Hawaii Five-0 - 1. évad

Régóta esedékes volt, hogy írjak róla valamit, mert tök szeretem, és most, hogy véget ért az első évad, nem halogatom tovább. A régi sorozat felújítása, amit én nem néztem, úgyhogy összehasonlítani nem tudom a kettőt.

Azt bírom benne, hogy nyomozós, de nem érzem tehernek a dolgot benne, a helyszín alapból gondoskodik a látványról (Alex O'Loughlin-ról nem is beszélve, így ezzel a karakterével, meg külsejével (nem az a hosszú haj, amilyen a Moonlightban volt neki) kb. először tetszett igazán), és nagyon hangulatos, minden részt szívesen néztem, nem volt unalmas a nyomozás, vagy ha esetleg mégis, a szereplők teljes mértékben kárpótoltak hol a személyes problémákkal, hol csak egyszerűen a poénokkal. A már említett Alex O'Loughlin alakítja Steve McGarrettet, aki a Five-0 "vezetője", az első részben pedig össze is áll a teljes csapat. McGarrett és Danny (Scott Caan) párosa jól működik, valamint Chin (Daniel Dae Kim) és Kono (Grace Park) is maximálisan kedvelhetőek. Egy rész-egy eset a felállás, de természetesen van átívelő szál is, ami egy minisokk jellegű finálét is okozott. Vendégszerepelt néhány részben James Marsters, és Masi Oka is benne volt 4 részben, akit kezdetben aranyosnak találtam a Hősökben, de aztán valahogy elkezdett idegesítő lenni, emiatt nem fogadtam jól a hírt, miszerint itt a 2. évadban állandó szereplő lesz..


Az évadzáró cselekménye folyamatosan előkészítés alatt állt az évad során, ha nem is jelent meg a főszál minden részben. Hozzácsapták még Danny személyes drámáját is, és Chin és Kono élete is haladt a maga útján, kinek hasznosabb, kinek rosszabb irányba. Hát, nem tudom, hogyan lesz ebből a helyzetből kiút, de azért tippelek egy irányt magamban.

Aki eddig nem nézte, Hawaii miatt nyáron remek dara lehet szerintem. Csináltam néhány pillanatképet a részekből.

Egy valami azért van, ami nem tetszik a sorozatban: a főcím..:)



2 megjegyzés:

  1. Elkezdtem én is nézni a sorozatot még régebben, főképp azért mert Alex O'Loughlin is szerepel benne. (Nekem jobban bejött hosszú hajjal :D) De igazán nem fogott meg a sorozat, talán az első 3-4 részig jutottam. De a környezet az hihetetlen szép. És igen a főcím lehetne sokkal jobb.

    VálaszTörlés
  2. Ha azalatt nem fogott meg, akkor szerintem később sem fog, hacsak nem a megfelelő hangulat hiányzott hozzá. mert akkor kár lenne érte.

    VálaszTörlés