A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvből film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvből film. Összes bejegyzés megjelenítése

David Nicholls: Egy nap

Emma és Dexter a diplomaosztójuk után, 1985. július 15-én együtt töltenek egy éjszakát, és bár korábban is ismerték egymást, igazán itt kezdődik a közös történetük. Végig kapcsolatban maradnak annak ellenére, hogy útjaik elválnak, Emma munkát keres és Edinburghban marad, míg a gazdag családból származó Dexter utazgatni kezd. 20 éven át mindig pontosan egy évet ugrunk előre az időben, és megtudjuk, éppen mi van velük, merre halad az életük, milyen a barátságuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz. Mi tudjuk, még ha ők nem is, hogy összetartoznak, és szurkolhatunk, hogy végre találjanak egymásra. De vajon így lesz, vagy "csak" barátok maradnak?

Az elején nagyon tetszett, úgy örültem, hogy végre egy újabb olyan könyv, ami esélyes a tökéletes jelzőre. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy kicsit unom, és a rajongás odalett. Nem tudom, hogy történt, részben a hosszát okolom (oké, 506 oldal, nem vészes, de nekem 400 oldal fölött már hosszú egy könyv), mert útközben bele szoktam fáradni ilyenkor a könyvekbe, már mást szeretnék olvasni, ha nem tudom max. 3 nap alatt kiolvasni, és hát az olyan nem gyakori.

Szerintem érződik, hogy férfi írta, egy nő tollából született hasonló történet nagyobb eséllyel csöpögős lenne. Itt nem áll fenn ennek veszélye egy pillanatra sem. Emma szerethető, szimpatikus személyiség, Dexterről nem tudom ugyanezt kijelenteni, sokszor nehezteltem rá, de azért még így is kedvelhető. Tök jó, hogy nem csöpög, meg a koncepció is remek, azonban az érzelmeket elég visszafogottan közvetíti - ami ha belegondolok, normális, - és egy 2. Nicholas Sparkstól amúgy is fejvesztve menekülnék - és erre akkor eszméltem, amikor letettem a könyvet, és rájöttem, hogy csupán egy könnycseppet hullattam, pedig többet is lehetett volna, de azt nem érte el. Ebből a szempontból a film (Amerikában augusztus 19-én mutatják majd be) erősebb lesz szerintem, legalábbis a trailer alapján úgy ítélem meg, amit a könyv végeztével első dolgom volt megnézni, és végigzokogtam.

Elég gyorsan lehet vele haladni, olvastatja magát, és egyáltalán nem rossz könyv, csak nekem valami hiányzik, nem tudom mi, talán csak az, amit fentebb írtam.

A borítótól szólva, hát, nem a legjobb, nem tetszik. A külföldiek sem, mondjuk ez még tűrhető.

Nagyon várom a filmet, úgy érzem, az jobb lesz, illetve egy kis reménykedés is vegyül ebbe, mert akkor mindenképp megérte előtte elolvasni a könyvet, hogy tudjam, miből ered. David Nicholls írta a forgatókönyvet is, úgyhogy bizakodom, nem számítok nagy eltérésekre. A színészválasztás jól sikerült, Anne Hathaway és Jim Sturgess láthatóak a főbb szerepekben.

4/5 (hajlott az 5 felé, de meggondoltam magam)




Jodi Picoult: A nővérem húga

Nagyon nehéz írnom erről a könyvről. Azt hiszem, az az oka, hogy állást tudok foglalni, végig határozott véleményem volt, de mivel olyan helyzetet vázol fel, ahol nincs egyértelműen jó döntés, valahol inkább pártatlan maradnék.

Egy hangyányit talán elrugaszkodott az írónő a valóságtól, mégis életszerűek maradtak a karakterek és határozottan emberiek. Képzeljünk magunk elé egy átlagos, normális családot egy fiú és egy lány gyermekkel. A kislányról kiderül, hogy leukémiás. Egy ritka fajtáról van szó, és a testvére nem megfelelő donor a számára. A túlélési esélyei szinte egyenlők a nullával. Azonban az orvos közli a szülőkkel, hogy ha lenne még egy testvér... aki genetikailag úgy lenne létrehozva, hogy biztosan megfelelő donor legyen a nővére számára... Anna gyakorlatilag azért született meg, hogy a nővérén segíthessen.

Egy kicsit tartottam a betegséget központilag ábrázoló történettől, de hamar kiderült, hogy felesleges volt. Úgy szőtte a szálakat, hogy emellett még sok mindennek jusson hely, amik az élet velejárói. Kis adagokban megjelenik szerelem, néha megmosolyogtat, és én csodáltam az emberpalánták kitartását, hozzáállását. Azt gondolom, a felnőttek is példát vehetnének olykor a gyerekekről.

Anna eléri a tizenéves kort, és egy minden addiginál kockázatosabb műtét lenne soron, amikor a testvére még sosem volt ilyen közel a halálhoz. Ügyvédhez fordul, hogy önrendelkezési jogot szerezzen a saját teste felett orvosi döntésekben. Ez persze nem marad konfliktusok nélkül a családban, kiváltképp érdekes volt figyelni az anya reakcióját. Megismerjük az Annát képviselő ügyvédet, Cambellt, és a kutyáját, Bírót, aki egy különleges állat, a könyv végén azt is megtudjuk, hogy miért. Már nagyon vártam, mert szinte egy rejtélyként ez a kérdés végigkísérte a történetet, és mikor valaki kérdezett, az ügyvéd mindig kitért a válasz elől.

A történetmesélés az egyik kedvencem: a szereplők szemével, több nézőpontból szemlélhetjük az eseményeket. Ráadásul néha visszaugrunk az időben, ezzel is átfogóbb képet kapunk a kialakult helyzetről. Ezzel együtt nagyon tetszett az eltérő betűtípus használata az embereknél.

Olyan rohamosan változó érzelemdömpinget váltott ki belőlem a könyv, mint még semmi idáig. Kezdetben utáltam az anyát, ez a kép később árnyaltabb lett, aztán végül összességében látva az egészet, fogalmam sincs mit gondolok róla, vagy mit kellene. Hamar eszembe jutott, hogy ilyen egyáltalán lehetséges? Mert hát fejlett már a tudomány az igaz, de ott vannak az etikai kérdések is.

Elgondolkodtató, szomorú, és emlékeztet arra, hogy az élet sokszor milyen véletlenek szerint alakítja a sorsunkat.

5/5 egyértelműen

A filmről: Az írott anyagtól tehát le voltam nyűgözve, úgyhogy látnom kellett a filmet is. Nem volt rossz, de nem adja vissza a könyvet, és sok mindent hiányoltam belőle. A színészek nagyon jól lettek kiválasztva, Cameron Diaz meglepett, nem igazán tudtam elképzelni ilyen drámában, de jól alakított. Ami a legjobban zavar, hogy más lett a vége, ezzel elvesztette a lényegét. A könyv előtt semmiképp nem ajánlom.

Tolvajok városa (The Town, 2010)

Könyvből készült (a fülszöveg elolvasását nem ajánlom, spoileres), és mivel kezdek rájönni, hogy vannak műfajok, amikkel nem érdemes könyvben próbálkoznom, bátorkodtam megnézni. 


Ben Affleck rendezte, ő írta a forgatókönyvet, és még a főszerepet is eljátszotta. Egy bankrabló csapat áll a középpontban, akik nagyon jól csinálják a dolgukat, mert már több munkájuk is volt, és nem buktak le. Viszont legutóbb becsúszott egy hiba, amit a film során sikerül sokszorozni.

Elég sablonosnak tűnhet az alapsztori, ám annál élvezetesebb lett a megvalósítás. Alapból szeretem a szélhámosos-átverős filmeket, és a rablós sem kivétel. Persze Jon Hamm nem keveset dobott rajta számomra (milyen szokatlan, le vagyok maradva a Mad Mennel is elég szépen), de ettől eltekintve is izgalmas lett, és még a kelleténél talán kicsit hosszabb játékidő sem rontotta el. Blake Lively is szerepelt, jól áll neki ez a karakter.

Nagyon tetszett a film, így még az is lehet, hogy mégis próbálkozom majd az írott anyaggal, elvégre a Könyvmolyképző több jó könyvet jelentetett már meg, talán ez egy újabb.

Lisa Jane Smith: Vámpírnaplók I-III.

Nem sok értelmét látom, hogy írjak ezekről, de ha már elolvastam ennyit, legyen valami nyoma. Nehezemre esett elvonatkoztatni a sorozattól, és hát nem is nagyon sikerült. Alaposan átírták a könyvet, azonban ez csak pozitív a történet szempontjából. Sok változás van, tartalomban és külsőségekben egyaránt. Elena szőke, és húga van, nem öccse, Bonnie külseje is más, Caroline és Matt nagyjából ugyanolyanok.. stb.

Az első rész történései kb. azonosak a könyv elejével. A második könyvet a fele előtt meguntam, a harmadikat pedig csak azért olvastam el, mert már úgyis itt volt. Ennél már észleltem némi javulást, de több kötet olvasását így sem tervezem. Egyébként is olyan, mintha lezárt lenne a történet.


Bele akartam pillantani a könyvekbe, mert kíváncsi voltam. Annyi bizonyos, hogy gratulálni kell a készítőknek azért, hogy ebből az alapanyagból olyan szuper dolgot hoztak létre, mint a sorozat, mivel az mérföldekkel jobb.

Jon Krakauer - Út a vadonba

Nem azt kaptam, amit vártam. Érdekes, és tényeken, kutatásokon alapuló, ami rendben is van. Az eleje elég megrázó volt. Viszont ahogy haladtam a könyvvel, egyre több, számomra érdektelenebb dologra tért ki. Pl. pár oldalon keresztül a szerző saját élményeit is megosztja az olvasóval. Én nem rá voltam kíváncsi, hanem Chris McCandlessre. Aki az egyetem után eldobta magától addigi életét, megváltoztatta a nevét, és csekély felszereléssel bevetetett magát az alaszkai vadonba.

Hiába volt érdekes például, hogy nem ő az első aki a természetben akart élni, maga mögött hagyva a civilizációt, az anyagias világot, és nem is ő volt az első, aki ebbe belehalt. Az egyik ilyen kalandor például több szász kreditet halmozott fel, de nem használta fel diplomaszerzésre, mert csak a tudásvágy hajtotta, a bizonyítványnak nem látta értelmét. Gene Rosellini később otthagyta az egyetemet, és Cordovában telepedett le. Szerinte az emberiség egyre alacsonyabb rendűvé vált/válik, és kipróbálta a különböző korokat, amikor is kizárólag azok szerint élt, pl. vaskorszak, bronzkor. Hogy az ő élete hogy végződött, az is kiderül a könyvből.

Akikkel Chris kapcsolatba került utazása során, azok közül többen úgy tartják, hogy nagy hatással volt az emberekre. Az újságcikkek megjelenése után érkeztek levelek az olvasóktól, és sokan vélekednek úgy hogy bolond volt. Szerintem sem volt teljesen normális, ettől függetlenül szörnyű tragédia, ami történt. Bár át tudom érezni, hogy mi vezérelte, és kétség kívül bátor volt, mégis az ésszerűtlenség gondolata kerekedik felül az együttérzésen, vagy a rokonszenven. Ezzel most biztos érzéketlennek tűnök, hogy nem egészen úgy látom ezt az emberi sorsot, ahogy kellene, de nem tudom figyelmen kívül hagyni az önzőségét a testvérével, családjával szemben, és a következetlenségét.

Kíváncsi voltam erre a fiúra, hogy mi hajtotta a végzete felé. Azt hittem, a naplója alapján egy átdolgozott kivonat lesz a könyv, vagy valami ilyesmi, de Chris gondolatai nem töltenének meg egy egész könyvet, mert a feljegyzései nem egészen olyan jellegűek voltak. Ezt sajnálom, mert így viszont csak egy hígított, és nekem többször csak találgatásokra épülő iromány lett. Ráadásul sajnos a találgatás éppen a halálára, az azt kiváltó okra is vonatkozik.

Az alapgondolatot szépnek tartom, elszakadni a modern dolgoktól, és újra együtt élni a természettel, a természetben, ahogy eredetileg kezdődött. Az egyik másik életemben szívesen laknék egy farmon, ahol abból élnék, amit megtermelek, legyen az növény vagy állat, de azt nem tudom elképzelni, hogy teljesen elszakadjak a társadalomtól. Erre a feltevések szerint Chris is ráeszmélt, de akkor már nem tudott mozdulni a kietlen tájból. Szomorú, hogy nem is lett volna olyan messze a segítség, mint ahogy azt ő gondolta. Semmiképp sem mindennapi történet, csak én nem tudok úgy tekinteni a könyvre, ahogy szerintem a többség. Nem tudok nem gondolni arra, hogy a részletek nem biztos, hogy úgy voltak, ahogy Krakauer utánajárt, hiszen nem volt ott, és akármennyire megalapozott egy-egy dolog amit leírt, nekem akkor is csak spekuláció marad. Emiatt a könyv második feléből már csak az érdekesebb dolgokat olvastam el, úgyhogy néha ugrottam néhány oldalt, pedig az ilyen nem szokásom.


A filmről

Azon kevés esetek egyike áll fenn, amikor a mozgókép hatásosabb, mint a könyv. A filmben Chris valahogy szimpatikusabb személyiségként jelent meg nekem. Más volt a saját szememmel látni, hogy milyen gyönyörű helyeken járt, mint elképzelni a tájleírások alapján. A halála is szörnyű volt.

A zenék nagyban hozzájárultak a hangulathoz, be kell szereznem azokat a dalokat. Kicsit lassú volt, dehát milyen legyen egy ilyen hangvételű és kimenetelű történet. A film jobban tetszett, mégis örülök, hogy előbb megismerkedtem a könyvvel, mert így némileg teljesebb képet kaptam Chris életéről.

Julie & Julia (2009)

Helyes kis film volt.:) Az első fele jobban tetszett. Írtak benne blogot, főztek, sütöttek benne sokat, meg franciául beszéltek. Két nő a főszereplő, különböző korban élnek, a receptek és a főzés segítségével mégis összekapcsolódik a két történet. Helyenként elég vicces, lehet rajta kacagni. Meryl Streep kicsit különc hölgyet alakít, sokszor mosolyogtam rajta. Azért nem csupa vidámság az egész, de ez csak az egyensúly kedvéért van. A sok étel láttán kedvem is támadt sütni, mondjuk egyébként is tervben volt, de a film miatt még lelkesebben álltam neki. Először sütöttem pitét, almásat, olyat, amilyet Felicity is csinált abban a pités filmben. Ebben a filmben is láttam olyat, csak az csokis volt.

A végén vártam, hogy esetleg kiderül, miért nem tetszett neki a blog, emiatt kicsit hiányérzetem van. Tök jó, hogy igaz történet alapján készült, és a blog is elérhető még. A plakátjai nem nagyon tetszenek, ezért nem közülük választottam képet. Egyébként, talán belenézek.:)

Rebecca Miller - Pippa Lee négy élete

Megláttam, hogy van ilyen film, aztán, hogy könyvből készült. Gondoltam, előbb akkor elolvasom a könyvet, mert az mégiscsak jobb sorrend.

Az eleje nagyon tetszett, gyorsan fogytak az oldalak, aztán a közepén kissé megfeneklett a dolog, kevésbé tetszett a történet, majd a végére visszatalált a kezdetekhez. A négy élet elég eltérő, és annak ellenére, hogy itt konkrétumra vonatkozik, én többféleképpen értelmezem magamban. Pippa sorsát a gyerekkora során illetve talán kicsit a középkorú életében érzem közel magamhoz. A másik kettő sokkal idegenebb tőlem. A gyerekkor és a szülők nagyon meghatározóak (lehetnek) egy ember életében, főleg, ha negatív hatásuk van. Leginkább az a fordulat tetszett, amikor találkozott Herbbel. Segítségével kikászálódott a nyomorból, érzelmileg és anyagilag egyaránt. Úgy tűnt, megtalálta a saját útját. Sajnos szerintem annyira elcseszett volt a korábbi élete, hogy nem vagyok biztos benne, hogy nem csak menekült, és Herb mellett talált olyan biztonságot, amivel csupán megbékélt. Az, hogy Herb jóval idősebb volt nála, nagyon tetszett (bár a különbség egy kicsit több annál, mint amit általában még ideálisnak találok), csak ahogy közeledtek az idős korhoz, már nem volt olyan kedvező a nagy korkülönbség, emiatt a könyv lezárása szomorkásra sikerült. Nem volt hosszú, és lekötött, érdeklődve olvastam végig.

A filmmel kapcsolatban: Érdekesség, hogy az írónő rendezte, és alig különbözik a kettő. Csak a filmben mintha más dolgok lettek volna hangsúlyosak néhány helyen. Ettől függetlenül, aki nem akar időt áldozni a könyvre, annak a film is elmeséli majdnem ugyanazt, ami a könyvben olvasható.