Ha meg akarod változtatni a sorsot, akkor a következményekért is felelősséget kell vállalnod. Ugyanis nem változtathatod meg csak egyetlen lény sorsát: mindenki sorsa összekapcsolódik.
Nem számít, mit teszünk, vagy mit érzünk, a természet végül mindig megkapja, ami az övé.
A könyv a 18. század végére kalauzol minket, mikor az orvoslás javarészt még gyógynövények alkalmazását jelentette. A tizenhat éves Jessamine Luxton egy megüresedett apátságban él édesapjával. Thomas Luxton az egész életét a különböző gyógynövények kutatásával és hatásuk megismerésével töltötte. A veszélyes fajoknak egy külön, lezárt kertjük van, ám Luxton azt vallja, hogy még a mérgező növényeket is lehet jóra használni, ha az ember tudja, hogyan kell. Jessamine sokszor marad magára a házban, akár napokra is, mikor apját beteg emberhez hívják. Egy napon váratlan látogatójuk érkezik, és úgy alakul, hogy a hányatott sorsú Gyomot magukhoz veszik. Elég furcsa fiú, és a titka nagyon érdekli Luxtont, hiszen szemlátomást többet tud a növényekről, mint ő maga, de vajon hogy lehet ez?
A naplószerűsége nagyon tetszett, de a hangulatot, mely kissé komor, egyértelműen a növények uralják, az egészet mintha csak ők irányították volna, áthatották az egészet. A kertészkedés nem igazán nekem való, de egy pillanatra elgondolkodtam rajta. Elképzeltem, milyen a hatalmas területeket elborító mezőkön sétálni, esővizet gyűjteni, illetve abból élni, amit a kertben megtermelek, ahogyan régen tették az emberek. Érdekes mese volt, így télen nincs sok növény, és nem lehet kiülni a kertbe egy könyvvel, de azt hiszem, ha a szabadban olvastam volna, egész más érzetet kelt. Könnyen leragadtam mellette, minél előbb tudni akartam a válaszokat, a vége felé viszont eléggé a fantázia irányába hajlott a sztori, amivel elsőre nem annyira voltam kibékülve, de utólag már megértem, miért volt szükség rá. Elgondolkodtató történet, a növényeken túl a szeretet erejéről, az önfeláldozásról, és arról, hogy az emberi lélek milyen mélyre merülhet el a gonoszságban.
Azt mondják, hogy a növények is éreznek, hallják, ha beszélünk hozzájuk, azon felül, hogy szépségükkel meghálálják mindazt a gondoskodást, amit kapnak. (Talán emiatt sem szeretek vágott virágot kapni.) Az állatokat sajnáljuk, ha szenvedni látjuk őket, de mi a helyzet a növényekkel?
Hajlamos vagyok az apróságok fölött először elsiklani a borítóknál, most is már a könyv felénél jártam, mikor feltűnt, hogy az két különböző kéz. A Méregnaplók egy 3 részesre tervezett sorozat 1. kötete, amit nem tudtam eddig, és meg is lepődtem, mert így is lezártnak, bár szomorúnak éreztem a történetet.
A könyvet köszönöm szépen a Lybrum Kiadónak!
Az írónő oldala: www.maryrosewood.com
A könyv honlapja: www.poisondiaries.com
Látogassatok el ide olvasás után!
Látogassatok el ide olvasás után!
4/5
Létezik a valóságban is egy Méregkert, Jane Northumberland, az Alnwick-kastély úrnője, gyönyörű, nyilvános kerteket hozott létre, az egyik pedig ezt az elnevezést kapta. Az Alnwick-kert és kastély Észak-Anglia legnépszerűbb turistalátványosságai. Több roxforti jelenet is ott készült, amit a Harry Potter filmekben láthatunk.
Hű nagyon klasszak ezek a képek!!!
VálaszTörlésDe jó lenne ebben a kertben sétálni és kikapcsolódni. Nagyon szép!
VálaszTörlésNekem is nagyon tetszenek, az a kapu is nagyon jó. Ha rákerestek, vannak még képek elég szép számmal a kertről és a kastélyról is.:)
VálaszTörlésEz is egy különleges könyv lehet! Nagyon szépek a képek, a kert, én is megnézném élőben:)
VálaszTörlésHa ez is egy olyan jó sorozat mint a Rubinvörös, akkor érdemes elolvasni!