"– Soha nem írtál nekem, ugye? – kérdezem.
– Mit írtam volna? Csak tizenegy éves voltál.
– Igazad van – mondom, mintha elfogadnám a válaszát. Amennyire én tudom, a tizenegy évesek tudnak olvasni, arról nem is beszélve, hogy idővel felnőnek."
"- Focizol? - kérdezi. A szája megrándul, és összefonja a karját. - Csak mert én vagyok a kapitány.
Oké, megértettem. Kapitány. Ne kezdjünk konkurenciaharcba. Nem akarok hencegni, de simán át tudnám venni a kapitányságot.
- Hol játszottál? - faggatózik.
Amikor megmondom, azt kérdezi:
- Jók?
Mivel eszembe jut a nem-leszek-többé-szemétláda fogadalmam, nem vágom a szemébe, hogy a csapatom benne volt a legjobb háromban az elmúlt három évben, és hogy idén a legjobb játékosok közé választottak, és a becenevem „Ágyúgolyó”. Vagyis sokkal jobb vagyok nálad, te kis szaros seggű mitugrász. Ezért csak bólintok."
A családon belüli erőszak elég kemény téma, nehéz lehet az egész jelenséget ifjúsági regénybe ölteni. Az Ököl/jog esetében ez valósult meg, egy bántalmazott fiú, Jace életén keresztül kapunk bepillantást a hasonló körülmények miatt szenvedő fiatalok helyzetébe. Az a szörnyű még, hogy az ilyen korai és rossz tapasztalat rányomja a bélyegét egy ember egész életére. A történet pedig azoknak adhat reményt, akik egyelőre hasonló helyzetben vannak, és még nem sikerült kitörni belőle. Segíthet elhinni, hogy van más út.
Az egésznek amúgy nincs olyan rettenetes vagy teljesen nyomorúságos hangulata, talán mert a mesélő fiú (Jace), és erősebb jellem, meg egyáltalán a fiúk jobban bírhatják az ilyesmit, mint egy lány. De azért persze nem felemelő meg vidám könyv, Jace beszólásai viszont sokat dobnak rajta.
Akit az egészben nem sikerült megértenem, az az anya karaktere. Mármint "értem", csak nem "értem meg". Nem hiszem, hogy tudnék úgy élni, ahogy ő, vagy akár eltűrni, hogy a gyerekem feláldozza magát, hogy inkább őt verje meg a "párom", mert védeni akarja az anyját. Szóval nekem ez így nem. Az apa meg szimplán egy állat, ennyi, akinek nem való család, de ha durvább akarok lenni, akkor inkább azt mondanám, hogy nem való az élet.
Az, akinek teljesen idegen a téma, szimplán csak különlegességként tekinthet erre a könyvre, mert más, mint az átlag, szerelmi szálak ígéretével olvasókat szerző regény. Itt is van némi románc, de hát nyilván alapvetően nem attól fogunk ájuldozni. Nekem nagyon tetszett Jace karaktere, és örömömre szolgált, hogy azt kaptam egy fiú mesélőtől, amit általában (el)várnék. Nagyon klassz tud lenni, amikor nem lányos hangon íródik valami, de könnyű nálam elrontani. Itt nem voltak olyan fiús gondolatok, amikről inkább jobb szeretnék nem tudni, vagy ha mégis volt, hát szépen be lett csomagolva.:)
Érdekes volt a két testvér kapcsolata, Christiant legalább annyira kedveltem a végére, mint az öccsét. Nem teljesen úgy ért véget a könyv, ahogy az a tündérmesékben történne, mégis elégedett vagyok a befejezéssel. Összességében, komolyan szerettem ezt olvasni, és örülök, hogy polclakó lesz a többi könyvem mellett.
5/5
296 oldal
Könyvmolyképző Kiadó
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése