A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rachel Gibson. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rachel Gibson. Összes bejegyzés megjelenítése

Rachel Gibson - Szerelmi katasztrófák

Az írónő hokicsapatos sorozata a kedvenceim közé tartozik, vártam egy újabb kötetét. Ez az a műfaj, ami nem igényel megerőltető agyi tevékenységet az olvasás során, és kb. a könyv felénél tudatosult bennem, hogy mennyire erre volt szükségem olvasás terén. Fura, de valahogy mintha elindított volna valamit, úgy érzem, a hosszú kihagyás után képes lennék visszarázódni a könyvek világába.

Ismét egy erős, férfisas hokijátékos és egy főhősnő egymásra találásáról szól a sztori, a felépítése nem különbözik a sorozat eddigi részeitől, ugyanaz a váz lett egy másik cselekményre húzva - nincs ezzel semmi baj, amíg működik a dolog.

Faith sok mindenen ment keresztül, gyerekkora nem volt egyszerű a férjfaló édesanyjával, felnőttként sztriptízelt, később playboy volt, hogy aztán feleségül vegye egy nagyon gazdag és nagyon öreg üzletember. Bekerült egy másik világba ezáltal, majd férje halála után keletkezett egy űr, na meg egy nagy kihívás: az özvegy a pénz mellé ugyanis örökölt egy hokicsapatot. Faith nem szereti ezt a sportot, sőt még korcsolyázni sem tud, a csapat pedig nem örül az új vezetőnek. Kezdetben nagy az ellentét közte és a kapitány, Ty között, aztán romantikus regény lévén ez változni kezd, és Faith a csapat irányításába is szépen belejön.

Szóval újat nem tudok nyilatkozni a sorozatról, ez pedig illeszkedik a többi kötet közé, ja és tetszett Jane feltűnése.:)

4,5/5

Athenaeum Kiadó
280 oldal

Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

Minden Rachel Gibson könyvet nagyon szerettem eddig, időnként figyelem, hátha jelenik meg nálunk újabb. Igazán jöhetne gyakrabban.. :)

A jéghokis történetek újabb része ez, a recept ugyanaz, csak más szereplőkkel. Kate nagyapjához költözik, mert egyedül maradt a boltja vezetésével és már idős, de nem csak ez az egyetlen oka a lánynak. Las Vegasban magánnyomozó volt, de egy eset megviselte, és szüksége van a környezetváltozásra. Az érkezése előtt a Valentin napot magányosan egy síparadicsomban töltötte, ahol kétségbeesésében egy éjszakás kalandot tervezett el egy ismeretlen vonzó férfivel, az a terv azonban csúnyán meghiúsult. Rob Sutter, aki régebben jéghokis volt, szintén a kisvárosba érkezik, hogy igazgassa sportboltját. Az ő múltjában is vannak tragikus elemek, de ezek inkább csak háttérsztoriként funkcionálnak, mert a hangsúly a jelenen van. Természetesen aki kínos helyzetbe hozta és lepattintotta Valentin napon Kate-et, nem volt más, mint Rob...

A kapcsolatuk elég ráérősen bontakozik ki, a könyv nagy részében csak kerülgették egymást. Egyikük sem akart a másiktól semmit, de a kémiát nem tudták figyelmen kívül hagyni. Az írónő többi könyvével összevetve nem ez lesz a kedvencem, de igazán kellemes volt olvasni, könnyed, szerethető. Semmi extra, kis romantikus történet, kiszámítható, nem okoz meglepetéseket. Szimpatikusak voltak a karakterek, lekötött, tehát tényleg ami elvárható egy effajta könyvtől, azt megkapjuk, és nekem ez elég volt.

Valentin napra jelentették meg és reklámozták a regényt, de kb. csak ez elején van róla szó,  tehát az év bármely időszakában lehet olvasni, szóval aki egy kis romantikus történetre vágyik, ez ne befolyásolja.;)

Változatlanul várom egy új Rachel Gibson könyv hírét.:))

4,5/5

324 oldal

Rachel Gibson: Ments meg!

- Éjjelente futni járok.
- Magadtól? - Sadie elhúzódott tőle annyira, hogy lássa az arcát: - Úgy értem, nem kerget senki?
- Mostanában már nem (...)

Bárcsak valahányszor, amikor olyan igazán szerethető romantikus könyvet szeretnék olvasni, akkor egy ilyen regény akadna a kezembe!

Rachel Gibson tollából eddig két magyar nyelven elérhető könyv jelent meg (Jégbe zárt szívek; Jane vékony jégen táncol), és mindkettő nagyon tetszett. Az írónő követte az eddig bevált sémát, két egyedülálló felnőtt szereplőt varázsolt a lapokra, akik kezdetben nem érdeklődnek egymás iránt, de ez persze megváltozik - cseppet sem meglepő módon. Sadie egy olyan texasi városkába tér haza, ahol van olyan nő, aki inkább férjhez megy 25 évesen egy börtönben csücsülő elítélthez, akit az interneten ismert meg, minthogy megkapja a vénlány címkét. Mivel főhősnőnk 33 éves és - fejezzük ki modernen - szingli, mindjárt furcsán jönne ki, ha kísérő nélkül jelenne meg az unokahúga esküvőjén. Azonban nagy esélye van erre, egészen addig, amíg a hazatérése küszöbén össze nem fut egy jóképű idegennel, akinek lerobbant az autója, és szintén a városba tart... Vince-ről sokáig nem sokat tudunk, csak amit az első benyomás alapján megállapíthatunk: igazi férfias jelenség, erős, izmos, stb., mely tulajdonságok minden bizonnyal SEAL osztagos múltjának tudhatók be.

Egyikük sem tervez hosszabb ideig időzni Texasban, csak éppen az élet más lapokat oszt... Nincs sok mellékszereplő de nem is hiányoztak, ez a kettős remekül kitöltött egy regényt. Kezdetben a kapcsolatuk a szexre épült, nem is akart egyikük sem többet, és még én is jól megvoltam a normálisan, nem igénytelenül megírt erotikus jelenetekkel. De az érzelmek mégiscsak utat törtek, a kérdés, hogy hagyják-e - mindketten -, hogy a szívükre hallgassanak?

Semmit nem hiányoltam a könyvből, kellemes volt olvasni, érdekesek a mellékszálak is, hogy milyen megörökölni egy családi vállalkozást, miközben kifejezetten sosem akartuk magunk továbbvinni, tetszett, hogy foglalkozott azzal, hogy mit művel lelkiekben egy emberrel a háború, és az is, hogy nem csak egy névtelen szülővárosról volt szó, hanem megelevenedett az egész közösség, ráadásul úgy, hogy végig a háttérben mozogtak ezek a történetelemek.

Maximálisan szimpatikusak a szereplők, akik történetét akár újra is olvasnám. Az egyetlen amit sajnálok, hogy van olyan szál, ami nem lett lezárva, de talán egy másik kötetben meglenne rá a válasz (?). Totálisan kikapcsolt, megnevetett, vagyis szórakoztatott, az írónő tudja, hogyan kell tökéletes női regényt írni. Nagyon várom egy következő könyvét magyarul (mondjuk a jéghokis sorozat - amire ebben a könyvben is volt utalás - soron következő kötetét).

5/5

320 oldal
Athenaeum Kiadó


Rachel Gibson: Jane vékony jégen táncol

Rachel Gibson Jégbe zárt szívek című könyve tavaly jelent meg, és teljesen abban voltam, hogy nagyon tetszett, de most visszatekintve a bejegyzésre, nem volt 100%-os. Na mindegy, én úgy emlékeztem vissza rá..:) Meg is örültem, amikor láttam, hogy követi egy újabb kötet, mert hogy ez egy könyvsorozat, de nem teljesen összefüggő történetekből áll, hanem a jéghokis téma kapcsolja őket össze, meg az előző rész szereplői (a fontosabbak: Georgeanne és John Kowalsky, a „Fal") is felbukkannak benne. Most viszont teljesen újak a főszereplők, és más formában kapjuk ugyanazt, amit az ember elvár egy ilyen "rózsaszín" könyvtől.

Jane, a fekete ruhákat előnyben részesítő, visszafogott külsejű újságírónő nagy lehetőséget kap a sportrovatnál, mikor megkap egy olyan munkát, amit a férfi kollégái rigykedve vesznek tudomásul: a Seattle hokicsapatáról tudósíthat, méghozzá úgy, hogy velük is utazhat a meccsek során. Az alacsony, és öltözködése miatt szürke-egér típusú nő azonban titokban egész más fajta cikkeket is ír, ami ha kiderülne, minden bizonnyal meglepné a környezetét. Luc Martineau, a hasa alján patkótetoválást viselő kapus sem tudna róla ilyesmit elképzelni, sőt, kezdetben szinte átnéz Jane-en, majd egy ponton, pontosabban egy kiöltözős rendezvényen ez heves érdeklődésbe csap át. Persze egymásba is bonyolódnak hamarosan, és nekem olyan jól esett olvasni ilyen formában egy kapcsolat kialakulásáról, régen olvastam ilyen típusú könyvet, de most úgy érzem többet kellene. Gyorsan lehet vele haladni, nem is túl hosszú, a 260 oldal nekem pont tökéletes, de inkább elnyújtottam kicsit az olvasást, hogy tovább tartson.:)

A csapat tagjai először nagyon ellenkeznek, hogy egy újságíró ennyire belemászik az öltözőjükbe meg kérdezget, magánéleti dolgokat is. Később eljön az ugratgatások ideje, a végére pedig egészen megfordul a dolog, mert Jane, mondhatni a babonás játékosok kabalája lesz.

Ez a női karakter valahogy sokkal jobban tetszett, mint Georgeanne, nem tudnám megmondani, hogy miért. Talán mert sokszor az alacsonyságát emelték ki, és én is az vagyok, meg pont mostanában jöttem rá, hogy én is több színeset szeretnék hordani, vidámabb színeket - szóval ezek miatt így jobban tudok vele azonosulni, valószínűleg ez lehet az oka.

A borítója nagyon tetszik, csak azt nem értem, miért szőke a női alak rajta, mikor Jane nem az, de ilyen nem most fordul elő először, úgyhogy különösebben nem érdekel. Tetszik, ahogy a lila átmegy rózsaszínbe, meg az egész színvilága, olyan kis vidám, rózsaszín felhős hangulatú, pont, mint a könyv. Ja, és a helyszín is tetszik, bár ez elhanyagolható apróság, de nekem akkor is számít.:)

Volt számomra egy-két fura rész benne, de nem azokra fogok elsősorban emlékezni. Ismét befogadható szexjelenetek voltak csupán, amik nem elárasztották, hanem inkább "megkoronázták" a könyvet, mert hát örültem, mikor úgy látszott, hogy végre összejönnek és minden tök jó lesz. A humoros részeken jókat derültem és fordulatokat is sikerült belevinni, bár minimális izgalmat okozott, mivel sejtettem, hogy csak egyféleképpen lehet vége a történetnek.:)

Szerettem, azt kaptam, amit általában várok ebben a műfajban egy könyvtől. Remélem, a sorozat többi része is kiadásra kerül a jövőben!

Köszönöm szépen a könyvet az Athenaeum Kiadónak!

Rachel Gibson - Jégbe zárt szívek

Ez a könyv olyan, mint a borítója, viszont néha kicsit több is. Ez a fekete megy hozzá igazán szerintem. Örülök, hogy a neten nem olvastam utána, mert mindenhol spoilerekbe botlottam most, amik agyoncsapják azt, hogy magunk fedezzük fel a könyvet, és a szórakozásom igencsak megszenvedte volna.

Sokszor látjuk, amikor csinos fiatal lányok hozzámennek idős(ödő) nem annyira szép pasikhoz. Ez sokaknak nem érthető (a néhány év korkülönbséget a férfi javára pártolom, de azért nem 30+ évet:) és persze rögtön arra gondolunk, hogy nyilván a pénz miatt. Georgeanne ilyesmi okból került hasonló helyzetbe, de az ő útja odáig kicsit bonyolultabb. Utána meg főleg, mert meglép az esküvőjéről egy ismeretlen férfi segítségével. Hamarosan élete óriási fordulatot vesz.

Könnyed romantikus, és tudom szeretni. A 100. oldal előtt volt egy kis mélypont, félre is tettem, de ez nem a könyv hibája, hanem az enyém. Aztán kaptam egy jó nagy lökést amitől kedvem lett tovább olvasni, és hamar be is fejeztem. Nagyon aranyos történet, a kevés szexjelenettől pedig nem lett igénytelen. Bár kiszámítható, egyszer mégis leesett az állam. Kis cukormázas, semmi dráma, néha megmosolyogtatott, néha felnevettem, jó volt.:) Folyton nem tudnék ilyeneket olvasni, de most jót tett a kis lelkemnek.

4/5