Feast of Love (2007)

Ebbe a filmbe csak úgy belefutottam, és Stana Katic miatt akartam megnézni - először, aztán volt egy olyan érzésem, hogy ez tetszeni fog. Így is lett. Stana Katic nem szerepelt valami sokat, de a film nagyon jól sikerült.



Romantikus, a szomorúbb fajtából, úgyhogy inkább szerelmi dráma. A főszereplő Harry (Morgan Freeman) és mellette még néhány ember sorsát követhetjük nyomon. Egy fiatal párét, és egy férfi és egy nő életébe is bepillantást nyerünk, akik rövid időre keresztezik egymás útját, mielőtt eljutnak az igazi boldogsághoz.

Végig nagyon élveztem a filmet, és elgondolkodtatott. A fiatal párral majdnem azonosulni is tudtam, talán mert hasonló életszakaszba kerülök hamarosan, nem tudom. Bradleyt és Dianat sajnáltam, egyiküknek sem volt egyszerű. Selma Blair pedig vitt bele egy pillanatnyi L-es vonalat.

Későn tudtam meg, hogy könyvből van. Magyarul is megjelent, Charles Baxter - A szerelem bősége címmel. Kezdek rájönni, illetve feladni azt a dolgot, hogy minden film, ami könyvből készült, és esetleg érdekelhet, azt a film előtt elolvasom. Nem tudom, hogy a filmek hány százalékának szolgál alapul egy könyv, de úgy érzem, ezt a harcot feladom. Ami úgy jön ki, azt elolvasom előtte, ami nem, hát azt legfeljebb majd utána fogom.

Doris H'almay - Név nélkül

Nem szeretem, ha magyar író választ egy "álnevet", ami alapján azt gondolhatjuk, hogy nem magyar a szerző, mert kicsit becsapva érzem magam, miután rájövök. Most mégis jól jött ki, hogy nem tudtam.

Részlet az ismertetőből: "Egy véletlen találkozás azonban teljesen felforgatja eddigi életét: a nála jóval idősebb, férfi az első pillanattól kezdve megbabonázza. Megmagyarázhatatlanul vonzza a sok rejtély, amely az idegent körülveszi: titokzatos származása, rejtőzködése, váratlan felbukkanásai."
Nekem ennyi elég is volt, hogy tudjam, el szeretném olvasni.:)

Tetszett a történet, és röpke 86 oldal csupán, úgyhogy hamar a végére lehet érni. Végig lekötötte a figyelmemet, és egyáltalán nem ilyen befejezésre számítottam. Ahogy haladt a cselekmény, közben is többször tudott meglepetést okozni. A hangvétele és a stílusa is tetszett, szóval csak ajánlani tudom.

Halmay Dóra ráadásul állatorvos, ezért a szimpátiámat egyből elnyerte, ami után még jobban kíváncsi lettem a könyvre.

Julie Powell: Julie & Julia - Kalandjaim a konyhában


Mivel nagyon tetszett a film, kíváncsi voltam a könyvre. Fogalmam sem volt mire számítsak. A negatív vélemények mindenesetre nem véletlenek. Én azért elvoltam vele, szerencsére nem sok oldalról van szó.

Alapvetően benne van minden a filmben. Az írott anyag csapong össze-vissza a témák között, minek következtében konkrétan nagyon nem szól semmiről, csak hogy Julie 365 nap alatt 524 receptet főz meg. Humoros próbál lenni, néhányszor fel is nevettem, de gyanítom, hogy ennél több lett volna az író célja, csak nem sikerült.

A filmben Julia nagyobb szerepet kapott, fele-fele arányban szerepeltek Julieval. A könyvben szinte csak néhány levél alapján ismerjük.

Szép számmal vannak utalások benne filmekre, könyvekre. (Még Meryl Streep is felbukkant Az órákkal.:) A Firefly is szóba került, anélkül, hogy a címe le lett volna írva, de rá lehetett jönni, hogy miről van szó. Aztán mivel Julie kedvenc sorozata a Buffy, többszöri említés mellett még egy komplett ismertető is helyet kapott (és Julie lemaradt a legeslegutolsó részről).

A bloggeres dolgok tetszettek. Tényleg nem mindegy, miről ír az ember, és mennyit. Egyesek tök titokzatosak, míg mások mindent megírnak magukról.

Volt említve Magyarország is: rendőrök kirabolták az öccsét - hurrá.

A könyv után pedig a tanulság nekem, mondjuk ezt eddig is tudtam, de nem látszik sajnos: hisztizni csúnya, undok, hálátlan dolog.

Life After People


Nyuszisznál olvastam róla, hát, nem mostanában. Pedig be is szereztem még akkor, aztán elmaradt a megtekintése. Most viszont megkaptam szinkronnal, és azon nyomban meg is néztem.

Az elején nagyon drukkoltam a természetnek. Aztán úgy a 23. perc környékén kezdtem depresszióba süllyedni, de hamar el is múlt. Annyira szörnyű, amit a Földdel művelünk, a sok betonrengeteg, környezetszennyezés, stb. Persze egymagam nem sokat érnék, ha tennék ellene, meg még azok sem, akik hasonlóképp szívesen tennének ez ellen, így hát hozzájárulok én is elég rendesen a dolgokhoz, pl. utálom a tömegközlekedést, és igenis szükségem van autóra. (Viszont gyakran sétálok is helyette.)


Szóval nagyon élveztem, ahogy láthattam, hogy igenis visszaveszi a helyét a "dzsungel". Hogy újra elborít mindent a fű, a gaz, a fák, és szép lassan összeomlik, eltűnik a sok hülye épület. Ez a minimum azért, amit művelünk a környezetünkkel. És ahogy mondták, ironikus, hogy nem tudunk semmi tényleg maradandót alkotni. Ha nem tartják karban a hidakat, akkor összeomlik az egész. És a többi dolog. Csak kicsit volt lehangoló ránk nézve, mert hát a pusztítás megy folyamatosan, többet ártunk, mint segítünk az élőlényeknek, a Földnek.

Az ideális világomban az lenne az egyik dolog, hogy harmóniában éljünk a természettel, de ehhez egyrészt szerintem már túl sokan vagyunk. Másrészt...

Az is érdekelne, persze azt még kevésbé lehet előre megjósolni, hogy milyen állatfajok lennének később, vagy melyik élőlény lenne hozzánk hasonlóan uralkodó idővel.

Érdemes megtekinteni ezt a filmet, illetve van egy sorozat is, de nekem a film is elég volt.