Sarah Dessen: Egy felejthetetlen év

Ez volt a napozós könyvem. Sajnos már az elején kiderült, hogy többre nem igazán hivatott, így elég rendszertelenül és kissé érdektelenségben teltek a vele töltött óráim. A többi magyarul megjelent könyvét (Figyelj rám!, Tökéletes) az írónőnek már olvastam, és alig várom, hogy megjelenjen egy következő, egyben pedig bízom benne, hogy ez a legrosszabb írása, mert az említett kettőnek a nyomába sem ér.

Két barátnő áll a történet középpontjában, Scarlett a "problémásabb" tinédzser, míg Halley-t kicsit szigorúbban fogják a szülei. Legjobb barátnők, egymással szemben laknak, így a kötelékük igazán szorossá vált az évek során. Szüksége is lesz erre a biztos pontra az életében Scarlettnek, amikor egy napon a barátja meghal egy motorbalesetben. Ez önmagában is épp eléggé megrázó, de hamarosan még egy dolog váratlanul éri, és a kettő együtt nem várt bonyodalmakat okoz.

Nekem ez az egész erőtlennek hatott, a fülszöveg spoileresebb, mint ahogy én fentebb összefoglaltam a lényeget, és azzal együtt, hát, nem tudom... valami hiányzik belőle, az biztos. A szereplők is valahogy távoliak maradtak, pedig pont ez nem volt jellemző az általam korábban olvasott kötetekre.

A borító még illik is hozzá, mert a könyv kb. pont annyira rossz, egy szinten vannak még a tök fehér - rányomtatott fekete színű szöveg hátuljával is. Színtelen-szagtalan kis egyszer olvasós történet, aminek volt néhány pillanatnyi kiemelkedő része is azért, csak az a baj, hogy nem azokra fogok emlékezni.

4 megjegyzés:

  1. Én is pont ugyanígy éreztem ezzel a könyvvel kapcsolatban. A Figyel rámot és a Tökéletest olvastam korábban, s azok olyan magasra tették a lécet, hogy végül ezt kisebb csalódásként éltem meg. Bár az is igaz, hogy ez még Dessen korábbi könyvei közül való, úgy tűnik azóta sokat fejlődött.:)

    VálaszTörlés
  2. Egy kicsit megnyugtatott, hogy szerinted az eddigi legrosszabb könyve, mert ez nekem sem igazán tetszett. Plusz alig emlékszem valamire az egészből, csak arra, hogy többet vártam.

    VálaszTörlés
  3. Szanik: azt nem néztem, hogy mennyire korai könyve ez, de akkor az mindenképpen megnyugtató, ha azok közül való.:)

    kiara: örülök akkor.:) nekem a Tökéletes tetszett a legjobban.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem azt hiányolod belőle, hogy nem jönnek mégis össze Maconnal...Én is olvastam mindhárom könyvét, mindegyiket imádtam és mindegyikben volt valami különleges ami a többi írótól származó tini könyvekeben nem volt benne...Szerintem az, hogy nem jöttek össze Halleyék a végére csak jobbá tette a könyvet mert azt sugallja, hogy nem kell mimdennek jónak lennie a végén.

    VálaszTörlés