2014-es listázás

A szokásos év végi poszt, mellette megjegyzem, hogy a napokban volt 5 éves a blog (és már több, mint 7 éve blogolok, ami azért tök durva számomra) - igaz, idén nem voltam túl aktív a blogolásban, más dolgok kötöttek le, például, hogy elkezdtem angolul tanulni. Az olvasás is háttérbe szorult, és most a nagy álmom, hogy angolul tudjak olvasni könyveket, amibe bele is vágtam, de természetesen még döcögős a dolog, ettől függetlenül már a próbálkozás is hatalmas örömmel tölt el.:)

Idén - alig merem leírni - csupán 21 könyvet olvastam, de folyamatban van 4, amiből az egyik angol, tehát ezeket átviszem jövő évre (Virtuális könyvespolc - egyelőre befejezetlen). Filmekből elég jó vagyok magamhoz képest, mert 74-et láttam.

Akkor következnek a kedvenceim ebből az évből, sorozatok, könyvek, filmek, és színészek, színésznők, akiket különösen szerettem 2014-ben. Sok kép, kevés szöveg. A végét még kiegészítettem néhány zenével.

Könyvek

1. Gillian Flynn - Holtodiglan

 
Nem írtam róla külön bejegyzést, de teljesen magával ragadott. Nem szoktam ilyen stílusú könyveket olvasni, ez volt az első, és hát nagyon tetszett, leszámítva talán a végét. (A filmet viszont kicsit untam, de ettől függetlenül jól sikerült.)

2. Katja Millay: Nyugalom tengere 


3. Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen



Sorozatok

Itt egy 10-es listát szedtem össze, csökkenő sorrendben.

10. Manhattan Love Story


Megbukott ugyan, de ezzel is kifejezem nemtetszésem. Még nem láttam az összes részt, angol felirattal lassan haladok és közben gyűjtöm az új szavakat a cuki baglyos szótárfüzetembe :)) Ebben az az egyik legérdekesebb egyébként, hogy sitcom, de olyan aranyosak, nagyon tetszik valamiért. Csajos, romantikus, párkapcsolatos. Ezentúl szívesebben fogok próbálkozni komédiákkal, főleg mert az A to Z (tökugyanúgy megbukott, remek) is hasonlóképp tetszett.

 9. The Vampire Diaries


Ahhoz képest, hogy az előző évadot nyáron pótoltam, mert év közben elment tőle a kedvem, ez az évad kellemes csalódás, eléggé tetszik ismét.

8. Suits



Erről írtam egy szösszenetet.

7. Stalker


Bejött ez a zaklatós nyomozós, még úgy is, hogy valamelyik rész kevésbé tetszik, vagy egyáltalán nem. Kedvelem a szereplőket, csak az a furcsa, hogy itt először van az, hogy nem tetszik Dylan McDermott.

6. Bitten


Szívesen elolvasnám könyvben is.


5. The Walking Dead


Azonnal nézős ahogy hazaérek hétfőn...:) (A mostani szünetre vonulás amúgy nem kicsit fájt, de nem spoilerezek.)

4. Kingdom


Nem régen pótoltam, lehet amiatt került ilyen előkelő helyre, mert friss az élmény, vagy csak mert oda meg vissza vagyok Frank Grillo sorozatbeli külsejéért.:D De tényleg nagyon jó a sori, egyedi témával.:)

3. The Affair


Ezek a megcsalós sorozatok mostanában nagy sikert értek el nálam. Nagyon érdekes jelenség, és szépen lehet rajta agyalni, hogy emberek miért cselekednek úgy, ahogy, vizsgálgatni a dolgokat mindkét fél szemszögéből, ilyesmi. Roppant jó megoldás itt a váltott nézőpont illetve a csavar.

2. The Fall


Ez az angol sorozat igazán kedvenc lett, izgalmas, a történet és a cselekmény végig fenntartja a figyelmem, Jamie Dornan játéka remek, és akkor még a kinézetét nem is említettem.:P Konkrétan elfelejtem tőle, hogy pszichopata.:D


1. Satisfaction




Egyszerűen imádtam.:) A 3. "helyezetthez" visszakanyarodva, hasonló a szitu, csak itt máshogy lett megbolondítva a körülményekkel.

+1
The 7.39



Ez tv film, 2 részes, és kétszer megnéztem - hát ilyen sincs gyakran. Tök jó, és megcsalós a téma.


Filmek


3. Begin Again (Szerelemre hangszerelve)


2. About Time (Időről időre)




1. Boyhood (Sráckor)



Nagyjából semmit nem tudtam a filmről, váratlanul ért még az is, hogy milyen hosszú, de egyben végignéztem, nagyon tetszett. Csak utólag tudtam meg a készítésének körülményeit, azóta még jobban rajongok érte...:)

Filmekből nem tudok ennél több emlékezetes darabot felidézni, úgyhogy most ilyen kis rövid lista lett.

Színészek

7. Dylan O'Brien (Teen Wolf)



6. Tyler Hoechlin (Teen Wolf)



5. Michael Malarkey (The Vampire Diaries)



4. Colin Donnell (The Affair)



3. Norman Reedus (The Walking Dead)





2. Frank Grillo (Kingdom)



1. Jamie Dornan (The Fall)




Színésznők

7. Mariana Klaveno (Stalker)



6. Emily Kinney (The Walking Dead)



5. Laura Vandervoort (Bitten)


4. Holland Roden (Teen Wolf)


3.  Rachel Bilson (Hart of Dixie)


2. Jamie King (Hart of Dixie)


1. Stephanie Szostak (Satisfaction)



Zenék

Jellemzően már csak az autóban hallgatok zenét, így az indie meg stb. irányzatok háttérbe szorultak, mert a vezetéshez a pörgősebb számok passzolnak nekem (van egy kakukktojás, de egy One Direction kellett bele:D), így viszont lett pár igencsak kedveltté vált pop dal, ezekből is készítettem listát. Legalul van a legkedvencebb, a nyaram meghatározó dala volt...:)

















Hát ennyi. Ezzel le is zártam 2014-et.:)



2 megjegyzés:

  1. Először is boldog blogszülinapot, aztán meg B.U.É.K! :)
    Hű, de részletes lista! :o De klassz. ;)
    Annyira örülök, hogy belevágtál az angolba *-* Itt tapsikolok. Az eleje döcögős, az úgy van jó, de aztán egyre jobban és jobban megy majd. Arról nem beszélve, mennyivel másabb élmény, és siker is egyben. ;)

    VálaszTörlés
  2. Köszi.:) Neked is Boldog Új Évet! :)
    Igen, az angolhoz szerintem nagy lökést kaptam tőled is.;)

    VálaszTörlés