Cassandra Clare: Csontváros

Simon feszülten koncentrált. - És vannak vámpírok is? Vérfarkasok, boszorkányok meg hasonlók?

Clary az alsó ajkát rágcsálta. - Állítólag.

- És te ezeket is megölöd? - kérdezte Simon Jace-től, aki közben visszatette a zsebébe az irónt, és makulátlan körmeit viszgálgatta.

- Csak ha csúnyán viselkednek.

Azóta kíváncsi voltam erre a könyvre, mióta tudomást szereztem róla, ezért érthetetlen számomra, miért csak most jutottam el az olvasásáig. De jobb később, mint soha.:) A hosszú várakozás alatt sajnos belefutottam egy kis spoilerbe, ami igazából nem is olyan kicsi, tekintve, hogy az egyik fő poént lőtte le. Szerencsére még így is nagyon tetszett, úgy gondolom, a Csontváros egy olyan könyv, melynél garantált a szórakozás és a teljes kikapcsolódás.

Ebben a  kötetben minden van, amit csak el tudunk képzelni egy fantasyben: boszorkányok, démonok, vérfarkasok, vámpírok, tündérek, és még különböző egyéb lények. Igaz, némelyik csupán említés szintjén jelent meg, de nem tartom kizártnak, hogy a hátralévő két kötetben megismerjük őket is közelebbről. Mindez egy nagy adag mágiával, titkokkal, szövetségekkel, főgonosszal meghintve, és nem utolsó sorban remek karakterekkel megspékelve.

A kezdésnél pedig rögtön világossá válik, hogy a főszereplőnek szánt Clary-nek (nagyon szép vörös hajúnak képzelem - végre egy történet, aminek hősnője nem barna vagy szőke, mert általában azok szoktak lenni) mindezek létezéséről fogalma sincs. Egy véletlen (vagy mégsem?) folytán azonban a közepébe csöppen egy háborúnak, édesanyja eltűnik, a házukat ellepik a Falánkok (fúj), és ez még csak a kezdet. Mivel a lány egy mondi, nem szabadna látnia a másik világot (meg dimenziók is vannak, tényleg minden kutyafüle), az Árnyvadászok is kíváncsiak, hogyan lehetséges, hogy egyszeriben birtokában lett a Látás képességének. Az első lépés ennek kiderítése, pedig a háttérben sokkal fontosabb dolgok vannak készülőben, aminek megakadályozása sürgetőbb lenne. Az Árnyvadászok egyébként azok, akiket arra képeztek ki, hogy mindenféle alvilági lényt meg tudjanak ölni. Harcosok, testüket pedig különös minták borítják, és van nekik irón nevű alkalmatosságuk is, amivel rengeteg mágikus és hasznos dolgot tudnak csinálni, a sebgyógyítástól kezdve egy zárt ajtó kinyitásáig. Jace az egyik ilyen, és a kedvencem lett, ennek oka aligha szorul magyarázatra, azoknak, akik olvasták.:)

Nem egyszerű összefoglalnom, miről szól, ez az egyik, amitől olyan jó. Az biztos, hogy unatkozni nem lehet alatta, mozgalmas és a stílusa is remek, valamint a humor sem hiányzik belőle. Az elején nagyon oda kellett figyelnem, nehogy azon kapjam magam, hogy valami felett átsiklottam, mert tényleg kissé bonyolult a világa, már-már túlzsúfolt, de még épp nem lépi át a határt.

A borítóra csak rá kell nézni, nem igényel különösebb körülírást. Ugyanez kijelenthető a folytatások külsejéről, amiknek tartalmáról viszont már nulla információval rendelkezem, még a fülszöveget sem olvastam el. A Hamuváros már régóta kapható, az Üvegváros megjelenése pedig már nincs is olyan messze, és én alig várom, hogy újra elmerülhessek az Árnyvadászok világában, kíváncsi vagyok, mi vár még rájuk, hogyan folytatódik a történetük, illetve, hogy ezt a kiválóan felépített első részt lehet-e még fokozni.

A könyvet köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak!

4,5/5 (A spoiler ennyit rontott, egyébként lazán 5 lenne.)