90210 - 4. évad - kezdetek

Nem vettem egészen komolyan az aggodalmamat, amikor az előző évadról írtam, pedig lehet hogy kellett volna. Eddig 3 részt néztem, és csak remélem, hogy a folytatás nem ilyen lesz. Sajnos sikerült az eddigi legrosszabb irányba vinni az egészet. Teljesen eseménytelen, nem jó, kizárólag azért jó nézni, mert ugyanazok a megszokott szereplők láthatók. Már aki! Hiányolom a kiírtakat, visszavetteket, és az újak nem érik el az ő szintjüket, pedig csupán mellékesebb szereplőkről van szó. A következő bekezdésben konkrétumok is lesznek árnyaltabban, akit esetleg zavar, az most inkább hagyja abba az olvasást.


Várom, hogy Naomi visszatérjen önmagához, mert nem a mostani helyzetét szoktam meg, úgy a suli-társasalmi ranglétrát tekintve. Liam cselekedete teljességgel érthetetlen volt, bár már megtudtuk a hátterét, de így is tök hülyeség, az általa hozott új szereplő pedig abszolút hidegen hagy. A másik új dolog viszont legalább tetszik vele kapcsolatban. A többiekre nem térek ki, egyáltalán nem érdekes, ami történik velük.

Mi lesz így ezzel a sorozattal? Nem akarom nem nézni.:(

1 megjegyzés:

  1. én nem láttam régebbi részeket,csak a 4.sorozatot..arra is véletlen bukkantam rá,de így egyáltalán nem rossz :DD

    VálaszTörlés