Nalini Singh: Vonzódás

Az emberek mellett másik két faj él még a bolygónkon. A mentálok, akik mindenféle érzelemtől mentesek, hidegek, és különleges mentális képességeiknek köszönhetően mentálháló köti össze az elméiket. A mentáltársadalom felsőbbrendűnek tartja magát. Szöges ellentétük az alakváltók, akik ösztönlények, egyszerre van jelen bennük az ember és az állat. Jól megférnek egymás mellett, egészen addig, míg a világukat egy mentál sorozatgyilkos zavarja meg, aki alakváltó nőket gyilkol. Itt kezdődnek a problémák.

Sascha Duncan látszólag egy a mentálok közül, tökéletesen érzelemmentes, azonban van egy idáig sikeresen őrzött titka. Üzleti kapcsolatba kerül a félig ember, félig leopárd Lucas Hunterrel, aki falkája alfahímje, és ez a találkozás elindít valamit. Valószerűtlen és mégis nagyon valóságos álmok zavarják meg őket. A nyomozásban Lucas-nak hasznos lenne információkhoz jutni a lányon keresztül a sorozatgyilkos mentálról, akit szemlátomást rejteget a Mentál Tanács, de azt senki sem tudja, miért. Egy másik farkasfalka pedig már készen áll a háborúra...

Vannak, akik sok fantasy könyvet olvasnak, én nem tartozom közéjük, többnyire csak tapogatózom, hogy melyik történet lehet olvasásra érdemes, mert mint minden műfajban, itt is születnek vacak könyvek. Szerencsére nem nyúltam mellé ezzel a könyvvel. Már értem, miért vetődött fel egy olyan kérdés a molyon, hogy ugye ez nem olyan, mint Ward? Ugyanis én is megijedtem az elején, mert bizonyos leírásokat egyszerűen nem tudok értékelni, így a nagy lelkesedés, amivel belevetettem magam az olvasásba, rövid időre alábbhagyott. A történet és úgy az egész egyben viszont van olyan erős, hogy a lelkesedésem visszatért, és nagyon vártam, hogy milyen fejleményeket tartogat magában a cselekmény. (A felnőtteknek szóló tartalom viszont tényleg nem véletlenül került a fülszövegbe, de nem az az uralkodó.) Az írásmód elég egyszerű, ami nem baj, eléggé lefoglalja az olvasót, hogy megismerje a két új fajt, a cseppet sem demokratikus Mentál Tanácsot, a Hálót, illetve a mindenáron összetartó, eltérő törvényeket követő alakváltókat.

Nalini Singh remekül tudja fenntartani az érdeklődést, folyton újabb információkat tudunk meg illetve derülnek ki. A karakterek ábrázolása kellőképp életszerű, a falka összetartozása érzékletes, az erős, birtokló Lucas és a mentálok közt kardinálisnak nevezett Sascha által pedig a romantikus, szerelmi szál is biztosítva van. Filmekben eddig is kedveltem az alakváltókat, most pedig egyenesen megszerettem őket. Érdekes módon, hiába volt jelen végig a gyilkos utáni nyomozás, nem éreztem központi szálnak (és a magam részéről ez nem is baj).

Várom, hogy a folytatások mit tartogatnak majd, és ezek után kíváncsi lettem az írónő Angyali vadász sorozatára is.

A könyvet köszönöm szépen az Egmont Kiadónak!

4,5/5

Stacey O'Brien: Wesley, kedvesem

Egy bagoly és egy lány különös és különleges története

Minden bagoly kedves volt a szívemnek, de a tudat, hogy az Észak-Amerikában létező egyetlen nem tipikus bagolyfaj egyedét fogom tanulmányozni, teljesen felvillanyozott.

Ez a bonyolult kis lélek annyira megbízott bennem, hogy átölelt az aranyszínű szárnyaival. Ezt az élményt nem cserélném el senkivel.

Amikor megláttam ezt a könyvet, a bagolyérzékelős radarom egyből beindult, egy ideje nagyon rájuk vagyok kattanva, minden kell, ami baglyos: nyaklánc, könyvjelző, fülbevaló, és még rengeteg baglyokkal díszített használati tárgy kapható manapság a boltokban. Természetesen maguk a madarak is rendkívül aranyos és különleges állatok, de eddig jobbára csak képek alapján állíthattam ezt. Stacey O'Brien memoárjának köszönhetően viszont olyan sok érdekes, néhol tudományos információt tudtam meg, amikre más módon aligha tehettem volna szert, ráadásul ezek első kézből egy olyan lánytól származnak, aki 19 évet élt egy fedél alatt egy gyöngybagollyal.

Wesley kamaszként
Stacey biológia szakon tanult, és 1985-ben a Caltechen nevű Kaliforniai Kutató Intézetben dolgozott, mikor egy fióka került hozzájuk, akit normális esetben, miután felnevelnek, szabadon eresztettek volna. Ez nem olyan eset volt, az alig pár napos madárka szárnyideg-károsodást szenvedett, a szabadban nem tudott volna boldogulni, elpusztult volna. A fiatal biológus örökbe fogadta, részben tudományos célból, hiszen nem laboratóriumi körülmények közt, testközelből megfigyelni egy gyöngybaglyot nem minden nap adatik meg. A Wesley névre keresztelt pihés kismadár pillanatok alatt belopta magát a szívébe. Kettejük kapcsolata tökéletes példája az ember-állat közt kialakuló mély kötődésnek és szeretetnek.

Elsőre talán nem is gondolnánk, mennyi áldozathozatal szükségeltetik az ilyen együttéléshez. Egy bagoly mégsem egy papagáj vagy egy pinty, akik elvannak egy kalitkában. Wesley-nek már az etetése is problémás volt, napi 4-6 egér. Első körben be kell szerezni a szegény kis rágcsálókat, és a vadászni nem tudó, tojáshéjból épphogy kikerült jószágnak meg is kell ölni őket. Minden egyes példányt, naponta többet, én már erre képtelen lennék, szegény egerek! Aztán az ember még a fürdőszobai tevékenységeket sem tudja teljes nyugalomban végezni, mert jön a vízimádó baglya zaklatni közben. Nagyon vicces pillanatokat éltek át, csodálatos és szeretettel teli éveket, de Stacey hozzáállása, önzetlensége szerintem rendkívüli, persze nem hozzám költözött be, egy csupaszív, érzékeny, elbűvölő, külön személyiségként tekintendő bagoly, aki a mamájának majd később a társának tartott. Mindezt megélve, nem csak olvasni róla, egész másként festhet a dolog.

Wesley az ülőfán
Az olyan történetekben, aminek egy állat a főszereplője, mindig szóba kerül a gazdi is, annak személyes dolgai, élete, legalábbis a fontosabb történések, vagy amik összekapcsolhatók az állattal, belekerülnek a könyvbe. Ez itt sincs másként, ám cseppet sem esik túlzásba, végig Wesley a fő téma, de ettől nem kell megijedni, mindenféle unalmat távol tart. Stacey élete is elég érdekes, mégsem veszi el a főszerepet a baglya elől, sugárzik a könyvből is az a fajta rajongás, önfeláldozás, amit a valóságban is tanúsított iránta. Egyébként hihetetlen, milyen messzire képesek elmenni a biológusok egy projektért, távolságban is, de most másra gondolok, mit tippelnétek, hogyan lehet a legjobban tanulmányozni azt a férget, ami emberi húsba rakja a petéit? Ez volt a leggyomorforgatóbb, de másféle érdekességek irányába is elkalandozik olykor, meglepő dolgokat tudtam meg.

Nagyon jól mutatja be a könyv az együtt töltött éveket, Wesley testi és érzelmi (igen, ennyire érzékeny és értelmes állatok) fejlődését, szokásait, nem is gondolnánk, hogy milyen intelligens, ragaszkodó, hűséges és védelmező tud lenni egy bagoly. Részletes ahol szükséges, és tényleg nagyon informatív, kiválóan felépített, érdekes könyv, állatbarátok ne hagyják ki. Az írónő is szimpatikus volt, kellemes hangvételű könyvet alkotott, csak minimálisan árnyékolja be, hogy múlt időben íródott, de legalább felkészülhetünk a végére, ahol bizony szükség lehet papírzsepire.

Stacey és a kis fióka
Szép számmal vannak a bagolyról fekete-fehér fotók is a kötetben, néhány napos korától kezdve, mindenféle képek (egérrel a csőrében, ahogy az újságok közt játszik, stb.), amik mind közelebb hozzák a történetüket, hozzásegítik az olvasót, hogy jobban megismerje Wesleyt és kicsit átélje azt a kivételes élményt, amit Stacey.

A könyvet köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak!

Claire Loup: Amikor életemben először

Egy hónapon át utáltam és csodáltam őket: nincs még egy olyan szülő, aki ennyire hatékony leckét tudott volna adni a gyerekének… Az enyémek bezzeg igen. A kis huncutok.

Mindig beleesem ugyanabba a csapdába: betérek egy könyvesboltba, hogy megvegyek egy könyvet, és öt-hat olyan kötettel a hónom alatt jövök ki, amik egyáltalán nem is voltak betervezve.

Julie eseménydús éveket tudhat maga mögött, mikor frissen kikerülve a középiskolából, a nyáron visszagondol arra, mi minden történt vele idáig. Mialatt arra vár, hogy kezdődjön a felnőtt élete az egyetemmel, ami egy újabb mérföldkő, visszaemlékszik, mi történt vele, amikor életében először... Nos, annyi minden dolog történhet meg az emberrel életében először, nem? Amik fontos pillanatok, vagy csak érdekesek, vagy épp vicces netán kínos emlékekek köthetők hozzá. Mialatt Julie felidézi ezeket a történéseket, kicsit én is visszagondoltam, hogy velem mik estek meg, ezáltal mini időutazások sorozatát éltem meg a fejemben. Egy pár dolog olyan volt, ami bizonyosan mindenkivel megtörténik, de például én sosem graffitiztem, és a stoppolás is kimaradt. Nagyon szórakoztató, aranyos kis olvasmány, és nem is gondoltam, hogy egy ilyen, alapvetően könnyed iromány meglepetésekkel is szolgál majd, pedig nem is egy alkalommal sikerült neki.

Bár a címekkel adott, hogy melyik fejezet miről szól, Julie többször elkalandozott a mesélésben, amit egyáltalán nem bántam. Megismerjük legjobb barátnőjét, Lolát is, ő is nagyon szerethető, de a kedvencem Jules volt, több okból is.:) Voltak nagyon is ismerős momentumok, pl. az "…elmentem, hogy piercinget csináltassak magamnak" teljesen előttem van.:D A komolyabb eseményektől kezdve az apróbb dolgokon át mindenféle szóba került, amin tizenévesen átesik, áteshet az ember: az első magassarkú, menstruáció, szülők nélküli nyaralás, nőgyógyász, éjszakai fürdőzés, szakítás, vizsga, letartóztatás - utóbbi mutatja, hogy bizony megeshetnek velünk kevésbé dicséretre méltó dolgok is fiatalkorunkban, de valahogy aztán mégis csak sikerül felnőni. A könyv végét pedig stílusosan egy fontos elsővel zárja. El tudnék képzelni egy folytatást is akár. Remek kikapcsolódást nyújtott, én megszerettem ezt a könyvet.:)

Várhatóan március végén jelenik meg, az előolvasás lehetőségét köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak és Borostyánnak!

5/5

Cassandra Clare: Csontváros

Simon feszülten koncentrált. - És vannak vámpírok is? Vérfarkasok, boszorkányok meg hasonlók?
Clary az alsó ajkát rágcsálta. - Állítólag.
- És te ezeket is megölöd? - kérdezte Simon Jace-től, aki közben visszatette a zsebébe az irónt, és makulátlan körmeit viszgálgatta.
- Csak ha csúnyán viselkednek.

Azóta kíváncsi voltam erre a könyvre, mióta tudomást szereztem róla, ezért érthetetlen számomra, miért csak most jutottam el az olvasásáig. De jobb később, mint soha.:) A hosszú várakozás alatt sajnos belefutottam egy kis spoilerbe, ami igazából nem is olyan kicsi, tekintve, hogy az egyik fő poént lőtte le. Szerencsére még így is nagyon tetszett, úgy gondolom, a Csontváros egy olyan könyv, melynél garantált a szórakozás és a teljes kikapcsolódás.

Ebben a  kötetben minden van, amit csak el tudunk képzelni egy fantasyben: boszorkányok, démonok, vérfarkasok, vámpírok, tündérek, és még különböző egyéb lények. Igaz, némelyik csupán említés szintjén jelent meg, de nem tartom kizártnak, hogy a hátralévő két kötetben megismerjük őket is közelebbről. Mindez egy nagy adag mágiával, titkokkal, szövetségekkel, főgonosszal meghintve, és nem utolsó sorban remek karakterekkel megspékelve.

A kezdésnél pedig rögtön világossá válik, hogy a főszereplőnek szánt Clary-nek (nagyon szép vörös hajúnak képzelem - végre egy történet, aminek hősnője nem barna vagy szőke, mert általában azok szoktak lenni) mindezek létezéséről fogalma sincs. Egy véletlen (vagy mégsem?) folytán azonban a közepébe csöppen egy háborúnak, édesanyja eltűnik, a házukat ellepik a Falánkok (fúj), és ez még csak a kezdet. Mivel a lány egy mondi, nem szabadna látnia a másik világot (meg dimenziók is vannak, tényleg minden kutyafüle), az Árnyvadászok is kíváncsiak, hogyan lehetséges, hogy egyszeriben birtokában lett a Látás képességének. Az első lépés ennek kiderítése, pedig a háttérben sokkal fontosabb dolgok vannak készülőben, aminek megakadályozása sürgetőbb lenne. Az Árnyvadászok egyébként azok, akiket arra képeztek ki, hogy mindenféle alvilági lényt meg tudjanak ölni. Harcosok, testüket pedig különös minták borítják, és van nekik irón nevű alkalmatosságuk is, amivel rengeteg mágikus és hasznos dolgot tudnak csinálni, a sebgyógyítástól kezdve egy zárt ajtó kinyitásáig. Jace az egyik ilyen, és a kedvencem lett, ennek oka aligha szorul magyarázatra, azoknak, akik olvasták.:)

Nem egyszerű összefoglalnom, miről szól, ez az egyik, amitől olyan jó. Az biztos, hogy unatkozni nem lehet alatta, mozgalmas és a stílusa is remek, valamint a humor sem hiányzik belőle. Az elején nagyon oda kellett figyelnem, nehogy azon kapjam magam, hogy valami felett átsiklottam, mert tényleg kissé bonyolult a világa, már-már túlzsúfolt, de még épp nem lépi át a határt.

A borítóra csak rá kell nézni, nem igényel különösebb körülírást. Ugyanez kijelenthető a folytatások külsejéről, amiknek tartalmáról viszont már nulla információval rendelkezem, még a fülszöveget sem olvastam el. A Hamuváros már régóta kapható, az Üvegváros megjelenése pedig már nincs is olyan messze, és én alig várom, hogy újra elmerülhessek az Árnyvadászok világában, kíváncsi vagyok, mi vár még rájuk, hogyan folytatódik a történetük, illetve, hogy ezt a kiválóan felépített első részt lehet-e még fokozni.

A könyvet köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak!

4,5/5 (A spoiler ennyit rontott, egyébként lazán 5 lenne.)

Lucy Kellaway: Forró túlórák

Nagyon vártam ezt a könyvet, olyasmire számítottam, mint amilyen a Jégbe zárt szívek volt. Nos, ez a könyv nem olyan, már csak a sztori miatt sem, viszont ugyanúgy tetszett.:)

2010. január felirattal indul, majd néhány oldal után visszaugrunk 2008-ba. Nekem már ez is figyelemfelkeltő volt, ugyan mi a fene történt, ami idáig vezetett, hogy két nőből ilyen érzelmeket váltson ki egyetlen e-mail illetve üzenet? Rögtön kíváncsi lettem rájuk, ráadásul amolyan kettő az egyben, mert felváltva olvashatunk Stelláról és Belláról, kiknek történetük néha egybeér, és hasonló de mégis különálló. A nevek kicsit megzavartak az elején, de nem tartott sokáig, könnyedén megkülönböztethetők, mert egész más személyiségek, eltérő háttérrel és életkorral. Stella a sikeres üzletasszony, férjjel és két gyerekkel, míg Bella a fiatal titkárnő, aki egyedül neveli kislányát.

Mindketten az Atlantic Energy olajcégnél dolgoznak Londonban. Stellához gyakornokok kerülnek, Bellának pedig új főnöke van. Egy idő után mindketten érzelmeket kezdenek táplálni egy munkatársuk iránt, ami több okból is helytelen. A vállalat szabályzata sem támogatja a dolgot, de ennél fontosabb, hogy Bella főnökének családja van, és Stella sem egyedülálló. Idővel mindegyik tényező megnehezíti a kialakult munkahelyi románcokat, és a kezdetben izgalmas, titkos találkákra árnyékot vet a valóság, ami mindig visszatér, amikor kilépnek például egy hotelszoba ajtaján.

Az elején azért összeráncoltam a homlokom, de szerencsére a libásnak ható nyavalygás hamar, a 14. oldalon megszűnik. Érdeklődve figyeltem először csak az apró jeleket (vicces, hogy nekem ilyenek sem szoktak feltűnni:), majd később az egyre jobban kibontakozó és belebonyolódó kapcsolatot mindkét fél részéről. A magabiztos Stellára nem lehet ráismerni, és Bella sem érti, miért vonzódik ennyire egy olyan férfihoz, aki még csak nem is néz ki különösebben jól. Ráadásul elég érdekes figura, nem csak a hobbija miatt, Bellának igen nagy volt a tűrőképessége. Ebből a szempontból a fiatal gyakornok szimpatikusabb volt számomra. Szándékosan nem írom le a férfiak nevét, hátha másnak sem lesz egyértelmű kezdetben, hogy ki kivel fog összejönni.

Még egy-két mellékszereplő gazdagítja a történetet, de a fő vonal szempontjából nem érzem fontosnak bővebben írni róluk. Nagyon tetszett ahogy megjelenítette a vállalati környezetet, alaposan bemutatta a változékony, ingatag szerelmi viszonyokat, és a szereplőket is megkedveltem, kicsit beleélve magunkat a helyükbe, teljesen meg lehet őket érteni.

Fenntartja a figyelmet végig, én megszerettem ezt a könyvet. Az e-mailekért/sms-ekért külön dicséret jár. Nem csöpögős vagy szenvedős a stílus, és nagyon élethűen festi le a munkahelyi "félresiklást", feltárva, hogy az egyén milyen indíttatásból cselekszik, és a karakterek ábrázolása is elég részletes.

Elképzelésem sem volt, mi lesz a vége. Természetesen nem árulom el, csak annyit, hogy nekem cseppet sem csalódás. Ahogy az egész könyv sem, sőt, nagyon kellemes kikapcsolódást nyújtott, emellett elgondolkodtató, és óva int, ha netán hasonló meggondolatlan lépéseken törnénk a fejünket.:)

A borító színeit jól eltalálták, viszont az eredetire pillantva kicsit sajnálom, hogy nem vették át. Arra, hogy az alcím miként kapcsolódik a könyvhöz, nem jöttem rá, semmilyen tűzvédelmi oktatásra nem emlékszem, de ezt elintézem egy legyintéssel.

Az írónő maga is a munkahelyén ismerkedett meg a férjével, és otthonosan mozog azokon a területeken, melyeket érint illetve a multis munkakörnyezetben, ami fő helyszíne a Forró túlóráknak, és ami egyébként már a harmadik könyve.

Köszönöm szépen a könyvet az Athenaeum Kiadónak!

5/5

Jamie Reidy: Kemény üzlet - Szerelem és más drogok

Igazság szerint sok munkába került megteremteni a munka látszatát. Kimerítően sok munkába.

Legalább egy gyógyszernél mindig jó teljesítményt nyújtottam, ezért inkább a pozitívumra összpontosítottam, semhogy felvilágosítsam apámat elsőszülöttjének középszerűségéről. Más szavakkal: hazudtam neki.

Jamie Reidy a katonaságnál töltött 3 éve után, 1995 és 2000 között a Pfizer nevű gyógyszergyártó cégnek dolgozott, mint ügynök. Ezekben az években sok érdekes dolog történt vele, tapasztalatait pedig könyv formájában tárta a világ elé. Életének ezt az időszakát ismerhetjük meg, és igazán szórakoztató, élvezetes olvasmány lett. Voltak elképzeléseim eddig is arról, hogy a háziorvos például miért ragaszkodik annyira bizonyos gyógyszerekhez, hát, most nagyobb rálátást kaptam a dologra. Akit egy kicsit is érdekel a téma, szerintem nem fog csalódni a könyvben.

Végigkísérjük Jamiet egészen az állásinterjútól, a katonai jellegű kiképzésen át, addig a napig, amíg kirúgták az állásából a kötet megjelenése után - majd egy kicsit tovább mesél, hiszen készült egy film is, de erről majd később. Mielőtt lébecoló, trükköző, "úgy csinálok, mintha dolgoznék, közben meg nem is" ügynök vált belőle, komoly tanulás várt rá az anatómia és a gyógyszertan alapjairól. Nem állítható, hogy a gyógyszergyárak nem veszik a munka ezen részét komolyan. Persze legalább annyira lényeges megtanulni a gyógyszerek adagolása mellett a helyes, hatékony eladási technikákat. Azt hittem, ez a legfontosabb, de a dolog ennél összetettebb. Ráadásul a konkurencia sem hagyható figyelmen kívül, nagyon érdekes például, hogy milyen harcok folynak még cégen belül is, hiszen jaj annak, aki elmarad eladásban a többiek mögött. Vajon miért vannak gyakran előnyben a női ügynökök? Ugyanakkor egy szinten hátrányban, a könyvből ez is kiderül.

Ahogy manipulálta a munkaidejét, többek között az is kacagtató volt, és nagyon meglepődtem, mikor arról olvastam, hogy az 1990-es évek végén milyen termékelhelyezések voltak a Vészhelyzetben. Nem lepődöm meg, ha mondjuk a laptopokról nem takarják ki az almát, de hogy már a gyógyszerek is?

A fülszövegben ki lett emelve a Viagra, mert Jamie akkoriban ügynökösködött, mikor betört a piacra. Csak a könyv vége felé kap nagyobb teret, és megfigyelhető, milyen őrületet váltott ki. Azt gondolnánk, egy orvoslátogató nyűg az orvosi szakmának, persze ez nem egészen így van, viszont a forradalmi gyógyszer megjelenésekor megfordult a dolog: a rendelőkből keresték fel Jamiet, hogy kaphatnának-e termékmintát, pedig akkor még nem is került forgalomba. A gyógyszernek megvan a külön története. Egy idő után, mint mindennel, alábbhagyott a lelkesedés iránta, legalábbis ami az eladások számát illeti, nem lehet folyamatosan növelni.

A filmet már korábban láttam, mint hogy a könyvet olvastam volna, szerintem teljesen mindegy, hogy valaki először olvassa, aztán megnézi a filmet, vagy fordítva. Nem ront egyik esetben sem a szórakozásán. Nem sok közös pontot találtam a kettő között, a könyv sokkal alaposabb, nagyobb betekintést nyújt a gyógyszeripar világába, viszont barátnőről kevéssé esik szó benne. Női főszereplő nélkül azonban nehezen lehetne romantikus vígjátékot készíteni - bár ez szerintem már kicsit drámába hajlik. Aki Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway kettőse után mélyebben elmerülne a gyógyszergyárak ügynökeinek trükközésében, illetve úgy egyáltalán kíváncsivá tette a téma, bizonyosan szórakoztatónak és érdekesnek fogja találni az írott anyagot.

Köszönöm szépen a könyvet az Athenaeum Kiadónak!
Oldalukon olvashattok egy interjút is a szerzővel.

4,5/5

A film előzetese:



Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Ezt a könyvet már kétszer abbahagytam, ez volt a harmadik próbálkozás. Nagyon tudok rajongani dolgokért, és ez negatív irányba is igaz, ha olyan kedvem van, és most olyan kedvem van.

Az elején még egész érdekesnek találtam, aztán amikor már csak dögunalmas dolgokkal ismételte önmagát, hamar beleuntam. Talán nem vettem fel a lassúságát, de a legnagyobb gond szerintem, hogy nem tudtam megkedvelni a szereplőket. Pedig amúgy szoktam szeretni az ilyen hangulatú könyveket, filmeket is, de ez csak egy lagymatag izé. Semmitmondó leírások, és unalmas párbeszédek váltották egymást. Például ehhez hasonló dialógusok vannak benne:

- Igazán itt él?
- Hát, igen.
- Teljesen?
- Teljesen.
- Egész évben?
- Egész évben.
- De ez nagyon kicsi, nem?
- Én szívesen felmegyek.
- Nem, köszönöm, nem sürgős.
- Rendben.
- Philibert!
- Tessék!
- Köszönöm.










És állítólag ez a legjobb könyve - nem akarom tudni, milyen lehet a többi. Kínomban még az olvasása közben belenéztem a filmbe, hátha kedvet kapok tőle, de csak pár percet bírtam belőle nézni. Az utóbbi időben elég jól sikerül kiválasztanom az olvasmányaimat, amikor ezt várólistára tettem, még nem ment olyan jól.

A várólistacsökkentés eddig döcögősen halad, ez volt az első, amit elolvastam róla.

1/5

Patrick Ness: Kés a Zajban

Képzeljük el, hogy a világ, amiben most élünk, megszűnt létezni. Nincsenek nők, és már csak egyetlen fiú, Todd maradt, és ő is egy hónap elteltével férfivé válik. Az emberek hallják egymás gondolatát, sőt még az állatokét is. Nem sok lehetőség van kizárni, így meglehetősen Zajos az élet. A mocsárban szerencsére csöndesebb, Todd szívesen el is látogat oda Mentcs nevű kutyájával, akit nyugodtan tekinthetünk külön személyiségnek. Todd egy napon különös felfedezésre jut, olyan tudás lesz a birtokában, ami miatt el kell hagynia az otthonát. Az élete állandó veszélyben forog, és nincs hova menekülnie, legalábbis mindez idáig úgy tudta, hogy nem maradt más hely a világon Prentissvároson kívül, ahol több dolog eltér attól amit mi megszoktunk, például az időt is kicsit máshogy mérik. Édesanyja naplójából vélhetően sok mindenre magyarázatot találna - kár, hogy nem igazán volt lehetősége megtanulni olvasni.

Ebben a reménytelennek tűnő helyzetben kezdi meg útját a 12 éves fiú. A kutyán kívül társra talál Viola személyében, aki nem beszél, és minden szempontból maga a Csönd. Minden amiben eddig a fiú hitt, mondtak neki, hazugság. Az olvasó pedig Toddal együtt szeretné megtudni az igazságot.

Kicsit olyan érzésem volt, mintha valami jövőképet tártak volna a szemem elé, és mivel nem ismerjük a jövőt, még az is lehet, hogy ilyen vagy hasonló történik egyszer. Dicséretet érdemel az író mindezeknek a megteremtéséért, a leépült nyelvezet mondjuk kissé zavaró, folyton kijavítottam gondolatban, minden egyes "nem van"-t, és a többit, ami egy idő után kicsit fárasztó, de mégis folytatni akartam Toddal az utat, megtudni az igazságot, hogy van-e kiút, és Violának sikerül-e, ami miatt a bolygójukra érkezett. Több szereplő jelenik még meg, nem csak emberek, róluk (is) szándékosan hallgatok, maradjon még felfedezni való a könyvben. Viszont valamennyien nagyon érzékletesen vannak ábrázolva, a jellemük elég könnyedén kiismerhető.

Voltak számomra unalmasabb részek, nagy erőssége viszont tényleg a világa, és a sajátos nyelvezete, akik szeretik az ilyen jellegű, kicsit sci-fibe nyúló történeteket, azoknak csak ajánlani tudom.

A borító nagyon tetszik, és strapabíró is, nem csak egy vékony kis valami. A "KÉS" szónál tényleg egy vágás van, a szűnni nem akaró zsibongást pedig remekül érzékelteti már a könyv külseje is.

A kés a Zajban a Chaos Walking trilógia első kötete, kíváncsian várom a folytatást!

Az olvasás lehetőségét és az apró ajándékokat köszönöm szépen Ágoston Alexandrának (Vivandra Könyvek)!

4/5

Daniel Glattauer: A hetedik hullám

Ez olyan volt, mint például ez egyik hetedik hullám, ahogy leírtad: felcsapó, felhabzó, pusztító - magasra törő hullám, amely mindent megváltoztat, úgy átalakítja a tájat, hogy többé már semmi nem olyan, mint előzőleg volt.

Mióta csak ismerjük egymást, egyik hetedik hullámot a másik után szalasztottad el, kedvesem.

Nem is tudom, hogyan írjak erről a könyvről, mert számolnom kell azzal, hogy olyan is belefut, aki nem olvasta a Gyógyír északi szélre című kiemelkedően jó levélregényt, hiszen ez a könyv annak a folytatása. Nehéz dolga is van szegénynek, a remek első részt nehéz felülmúlni, és hát nem is nagyon sikerült, legalábbis nálam, de még így is teljesen jó a könyv, Emmi és Leo története megkapta a várva várt és méltó befejezést, teljesen elégedett vagyok vele, semmi hiányérzetem nincs.

Az előzmények: Emmi egy félresikerült e-mail küldés után, pontosabban több után elegyedik írásos beszélgetésbe Leoval. Egyre jobban megismerik egymást, noha a másik életéről csak morzsákat tudnak. Nem is hiányolják sokáig, azonban a valódi élet utoléri őket - de azoknak, akik olvasták, aligha kell felelevenítem, miről szólt a  Gyógyír északi szélre, akik pedig nem, hát nekik sürgős pótlást javaslok.:)

Tartom magam az első mondatban írtakhoz, miszerint nem árulok el semmi lényegeset. Ahogy Emmi írta egyszer, Leo tényleg tehetségtelen a szerelemben. Egyébként ha már itt tartunk, Emmi is. Hihetetlen, hogy milyen jól tudnak rosszul időzíteni, húzni az időt vagy visszatáncolni, mikor már majdnem ott a célegyenes. Néha már kezdtem elveszíteni a türelmem, persze ez nem akadályozott abban, hogy újra és újra lapozzak, sőt. Egyébként az elején ugyanúgy voltam vele, mint az első könyv olvasásakor, óriási rajongással vettem a kezembe, később ez valahogy letisztultabb lett, és azt hiszem, az is nagyon jó, hogy tudott más lenni a folytatásban.

Írásban előszeretettel használunk hangulatjeleket, úgy gondoljuk, hogy amit élőben látunk, a mimikát, a gesztusokat, szükséges valamiképp pótolni. Fontosnak érzem megemlíteni, hogy Emmi és Leo nem élnek ezzel, és nagyon meglepődtem, mikor megláttam az első és egyetlen smileyt, ami a két kötet során előfordul. Nincs szükségük ilyesmire, hogy érzelmeket mutató jelekkel fejezzék ki magukat, pusztán a leírt szavakkal is tökéletesen megértik egymást. És ami még jobb, hogy mi is őket.

Szerettem ezt a könyvet is, minden egyes e-mailt, a néhány vagy épp csupán egyetlen szavas levelektől kezdve a több oldalasig. Örültem, hogy újra elmerülhettem a néha aranyosan pontokba szedett, várakozással teli és függőséget okozó levelekben. Már csak azt szeretném tudni, mi lesz a következő levélregény (ha lesz), ami ennyire tetszeni fog?

A könyvet köszönöm szépen a Park Kiadónak!

5/5

Siobhan Dowd: Éles és gyors sikoly

Ez a könyv egy kicsit felkészületlenül ért, és így elég durvának találtam, vagy legalábbis nem a legvidámabb az ifjúsági könyvek sorában.

1984 tavaszán járunk, a helyszín pedig Írország. A tizenöt éves Shell édesanyja már több, mint egy éve elhunyt, és mondhatni, a fiatal lány egyedül maradt testvéreivel, hiszen édesapja egyre jobban az alkoholba menekül. Rose atyára szerencsére számíthat, később pedig egy Declan nevű fiú is képbe kerül, azonban ő rövidesen elhagyja az országot. Az egész helyzet nem túl reményteljes és a legkevésbé sem boldog egyébként sem, mikor Shell rádöbben, hogy terhes. Innentől a könyv még nyomasztóbb. Persze vannak derűsebb pillanatai is, de nem az az uralkodó.

A barátok hiánya, az emberek rosszindulatúsága, az újságok/média (már akkor is) negatív jelenléte, a félresiklott életek, mind erős hatást gyakorolnak az olvasóra.

A londoni óriáskerék rejtélyéhez képest ez igen éles váltás volt számomra az írónőtől. Olyan szörnyű képeket festett le, amik miatt nem tudok jó érzéssel gondolni a könyvre, persze ez nem baj, csupán azt mutatja, hogy másabb, komolyabb, fontosabb üzenettel bíró, mint a célközönség tipikus könyvei.

Tetszett, hogy jócskán visszamentünk az időben, viszont a vallásosságot érintő sorokon többször átugrottam volna. A fülszöveget olvasva talán azt hisszük, nincs annál rosszabb egy fiatal lány számára, mint, hogy teherbe esik, és akkor a könyv megmutatja, hogy de igenis van. Mindazt feldolgozni, ami Shellel történt, és nem összetörni közben... Igen, az is lehetséges.

Köszönöm szépen a könyvet a Pongrác Kiadónak!

4/5

Siobhan Dowd: A londoni óriáskerék rejtélye

Ted egy 12 éves kisfiú, akinek az agya nem egészen olyan, mint a többi emberé, hanem ahogy a könyvben van megfogalmazva, "más operációs rendszer szerint működik". Unokatestvére, Salim látogatóba érkezik hozzájuk az édesanyjával, mielőtt New Yorkba költöznének. Elmennek London Szeméhez, ahol úgy alakul, hogy Salim egyedül száll fel a fél órás városnéző kerékre. Ted és nővére, Kat, lent várják, azonban Salim nem száll le. Mégis hogy lehet ez?

Többféle elméletet gyártanak, de az öngyulladás például minden bizonnyal kizárható. A testvérek nem adják fel a nyomozást akkor sem, amikor már a rendőrség is bekapcsolódik a keresésbe. Figyelhetjük, hogy birkóznak meg a szülők a szörnyű helyzettel, nem tudják, hol van a fiúk, elrabolták-e, remélik, hogy nem bántották, stb. Az első számú mesélőnk viszont Ted, így a könyv meglepően aranyos színezetet kap a kialakult helyzethez képest.

Végig lekötötte a figyelmemet, gyorsan haladtam vele, és kimondottan kellemes kikapcsolódást nyújtott, mint ifjúsági könyv. A megoldást felnőtt fejjel nem nehéz előre kitalálni, azonban a részletek még nekem is okoztak meglepetéseket.

Az írónő fiatalon hunyt el, és csak halála előtt nem sokkal kezdett ifjúsági regényeket írni. Létrehozta a Siobhan Dowd Társaságot, mely a jogdíjaiból a hátrányos helyzetű fiatalokat támogatja. Négy könyvéből kettő érhető el magyarul, a másik Éles és gyors sikoly címmel jelent meg (szintén a Pongrác Kiadó gondozásában).

A könyvet köszönöm szépen a Pongrác Kiadónak!

4,5/5