Jennifer L. Armentrout: Ónix

Az ügyeletes kedvenc űrlényünk visszatért.:) Mikor először a kezembe vettem a könyvet, kaptam egy kisebbfajta sokkot az oldalszám láttán, majd végül (szerencsére) megnyugodtam, és inkább olvasni kezdtem. Nem olyan hosszú, de mégis váratlanul ért, megijedtem, hogy jaj, én nem akartam most ezt ilyen hosszúra. Picit bele is rondított a dolgokba, bár nem értem, miért, mivel visszatekintve tök jó volt olvasni, csak valahogy - részben egyéb ügyes-bajos teendőim miatt - lassan ment.

A szereplőket már kedveltem, ezzel nem volt gond, Daemon a régi, azonban kapunk egy szerelmi háromszöget, csak hogy ne érezze olyan stabilnak a pozícióját, meg persze, hogy minket is elszórakoztasson a helyzet egy darabig. Én legalábbis külső szemlélőként annak találtam a két fiú "harcát", mondjuk Katy helyében biztos kényelmetlenebb lett volna a szitu, ám így tetszett, hogy mindketten mondtak/tettek amolyan lányszíveket megdobogtató udvarlós dolgokat. A luxenekről megtudott eddigi ismereteinket szépen kiszélesíti a könyv, rengeteg eddig nem ismert tényre derül fény. Daemon és Katy kapcsolata fokozatosan átalakul, és mikor azt gondoltam, a háromszög kellőképp bonyolult, még inkább az lett minden, csak egész más miatt. Daemon személyisége roppant szórakoztató, többek közt mulattatott, hogy mindig valami más néven nevezte Blake-et, sosem a rendes nevén. Dee most kicsit háttérbe szorult, kevesebbet szerepelt, de az, hogy Katy könyves blogot vezet, továbbra is szem előtt volt. Megnézném azt a bizonyos bejegyzést.:D Nem zavar, hogy a vége sejthető volt, az érdeklődést így is fenntartotta.

Ennyi, rajongok az ufókért továbbra is.:)

4,5/5

470 oldal
Könyvmolyképző Kiadó

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése