Bridget ​Jones babát vár - könyv és film

Amikor megjelent a harmadik rész, nem foglalkoztatott, valahogy nem voltam ráhangolódva. Régebben tetszett ugyan mind a két kötet, de igencsak megkopott az emléke. Amikor viszont jött a film híre, rám tört, hogy előtte olvasnom kell. Decemberben "le is tudtam" a Bolondulásig című harmadik részt. Érdekes volt a mai időkbe helyezett, twitterező, stb. Bridget. Nem volt gondom azzal, hogy szomorúbb, hiszen a korábbiakban megszokott humoros hangulat azért ugyanúgy jelen volt benne. Értékeltem, hogy az írónő meg merte lépni azt, amit, és ezáltal meg tudott újulni a sztori.

A Bridget ​Jones babát vár technikailag a 4. rész, de időrendben a 2. és a 3. között helyezkedik el. Ebben viszont erőltetettséget éreztem (nem véletlenül), de azért jópofa volt, kikapcsolt és érdekelt, hogy mi lesz a vége, még úgy is, hogy tudtam.


Na, hát a filmmel kapcsolatos egyik gondolatom, hogy Hugh Grant tök hülye. Miatta át kellett írni a filmet, de kárpótlásul adtak egy Patrick Dempseyt. Jobban sikerült szerintem, mint az írott anyag, legalábbis szórakoztatóbb volt. Kihozták belőle a legtöbbet, színészileg és történetileg egyaránt, kellemesen összefésülték a két kötetet.

Filmes naplóm 2017

Január

Ütközés (Collide, 2016) - 9/10 - imdb


Kilenc élet (Nine Lives, 2016) - 9/10 - imdb


Február

Bridget Jones babát vár (Bridget Jones's Baby, 2016) - 9/10 - imdb


Vaksötét (Don't Breathe, 2016) - 8/10 - imdb


A homár (The Lobster, 2015) - ?/10 - imdb



A sötét ötven árnyalata (Fifty Shades Darker, 2017) - 10/10 - imdb
Ez van, elfogult vagyok :D




Életrevalók (Intouchables, 2011) - 9/10 - imdb



Babysitting - A felvigyázó (Babysitting, 2014) - 8/10 - imdb






Március

Anyák napja (Mother's Day, 2016) - 7/10 - imdb
Kicsit tartottam tőle, de egész jól bírtam.




Hivatali karácsony (Office Christmas Party, 2016) - 7/10 - imdb



A nagy Gatsby (The Great Gatsby, 2013) - 9/10 - imdb






Doctor Strange (2016) - 8/10 - imdb



Mielőtt megismertelek (Me Before You, 2016) - 9/10 - imdb






A lány a vonaton (The Girl on the Train, 2016) - 6/10 - imdb
A könyv sokkal jobb volt...




Április

Utazók (Passengers, 2016) - 9/10 - imdb
Csak azért 9, mert a végén kiakadtam.:/



Váratlan szépség (Collateral Beauty) - 9/10 - imdb



Bob, az utcamacska (A Street Cat Named Bob, 2016) - 10/10 - imdb
Sajnos nem olvastam a könyvet.



A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast, 2017) - 9/10 - imdb




Énekelj! (Sing, 2016) - 9/10 - imdb



Holnapolisz (Tomorrowland, 2015) - 7/10 - imdb



Pénzes cápa (Money Monster, 2016) - 7/10 - imdb



Halálos iramban 8 (The Fate of the Furious, 2017) - 9,5/10 - imdb




Május

...

2016-os kedvenceim

Idén nem fogok tudni olyan listákat összeállítani, amilyeneket általában szoktam, mert hiányos még a rálátásom is abban, hogy milyen sorozatok futottak idén. Filmeket azért nézegettem (40-et) és nagy túlzással olvastam is, leginkább az ázsiai alkotások fogtak meg (sorik, zenék), meg a mozgás is lefoglalt, pl. egész jóban lettem a futással. Az év másrészről hatalmas változást hozott egy munkahelyváltással, azt hiszem az egyik legnagyobb sikerként tudom elkönyvelni az életemben.

Szóval részben ömlesztett listát írok képekkel, hogy mik voltak az idén szeretett dolgaim. Van 6-7 félbehagyott könyvem is egyébként, de azzal együtt is borzasztóan keveset olvastam. Valahogy kikerültek a látóteremből a könyvek. Nem határozom el, hogy márpedig olvasni fogok ezentúl, mert ez nálam olyan dolog, hogy jön magától, ha úgy van. Jövőre valahogy inkább azt kéne összehoznom, hogy egyensúlyban legyenek a hobbik.

Ami szinte teljesértékű összefoglaló, az a zenei rész - egész jól követtem a dolgokat a youtube-on, és hát az autóban, futás közben, vagy séta alatt szívesen hallgattam az alábbiakat. 2 lejátszási lista lesz, az egyik kpop, a másik sima.

Emlékezetesebb filmek:

















Kpop lista:


Sima zenei lista:




Egyéb dolgok, amiket szerettem 2016-ban:


Shadowhunters, imádtam. Újra is olvastam a Csontvárost és még két kötetet. Tovább is terveztem, csak abbamaradt.



Egynyári kaland - magyar sori, jól esett nézni.



Aranyélet - kommentár nélkül. A 2. évadot még nem kezdtem el.


Chicago sorik, a népszerűségük töretlen nálam.:)


Descendants of the Sun, az ázsiai sorozatokat ezzel nyitottam ♥



Hotel King - és ezzel zártam, illetve belekezdtem még néhányba utána is, csak nem értem egyiknek sem a végére.


Jessica Jones... Nagyon jó volt!


Ezzel is szívesen foglalatoskodtam.



Lee Da Hae - nagyon megszerettem a Hotel Kingben a színésznőt.





Lee Dong Wook - és őt is!




Song Joong Ki - őt pedig a Descendants of the Sunban.


Tom Hiddleston

Kingdomot is néztem. Frank Grillot is imádom változatlanul.



Colin Donnell vééégre kapott jelentősebb szerepet a Med miatt. Éljen!



Ahogy említettem.



Utazások, kirándulások! Ezt csak így a végére.




És csak előre tekintek, illetve a jelent értékelem, és fő a pozitív életszemlélet - bár természetesen még tél van, de hamarosan jön a tavasz, már nagyon várom, ezért ezzel zárom az évzáró bejegyzést :D