Tana Vasilkova: A pók hálójában

Szlovákia legsikeresebb írónőjének egyik könyvével volt lehetőségem megismerkedni, mikor ezt az érdekes kék színű, igényes, keménytáblás-védőborítós kiadványt a kezembe vettem. Amikor egy nem amerikai vagy angol írótól olvasok, mindig ott van bennem a kérdés, hogy vajon milyen atmoszféra fogja körüllengni, és mialatt olvasom, természetesen engem is, mivel "ahány nemzet, annyi szokás". Bár nyilván a műfaj is behatárolja, akkor is legtöbbször érezni különbségeket.

Blanka, sikeres színésznő, a rivaldafény mögött azonban nem annyira tökéletes magánélet bújik meg. A közönség számára nem igazán derül ki ez a háttér, azonban mi bizony alaposan megismerkedünk az életével. Édesanyja korai halála, és finoman szólva nem a legpéldásabb apja miatt korán kellett felnőnie, ez az élettapasztalat pedig alakította a jellemét is. A húszas éveit végigkísérte egy viharos viszony, erős kapcsolat alakult ki közte és Zdenó, a későbbi színházigazgató között. Blanka ennek ellenére egy másik férfihez ment feleségül, részben uralkodó természetű apja hatására, részben pedig tulajdonképpen az anyagi biztonság érdekében.

És most felfüggeszteném a történetmesélést, mert muszáj kitérnem arra, hogy milyen szinten felidegesített a könyv, de egy jó darabig, nem is tudom, melyik szakaszban feledkeztem meg erről. Nem tudtam elfogadni (helyeselni meg semmiképp), hogy mennyire irányítják az életét, beleszólnak a döntéseibe, és ezt hagyja. Az apja egy állat, ezen nincs mit szépíteni. Egy idő után kikerült a képből, de még akkor is Blanka egy belekényszerített házasságban ragadt. Mi ez, a középkor? Jut eszembe, azt hiszem, nem derült ki, hogy pontosan mikor játszódik a történet, de akkor sem olyan régen, az 100%. Aztán végülis megszokta a helyzetet, időközben születik egy gyermeke, ez a rész szintén nem felhőtlen sajnos, de szinte már kezdett volna boldog lenni, amikor megint történik valami, nehogy már jó legyen neki...

Blanka nem tökéletes szereplő, sokat hibázott, de nem érzem, hogy most ezért ítélkezni kéne. Rengeteg becsülni való dolgot tett ugyanis, kitartott a testvére mellett, rendkívül szorgalmas volt, a karrierjét pedig csak magának köszönheti. Ebben a történetben nem feketék és fehérek a dolgok, hanem szürkék (sokszor túl sötétszürkék).  Ennek a hatására kicsit melankólikus hangulatú, szóval nem kifejezetten vidám könyv, viszont ennek köszönhetően maximálisan életszerű, mert emberiek, hitelesek a szereplők, cseppet sem túlírt és kozmetikázott karakterek vannak jelen. A vége azért ad kis elégedettségérzetet a rossz dolgok után, Blanka megtalálja a harmóniát, barátokra lel, de persze nem kapunk cukormázas befejezést, és nem is várjuk el egy ilyen sztori után. A fogalmazás és stílus meglehetősen egyszerű, de ezt a sok probléma, csalódás, illetve a tempósan haladó események kellőképpen feledtetik, nem gondolkodtam az olvasás közben ilyesmin.

Nem mindenkinek tökéletes az élete, még azoké sem, akikét külső szemlélőként így ítéljük meg, de még ha fel is tornyosulnak a gondok, akkor sem szabad boldogtalanságba süllyedni, hajtani kell tovább, hiszen sosem tudhatjuk, mikor leljük meg azt, ami számunkra a boldogságot jelenti. Számomra ez a könyv üzenete.

4/5

317 oldal



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése