Olykor egy semmiségen múlik az élet. Súrol egy tekintet. Szempilla rebben. Karhoz ér egy vállpánt…
Elliot Cooper sikeres sebész San Franciscoban, de egy önkénteskedése során Kambodzsába szólítja a hivatása. Az egyik ázsiai öreg felajánlja neki hálája jeléül, hogy teljesíti egy kívánságát. Ő azonban szomorúan közli, hogy amit ő szeretne, az lehetetlen. Vagy mégsem? De hát a nő, akit szeretett, 30 évvel korábban meghalt, hogyan is lenne lehetséges, hogy újra lássa? Az öreg ad neki 10 pirulát, és amint bevesz egyet és elalszik, visszautazik 30 évet az időben. Vajon tud és megéri változtatni a múlton?
Biztos sokan eljátszottak ezzel a gondolattal, hogy miket változtatnának meg a múltban, ha lenne rá lehetőségük. Én egyébként semmit, de szerintem nem vagyok egyedi eset. Mindenesetre ez egy figyelemfelkeltő alapötlet, és ígéretesnek hangzott a fülszöveg, amint elolvastam, azt gondoltam, nekem ez a könyv kell. Emlékeztetett Az időutazó feleségére.
Az időutazások adta lehetőségeket elég jól kihasználja. Az ugrások Elliot 60 és 30 éves énje között nagyon sok pluszt adnak, amikor ilyesmi van, mindig az jut eszembe, hogy ha normális ütembe helyeznénk (mondjuk itt ez nehezen lenne megvalósítható), akkor úgy mennyit adna a történet, és így mennyit ad. Az biztos, hogy ha sírok egy könyvön, az már jelent valamit, akkor már megfogott valamivel, és erre ez halmozottan igaz. Vannak benne mosolyogtató és szomorú dolgok egyaránt, az egyensúly tökéletes.
Amik akkori események voltak a világban, többről említést tesz, mint például John Lennon halála, Bill Clinton esete Monica Lewinskyval, vagy éppen szóba kerül, hogy milyen zenét hallgattak az emberek. A fejezetek elején pedig mindenféle idézetek vannak, amik szintén hozzájárulnak a hangulathoz.
Negatívumként esetleg azt tudom felhozni, bár engem ez sem zavart (valahogy nyilvánvaló volt végig, hogy kevés az idő minden szempontból, így ráálltam erre), hogy mivel nem egy terjengős könyv, bizonyos dolgokban felületes volt, pl. nem érzékeltet egy jó baráti kapcsolatot, inkább csak szavakban. Mert igen, a szerelmi szál mellett nagyon fontos szerepe van a könyvben egy életre szóló barátságnak is, és persze még vannak fontosabb momentumok, de ezekről hallgatok, nem szeretek lelőni semmit előre.
Előbb vége lett, mint gondoltam, mert a könyv 358 oldalas, csak épp már a 308. után vége szakad, köszönhetően az ajánlóknak (megjelent és előkészületben). Ez a megoldás nem nagyon tetszik. Viszont többekkel ellentétben nincs bajom a méretével, legalább különbözik a többi könyvtől, egy ilyen sajátosság nem árt. Persze belefért volna egy kicsi és vékony kötetbe is, viszont így többnek látszik, mint amennyi, mert hát hamar a végére lehet érni.
Ha Az időutazó felesége 5 csillag, akkor ez csak 4, mert még mindig látom a hasonlóságot.
lehet, hogy meg vannak róla győződve, hogy Coelhót mindenki szereti.:))
VálaszTörléshát elég rosszul gondolják akkor :)
VálaszTörlésa történet tetszett, de szerintem nagyon nem Coelho. Kinek juthatott eszébe hozzá hasonlítani?! A könyv mérete tényleg nem a legpraktikusabb, de ezzel még nincs is bajom. De az a nagy betűméret, az a sok vattázás, 200 oldalba is simán belefért volna.
VálaszTörlésAz biztos, hogy nem merültek bele minimum az egyikük könyveibe, vagy pedig amit Nima írt, és remélték, hogy többen megveszik.
VálaszTörlésNéha nálam pont jól jön ki, ha többnek látszik, mint amennyi, pl. ha nincs annyi időm olvasni, és mégis hamar kiolvasom, olyankor meglepődöm, hogy milyen hamar sikerült befejezni és örülök :))
Én eddig 2 könyvét olvastam, ez tetszett, a másikért nem vagyok oda.
VálaszTörlésCoelhót nagyon szeretem. Fel lehet fedezni köztük hasonló vonásokat, de azért Mussot nem nagyon emlegetném a francia Coelhóként. :o)
Jaj, már nagyon kíváncsi vagyok a többi könyvére is.:)
VálaszTörlés