Hemlock Grove 1x01-02

Hát ez aztán nem egy átlagos cucc. Valami egészen váratlanul aratott akkora sikert nálam, hogy csak na!

Horrorsorozat vagy mi a szösz, de nem a szokványos minden hanghatástól összecsináljuk magunkat és vajon ott lesz-e az ajtó mögött stb. módon, én inkább más műfajt adnék, mondjuk a marha furcsa helytálló? ...Sejtettem.

Miről is szól? Nem akarom körbeírni, kár lenne legalább ezt a meglepetést elvenni tőletek, mivel én egyedül annyit tudtam róla, hogy Hemlock Grove, és ebben a formában rendkívül hatásosan startoltam.


Mint már említettem, marha furcsa ez az egész. Az első rész után nem is tudtam volna mást mondani, de két rész alapján már vannak sejtéseim, hogy mi a rosseb folyik itt. Igazából az van, hogy a sötétben tapogatózunk, találgatunk, és vannak feltevések, de biztos semmiben nem vagyok. Egy dolog már kiderült, amit egyébként elsőre tippeltem, majd elvetettem, de végül bebizonyosodott, hogy az első gondolat volt a jó.

Két különös család is a képben van, az egyik új a városban, a másik nem, és egy gyilkosság is befigyel, amit nem ember követett el. Illetve a nyomok nem arra utalnak, de itt még az embernek vélt alakok sem biztos, hogy nincsenek megspékelve valamivel. Nem tudom honnan erednek a "rendellenességek", de ááááá, veszettül kíváncsi vagyok. Az apró elejtett dolgok után a második részben olyat csaptak az arcomba, ami után elismeréstől hüledezve ültem, részben annak a meglepetésétől, hogy nem ment át gagyiba, részben mert a történet, a jelenet és az egész szituáció baromi hatásos volt, élethű, odavarázsolódtam abba az erdőbe én is. Mostanra két szereplőt meg is kedveltem (a lenti kép ezt akarja kifejezni), meg van akit sajnálok, illetve szeretném megismerni, hogy miért lett olyan, amilyen.

A sok szarság után hazajöttem ma, és úgy kapcsolt ki ez az egész, ahogy hetek, sőt talán hónapok óta egy sorozat sem tudott. Nem foglalkoztam semmivel, minden gondolatom a látottak körül forgott. Na ezt ismételje meg most valami!


Elérhető már az egész évad, 13 résszel.
Egyébként Brian McGreevy tollából született azonos című könyv az alapja - örülnék, ha nálunk is kiadnák, amire talán akkor látok esélyt, ha szinkronnal is elindul a sorozat.

Szereplők: Landon Liboiron (Terra Nova!!), Bill Skarsgård (a True Blood rajongók radarja már biztos bekapcsolt, igen, nem csak a vezetéknév közös, tesók:), Famke Janssen, és más nincs, akit különösképp említenék. 

Ha még nem tettétek, nézzétek!



1 megjegyzés:

  1. Nekem is nagyon tetszik :)
    De hogy Terra Novában szerepelt? Hát erre nem jöttem volna rá:) Egész máshogy néz ki a srác:)

    VálaszTörlés