Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos

"Más szóval jól tettetem, hogy normális vagyok. Ha az utcán botlasz belém, fogalmad se lett volna, mennyire meg akarlak ölni."

"Az igazi félelmet nem a hatalmas szörnyetegek szülik, hanem az ártatlan külsejű kisemberek. (...) Mint én. Mert ránk nem gyanakszik senki."

Elsőként a címre figyeltem fel, épp nagy Gyilkos elmék maratont tartottam, így különösen fogékony voltam a témára. A jól eltalált borító pedig csak még hívogatóbbá tette a könyvet.

A tizenöt éves John különc kiskölyök, a hullák iránt való érdeklődésének visszaszorításában pedig valószínűleg nem éppen segítség, hogy a családja halottasházat üzemeltet, tehát jönnek-mennek körülötte a temetésre előkészítendő testek. Ami mellesleg elég fúj dolog, nem kimondottan érdekeltek a részletek, amit a könyvben olvashatunk. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy John szociopata és hordozza a kezdődő sorozatgyilkos jegyeket. Nincsenek barátai, és állandó témája a sorozatgyilkosok, olvas róluk, és foglalkoztatják az okok, a miértek, próbálja megérteni, mik játszódhatnak le a gyilkosok fejében. A helyzeten nem segít, amikor a kisvárosban felbukkan egy gyilkos, aki egyre csak szedi áldozatait, ráadásul John különös dolgokat fedez fel az ügyek kapcsán.

A gyilkos utáni nyomozás végigkíséri a könyvet, bár inkább a fiú részéről, mint a rendőrségi munkában, ami unalmasan hangozhat, mert semmi extrát nem adna ez így önmagában, persze a nyilvánvaló gyilkospalánta kissé sokkoló gondolatain túl. Azonban a történet egyszeriben számomra váratlan fordulatot vett. Mondjuk én elmulasztottam felfigyelni a "misztikus" jelzőre a thriller előtt a borítón, így másokat lehet, hogy kevésbé ér váratlanul... Szóval olyanra derül fény, ami merőben más megvilágításba emeli a kötetet, és konkrétan a műfajt értékelte át nálam, és ez tetszett. 

Teljesen olvastatja magát, ahogy körvonalazódtak a dolgok, egyre jobban érdekelt, mi fog kisülni belőle. A főszereplő nem egy túlzottan kedvelhető figura, legalábbis bennem szimpátiát nem váltott ki, vagyis tartottam a távolságot, de ez valamennyi szereplőre igaz. Nem is kell itt, hogy karaktereket szeressünk meg, hiszen a történet és a mögöttes mondanivaló fontosabb, amellett, hogy bepillantást nyerhetünk olyan gondolatokba, amik a mi fejünkben meg sem fordulnak (valószínűleg), de tudjuk, hogy nem mindenki van úgy összerakva, mint a többség.

Szerintem egyáltalán nem csak azoknak való, akik érdeklődnek a sorozatgyilkosok iránt, vagy Dexter rajongók, hiszen egy misztikusabb szál is erősen jelen van, aminek köszönhetően könnyedén kibővülhet az olvasóközönség.

Amit összességében tudok nyilatkozni, csak annyi, hogy ez egy olyan könyv, aminek a vége után nincs teljesen vége, mert ott marad a gondolataidban, és még egy kicsit agyalsz rajta, mielőtt teljesen lezárod.

240 oldal
Fumax Kiadó