Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen

Készen állsz a reménytelen igazságra? Vagy szívesebben hiszel a hazugságoknak?
Colleen Hoover, közkedvelt bestseller-író lebilincselő története. Ez a szenvedélyes, magával ragadó románc két, szörnyű múltat cipelő fiatalról szól, akik az élet, a szerelem és a bizalom útvesztőjében bolyongva együtt ismerik meg az igazság gyógyító erejét.
A korántsem szent Sky végzős középiskolásként találkozik Dean Holderrel – egy sráccal, aki fáradhatatlan nőcsábász hírében áll. A fiú már a legelső találkozás alkalmával rabul ejti a szívét, ugyanakkor félelmet is kelt benne. A múltjára emlékezteti Sky-t, aki hosszú időn át próbálta eltemetni magában a régen történteket. Eldönti, hogy távol tartja magát a fiútól, de annak kitartása és ellenállhatatlan mosolya hamar semmivé foszlatja az elhatározását. Dean azonban maga is nyomasztó emlékeket őrizget. Amikor ezekről tudomást szerez, az visszavonhatatlanul megváltoztatja Sky-t, talán örökre szétrombolva lelkében a bizalom érzését.
A múlt mindkettőjükön mély sebeket ejtett, melyek csak akkor gyógyulhatnak be, ha bátran szembe tudnak nézni a történtekkel. Az őszinteség az egyetlen út, hogy végre szabadon, korlátok nélkül éljenek és szeressenek. A Reménytelen egy olyan regény, amitől eláll a lélegzeted. Elvarázsol, magával ragad, transzba ejt. Készülj fel, hogy újra átéld az első szerelmet...

"- Mert - néz újra a csillagokra -, az ég mindig gyönyörű. Még akkor is, ha sötét, vagy esős, vagy felhős, jó érzés ránézni. Ez a kedvenc dolgom, mert ha bármikor elveszettnek vagy magányosnak érzem magam, vagy félek, csak fel kell néznem, és mindig ott lesz. És mindig szép lesz."

Felkészültem egy romantikus regényre, és izgatottan vártam, hogy az újabb New Adult könyvem milyen lesz. Még nem sok könyvet olvastam ezzel a címkével, azonban most kezd körvonalazódni a lényegük, mert az is hasonló volt a többihez, ami részben jó, másrészt pedig sajnos kicsit unalmas - de még nem telítődtem szerencsére.

Figyelmen kívül hagytam a felhívást a borítón, mely szerint szükségem lesz zsepire, főleg, mert annyira lefoglalt a szereplők közt alakuló kapcsolat, a szerelmi szál, szóval a romantikus vonal teljesen elvarázsolt. Aztán jöttek a visszaemlékezések, amik miatt lehet, hogy érzéketlennek fogok tűnni, de én akkor sem sírtam. Helyette teljesen ledöbbentem, és minden idegszálam megfeszült az egésztől. Több részből tevődik össze ez a könyv, a szerelem is fontos, meg, hogy két ember lelki társra talál egymásban, de van egy sötétebb rész is, ami nagyon felkavaró.

Egy része tehát elborzasztott, nem kicsit. Lehet, hogy a NA könyvek hasonlóképp épülnek fel, azonos üzenetet hordoznak, mégis működnek, és hiánypótlóak a jelenlegi friss megjelenések közt. Lehet, hogy eljön az a pont, amikor már sok lesz, vagy nem fognak tudni újat kitalálni, de most igenis kellenek, és jó, hogy megírják őket.

Van némi nem túl valósághű megoldás benne, megnézném, hány olyan háztartás van manapság, ahol egy tizenéves él, de nincs tv, internet, de még telefonja sincs a gyereknek, ja, és emellett iskolába sem jár, mert magántanuló... Ezt az apróságot leszámítva, ami nem is olyan lényeges, úgy ahogy van, tökéletes ez a könyv. Sky szimpatikus, Holder szintén, aranyosak együtt, és a könyv egész stílusa teljesen betalált. Ahogy írásban kifejezi Colleen Hoover az érzelmeket - nem csak a szépeket, hanem a nagyon rosszakat is - amiket megélnek, megragadott. Jól megszerkesztett, mindig a megfelelő oldalon, kellő felvezetés után tudunk meg valami új, jelentőségteljes dolgot. Nagyon gyorsan kiolvastam, nem hagyta magát letenni.

Van/lesz folytatása, de nem gondoltam volna, mert lezárt vége van. Szívesen megismerném Holder történetét bővebben.
Egyébként millió idézetet ki tudtam volna írni, végül ezt választottam, mert ennek mélyebb jelentése van, a többi csak szimplán megtetszett, és feljegyeztem olvasás közben.

5/5

406 oldal
Könyvmolyképző Kiadó


Pilotok: Extant, The Lottery

Ma belekezdtem két új sorozatba, és mivel egymás után néztem őket, meg hasonlítanak egymásra abból a szempontból, hogy a gyermektelenség lett bennük téma és a jövőben játszódnak, úgy döntöttem, megférnek egymás mellett egy bejegyzésben.


Halle Berry a főszereplője az Extant címet viselő sorinak, az a munkája, hogy néha felmegy az űrbe, és ott valamit csinál, az még nem derült ki számomra, hogy pontosan mit, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy a párjával nem lehetett gyerekük, de mégis lett. Egy robot. Teljesen emberkinézetű, csak épp programozza az "apja", és van egy felhajtható elemtartó helyett valami más izé a hátán... hát nem tudom. Aztán furcsa dolog történik, mert Halle Berry magától megtermékenyült az űrben, és most terhes. (Biztos ufók voltak.:D)
Nagyjából ennyi az első rész, van még egy összetett nagy kérdés, de azt nem árulom el, a robotgyerekkel még lesznek problémák, és a terhességgel kapcsolatban is van mit megmagyarázni. Végülis érdekel továbbra is, csak az a bajom, hogy HB-n kívül szinte az összes színész unszimpatikus. Nekem kicsit lassú tempójú volt, valamikor unatkozni kezdtem, meg a hosszú "hatásszünetek" alatt elsötétült tv miatt először mindig azt hittem, hogy valami elromlott. De tényleg van vagy 5 másodperc.


The Lottery: itt sem lesznek a kedvenceim a színészek, esetleg Michael Graziadei nevét meggondolandó megjegyezni. Ez is a jövőben játszódik, és az a probléma, hogy több éve nem született egyetlen gyerek sem. Kutatásokat végeznek, hogy mi lehet az oka annak, hogy egy nő sem tud teherbe esni. Utoljára 2019-ben született 6 baba és azóta semmi. Látjuk az elnököt (képviselve a kormányt, vagyis a politikai vonal jelenlétét) a kutatást végző nőcit, akit igazából éppen kirúgnak, miután végre elér valami áttörést, mert jönnek a pajtás kutatók átvenni az irányítást, és megismerjük az egyik utoljára született kisfiú apját, aki egy tök rendes ember (meg elég jól néz ki), ettől függetlenül el akarják tőle venni a fiát. Szóval így ezek voltak benne, és ha választani kellene, akkor ez jobban tetszett, igaz, hogy alapvetően más vezérvonala van a kettőnek, de biztos közrejátszik, hogy ez a Lifetime-on fut, úgyhogy ez szól inkább nőknek, az Extant sci-fi, csak a családi beütéssel.








Rachel Hawkins: Hex Hall

Amióta először megpillantottam a borítót, azóta vártam ezt a könyvet, szóval nagyon régóta, mivel a megjelenése sokáig tolódott. De nem vártam hiába.:)

Nem rajongok a boszorkányokért, se filmekben se könyvekben nem szoktak érdekelni, valahogy nem bírom őket, kivételt képez a Harry Potter - úgy vélem, nem szükséges részleteznem az okait. Hozzá csatlakozott most ez a könyv (több hasonlóság van amúgy köztük), ami olyan, mint egy egyveleg, mert bentlakásos iskolában játszódik, és sokféle természetfeletti lény csoportosulása: boszik, alakváltók, tündérek, vámpírok... és tök jól sikerült. A főszereplő egy jó fej lány, és az egész kellőképp szórakoztató, humoros és érdekes karaktereket sikerült megformálni. Ez pont olyan, mint az SzJG-nél, életszerű és vicces párbeszédek vannak benne, mert Laura is jó fej, ezért úgy gondolom, Rachel Hawkins esetében is ez a helyzet. Na oké, több összehasonlítás nem lesz, ígérem.

A sorozat kezdő kötete a bemutatkozás és ismerkedés időszaka. Sophie bekerül a szörnyikék iskolájába, mert szerelmi bűbájt alkalmaz, ami enyhén szólva nem marad észrevétlen, pedig az embereknek nem kéne tudniuk, hogy vannak boszorkányok, vérfarkasok, stb.
Jól ki lett találva ez a suli, még ha tényleg ilyen továbbgondolás jellege is van. Sophie egy jólelkű, kedves fiatal lány, aki nem repes az örömtől, hogy boszorkány. A szobatársa, Jenna, pedig szintén nem boldog attól, hogy vámpírként kell élnie, és olyan mókás, hogy így szereti a rózsaszínt, mikor a "sztereotípia" szerint inkább a feketét kellene. Nem túl népszerűek, és rögtön az elején kiderül, hogy melyik lánycsapat lesz az, akikkel meggyűlik a bajuk. A gyilkossági kísérletek, melyekben gyanúsítják Jennát, lesz az egyik probléma, de közben Sophie egy szellemet is látni kezd. Tetszett, ahogy fel lett építve a könyv, még ha picit lehetett is sejteni, hogy ki lesz a gonosz benne. Az első kötetben viszonylag egyszerű az, hogy jól megszerkesztett legyen és a karakterek is megfelelően legyenek mozgatva, nálam teljesen betalált, jól esett az olvasása. A következő részre leszek kíváncsi, bár viszonylag le lettek csupaszítva a dolgok, szükség lesz további/új mellékszereplőkre, és maradtak megválaszolatlan dolgok, illetve amik nem lettek kibontva, de mégis ott a kérdés előttem, hogy milyen probléma jön majd elő. A Demonglass cím mindenesetre beszédes - várom.:)

Az iskola hangulata tetszetős, és a könyv maximálisan olvasmányos, könnyed stílusban íródott. Bírtam a sulit, a varázslatokat, az órákat, a pincemunka során megismert varázstárgyakat, a popkult utalásokat, a cseppnyi szerelmi szálat (mert az sem árt, ha van). 

Ui.: Vajon a borítókon látható fekete macska csak úgy odakerült, vagy helyet kap később a sztoriban?

5/5

272 oldal
Könyvmolyképző Kiadó

Amanda Stevens: A próféta

"A Sírkertek királynője-trilógia befejező részében hősnőnk, a szellemekkel suttogó Amelia Gray visszatér Charlestonba, hogy pontot tegyen az őrjítő kísértet-históriák végére. A szívdöglesztő detektív, John Devlin nyomában még mindig ott lohol elhunyt kislánya és csodaszép felesége szelleme, ám ezúttal Amelia szeme alatt is sötét karikák gyűlnek: az ő életerejét is parazitaként szívja el egy kísértet, akinek csak ő segíthet.
Vajon beteljesedik Amelia és Devlin szerelme, és nyugovóra térhetnek a kósza lelkek? Elhagyja végre a várost a Gonosz? A próféta romantikus történet, kalandregény és kísértet-sztori egyben, a paranormális románcok rajongóinak új kedvence."

Annyira szerettem a könyvsorozat 1-2. részét, viszont ebbe valahogy nehezen rázódtam bele, nem fogott meg túlzottan. Miután már túl voltam néhány fejezeten, szerencsére egyre inkább kíváncsi lettem, és így megjött a kedvem az eredetileg utolsónak szánt kötethez. Sajnálatomra, ahogy utánaolvastam, megtudtam, hogy lesz még legalább három további rész. Nekem ez tökéletes lett volna trilógiának, erre most kiderül, hogy mégsem, hát csalódott vagyok. Nagyjából csak az epilógus miatt "bír el" ennél többet ez a sorozat, és csak remélni tudom, hogy nem fullad kudarcba a project.

Devlin visszatér a történetbe - magával hozva több romantikát a borzongás mellé - de sajnos egy nővel az oldalán: Isabel különös személyiség, azonban nem ez az egyetlen nyugtalanító dolog ebben a részben. Ami azt illeti, elég összetett lett ez a könyv, Ameliát sok tényező foglalja le, és a szellemek mellett egy drog és terjesztője utáni szaglászás miatt is veszélybe kerül, ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy valaki követi. Több mindent tudunk meg Devlin szellemeiről, és a túlvilág mellé betolakodott valamiféle misztikum, a furcsasága miatt meglehetősen ijesztő formában.

Az írói stílussal, a hangulat megteremtésével ezúttal sincs gond, kiválóan működik minden, csak valahogy nem tűnt olyan erőteljesnek, és már nem féltem annyira, mint pl. az első könyv olvasásakor. Érdekes, de az utóbbi időben olvastam "más krimit" (azért az idézőjel, mert ez nem annyira az, mégis ez hozta meg a kedvem hozzájuk), és meglehet, hogy megedződtem ezen a téren. A sztori ezúttal sajnos kevésbé fogott meg, talán túl zavarosnak tűnt, vagy túl nyomozós, nem is tudom. Mindenesetre sikerült megújulni szerintem - most az eddiginél is nagyobb hangsúly a szövevényes gyilkosságokon volt, a temetők valahogy eltűntek, elenyésző szerep jutott nekik. Devlin múltja előtérbe került, és nagy titkokra derült fény. Összességében nem lett rossz, csak elmarad az előző rész mögött, az elsőről nem is beszélve. Azok annyira szépen egyben voltak, és bár most is összefutottak a szálak és minden értelmet nyert a végén, mégis valami nem úgy sikerült, hiányérzetem van. Ezért is tartok a folytatástól, mert mi van, ha teljesen elrontják vele az egyébként teljesen jó, egyedi, izgalmas és szerethető világot, meg ezt a tök érdekes temetőrestaurátorságot. Ne legyek ilyen negatív, ugye?

Lehetséges, hogy azért, mert említették a regényben, de most tök folytatnám a Szellemekkel suttogó című sorozatot.

Jaj, most úgy tűnhet, hogy nem tetszett, pedig nem így van, szerettem olvasni, és érdekelt a karakterek sorsa. És igazából ha pozitívan állok/állnék hozzá, akkor örülnöm kellene a további részeknek, és ki tudja, lehet, hogy tök jó lesz.

3/5

352 oldal


The Blacklist - 1. évad

Elég sok sorozattal le vagyok maradva az utóbbi 1-2 évben, sokat eleve el sem kezdtem, és még többet tettem parkolópályára. Ezzel viszonylag gyorsan felzárkóztam, lehetne az egyik nagy nyári pótlásnak is tekinteni. (Ősszel pedig jön a folytatás!) 


A kulcsfigura Raymond Reddington (Red), egy közismert bűnöző, aki feladja magát az FBI-nál. Van egy listája, amin rengeteg olyan veszélyes bűnöző szerepel, akinek még a létezéséről sem tudnak. Felajánlja segítségét az elfogásukra, egyetlen feltétele, hogy a különítményhez frissen került Elizabeth Keen-nel hajlandó csak beszélni.

A Reddingtont játszó színész James Spader, iszonyat tehetségesen formálja meg ezt a bonyolult és érdekes figurát. Nem tudom, mikor láttam utoljára ennyire székhez szegezős karaktert, a sorozatot tekintve pedig egyedi cselekményt. Néha átjárt a Gyilkos elmék alatt érzett függőség, ami azért szokatlan, mert nincs köztük igazából hasonlóság (bár Liz profilozott), csak némelyik bűnöző igen gyomorforgató vagy beteg volt. Minden részben van egy ügy, de ez idővel majdnem mellékes lesz a személyes szálak mellett. 

Liz férjét Ryan Eggold játssza, hát mit ne mondjak, Tom karaktere cseppet érdekesebb, mint ami a 90210-ben alakított szerepe volt..:) Nem biztos, hogy az, akinek mondja magát - Liz élete fenekestül felfordul Reddington érkezésével. Elég sok furcsaság lesz körülötte, valami után maga kezd el utánajárni, de több olyan van, amikről jó darabig tudomása sincs..

Sok összefüggés van, melyekre az évad végére derül fény, vagy nyernek bizonyosságot. Ez egy annyira jó krimi lett, hogy csak na, aminél csak a szereplők lettek kiválóbban megformáltak. Reddingtonra nehéz szavakat találni, annyira bírom, hogy ha feltesznek neki egy kérdést, legyen akár tök szorult helyzetben, nekiáll valami tök másról szövegelni, egy idő után elgondolkodtam, hogy vajon most ez az idióta történet tényleg igaz volt? Szóval tök jó fej, marha szórakoztató személyiség, ugyanakkor veszélyes. Nála jobban csak Tom érdekelt, akinél ehhez már a külseje is hozzájárult valamennyire. Én még akkor is totál bekajáltam a dolgokat, amikor egyértelmű volt, hogy nem mond igazat.:D

Fura lesz ősztől hetiben nézni.:)

(Az előzetes nem lett túl jó.)