Új sablon + freeblog + elmélkedés

Hát megléptem a dolgot, aki megnyitja a blogot már az új külsőt látja.

ilyen volt

ilyen lett

Sokáig ragaszkodtam az előző sablonhoz, csak a külsején (fejléc, háttér, színek) változtatgattam, valamiért féltem másra váltani, aminek fő oka, hogy elterjedt egy típus, ami nekem nem tetszik, ám sajnos mostanában arra húzzák rá a különböző kinézeteket, így meg sok választási lehetőség nem volt, mivel visszalépni sem akartam a klasszikusabb kinézetek irányába. A napokban viszont sokat járt az agyam a blog körül és egy eleme is számomra érthetetlen módon "elromlott", ezért keresgéltem egy kicsit (na jó, valójában nem kicsit) és sokadik próbálkozásra megtaláltam azt, amit már ti is láttok. Nekem egyelőre nagyon tetszik, olyan modern meg minden, bár apróságokban nem látom tökéletesnek, de ez minden sablonnal így szokott lenni.

Főbb változások: az alsó "lábléc rész" lenyitható, a kommentek pedig a felső menüből érhetők el. Ha hozzászólást írtok, tudtok használni különböző smileykat, amiket rákattintással tudtok kiválasztani - szerintem ez annyira jó, ezért nem szedtem ki, mondjuk hozzátartozik, hogy szerintem nem is tudnám, hogyan kell.:D A bejegyzések megjelenítésével kapcsolatos változások szemmel láthatóak, annyit esetleg megjegyeznék, hogy ha az információs kék izé fölé húzzátok az egeret, akkor ott egyebek mellett megjelennek pl. a hozzátartozó címkék.

A freeblogos bejegyzések átmentése folyamatban van, de sajnos nem lesz tökéletes, mert sokszor alkalmaztam a "folytatás a tovább után" megoldást, és hát persze hogy azok a részek sokszor elérhetetlenek.:( Képek nélkül pedig olyan kis csupaszok, ezért lehet, hogy utólag majd beillesztgetek néhányat. A áthozott posztok a freeblog címke alatt érhetők el.

Ahogy nézegettem a régi blogról áthozott írásokat, rájöttem, hogy milyen változásokon mentek át a blogolási szokásaim az elmúlt időben - és itt azt hiszem, évekről van szó. Pl. manapság eszembe nem jutna, hogy egy poszternek szenteljek külön bejegyzést, vagy, hogy amikor rájövök, hogy valami sztárpár alakult (ez úgy hangzik, mintha marhára otthon lennék a bulvár hírekben), arról írjak - nem mintha szükség lenne ezekre, csak azt szeretném ezzel érzékeltetni, hogy a blogot több mindenben hátrébb sorolta a twitter. Meg a tumblr. Utóbbit képes blognak használom, az nem nagy cucc, azonban a twitter ellustított. Amellett, hogy én nagyon "civilben" működöm ott, sokszor csak pár szóban kiírom, hogy tetszett-e egy pilot epizód, vagy bármilyen sorozatrész, és akkor azzal úgy megelégszem. Gyorsabb, egyszerűbb. És ez így van sok esetben, pedig korábban volt, hogy csak öt sort írtam, mégis nyomot hagytam olyanról is, ami nagyon rossz volt, és hát ezek ma már hiányoznak a blogról. És azt hiszem, nekem is, mivel nincs meg az "alkotás" érzése, nem keresek képeket a sorozatos posztokhoz meg ilyesmi, amiknek pedig megvan a varázsa. Imádom a twittert, továbbra is napi szinten fogom használni, azonban figyelni fogok arra a jövőben, hogy nagyobb figyelmet szenteljek ennek az oldalnak, és ha nem is lesz ötsoros bejegyzés, akkor is szeretném, ha érezhető lenne a változás...:)

Nektek egyébként hogy tetszik az új kinézet?

Read More

Freeblogos kiakadás és blogspot sablonpiszka

Utóbbit inkább hagyjuk, igazából csak annyi történt, hogy találtam egy sablont, ami végre tetszik, de képtelen vagyok átalakítani vagyis kezdem úgy érezni, hogy amit én szeretnék, azt nem is lehet megvalósítani a kiszemelttel, maximum ha valami nagytudású weboldalkészítő lennék ami ugye nem vagyok. Még azért próbálkozom, de egyelőre jegelem a projektet. 

 A freeblogról: a blogolást ott kezdtem 2007 szeptemberében, talán pont a napokban van az "évforduló", ám az első bejegyzésemet sajnos talán már sosem tudom visszanézni. Elkövettem azt az óriási hibát, hogy amikor átjöttem a blogspotra, a korábbi bejegyzéseimet nem hoztam át. Részben mert új kezdet, részben mert nem akartam bajlódni vele. Úgy gondoltam, bármikor visszanézhető, ha esetleg úgy adódna, de túlzottan nem foglalkoztam vele - mostanáig. Az történt ugyanis, hogy a freeblog halottabb, mint valaha, ami enyhén szólva aggasztó, mert lehet, hogy nem akartam áthozni az ottani tartalmakat, de azért azt sem szerettem volna, ha nyomtalanul eltűnik az egész. 319 db sorozatos bejegyzésről van szó + az egyéb témájúak, és több, mint 2 évről, ezért cseppet szíven ütött. Úgyhogy most a google segítségével próbálok néhány régi írást átmenteni ide, a képeket nem hozza be az eltárolt változat, úgyhogy azoknak annyi, de én az írott anyagnak is örülni fogok. Kezdetlegesek, bénácskák azok a bejegyzések, de az is én voltam. Szóval elnézést, ha emiatt most elárasztom az rsst, de ezt muszáj meglépnem. 

A sablon pedig majd új lesz, ha sikerül valamit okoznom.

Read More

Kerstin Gier: Smaragdzöld

"- És még mindig itt vagyok neked én. Örök életed hátralevő részére. - Xemerius valami nedves puszifélét adott. - Én sokkal frankóbb vagyok. És veszélyesebb is. És hasznosabb. (...) Én vagyok a leghűségesebb és legszebb és legokosabb társ, akit az ember csak kívánhat magának.
- Igen, tudom - mondtam megint, (...)
Xemerius szemtelenül vigyorgott. - De ha egyedül érzed magad: mi lenne, ha beszereznél egy macskát?
- Talán később - feleltem."

Aki már belekezdett a sorozatba, azoknak nyilván nem kell ajánlani, nekik első körben csak annyit jegyeznék meg, hogy mindenképpen érdemes befejezni a trilógiát, mert több mindenről lehull a lepel, vannak még meglepetések számunkra - amellett, hogy még utoljára elmerülhetünk a humoros, szerethető nyelvezetében, és a már ismert karakterekkel az utolsó (jaj, ez elég baljóslatúan hangzik, de ne lássatok bele semmit;) - szóval nekünk mindenképpen utolsó, hacsak nem születik a jövőben még több kötet) kalandjaikat élhetjük át. Ha valaki még sosem hallott a sorozatról (ugye nincs ilyen??), az első kötetről itt, a másodikról pedig itt írtam.

Elég hamar elmerültem a könyv atmoszférájában, lekötöttek az olvasottak, nem voltak elkalandozó gondolataim, tehát sikerült belemerülni. Úgyhogy újra nagyon szeretném, ha valami folytán lenne egy saját Xemeriusom. Ő egyébként legalább olyan fontos szereplő, mint egy ember, úgyhogy ideje volt, hogy feltűnjön a borítón - ugye ő ugrik ott középen?

Gwen sok segítséget kap a nagypapájától, akit szintén megkedveltem, és Leslie sincs hanyagolva. Charlotte sem tűnt el, és idegesítő módon minden olyanba beleüti az orrát, amibe nem kéne. Az események zajlanak rendesen, tényleg új és meglepő ismeretekre teszünk szert az időutazással kapcsolatban, és ne gondoljuk, hogy már minden kiderült a kronográf és az elapszálások kapcsán. Mialatt olvassuk a meglepő meg időközben kinyomozott dolgokat, arra is rájövünk, hogy Gwen valószínűleg különlegesebb, mint gondoltuk (és talán Gideon sem egy pukkancs). Ők természetesen továbbra is kerülgetik egymást, és a kettősük is megkapja a maga lezárását. Nem mondhatnám, hogy 100%-ig elégedett vagyok a befejezéssel, mert van némi hiányérzetem, amit megmagyarázni egyelőre nem tudnák, de azért tetszett és örülök, hogy az olvasmányaim között szerepel ez a könyvsorozat. Aki még nem tette meg, kezdjen bele, mert jó.;)

Most pedig megyek és megnézem a Rubinvörösből készült filmet.

Ja, a betűk ezúttal zöldek, ami nagyon tetszik!

4,5/5

446 oldal

Könyvmolyképző Kiadó

Read More

A burok/The Host - Megnéztem a filmet

Végtelenül hidegen hagyott a könyv, az ufós téma, meg a sci-fi műfaj nem tudott lázba hozni. A filmet is sokáig halogattam, meg voltam róla győződve, hogy agyonunatkozom majd. Ehhez képest egyáltalán nem így lett. Ráadásul azóta már olvastam egy ufós könyvet, és az szintén meggyőzött, hogy talán nem kéne szemellenzővel elzárkóznom tőlem egyébként idegennek érzett műfajoktól, hiszen sosem lehet tudni, mit hagyok ki. Mindezzel együtt továbbra sem bánom, hogy nem olvastam ezt el, mivel igazság szerint belekezdtem kétszer is, de nagyon-nagyon nem kötött le. A hozzáállásomon kellett volna változtatni, de azt meg csak a film tudta elérni.:)

Egész jó kis történet ez, nem egy csillogó vámpíros agyszülemény (ez most úgy hangzik, mintha utálnám a Twilightot, pedig nem), attól sokkal több. A szerelmi szál úgy érzem, visszább húzódott, egyéb mondanivalókkal, érzelmekkel tudta Stephenie Meyer helyettesíteni - legalábbis a filmben úgy tűnt, lehet, hogy a könyvben másképp mutatkoznak meg ezek a dolgok. Ha picit jobban elmélkedek, talán mégis jó lett volna olvasni, mert gondolom többet tudhatunk meg az idegenekről, illetve a film vége összecsapottnak hatott, olyan hirtelen lett vége, és valamivel több magyarázatot elbírt volna - és ez szerintem a könyvből biztos nem hiányzik.

A lényeg, hogy kellemes csalódás, és még a színészek is szimpatikusak voltak.:)

Read More

A sorozatok és én a nyáron

Végigkövettem a Teen Wolf 3. évadának első felét, nagyon tetszett, fényévekre van az egész attól ahonnan indult. Mondjuk én már az elejétől szeretem, de ezzel együtt is éreztem a fejlődést.:)) Civilben Tyler Posey ütnivalóan önelégült, szerencsére ez a játékában nem mutatkozik meg. Amúgy pedig amíg Tyler Hoechlin ott van, ő kit érdekel.:D

Elkezdtem Gossip Girlt pótolni, miután kihevertem, hogy befejezték a 90210-et. A 3. évad közepén hagytam abba, jelenleg pedig a 4. évad vége felé járok. Olyan régóta nem néztem, hogy elfelejtettem, Chuck Bass mennyire ♥ :) 

Nézegettem Gyilkos elmék és GA részeket, ezeket szinkronnal, illetve néhány hetente rákattanok az Éjjel-nappal Budapestre, és akkor pár napig követem.:D
Folytatódott a Suits a 3. évaddal, picit lemaradva nézem azt is.

Belekezdtem néhány újba is, amik többnyire abbamaradtak, viszont lett néhány kedvencem, azokról majd később.

Read More

Jennifer Armentrout: Obszidián - Luxen 1.

"Mondok valamit.
- Mit?
– Megtaláltam a blogodat.
Ó, édes Jézusom! Hogyan talált rá? Mindegy, fontosabb, hogy megtalálta. Kiadja a Google? Hát ez igazán remekséges, extra tejszínhabbal.
– Megint nyomozol utánam, látom már. Szerezzek távoltartási végzést?
– Álmaidban, cica. – Önelégült mosolyt villantott rám. – Azokban már úgyis szerepelek, nem?
– A rémálmaimban, Daemon – feleltem szemforgatva. – A rémálmaimban!"

 

"Csípőre tett kézzel léptem a víz partjára.
– Boldog vagy? – tudakoltam.
Daemon arcáról leolvadt a mosoly, és csak nézett rám.
– Sosem vagyok boldog a társaságodban.
- Mit mondtál? - Összeszűkülő szemmel néztem kifejezéstelen arcát. Nem mondhatta, amit hallani véltem.
- Semmit. Jobb lesz, ha bejössz, mielőtt a lábujjaid is elvörösödnek."

Kezdetben nem túlzottan érdekelt ez a könyv, valahogy egy érzést nem tudtam száműzni, ami azt sugallta, hogy ez félresikerülten beválasztott, ami esetemben szimplán annyit tesz, hogy nem nekem való Vörös Pöttyös könyv. De aztán mégsem hagyott nyugodni a dolog, meg a borító is szemrevaló ráadásul. Jó darabig nem különösebben hatott meg Daemon, nem értettem, miért van oda tőle mindenki, elvégre egy seggfej, hiába néz ki fantasztikusan - az életben is így vagyok ezzel, tudjátok, van az a mondás, hogy a megszólalásig szép.

Na szóval első körben Daemontól nem ájuldoztam, a történet és a sztori azonban annál jobban tetszett. Később arra jöttem rá, hogy ehhez a seggfej jelzővel illetett fiú is hozzájárult, mivel üdítően hatott, hogy nem egy tipikus szerelmi naagy egymásra találásról van szó, hanem újítást sikerült belevinni azzal, hogy a szereplők úgymond utálják egymást, csipkelődnek, szórakoztató párbeszédeik vannak (a fenti idézetek csak töredékei azoknak:), miközben mégis vonzódnak egymáshoz, legalábbis az egyik fél mindenképp. Ja, igen, a főszereplő lányt, Katyt eddig kihagytam, róla annyit kell tudni, hogy új helyre költözik az édesanyjával, és míg a szomszédban lakó testvérpár közül Dee rendkívül örül, hogy új barátnőre tehet szert, addig Daemon az első perctől kezdve ellenszenvvel viszonyul irányába. És ezt persze nem értjük, csak később, fokozatosan bontakozik ki, hogy mi van emögött, mi az a furcsa klikkesedés, amiben vannak, és miért utálja Daemon, hogy a húga barátkozni szeretne Katyvel. Dee egyébként végtelenül aranyos és szeretnivaló személyiség, őt kedveltem Daemon helyett is.:D A főhőssel pedig minden könyvesblogger szimpatizál, ebben biztos vagyok, hiszen Katy szintén könyvekről blogol, akárcsak mi.:) 

A fülszövegből persze kitalálható, hogy Katy mibe keveredett, és szépen van kidolgozva ez az egész háttértörténet. A Luxenek múltja és a jelenlegi helyzetük a Földön, az ellenség és a velük való csaták, engem megfogott. Nem kell tartani attól, hogy netán sci-fi, mert bár tényleg "fénylényekről" van szó, nem skatulyázható be, inkább egyszerűen csak egy jobbak közé sorolható fantasy ifjúsági regény.

A könyv végén megijedtem egy pillanatra, mert nem gondoltam, hogy a végére értem, lelkesen lapoztam és erre szembe találtam magam a köszönetnyilvánítással, miközben még ott lapult vagy 50 oldal a hátsó borító előtt. Oké, szóval van részlet a következő kötetből, mivel könyvsorozat, és ez nem volt titok. Azonban (!) egy kellemes meglepetés ért, miután majdnem felháborodtam, mert három fejezetet kapunk, ami Daemon szemszögéből íródott! És hogy ez mennyire kellett nekem, azt el nem tudom mondani - mivel ekkor még mindig nem sikerült meggyőzni arról, hogy rajongani kell Daemonért, de ez a befejezés elérte és vitt mindent.:)

A folytatás év vége felé várható, a borítója nagyon klassz (remélem, azon is ilyen hatásos lesz Daemon szeme), és alig várom, hogy olvashassam!:)

Ui: az ufók az új vámpírok (?). 

5/5

373 + ~23oldal
Könyvmolyképző Kiadó

Read More

Swati Avasthi: Ököl/jog

"– Soha nem írtál nekem, ugye? – kérdezem.
– Mit írtam volna? Csak tizenegy éves voltál.
– Igazad van – mondom, mintha elfogadnám a válaszát. Amennyire én tudom, a tizenegy évesek tudnak olvasni, arról nem is beszélve, hogy idővel felnőnek."

"- Focizol? - kérdezi. A szája megrándul, és összefonja a karját. - Csak mert én vagyok a kapitány.
Oké, megértettem. Kapitány. Ne kezdjünk konkurenciaharcba. Nem akarok hencegni, de simán át tudnám venni a kapitányságot.
- Hol játszottál? - faggatózik.
Amikor megmondom, azt kérdezi:
- Jók?
Mivel eszembe jut a nem-leszek-többé-szemétláda fogadalmam, nem vágom a szemébe, hogy a csapatom benne volt a legjobb háromban az elmúlt három évben, és hogy idén a legjobb játékosok közé választottak, és a becenevem „Ágyúgolyó”. Vagyis sokkal jobb vagyok nálad, te kis szaros seggű mitugrász. Ezért csak bólintok."

A családon belüli erőszak elég kemény téma, nehéz lehet az egész jelenséget ifjúsági regénybe ölteni. Az Ököl/jog esetében ez valósult meg, egy bántalmazott fiú, Jace életén keresztül kapunk bepillantást a hasonló körülmények miatt szenvedő fiatalok helyzetébe. Az a szörnyű még, hogy az ilyen korai és rossz tapasztalat rányomja a bélyegét egy ember egész életére. A történet pedig azoknak adhat reményt, akik egyelőre hasonló helyzetben vannak, és még nem sikerült kitörni belőle. Segíthet elhinni, hogy van más út.

Az egésznek amúgy nincs olyan rettenetes vagy teljesen nyomorúságos hangulata, talán mert a mesélő fiú (Jace), és erősebb jellem, meg egyáltalán a fiúk jobban bírhatják az ilyesmit, mint egy lány. De azért persze nem felemelő meg vidám könyv, Jace beszólásai viszont sokat dobnak rajta.

Akit az egészben nem sikerült megértenem, az az anya karaktere. Mármint "értem", csak nem "értem meg". Nem hiszem, hogy tudnék úgy élni, ahogy ő, vagy akár eltűrni, hogy a gyerekem feláldozza magát, hogy inkább őt verje meg a "párom", mert védeni akarja az anyját. Szóval nekem ez így nem. Az apa meg szimplán egy állat, ennyi, akinek nem való család, de ha durvább akarok lenni, akkor inkább azt mondanám, hogy nem való az élet.

Az, akinek teljesen idegen a téma, szimplán csak különlegességként tekinthet erre a könyvre, mert más, mint az átlag, szerelmi szálak ígéretével olvasókat szerző regény. Itt is van némi románc, de hát nyilván alapvetően nem attól fogunk ájuldozni. Nekem nagyon tetszett Jace karaktere, és örömömre szolgált, hogy azt kaptam egy fiú mesélőtől, amit általában (el)várnék. Nagyon klassz tud lenni, amikor nem lányos hangon íródik valami, de könnyű nálam elrontani. Itt nem voltak olyan fiús gondolatok, amikről inkább jobb szeretnék nem tudni, vagy ha mégis volt, hát szépen be lett csomagolva.:)

Érdekes volt a két testvér kapcsolata, Christiant legalább annyira kedveltem a végére, mint az öccsét. Nem teljesen úgy ért véget a könyv, ahogy az a tündérmesékben történne, mégis elégedett vagyok a befejezéssel. Összességében, komolyan szerettem ezt olvasni, és örülök, hogy polclakó lesz a többi könyvem mellett.

5/5

296 oldal
Könyvmolyképző Kiadó

Read More