ott volt az ananászos muffin, ami úgy kezdődött, hogy süssünk valamit, csak épp nem sok minden volt hozzá itthon, így kerestem olyat, amiből kiindulhatok: egy ananászkonzerv! A muffin már csak egy apró ugrás volt az ananásztól. Soha többet nem csinálok ilyet, hacsak nem vágyom egy totál ízetlen, ám sárga muffinra.

A harmadik alkotás a lila sütemény. Onnan jött az ötlet, hogy ettem egy nagyon finom piskótát, amiben gyümölcsdarabok voltak. Elkértem a receptet, végtelenül egyszerűnek tűnt. Gondoltam alma tökéletes lesz bele, de kellene valami bogyós gyümölcs is. A fagyasztóban már csak fekete szeder volt. Hát én azt elfelejtettem, hogy fog, és az elején még vicces is volt, hogy szó szerint lila volt a tészta. Azonban amikor félkész állapotában bekukucskáltam a sütőbe, már nem nevettem, mert valami penészes jelleget vett fel az egész massza. Bár az íze elfogadható, de a szeder teljesen elrontotta az összképet, és hát nem azt a szép piskótát kaptam, amilyet szerettem volna.

gyümölcsös piskóta - masszaformájával

Legutóbb pedig felavattam az ajándékba kapott minikuglóf formámat. Egészen addig álomsütinek nézett ki, amíg a masszát a kis formákba nem öntöttem. Ott kezdődtek a problémák, amikor ezt a sütőbe kellett helyezni - erre valahogy nem gondoltam. Sebaj, feltaláltam magam, egy vágódeszkát segítségül hívva épphogy nem agyonégetve magam sikerült behelyeznem a sütőbe. Sütés közben elkezdett dagadni, úgyhogy az alja minden lett, csak nem egyenes. A lelkesedésemet a keljfeljancsi kinézet sem vette el, már álltam is neki a pudingnak, mert hogy az lesz a közepében. A következő művelet ismét nem zajlott egyszerűen, mert a csokimáz a tetején nem végigfolyt rajta, hanem teljesen le. Végül megoldódott a helyzet, és amikor végre odajutottam, hogy megkóstoljam, már tudtam, hogy meg fog születni ez a bejegyzés.

csodás (inkább rémes) csokis minikuglóf állapotai

Nem tudom, mikor sütök legközelebb, de remélem, az majd közelebb lesz a teljes sikerélményhez.

Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen

Eredetileg egyáltalán nem érdekelt ez a könyv, átfutottam a fülszövegét, de nem fogott meg. Aztán olvastam pár pozitív véleményt, meg, hogy időutazás is van benne, és ez felkeltette az érdeklődésemet. Ezután kisebbfajta sokk ért, amikor megláttam a kötetet: 912 oldal, ennek megfelelően egyáltalán nem nevezhető vékonynak. Nekem már az Egy nappal is problémáim voltak, pedig az csak 500+ oldal. Úgyhogy mondhatni, megküzdöttem ezzel a könyvvel.

A történet 1945-be repít minket vissza, a főhős pedig Claire Randall, aki a háború után végre rendes házasságban élhet a férjével. Na igen: épphogy megismerjük őket, Claire egyszer csak 1743-ban találja magát (ez lenne az időutazás), ismét elszakadva a férjétől, ráadásul egy egészen más időben és újra háborús területen. A skótok közt egy angol hölgy felbukkanása mindenféle kíséret nélkül, még némi fedősztori segítségével is furcsa az embereknek. Végül Claire egész jól beilleszkedik, és a jövőbeli orvoslásban hadiápolóként tapasztalatot szerezve, még az elmaradott eszközökkel is nagyobb tudása van, mint az abban az időben élő gyógyítóknak. Ez természetesen nem marad észrevétlenül, és még egy fiú is felbukkan, aki összekuszálja az érzéseit. Nem tudja, hogyan juthatna vissza a rendes életébe, de egy idő után már nem is biztos, hogy szeretne.

A vélemények eléggé különbözőek a könyvről, van aki odáig van érte, míg mások nem annyira. Én az utóbbi felé húzok, és ezek után nem tudom, hogy a kalandregények mennyire valók nekem. Persze ebben szerelmi szál is van (vagy valami olyasmi,  őszintén szólva nem éreztem valami elsöprőnek), ami viszont inkább nekem való. Az a baj, hogy egy ponttól kezdve az egész érdektelenné vált számomra, így esélye sem volt szegény könyvnek nálam, bár az elején jól indult, aztán egyre jobban veszett oda az érdeklődésem, és bevallom, a második 450 oldalt nem tudtam teljes odafigyeléssel olvasni, úgy éreztem, nem kell ez nekem, ha nagy vonalakban képben leszek a többivel, nekem az már elég, csak olvasni ne kelljen.

Az utolsó lapon lévő vélemények közül minimum az elsőt odanyomorítottam volna a hátsó borítóra, mert az legalább említést tesz arról, hogy szex is van a könyvben. Valaki szerint nem sok, mások szerint igen, szerintem meg leginkább csak fárasztó, hogy kb. minden fejezet végén, meg még máskor is, ha nem is mindig részletesen, de az írónő szükségét érezte beleírni. Az erre fordított energiát belefeccölhette volna például abba, hogy úgy írja a sztorit tovább, hogy nekem is tetsszen a könyv.:) Igazából nem tudom, hol a gond, adott volt egy jó kezdés, egy jó karakter, szórakoztató párbeszédek (a történelmi dolgok annyira nem, de ugye hamar eltűnnek, mert megkapjuk elsőkézből), aztán jött 1743 és szépen odalett minden, még a karakter is. Azt viszont feltétlenül meg szeretném jegyezni, mint pozitívumot, hogy az írásmód elég igényes.

Az biztos, hogy van valami a könyvben, a molyon külön eseményt is generált magának, és a hozzá kapcsolódó karcokhoz és olvasásokhoz (a negatívabb vélemények ellenére is remek az átlaga) több száz komment született, szóval ez biztosan jelent valamit.

A könyvet köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak!

3/5

David Nicholls: Egy nap

Emma és Dexter a diplomaosztójuk után, 1985. július 15-én együtt töltenek egy éjszakát, és bár korábban is ismerték egymást, igazán itt kezdődik a közös történetük. Végig kapcsolatban maradnak annak ellenére, hogy útjaik elválnak, Emma munkát keres és Edinburghban marad, míg a gazdag családból származó Dexter utazgatni kezd. 20 éven át mindig pontosan egy évet ugrunk előre az időben, és megtudjuk, éppen mi van velük, merre halad az életük, milyen a barátságuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz. Mi tudjuk, még ha ők nem is, hogy összetartoznak, és szurkolhatunk, hogy végre találjanak egymásra. De vajon így lesz, vagy "csak" barátok maradnak?

Az elején nagyon tetszett, úgy örültem, hogy végre egy újabb olyan könyv, ami esélyes a tökéletes jelzőre. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy kicsit unom, és a rajongás odalett. Nem tudom, hogy történt, részben a hosszát okolom (oké, 506 oldal, nem vészes, de nekem 400 oldal fölött már hosszú egy könyv), mert útközben bele szoktam fáradni ilyenkor a könyvekbe, már mást szeretnék olvasni, ha nem tudom max. 3 nap alatt kiolvasni, és hát az olyan nem gyakori.

Szerintem érződik, hogy férfi írta, egy nő tollából született hasonló történet nagyobb eséllyel csöpögős lenne. Itt nem áll fenn ennek veszélye egy pillanatra sem. Emma szerethető, szimpatikus személyiség, Dexterről nem tudom ugyanezt kijelenteni, sokszor nehezteltem rá, de azért még így is kedvelhető. Tök jó, hogy nem csöpög, meg a koncepció is remek, azonban az érzelmeket elég visszafogottan közvetíti - ami ha belegondolok, normális, - és egy 2. Nicholas Sparkstól amúgy is fejvesztve menekülnék - és erre akkor eszméltem, amikor letettem a könyvet, és rájöttem, hogy csupán egy könnycseppet hullattam, pedig többet is lehetett volna, de azt nem érte el. Ebből a szempontból a film (Amerikában augusztus 19-én mutatják majd be) erősebb lesz szerintem, legalábbis a trailer alapján úgy ítélem meg, amit a könyv végeztével első dolgom volt megnézni, és végigzokogtam.

Elég gyorsan lehet vele haladni, olvastatja magát, és egyáltalán nem rossz könyv, csak nekem valami hiányzik, nem tudom mi, talán csak az, amit fentebb írtam.

A borítótól szólva, hát, nem a legjobb, nem tetszik. A külföldiek sem, mondjuk ez még tűrhető.

Nagyon várom a filmet, úgy érzem, az jobb lesz, illetve egy kis reménykedés is vegyül ebbe, mert akkor mindenképp megérte előtte elolvasni a könyvet, hogy tudjam, miből ered. David Nicholls írta a forgatókönyvet is, úgyhogy bizakodom, nem számítok nagy eltérésekre. A színészválasztás jól sikerült, Anne Hathaway és Jim Sturgess láthatóak a főbb szerepekben.

4/5 (hajlott az 5 felé, de meggondoltam magam)