A csend olyan rohadt hangos.
Egy kicsit másra, talán többre számítottam, mikor olvastam erről a könyvről, a vélemények alapján kicsit túl van lihegve. Ettől még tetszett.:)
Biztos mindenkinek volt már olyan (legjobb) barátja, akiről aztán kiderült, hogy mégsem az. Ez a része annyira nem volt érdekes. Számomra Owen karaktere adott egy pluszt, pedig túlzottan még csak nem is szimpatizáltam vele. A modellkedésből Whitney problémája emelkedett ki. Annabell elég távol áll tőlem minden tekintetben, én sosem tudnám úgy magamban tartani a dolgokat, ahogy ő.
Tanulságos is lehet ez a könyv a fiatalabb korosztálynak, családról, barátokról. Annabell sokat változott a könyvben, pont ahogy szerintem mindenki változik élete során, valaki jobban, és vannak, akik kevésbé látványosan. Az biztos, hogy kamaszkorban sok minden eldőlhet, a baráti társaságok nagyon befolyásolják, milyen irányba haladnak a gyerkőcök.
Másik fontos dolog a könyvben a zene volt. Érintette azt, ami manapság elég negatív dolog, hogy bárkiből lehet "sztár", még tehetség sem feltétlenül kell hozzá, csak egy jó marketing, meg vonzó külső. Az ilyenek gyakran tiszavirág életűek, de akkor is. A másik, a "jó oldal", pedig akik tehetségesek, és igényes zenét játszanak, amik bónuszként még mondanivalót is hordozhatnak.
Egy részről akár tanmese is lehetne, de számomra inkább megmarad könnyed, csajos olvasmánynak.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése