Blue Bloods 1x01

Mindig is akartam egy olyan nyomozós-szerű sorozatot, amiben nem a nyomozás a fő, és a magánélet a minimális. Úgy látszik, megkaptam, az első rész alapján legalábbis úgy tűnik.

Először kicsit megijedtem, hogy jaj, hát ezek máris nyomoznak, és eddig nem sok család volt benne. Aztán körvonalazódott, hogy igen, itt tényleg egy család áll a középpontban. Aminek több tagja rendőr (apáról fiúra száll), ezt már az elején vázolták. 


Ünnepélyes kezdés, szomorú múlt. Az érzelmekre próbált hatni, és bejött. Aztán ott van még az is, amit a befejezés előtt dobtak be. Ha jól csinálják, engem ott fog tartani még pluszban ez is a nézők között. Érdekel, mi lesz ebből.

A szereplők közt van Tom Selleck, őt nem kell bemutatni, és aki még elég ismert, Donnie Wahlberg. Bridget Moynahan is imerős nekem (Six Degrees).

Egyébként meg alap, hogy nem sétálgatunk gyanús kisbuszszerű autók mellett, pláne ha tolóajtós, és pláne este, és legfőképpen akkor nem, ha járó motorral állnak. (Tudom, itt nem egészen így volt, de ez akkor is igaz.:)

4 megjegyzés:

  1. Ez eddig nekem is bejött, pedig az előzetes infók alapján egyáltalán nem érdekelt a sorozat.

    VálaszTörlés
  2. Annyira engem sem, tartottam attól, hogy túl rendőrös lesz, de eddig nem úgy tűnik.

    VálaszTörlés
  3. Én már nagyon vártam ! Szerintem is nagyon jó. Érdekes a story, jók a szinészek ... Első perctől az utolsóig leköt. És Donnie wahlberget még nem is említettem :)

    VálaszTörlés
  4. A 2. részig még nem jutottam el, talán most hétvégén, de bízom benne, hogy a folytatás is tetszeni fog.:)

    VálaszTörlés