Lone Star 1x01

Sok mindent nem tudok erről spoiler nélkül írni, de már az elején feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy az első rész alapján mindenképpen érdemes belenézni ebbe a sorozatba. Egy szélhámosról szól, aki olajüzletben utazik, illetve csak úgy csinál, ez attól függ, éppen melyik életét éli, mert kettő is van neki. Ezt a remek alapötletet követte egy nem kevésbé jó megvalósítás. Amikor csak annyit tudtam róla, hogy modern Dallas, akkor is felfigyeltem rá, mert vicces lett volna. Viszont az olajon kívül nem találtam más hasonlóságot azzal a régi sorozattal, igaz, csak kicsinek láttam belőle részeket.

Csalónak lenni azonban nem mindig felhőtlen, erre hősünk is rájön, aki az apja hatására éli ezt az életmódot, de ezt is jobb, ha magunk látjuk a pilotban, úgyhogy nem is mennék bele jobban sem ebbe, sem a többi történetszálba.

Az elején nem találtam valami rokonszenvesnek a főszereplőt, aztán ahogy megismertük a jellemét, már kezdtem másként nézni rá. A többi szereplő is érdekes, James Wolknál szerintem jobban néz ki Mark Deklin, de még Bryce Johnson is, úgyhogy eddig nem annyira értem ebből a szempontból miért pont ő kapta a főszerepet. A nők közül játszik még benne Adrianne Palicki, Sam Jessicája (Supernatural), akit meg sem ismertem az új hajával.

A látottak alapján elég sokat várok ettől a sorozattól, és csak reménykedem, hogy marad ez a szint a folytatásban is.

2 megjegyzés:

  1. Megnézem majd ezt is. Most az újak közül a The Eventet néztem, de eléggé untam, szétesett volt, csak a végére állt össze.

    VálaszTörlés
  2. Az Event az első rész alapján nem érdekel, úgyhogy nem folytatom.

    Lone Star kasza, az amerikaiak nem tudják, mi a jó :((

    VálaszTörlés