Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Eltaláltam?

Az leszek, aki vagyok. És maga olyannak lát, amilyen vagyok. Esetleg olyannak lát, amilyennek elképzel. Vagy olyannak, amilyennek látni szeretne.

Imádom a levélregényeket, úgyhogy nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy ebben a könyvben a modern kor leveleit, e-maileket olvashatunk. De még milyeneket! Szeretnivaló, szellemes, a kíváncsiságot és figyelmet szüntelenül fenntartó leveleket!

Egy e-maillel kezdődött, ami rossz címzetthez futott be. Aztán megint, és megint. Leo idővel válaszol Emminek, aki sorozatosan félreütött egy billentyűt. Megírja neki, hogy az újság előfizetés lemondása nála nem lehetséges. Ezzel kezdetét veszi valami, és a hónapokig tartó levélváltás köztük idővel többé válik sima beszélgetésnél.

Menthetetlenül beleszerettem a könyvbe, olvastam volna, és egyben nem is, mert nem akartam, hogy vége legyen. Elfelejtettem a fenntartásaimat is, hogy nem igazán hiszek a párkapcsolatok efféle kialakulásában. Kettejük kapcsolata teljesen a véletlennek köszönhető, pedig lett volna esélyük a szokványos találkozásra is. A levélváltásból napi szintű elfoglaltság lett, és egy idő után egyfajta függőség, ami nem feltétlenül válik a szereplők hasznára. Felmerül lehetőségként a személyes megismerkedés is, és többször majdnem össze is jön, ám az érzelmek megálljt parancsolnak: mert mi lesz például, ha csalódnak egymásban? Az igazán érdekes az, hogy levelikben nem a külsőségek fontosak, vagy az, hogy az életük minden apró részletét megosszák egymással, csupán a személyiségük az, ami igazán számít, és hogy kedvelik egymás "társaságát". Egy fontos tényezőt kihagytam, szándékosan, mert sokáig csak egy névként jelent meg, és nem is volt jelentősége a kapcsolatukat tekintve: Bernhard. Kezdetben ez elhanyagolható volt, egyáltalán nem lényeges, hiszen csak ártatlan e-mailezésről volt szó, semmi többről. Aztán egyre bensőségesebb és intimebb lett a viszonyuk, egyszerűen nem helyénvaló Emmi részéről, és akkor már sajnáltam Bernhardot. Teljesen át tudom egyébként érezni, hogy Emmi egykor miért szeretett bele, a koruk miatt, és az egész helyzet miatt, és mert Bernhard remek ember (bár nekem már túl jámbor lenne:). Úgyhogy egy ponton elbizonytalanodtam, nem rajongtam úgy a könyvért, egyszeriben bonyolulttá vált az egész helyzet, de változatlanul kedveltem Emmit és Leot is, hiszen az életben minden változik, és olykor sajnos fájdalmas az egyik félnek, ezek a dolgok egyszerűen így működnek, és Emmit is meg tudom érteni. (Most úgy tűnhet, magamhoz képest sokat spoilereztem, csak azt éreztem, ezeket muszáj elárulnom, és hát még így is van bőven felfedezni való a könyvben.)

Rendkívül élvezetes dialógusok sorozatából áll, és közben várjuk, hogy mi fog kibontakozni, valamint örülünk annak, amit a jelenben, azokban a percekben élnek meg olyan közel a másikhoz, mikor mégis két egymástól messzi szobában vannak. Gyakran megmosolyogtatott, elgondolkodtatott, és teljesen kiragadott a világomból.

A keményfedeles, védőborítós külső, az igényességén túl első látásra semmi különöset nem ad, viszont közelebbről nézve egyre hívogatóbb volt, és most már úgy látom, tökéletesen illik a könyvhöz, ránézek, és eszembe juttatja azt a hangulatot, amit megszerettem.

Kíváncsi lennék, hogy az író személyisége mennyire tükrözi Leoét? Vagy éppen Bernhardra hasonlít? Persze könnyen lehet, hogy egyik sem, csak elgondolkodtam, hogy kicsit beleírta-e magát valamelyik karakterbe, elnézve a borítón a fényképét.

Az utolsó oldal olvasásakor nem akartam hinni a szememnek, hogy képes volt így befejezni a könyvet. Teljesen függő lettem, és most türelmetlenül várom, hogy olvashassam a történet folytatását, mely A hetedik hullám címmel jelent meg. Azt hiszem, így érezhet Emmi és Leo is, amikor a másik levelét várja.

Köszönöm szépen a könyvet a Park Kiadónak!


6/5 - Tudom, hogy elvileg öt a max., de ez egy ötös skálán hatos.

Pat Walsh: Crowfield átka

Tudtomon kívül elolvastam az első tündéres és egyben angyalos könyvemet, ugyanis teljesen elfelejtettem, mit tartalmaz a fülszöveg, és csak annyi maradt meg, hogy nagyon érdekel a könyv. Így olvasás közben nagy meglepetésekben volt részem.:)

Ez volt az a kötet, a Méregnaplókkal párban, amit a könyves bloggerek megkaptak előolvasásra, a véleményük pedig megjelent a könyvön nyomtatásban is. Nagyon kedves dolog volt ez a kiadótól!

Meglehetősen régre repít vissza minket a történet, 1347 telén Will egy csapdába esett hobra bukkan. Sérült lába és a zord idő miatt nem hagyhatja sorsára, így magához veszi a Crowfield-apátságba, ahol azóta szolgaként él, mióta családja meghalt egy tűzvészben, de valami csoda folytán ő túlélte a szerencsétlenséget. A hob nem csak nekünk, olvasóknak új, hanem Willnek is, sosem látott még hozzá hasonló lényt, és nem véletlenül volt eddig is szinte ismeretlen az emberek számára. Barátjával, Csiga testvérrel gondját viselik a sérült hobnak, akiről kiderül, hogy a tündérfélékhez tartozik. Hamarosan váratlan látogatók érkeznek az apátságba, eleve különös, hogy miért ragaszkodnak ahhoz, hogy éppen náluk szálljanak meg, és Willnek még egy furcsa történet is a fülébe jut egy angyalról, de vajon mi lehet az összefüggés, és mi a célja a vendégeiknek?

Az ifjúsági könyvek közül szerintem kiemelkedő a stílusával és igényességével (nem ismerem az eredeti szöveget, de úgy gondolom, ebben nagy szerepe lehet a fordítónak is) és gyorsan olvastatja magát. Ilyen jellegű fantasy könyvet sem igazán vettem még a kezembe, szóval ezen a téren is újdonságot nyújtott számomra. Jó volt a több száz évvel ezelőtti apátság világába, és lakói szokásaiba látni. A nyirkos falú, hideg épületről olvasva, ahol alig lobog a meleget adó tűz, szinte már én is a szereplőkkel együtt vacogtam. Az őket körülvevő hófödte erdő, teli titkokkal és baljóslatú érzésekkel, nem is beszélve a többi fantasztikus elemről, egészen megkapó hangulatot teremtett. A hétköznapi emberek számára alig észlelhető erők mozognak a háttérben, és Willel együtt ismerjük meg Crowfield átkát, barangolunk az árnyas fák közt és fedezünk fel titkokat.

Az apátságban élő emberek bemutatását kicsit hiányolom, őket annyira nem ismertük meg, szegényeket elnyomták a misztikus alakok, de a folytatásban talán rájuk is több figyelem irányul majd. A napirendjük a könyv végén ötletes, és a szószedet is érdekes információkat tartalmaz.

A hob olyan aranyos volt, külsőleg macskaszerűnek képzelem, még ha eredetileg manószerűnek is kellene lennie, olvasás közben pedig arra gondoltam, hogy egy ilyen nekem is kell, de persze semmiképp nem fordulnék el a cicáktól, csak egy hob mégiscsak kommunikatívabb.:)

Köszönöm szépen a könyvet a Lybrum Kiadónak!

4/5

Guillaume Musso: És azután

Nathan Del Amico nyolcéves korában megmenti egy kislány életét a vízbe fulladástól, ő azonban elsüllyed, elnyeli a sötétség... Azután hirtelen fényességet lát. Visszatért a halálból, de csak jóval később tudja meg, hogy ennek mekkora és milyen jelentősége van. Napjainkban, 20 évvel később Nathan sikeres ügyvéd New Yorkban, karrierje szárnyal, házassága azonban válással végződött, pedig még mindig szereti a feleségét. Egy nap, Goodrich személyében váratlan látogatója érkezik az irodába. Különös ember, aki bizonyos dolgokban igen csak előrelátó, mondhatni, szó szerint. Furcsa kapcsolat alakul ki köztük, Nathan pedig hamar átértékeli mostani életét, visszagondol arra, mit rontott el, és mi az, ami valóban fontos számára.

Akárcsak az Ott leszel? című könyve az írónak, ez is elrugaszkodik a valóságtól, de emellett szokatlanul közeli és ismerős marad a számunkra minden, amit elénk tár. Ez a kettősség nagyon tetszik benne. Viszont az Ott leszel? engem jobban megfogott, ez a könyve kezdetben nem, majd fokozatosan fogadtam el és barátkoztam meg vele, épp úgy, ahogy Nathan is a vele történtekkel.

Az elmúlás, a halál a központi téma, amire mostanában valahogy nem szívesen gondolok, talán ezért sem tetszett kezdetben. Viszont ott lebeg a kérdés is, hogy mi lesz azután? Mondjuk nem tartozom azok közé, akiket ez különösebben foglalkoztat, de azért hiszek dolgokban, illetve szeretném ha néhány dolog létező jelenség lenne. Nagyon szép és fontos üzenete van a könyvnek, még ha meglehetősen agyonemlegetettnek tűnik is, akkor is igaz, levonható a tanulság.

Először kicsit csalódott voltam, valahogy másra (jobbra?) számítottam, az előző könyve után ez nem adott semmivel többet, sőt. Aztán ahogy fogytak az oldalak, egyre jobban összebarátkoztunk. Szerettem a visszaemlékezéseket, a befejezés miatt pedig mindenképpen megérte végigolvasni.

Kíváncsi vagyok Musso többi könyvére is, a Visszajövök érted lesz a soron következő, amit olvasni fogok tőle, aztán pedig várni fogom egy újabb könyve magyar megjelenését, szerintem érdemes lenne rá. Remélem, azért nem egy kaptafára írja őket, az nem lenne jó.

4/5

Ben Mezrich: Véletlenül milliárdos - Hogyan született a Facebook

Érdekelt a Facebook története, de előbb láttam a filmet (Social Network - A közösségi háló), mint hogy olvastam volna az alapjául szolgáló könyvet. Mivel a film nagyon tetszett, a hatására lehet, hogy kicsit túlértékeltem a 4 ponttal az írott anyagot, de egy 3,5-öt még anélkül is bőven megérdemel, elvégre rengeteg kutatómunka, stb. előzte meg. Tetszik a stílusa is, és hogy valamennyi érintettre külön kitér. Egyébként nem rajongok az oldalért, és ez csak még rosszabb lett, miután sejteni vélem, milyen ember is Mark Zuckerberg. Megjegyzem, a két alkotás kicsit összefolyt bennem, és bevallom, ez egy kicsit érzelmi indíttatású bejegyzés, ahogy az látszódni is fog.

Az oldal történetét az informatikusok bizonyára már ismerték, de nekem minden teljesen új volt. Nem tudtam, hogy a Harvard egyik hallgatója, Mark Zuckerberg, egy kollégiumi szobában hozta létre az oldalt. A thefacebooknak volt "elődje" is, ami azonban nem sült el túl jól, és Mark csaknem közutálat tárgyává vált a lányok közt. Érthető okokból nem tetszett nekik, hogy az interneten pontozták őket, ráadásul a beleegyezésük nélkül, és a tanyasi állatokhoz való hasonlításuk sem valami kedves gondolat. Kétség kívül a fiú tehetséges hacker, programozó, ért a gépekhez, a Harvard biztonsági rendszerét sem volt nagy kihívás feltörnie, de emberileg egy seggfej.

Én azt is kétségbe vonom, hogy teljesen a sajátja az ötlet, de ezt inkább meghagyom az olvasónak, nem spoilerezek. A Facebook rohamosan terjedt, és a szerverek bizony komoly összegekbe kerültek. Mark barátja, Eduardo Saverin állta ezek költségét, és az egyéb kiadásokat, és végül a cég megalakulásakor 30% részesedést kapott. Beindultak az események, hirdetők keresése, miegymás, és képbe kerültek más emberek is a hamarosan világméretűvé váló vállalkozásban. Ezzel párhuzamosan elkezdődtek a pereskedések is, a kimenetelük nem teljesen nyilvános.

Elgondolkodtató, hogy Mark, aki a világ egyik legfiatalabb milliárdosává vált, vajon miért nem kívánt nyilatkozni a könyv írásakor. A filmben pedig, még ha néhány dolog fikció is, kell, hogy legyen alapja, úgyhogy kissé felidegesített, mikor néztem. Markot megvetem, mások közömbösek, és van, akit sajnálok. Az író egyébként nem foglal állást (velem ellentétben), teljesen tényszerű, és nagyon alapos.

A The Social Network a hat jelöléséből négyet díjra is váltott a Golden Globe-on, és február 27-én az is kiderül, hány díjat zsebel be az Oscar díjátadón.

Nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, van egy-két eltérés a filmhez képest, amikkel szerintem jobb tisztában lenni.

4/5

Díj :)

Diamant ajándékozott meg vele, köszönöm neki, hogy gondolt rám.:) Érdekes, mert amikor először láttam ezt a díjat, egyből ő jutott eszembe nekem is. Nem régóta blogol, teljesen beleillik a 3. pontba, úgyhogy vissza is passzolnám neki, nem látom, hogy ütközne a szabályokkal.:)

A díjjal kapcsolatos szabályok:
1, Egy bejegyzés amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek.
2, Belinkelni azt a személyt akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod.
3, Továbbadni 3-5 tehetséges, lehetőleg kezdő blogtársadnak és ezt tudatni is velük.

Akiknek továbbadom:

Diamant: Lásd fentebb.:)

Niki: Mert nagyon szeretem a blogját, az egyik kedvencem, egyszerűen nem is maradhatna ki.:)

Erika: Mert több könyvre felhívta már a figyelmem, és a blogját is nagyon szeretem, ráadásul az ízlésünk is hasonló.:)

Könyvmoly: Mert ő sem évek óta ír könyvekről, ahogy én sem, mégis nagyon profi.:)

Rég volt már ilyen díj illetve játék. Szerintem tök jók, mindig örülök nekik.:)

Kiegészítés: visszakaptam Könyvmolytól, köszönöm szépen!:)

Kiegészítés2: Fruzsina is megajándékozott a díjjal, jól esett, hogy gondolt rám, köszönöm szépen!:)

Christien Boomsma: Boszorkányvér

A tizenegy éves Robin élete nem átlagos, hiszen édesanyja, Chantal nem mondható szokványos anyukának. A nyári napforduló éjszakáján partit adnak, amire Robinnak egy szörnyű ruhát kell felvennie - Chantal kedvéért. Ráadásul még a húgát is el kell viselnie. Várjunk csak: hiszen Robinnak nincs is testvére! De hogy lehet, hogy ezt rajta kívül senki sem tudja? Saritha és Robin végül egészen összebarátkozik, de reggelre a titokzatos lány eltűnik, egyedül hagyva "nővérét" a kérdéseivel.

Az alapszituációból egy picit bevillant a Buffy, amiben szintén vannak természetfeletti dolgok. (Spoiler a sorozattal kapcsolatban: ugye emlékszünk még, hogy bukkant fel Dawn? Csupán ebben éreztem a hasonlóságot.) A Boszorkányvérben viszont nincs szükség vámpírvadászra, azonban boszorkányok és szellemek, ősi átkok, legendákkal a múltból nagyon is jelen vannak és létezők a világunkban. Robin a barátja, Luuk segítségével nyomozni kezd, és hamar fény derül egy-két titokra, amik a történet előrehaladtával egyre súlyosabbak és veszélyebbek. Először is meg kell találniuk Sarithát, majd Robin jut nagy felismerésre saját magával és a nagyijával kapcsolatban is. Egy izgalmas betörés is becsúszik, persze kizárólag a jó ügy érdekében, és nem igazi rablás, mert csak kölcsönvesznek valamit. A könyv lezárása tetszik, és összességében aranyos kis történet, ifjú olvasóknak pedig tökéletes olvasmány, könnyű gyorsan haladni vele.

Boszikedvelők ne hagyják ki, sajnos úgy érzem, én már sosem leszek az.:) A korosztály, akihez szól, bizonyosan élvezni fogja az olvasását, és talán az idősebbek is szeretve forgathatják.

A borító nagyon tetszik, a kiadótól már megszokott igényesség ennél a könyvnél is maximálisan megvan.

Köszönöm szépen a könyvet a Pongrác Kiadónak!

4/5

David Almond: A vadóc

Blue Baker ma már idősebb, de egykor tizenéves fiúként elveszítette az édesapját. Ha ez a tragédia még nem lett volna elég, egy másik fiú rászállt, sértegette, nagyon-nagyon gonosz volt. Blue nem mondta el az édesanyjának, se a húgának, inkább egy történetet kezdett el írni, és abba menekült a gondok elől. Ezt olvashatjuk a könyvben, párhuzamosan azzal, amik Blue-val történtek. Az írás főszereplője egy vadócnak keresztelt furcsa, vad lény, és minden olyan dolgot megtesz, amire Blue nem lenne képes, csak a képzeletében. A könyv azonban érdekes fordulatokat hoz...

Sajnos sok gyereket érnek különféle atrocitások az iskolában, és ezeknek nehéz véget vetni, szerintem sokszor nem is sikerül, végső megoldásként talán csak egy költözés/iskolaváltás oldja meg a problémát. Mindenesetre a gyerekeknek tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül, és tudnak kihez fordulni a gondjaikkal, és igenis képesek megvédeni magukat, illetve kiállni magukért. Részben erre hívja fel a figyelmet ez a rövid kis könyv, és egyfajta figyelmeztetést is hordoz magában, hogy oda kell figyelni ez ilyen esetekre, mert nagyon rosszul is végződhetnek, nem csak úgy, ahogy a könyvben.

Azt hiszem, többféle nézőpont szerint tekinthetünk a történtekre, én arra jutottam, hogy a vadóc nem ijesztő, hiszen inkább csak a saját maga által képzelt tehetetlenségét vetítették ki ezek a gondolatok. Viszont senkinek nem kell eltűrni az ilyesmit, ahogy vadóc története is mutatja, lélekben mindenki erős, meg tudjuk védeni magunkat, és tartani sem kell a dologtól.

A könyv Dave McKean nagyszerű rajzaival illusztrált, sajátos hangulatú, kissé borús, de szerethető történetet rejt.  Rövid, mégis sok elgondolkodni valót hordoz magában. Érdemes elolvasni, nekem nagyon tetszett!

David Almond másik magyarul megjelent műve a Skellig - Szárnyak és titkok. Whitbread-díjat, 2010-ben pedig Andersen-díjat kapott gyerekirodalmi munkásságáért.

Köszönöm szépen a könyvet a Pongrác kiadónak!

5/5

Jennie Kent – Maria Villegas: Pubersrác

A tiniknek szóló "segítő" könyvek közül inkább lányoknak szólóakkal találkoztam, és néhány humorosat szerettem is annak idején. Kamaszkori nehézségek azonban a fiúknál is vannak bőven, és hozzájuk szól ez a remek könyv. Méghozzá a legjobb formában, nem akar túl komolynak tűnni, viszont fontos témákkal foglalkozik. A képregényeket mindig fiúsnak láttam, ezért is gondolom úgy, hogy tökéletes alap lett, mind a rajzok, mind a kivitelezés tekintetében. Csak néhány oldal képregényes benne, de a többi része is ugyanúgy igényes rajzokkal és fiatalos elemekkel tarkított.

Vannak, akiket a kamaszkor nem visel meg egyáltalán, mások viszont nem olyan szerencsések. Rengeteg változás történik a fiúkkal is viszonylag rövid idő alatt, legyen az a hirtelen növekedés, pattanások, szőr az arcon + másutt is, vagy éppen a mutálás. A leírásoknak, illusztrációknak köszönhetően az esetleges problémák rögtön más megvilágításba kerülnek, nem is olyan szörnyű az egész, ami történik, sőt. Kiemeli, hogy szükségtelen azon aggódni, hogy mindez mikor következik be, hiszen van aki korán, míg más későn érő típus. Viszont tudományosan megmagyarázzák mindennek az okát, és számtalan fontos tanácsot ad a könyv. Van például borotválkozási, nyakkendőkötési  útmutató, fontos információk a szexualitásról, és kép is a nemiszerv felépítéséről. Kiemeli a megfelelő táplálkozás fontosságát, vagy éppen a tisztálkodásét, akad néhány szó természetesen a lányokról is, továbbá vannak tanulással kapcsolatos tanácsok, barátságról és csoportnyomásról sok igazság, stb. Mindenféle dologra külön kitér, nem mindennaposakra is, például mit helyes vagy nem helyes tenni, ha a szüleink elválnak, vagy hogyan dolgozzuk fel, ha elveszítünk egy barátot. Továbbá külön oldalak vannak szentelve a videojátékoknak, internetnek, buliknak, és még sorolhatnám, nem tudok olyan témát, amit nem érintett, pedig fontos lehet. Igazán sokoldalú, még receptek is vannak benne, és külön tetszett, hogy regényeket is ajánl a fiúknak elolvasásra.

Bármelyik kamasznak odaadnám ezt a könyvet, még a lányoknak is, hogy lássák, a fiúknak sem egyszerű életszakasz a tinédzserkor.

Szórakoztatóan tanít és ad választ számtalan kamaszokat érintő kérdésre, egy komplett enciklopédia, és bár valószínűleg nem lesz mindenkinek minden újdonság benne, de akkor is jó így összeszedve látni a dolgokat. Ráadásul valahányszor kinyitottam, csak ámultam: a kivitelezés egyedülálló. Teljesen fiús könyv, a tartalom pedig fiúkról és fiúknak szóló.
Nagyon hasznos, rengeteg tanáccsal, és sok hasznos információval látja el a fiatalokat, csak ajánlani tudom!

Kiadja a Pongrác Kiadó. Köszönöm nekik a könyvet!

5/5

Maryrose Wood: Méregnaplók

Ha meg akarod változtatni a sorsot, akkor a következményekért is felelősséget kell vállalnod. Ugyanis nem változtathatod meg csak egyetlen lény sorsát: mindenki sorsa összekapcsolódik.

Nem számít, mit teszünk, vagy mit érzünk, a természet végül mindig megkapja, ami az övé.

A könyv a 18. század végére kalauzol minket, mikor az orvoslás javarészt még gyógynövények alkalmazását jelentette. A tizenhat éves Jessamine Luxton egy megüresedett apátságban él édesapjával. Thomas Luxton az egész életét a különböző gyógynövények kutatásával és hatásuk megismerésével töltötte. A veszélyes fajoknak egy külön, lezárt kertjük van, ám Luxton azt vallja, hogy még a mérgező növényeket is lehet jóra használni, ha az ember tudja, hogyan kell. Jessamine sokszor marad magára a házban, akár napokra is, mikor apját beteg emberhez hívják. Egy napon váratlan látogatójuk érkezik, és úgy alakul, hogy a hányatott sorsú Gyomot magukhoz veszik. Elég furcsa fiú, és a titka nagyon érdekli Luxtont, hiszen szemlátomást többet tud a növényekről, mint ő maga, de vajon hogy lehet ez?

A naplószerűsége nagyon tetszett, de a hangulatot, mely kissé komor, egyértelműen a növények uralják, az egészet mintha csak ők irányították volna, áthatották az egészet. A kertészkedés nem igazán nekem való, de egy pillanatra elgondolkodtam rajta. Elképzeltem, milyen a hatalmas területeket elborító mezőkön sétálni, esővizet gyűjteni, illetve abból élni, amit a kertben megtermelek, ahogyan régen tették az emberek. Érdekes mese volt, így télen nincs sok növény, és nem lehet kiülni a kertbe egy könyvvel, de azt hiszem, ha a szabadban olvastam volna, egész más érzetet kelt. Könnyen leragadtam mellette, minél előbb tudni akartam a válaszokat, a vége felé viszont eléggé a fantázia irányába hajlott a sztori, amivel elsőre nem annyira voltam kibékülve, de utólag már megértem, miért volt szükség rá. Elgondolkodtató történet, a növényeken túl a szeretet erejéről, az önfeláldozásról, és arról, hogy az emberi lélek milyen mélyre merülhet el a gonoszságban.

Azt mondják, hogy a növények is éreznek, hallják, ha beszélünk hozzájuk, azon felül, hogy szépségükkel meghálálják mindazt a gondoskodást, amit kapnak. (Talán emiatt sem szeretek vágott virágot kapni.) Az állatokat sajnáljuk, ha szenvedni látjuk őket, de mi a helyzet a növényekkel?

Hajlamos vagyok az apróságok fölött először elsiklani a borítóknál, most is már a könyv felénél jártam, mikor feltűnt, hogy az két különböző kéz. A Méregnaplók egy 3 részesre tervezett sorozat 1. kötete, amit nem tudtam eddig, és meg is lepődtem, mert így is lezártnak, bár szomorúnak éreztem a történetet.

A könyvet köszönöm szépen a Lybrum Kiadónak!

Az írónő oldala: www.maryrosewood.com
A könyv honlapja: www.poisondiaries.com
Látogassatok el ide olvasás után!

4/5

Létezik a valóságban is egy Méregkert, Jane Northumberland, az Alnwick-kastély úrnője, gyönyörű, nyilvános kerteket hozott létre, az egyik pedig ezt az elnevezést kapta. Az Alnwick-kert és kastély Észak-Anglia legnépszerűbb turistalátványosságai. Több roxforti jelenet is ott készült, amit a Harry Potter filmekben láthatunk.









Timo Parvela: Ella és barátai

A nevem Ella. Első osztályos vagyok. Nagyon klassz az osztályom, és a tanító bácsink is klassz. Vagyis csak volt, mert a tanító bácsi már nem a régi.

Ahogy az idézetből is látszik, a könyvben Ella meséli el a saját és osztálya humorral teli kalandjait. Miután egyértelművé válik a gyerekek számára, hogy a tanító bácsit zsarolják, az uszodában folytatódik a történet. Itt is sok kacagtató sort olvashatunk. A következő fő esemény egy színházi előadás megtekintése, mivel az osztálynak kell összeállítania a karácsonyi műsort, és a tanító bácsi szerint azután majd látni fogják, milyennek is kell lennie egy előadásnak. Vagy mégsem?:) Az osztálykirándulás szintén nem zajlik zökkenőmentesen, nagyon viccesen alakul az is.

Egy kisgyerek szemével a világ még egészen más és ezt remekül ábrázolja a könyv, nem véletlenül, hiszen az író is általános iskolai tanárként dolgozott. Már a kisebbeknél is megvannak a szerepek, Tuukaa, például mindig mindent tud, szóval ő az okos a csapatban. Azt hiszem, nem irigylem azokat, akik kisiskolásokkal dolgoznak, bármennyire is aranyosak a gyerekek. Amellett, hogy jókat derültem a könyvön, a tanító bácsit kicsit sajnáltam, akinek az idegeit szemlátomást kissé megtépázta ez a tanév, mégis megőrizte a türelmét - nem könnyű tanárnak lenni.

Végtelenül aranyos, mindenkinek ajánlom, a gyerekeknek egyértelmű, de a felnőtteknek is maximálisan szerethető, én végigmosolyogtam, sokszor pedig hangosan felnevettem, nagyon szórakoztató! Külön kiemelendő a remek (keményfedeles, védőborítós) magyar borító, ráadásul a rajzok a lapokon is visszaköszönnek.

Kiadja a Pongrác kiadó. Köszönöm nekik a könyvet!

A történet folytatása is megjelent már, Ella újabb kalandjai címmel, szintén a Pongrác Kiadó gondozásában. Érdekesség, hogy a sorozat kötetei szerepelnek az iskolai tantervben, és Finnországban kultikus klasszikussá váltak, nem meglepő tehát, hogy még a megfilmesítés is tervben van.

5/5

Krystyna Kuhn: A völgy 1. évad - A játék

A borítóra rögtön felfigyeltem, ahogy megláttam, a fülszöveg pedig végérvényesen meggyőzött arról, hogy nekem ezt olvasnom kell. A helyszín egy különleges főiskola, ahova csak kivételesen okos illetve tehetséges emberek nyerhetnek felvételt. A mosolya mögé bújó, mindenkivel kedves Julia áll a középpontban, és öccse, a kissé különc, matematika kedvelő Robert, aki a számokat olyan dolgokban is felfedezi amiben más nem. Szokatlan körülmények között kezdik meg tanulmányaikat a meglehetősen elhagyatott területen található Grace College-ban, a kanadai Sziklás-hegységben, ami egy erdővel szegélyezett, elzárt völgyben található, a Tükör-tó szomszédságában. A testvérek múltja ismeretlen előttünk, és alighanem a völgyhez hasonlóan borzongató titkokat rejt.

Végig nagyon izgalmas volt, többször ledöbbentem az olvasása alatt. Nem szokásom ezt a kifejezést használni, de tényleg nem tudtam letenni a könyvet. Az események gyors tempóban követték egymást, a sok megválaszolatlan kérdés pedig nem hagyott nyugodni. A történetet tökéletesen életszerű karakterek népesítik be, és egyikük sem érdektelen, mindnyájuknak megvan a helye és szerepe: a folyton videofelvételeket készítő Benjamin, a két idősebb diák, Alex és Isabel, a kissé idegesítő Debbie, a kopaszsága ellenére is szép Rose, a titokzatos Chris, a kedves David, és a visszahúzódó Katie.

Az elsőéveseknek szervezett buli érdekes események sorozatát indítja el. Robert, aki a rémálmaival már amúgy is felhívta magára a legkevésbé sem kívánt figyelmet, egy lányt lát, ahogy leugrik egy szikláról, és a tó hullámai majdnem visszafordíthatatlanul a mélybe sodorják, amikor a megmentésére siet. Senki más nem látta a lányt, így nem hisznek Robertnek, másnap azonban váratlan fordulat zavarja össze az eseményeket. Robert érzi, hogy rossz helyre kerültek, és Julia is szokatlan dolgokat tapasztal, amik aggodalmakra adnak okot. A helyszínt uraló sajátos hangulat beszippant, a kiismerhetetlen tó, a veszélyekre figyelmeztető táblák, lezárt területek mind baljóslatúan hatnak. Vajon milyen titkok nem kerültek még felszínre, és Julia meg tudja őrizni a sajátjukat?

A mindenféle természetfeletti lényekkel teleszőtt történetek után ez egy olyan remek regény, ami hús-vér emberekkel is játszi könnyedséggel babonázza meg az olvasót. Engem lenyűgözött! Tudjuk, milyen az, amikor a döbbenettől zuhanunk egy szintet, nos én több alkalommal is az éppen aktuális felismeréstől elkerekedett szemmel bámultam a lapokra, mielőtt gyorsan továbbolvastam. A gyönyörű tájnak, havas hegységeknek, szikláknak és erdőknek köszönhetően nagyon hangulatos leírásokat kapunk, amik kiváló egyensúlyban állnak a szereplők gondolataival, a párbeszédekkel, és a már-már thrilleres elemek is erőteljesen hajtják előre a sztorit. Továbbá nem elhanyagolható a barátság és a szerelem jelenléte sem, a kisebb szövetségek, bizalmatlanságok, árulások még több színt visznek a történetbe.

Az első évad (ez nagyon tetszik, mintha egy tv-sorozat lenne, amiket szintén szeretek) négy kötetből áll, és egy évad egy tanévet foglal magába. Izgalmas, meglepetésekkel és a múltba visszanyúló titkokkal teli könyvsorozat kezdődött, nekem A játék kedvenc lett! A befejezése pedig olyan, hogy alig várom a következő kötetet. A folytatás A katasztrófa címmel tavasszal jelenik meg, örülök, hogy nem kell sokat várni rá!

A könyvet kiadja az eMentor. Az olvasás lehetőségét köszönöm szépen a fordítónak, Budai Zitának, aki nem mellesleg kitűnő munkát végzett!

5/5

Nicola Morgan: Látlak…

Catriona McPherson kiváló sportoló, tehetségét nagyapjától örökölte, és a szülei nagyon örülnek neki, büszkék rá, hogy újabb sikeres  atléta van a családban. Cat jó eredményeket ér el a versenyeken, szereti is a sportot, a hajnali edzésekkel, és a sok időt igénylő felkészüléssel együtt, azonban egy kicsit elbizonytalanodik, hogy biztosan ezt akarja-e csinálni, mert talán jobb lenne, ha több időt tölthetne a barátaival, esetleg diákmunkát is vállalhatna, mint a társai. Sokáig gondolkodik ezen, akkor is ez az egyik fő problémája, amikor biológia órán egy bogaras férfi (= rovarokkal foglalkozik) előadást tart az osztálynak. Cat utálja a bogarakat, még a Fizzi nevű közösségi oldalra is kiírta, elvégre ha olyanokat is feltesz, mint a napirendje, egy ilyen apró kis információ már igazán semmiség. Danny bogárimádatát sem tolerálta, ezért sincsenek már együtt. Bár szülei eltiltották a Fizzitől, ő mégis használja, hiszen kinek árthat egy internetes oldal? Még akkor is így gondolja, mikor egy bogár profilképű személy jelöli meg, majd egy furcsa vírust kap a számítógépe.

Spoilereket kerülve, röviden igyekeztem összefoglalni miről szól, azonban ami ez után következik, jóval bonyolultabb sztorivá változtatja az egyszerűnek tűnő alapszituációt.

Nagyon jó ötletnek tartom, hogy egy ifjúsági könyv felhívja a figyelmet a közösségi oldalak veszélyeire. Vigyázni kell, milyen információkat ad meg magáról az ember, sok gyerek viszont nem foglakozik ezzel, sőt, néha még a felnőttek sem.

Cat jó ideig nem tudja, hogy valaki figyeli, követi az utcán, csak az olvasó, azonban a kiléte végig elég ijesztő kérdésként lebeg előttünk. Voltak fura érzései, és gyanúsítottja is a Fizzis "zaklatásra", de sokáig nem igazán foglalkozott ezzel, és eltelt egy kis idő mire a nyugtalanság félelemmé változott. Tehát ez egy olyan tizenéveseknek szóló könyv, ami kicsit komolyabb, nem a szerelem, egy lány és/vagy egy fiú kapcsolata a húzóerő, hanem próbál tanulságosabb és elgondolkodtató lenni az ifjú olvasók számára.

Könnyen félrevezetett az író, több lehetséges gyanúsított is volt, a vége pedig izgalmas lett, és rácsodálkoztam arra a képre, ami összeállt az addig elpotyogtatott, sokszor jelentéktelennek tűnő információdarabkákból. Cat szemszögét néha megszakítják más szereplők gondolatai is, például annak a személyé is, aki figyeli a főhőst. Az egész könyv egy kerek egészet alkot, még a kisebb mellékszereplőről is megtudjuk, hogy alakult az élete, tetszik ahogy elvarratlan szálak nélkül véget ért a történet.

Eszembe jutott, hogy mostanában írt Niki egy bejegyzést arról, hogy az ifjúsági könyvekben a szülő gyakran negatív figura. Na, hát itt Cat szülei nem voltak azok (talán egy kicsit az elején, de az később módosult), ez is egyfajta elégedettséggel tölt el. Jó volt például olyat olvasni, hogy a szülők nem engedik sötétedés után egyedül mászkálni a gyereküket.

Szinte külön szereplőként jelennek meg a különböző bogarak, ehhez hűen a fejezetek címeinél mindig egy rajzolt ízeltlábú van, sőt, még az oldalszámok mellett is díszelegnek, ezzel is hozzájárulva a könyv hangulatához. Cathez hasonlóan én sem rajongok értük, de azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, bár kétség kívül érdekes állatok. Jobban éreztem magam, ha nem lent fogtam a könyvet olvasás közben, de amikor arra eszméltem, hogy mégis, gyorsan feljebb vittem a kezem.:)

Kiadja a Pongrác Kiadó. Köszönöm nekik a könyvet!

4,5/5