A Kindle és én

Az e-könyvekkel sokáig elég távol álltunk egymástól, és sokáig egyáltalán nem akartam e-könyv olvasót. Aztán tavasszal mint derült égből villámcsapás valami bekattant, és azon kaptam magam, hogy a csomagolást bontogatom az új kütyümön. Furcsa, mert nem igazán örültem neki, úgy gondoltam, úgysem fogom használni, mert bár előtte is lett volna lehetőségem csomó olyan könyvet olvasni, ami nem volt meg papír alapon, nem tettem (összesen talán kettőt olvastam el laptopon). És első nekifutásra idegenkedtem az egésztől. Aztán a gyakorlati használat során megmutatkoztak az előnyök. Pihekönnyű! Emiatt egyszerű tartani, szóval mindenképpen kényelmes. Azt is észrevettem, hogy mintha gyorsabban menne az olvasás ezen az elektronikus módon. Mellette szól az is, hogy egyszerre nagyon-nagyon sok könyvet cipelhetünk magunkkal, csak ez nálam nem szempont, mivel a vezetést nehéz lenne összehangolni az olvasással (de mikor tömegközlekedtem, akkor sem olvastam közben, nem vagyok az a típus, aki úgy el tud merülni egy könyvben, nekem csend kell és nyugalom a teljes kikapcsoláshoz).

Szóval mostanra teljesen pozitív a bennem kialakult kép az e-könyvekkel kapcsolatban, igaz, hogy mióta Kindle tulajdonos lettem, egy könyvet sem olvastam ki rajta.:D Többe belekezdtem, de eddig úgy alakult, hogy mindig az igazi könyvek nyertek, és inkább azokat olvastam. 

(az én példányom és a könyvek amik mostanában győztek)

De újabban érzem, hogy mennyire változnak hazánkban is a dolgok, és biztos azért élem meg így, mert már nekem is van e-olvasóm, de tényleg feltűnt, hogy mintha a kiadók is kifejezetten jobban nyitnának a dolog felé. Az igazi könyvek úgysem fognak megszűnni, de egyre jobban helyet követel majd magának a jövőben ez az alternatív megoldás, abban biztos vagyok. Az árak tekintetében néha úgy érzem, lenne mit újragondolni, mert továbbra is praktikus fájlt látok bennük, picit nagyobb különbséget lehetne tenni köztük és a papírkönyvek között, mert utóbbiak esetében mégis csak kapunk egy fizikailag megfogható dolgot, és nekem pl. ~400 Ft különbség nem éri meg az e-könyv javára. Biztos nehéz árat kalkulálni, mert ugyanúgy le kell fordítani meg mit tudom én, milyen költségekkel jár pontosan egy könyv kiadása, de akkor is, ha példának veszem a farmeramat, havi max. 700 Ft alkalmanként még belefér, de 2-3 ezer Ft-ot nekem már nem ér meg az, hogy mondjuk néhány animált képpel gazdagabb lesz a farmom, lehet akármilyen aranyos. Hát, most elkalandoztam, de tényleg sokszor még túl drágának érzem az árakat.

Nem rég megismerkedtem a Book&Walk webáruházzal, ahol e-könyveket lehet vásárolni, és ez adta meg az utolsó lökést, hogy végre készüljön egy bejegyzés a témában, bár eredetileg csak arról akartam áradozni, hogy a Kindle milyen jó, és jaj de klassz, hogy már nekem is van. Még ha kezdetben úgy is voltam vele, mint az Oreo keksz esetében, mindenki el van ájulva tőle, nagyon drága és nagyon kicsi, és megállítottam, hogy cserébe viszont nem finom, de azért megettem fél dobozzal. Megint másról kezdtem írni, szóval az a lényeg, hogy a Kindle viszont bár nem olcsó, de megéri, nem úgy mint az Oreo. Ezt most ugye csak én értem?

A fentebb említett e-könyv áruházban több olyan könyvet találtam, amit szívesen olvasnék, és újdonságok is fellelhetők, de azért szerintem a jövőben ott is lesz bővülés, mert folyamatosan törekednek a vásárlóigények kielégítésére.

Ja, és tök jó lenne egy tartó is a Kindle számára, már többször majdnem vettem is.



2 megjegyzés:

  1. Üdv a Kindle tulajdonosok körében! :)
    Én is észrevettem, hogy gyorsabban olvasok rajta és már jó néhány könyvet elolvastam így.
    A tokhoz hadd adjak tanácsot: vaterán találhatsz baráti áron (2-3000 Ft-ért) rá szabott tokot, én is onnan rendeltem. De meska.hu-n is készítenek jópofa tokokat (erről Amadea is írt - http://konyvszibilla.blogspot.hu/2013/05/panni-uj-ruhaja.html)

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen, olvastam a bejegyzést, meg már előtte is nézegettem azokat a tartókat, csak a vásárlásig nem jutottam el.:) Egyébként szerintem ebay lesz a választott megoldás, annál olcsóbb nincs, mert nekem csak arra kell, hogy amikor nem használom, bele tudjam tenni valamibe - olvasáskor kihasználom, hogy olyan kicsi és bárhogy tarthatom közben.:)

    VálaszTörlés