Alex Flinn: Beastly – A szörnyszívű

Mióta először láttam a könyvet, és hogy film is készül belőle, alig vártam mindkettőt. Természetesen elsőként a könyvet szerettem volna olvasni, és ahogy reméltem, még a film előtt megjelent.

A Szépség és a Szörnyeteg történetét helyezte az írónő modern környezetbe, és remekül sikerült. Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy ilyesmi a valóságban nem történhet meg, pláne nem a mai New Yorkban. Kyle Kingsbury tökéletes külsejű 16 éves fiú, gazdag, és az iskolában is népszerű. Tisztában van vele, hogy jól néz ki, azonban a jelleme egyáltalán nem tükrözi a külső tulajdonságait. Annyira szívtelen és kegyetlen, komolyan felidegesített egy-egy gondolata és megmozdulása, ahogy viselkedett a kevésbé szép emberekkel. Az iskolában közeleg a bál és az ilyenkor szokásos király-királynő választás. Kyle nagy gonoszságot követ el, és valaki úgy érzi, eljött az idő, hogy móresre tanítsa, így átkot bocsát rá. Aki eddig kihasználhatta a külsejéből adódó előnyeit, és a híres, tv-bemondó apja gazdagságát, hirtelen magára marad, testét sűrű fekete szőr borítja el, karmai nőnek, tehát többé már cseppet sem vonzó. Egyetlen esélye van, az is 2 év múltán elvész, addig kellene találnia egy lányt, aki szeretni tudja, ő pedig viszontszereti, és amint megcsókolják egymást, visszakapja eredeti ember alakját. A fiú élete tehát óriási fordulatot vesz, helyzete reménytelennek látszik.

Az iskolákban jelen lévő ellentéteket a különböző családi háttérrel rendelkező gyerekek között jól ábrázolta a könyv. Nem csak az alapján ítélik meg a másikat, hogy hogy néz ki, hanem, hogy kik a szülei, és ha egy szegényebb gyerek ösztöndíjjal kerül be egy elitebb iskolába, egyből másképp néznek rá.

Érezhető, hogy az írónő nem csak úgy összecsapta a könyvet, és hogy szereti az eredeti változatot. Kyle-t nem nagyon tudtam kedvelni az elején, és nem tudok visszaemlékezni, hogy mikor volt az a pont, amikor ez megváltozott, méghozzá azért, mert nem volt ilyen. Fokozatosan alakult át a véleményem, ahogy a történet haladt, vele együtt, észrevétlenül. Ez is nagyon tetszik, emiatt kedvem lenne újraolvasni, hogy meglássam az apró változásokat. Kyle mesélte el, hogy mi történt vele, érdekes volt az ő szemével látni mindent. A történet vége nem titok senki előtt, mégis voltak kétségeim, szurkoltam, izgalmas volt olvasni, a befejezés pedig egy kis pluszt is tartogat.

A rózsák szinte külön szereplőként jelennek meg a könyvben. Általuk Kyle megtanul gondoskodni valamiről, és szép lassan egy teljesen más emberré formálódik. Barátokat talál, megtanulja, mi az, ami igazán számít, meglátja a szépséget olyan dolgokban, amiket korábban észre sem vett.

Van néhány chat-beszélgetés (ha már modern, nem maradhat ki az internet sem:) amikben megjelennek más mesék szereplői is, mint Ariel, a kis hableány vagy a békakirály. Ez a pár oldalnyi kis kitérő is nagyon szórakoztató. Továbbá különösen tetszett a Jane Eyre, a Kisasszonyok, és egyéb híres regények említése is.

Igazán szép történet, szerettem olvasni, teljesen belemerültem, és nem eresztett egészen a végéig.

Köszönöm szépen a könyvet a Könyvmolyképző Kiadónak!

5/5


A filmre kíváncsi leszek, az előzetes alapján több dolgot megváltoztattak az írott anyaghoz képest:




14 megjegyzés:

  1. Csak úgy bele-belepillantottam a bejegyzésben, de oly sok jó hallottam róla, hogy kezdek arra gyanakodni, hogy lehetetlen, hogy ez a könyv ne jöjjön be az olvasónak. :o)

    VálaszTörlés
  2. Ajaj, azt hiszem már most beleszerettem...a bejegyzés+az előzetes, na most bajban vagyok!:)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is nagyon megtetszett!
    Szerintem olvasni is fogom, majd a filmet is megnézem:)

    VálaszTörlés
  4. Niki: hát én nem találtam benne hibát.:)

    Diamant: :)) kíváncsi leszek, mi lesz a véleményed!

    ÉnT: Örülök, szerintem érdemes elolvasni, a film előtt mindenképp.:)

    VálaszTörlés
  5. Én is már nagyon régóta akarom olvasni ezt a könyvet, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy kézbe is vegyem. De most megadtad az utolsó lökést.:)

    VálaszTörlés
  6. Szanik: Jó ilyet olvasni.:)

    VálaszTörlés
  7. Klassz lett a blog!!! :-)

    VálaszTörlés
  8. Köszi.:) Majd a fejlécen lehet alakítok majd. Mostanában válságban vagyok a sablonokkal, egyik sem jó..:)

    VálaszTörlés
  9. Én bele sem merek vágni, mert félek, hogy elcseszem! Pedig jó lenne újítani! :-)

    VálaszTörlés
  10. ha valami elromlik, csak visszaállítod a régit.:) de én emiatt nem akarok már teljesen másik sablonalapot feltölteni, mert ez így tökéletes nekem, be van állítva minden, és hosszadalmas lenne visszatenni őket, ha eltűnnének, ezért csak a meglévő külsejét változtatom, az egyszerűbb.:) de egyébként a tied olyan jó!!:)

    VálaszTörlés
  11. azt hiszem, én is beszerzem a könyvet :-) a blog meg szuper.

    VálaszTörlés
  12. köszi:) szerintem nem fogsz csalódni.:)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon tetszett a könyv! Most várom majd a filmet is:)

    VálaszTörlés
  14. De jó!:) Azt már én is nagyon.:)

    VálaszTörlés