Siobhan Dowd: A londoni óriáskerék rejtélye

Ted egy 12 éves kisfiú, akinek az agya nem egészen olyan, mint a többi emberé, hanem ahogy a könyvben van megfogalmazva, "más operációs rendszer szerint működik". Unokatestvére, Salim látogatóba érkezik hozzájuk az édesanyjával, mielőtt New Yorkba költöznének. Elmennek London Szeméhez, ahol úgy alakul, hogy Salim egyedül száll fel a fél órás városnéző kerékre. Ted és nővére, Kat, lent várják, azonban Salim nem száll le. Mégis hogy lehet ez?

Többféle elméletet gyártanak, de az öngyulladás például minden bizonnyal kizárható. A testvérek nem adják fel a nyomozást akkor sem, amikor már a rendőrség is bekapcsolódik a keresésbe. Figyelhetjük, hogy birkóznak meg a szülők a szörnyű helyzettel, nem tudják, hol van a fiúk, elrabolták-e, remélik, hogy nem bántották, stb. Az első számú mesélőnk viszont Ted, így a könyv meglepően aranyos színezetet kap a kialakult helyzethez képest.

Végig lekötötte a figyelmemet, gyorsan haladtam vele, és kimondottan kellemes kikapcsolódást nyújtott, mint ifjúsági könyv. A megoldást felnőtt fejjel nem nehéz előre kitalálni, azonban a részletek még nekem is okoztak meglepetéseket.

Az írónő fiatalon hunyt el, és csak halála előtt nem sokkal kezdett ifjúsági regényeket írni. Létrehozta a Siobhan Dowd Társaságot, mely a jogdíjaiból a hátrányos helyzetű fiatalokat támogatja. Négy könyvéből kettő érhető el magyarul, a másik Éles és gyors sikoly címmel jelent meg (szintén a Pongrác Kiadó gondozásában).

A könyvet köszönöm szépen a Pongrác Kiadónak!

4,5/5

8 megjegyzés:

  1. AZ Éles és gyors sikolyt olvastam, (írtam is már róla) az nagyot ütött! Erre is kíváncsi vagyok!

    VálaszTörlés
  2. Off: látom, Téged is utolért a tavaszvárás ;).

    VálaszTörlés
  3. Könyvmoly: Az tényleg elég durva volt, ehhez képest főleg, holnap írok róla én is.:)

    Andiamo: A sablonnal?:) Hát, már kb. január óta várom, úgyhogy egyre türelmetlenebb vagyok, szörnyű ez a hideg.:(

    VálaszTörlés
  4. Már én is kinéztem magamnak ezt a könyvet.:) A borítója nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  5. Igen, az nekem is nagyon! Ráadásul strapabíró, igényes is (de ezt már ki sem emelem, úgy megszoktam a kiadótól.:)

    VálaszTörlés
  6. Igen, a sablonra gondoltam ;). A könyv pedig érdekesnek tűnik és biztosan az is :).

    VálaszTörlés
  7. Igen, olyan kis aranyos tényleg, meg kíváncsi is voltam, hogy vajon mi történt, tetszett.:)

    VálaszTörlés
  8. Minő szerencse,hogy karácsony óta a polcomon van:-)

    VálaszTörlés