Grey's Anatomy - 5. évad

Elég régen néztem, utoljára 2009-ben. Nem is tudom, hogy azóta miért nem folytattam. Ez egy nagyon jó sorozat, pedig már nem az első évadait tapossa, és még mindig azt tudom rá mondani, ez nagy szó ám.:)

Szó szerint abbahagyhatatlan volt, és majdnem úgy is zajlott a nézése. Imádom, mikor egy sorozat így beránt, csak nézem, és érdekel, és leköt, és szóval ez szuper.:)

Az új szereplők többé-kevésbé semlegesek, ahogy korábban is voltam velük, ez alól most Hunt (Kevin McKidd) volt kivétel, egyből megkedveltem. Örülnék, ha maradna a továbbiakban is, sok mindent ki lehetne hozni a karakterből. Plusz Cristinát is érdekesebbé tette, ami még egy pozitívum.

Több szempontból is nagy változások történtek az évadban, a női főszereplő (így tudom minimalizálni a spoilert) távozásáról tudtam, azt is tudtam, hogy hogyan történik, a férfi viszont igazán meglepett. Vagyis még nem tudom, hogy mi lesz pontosan. És persze ezeken túl is zajlottak a dolgok.


Az nem tetszett, hogy több páciens szála átnyúlt 2-3 részekre is. Mivel ilyen nagy kihagyásom volt, nem emlékszem, hogy régebben ez mennyire volt jellemző, úgy rémlik, hogy csak a magánéletekre hatással lévő esetek tartottak több részen keresztül, és azokkal nem is volt gondom. Így önmagukban, látszólag céltalanul kicsit unalmassá váltak.

A lényeg azonban, hogy továbbra is remekel a sorozat, nem féltem egyáltalán, és remélem, hogy legalább a 10. évadig eljut. Na, de most már muszáj spoileresnek lennem! Próbálok a szereplőkön keresztül összegezni a látottakat. A lelkem romantikus részének nagyon jól jött most a sori, de többször sírtam is, és sokszor nevettem - alapvetően ilyen ez a sorozat, nem kell bemutatni. Most már tényleg spoilerek:

Meredith és Derek, ó hát én imádom Patrick Dempsey-t.:) Mindenkit szeretek benne, meg drukkolok nekik, állást foglalni nézeteltéréseknél, vitáknál, legtöbbször nem is tudok. Nem tippeltem hosszú életűnek az együttélést, de úgy néz ki, végre boldogok lesznek.

Elég tekintélyes szeletet foglalt el Izzie az évadban. A Dennys szellemesdi nem nyerte el a tetszésemet, kicsit idegesítő is volt néha, de hát tudtam, mire megy ki a játék, ki akarták írni Katherine Heiglt. Alexet is nagyon sajnáltam. George - hát szegénnyel pedig nem tudom, mi lesz, de micsoda húzás volt már az egész!

Sloan eddig is szerethető volt, és ez csak erősödni látszik, Lexie is aranyos. Cristina ugye most leginkább Owennel volt elfoglalva, jók lennének együtt. Egyébként sajnáltam szegényt, utálom a háborúkat, halottakat és emberi roncsokat termelnek.

A többieknek is megvoltak a maguk magánéleti és egyéb problémái, rájuk már nem térek ki, de minden rendben volt, nagyszerű kikapcsolódást nyújtott, ahogy mindig.

Nem tudom, hogyan dicsérhetném még a sorozatot.:)

4 megjegyzés:

  1. :) Engem annyira érdekelt, hogy mi lesz a hatodik évad elején, hogy megnéztem feliratosan. Pedig én ezt csak szinkronnal nézem.
    Majd írnék valamit még, de azt majd csak akkor, ha láttad az elejét a következő évadnak (főleg Izzie és George sztorijáról)

    VálaszTörlés
  2. Én is megnéztem már a 6x01-et, ugyanebből az okból.:)) Viszont most már érzem, hogy sok lesz, kell egy kis szünet. Ha így nem spoiler, amit írnál, akkor kíváncsian várom, ha az, akkor majd visszatérünk rá.:)

    VálaszTörlés
  3. Hát nem tudom pontosan. Inkább majd írom később:) Az tuti, hogy George engem is nagyon meglepett. Nem számítottam rá, hogy ez fog történni. Izzie-vel meg úgy voltam, mint te, hogy legyen már vége a dolognak. De végül azzal is sikerült meglepniük.

    VálaszTörlés
  4. Húha! Na, oké, majd szólok úgyis, ha folytattam.:)

    VálaszTörlés