Ez olyan volt, mint például ez egyik hetedik hullám, ahogy leírtad: felcsapó, felhabzó, pusztító - magasra törő hullám, amely mindent megváltoztat, úgy átalakítja a tájat, hogy többé már semmi nem olyan, mint előzőleg volt.
Mióta csak ismerjük egymást, egyik hetedik hullámot a másik után szalasztottad el, kedvesem.
Nem is tudom, hogyan írjak erről a könyvről, mert számolnom kell azzal, hogy olyan is belefut, aki nem olvasta a Gyógyír északi szélre című kiemelkedően jó levélregényt, hiszen ez a könyv annak a folytatása. Nehéz dolga is van szegénynek, a remek első részt nehéz felülmúlni, és hát nem is nagyon sikerült, legalábbis nálam, de még így is teljesen jó a könyv, Emmi és Leo története megkapta a várva várt és méltó befejezést, teljesen elégedett vagyok vele, semmi hiányérzetem nincs.
Az előzmények: Emmi egy félresikerült e-mail küldés után, pontosabban több után elegyedik írásos beszélgetésbe Leoval. Egyre jobban megismerik egymást, noha a másik életéről csak morzsákat tudnak. Nem is hiányolják sokáig, azonban a valódi élet utoléri őket - de azoknak, akik olvasták, aligha kell felelevenítem, miről szólt a Gyógyír északi szélre, akik pedig nem, hát nekik sürgős pótlást javaslok.:)
Tartom magam az első mondatban írtakhoz, miszerint nem árulok el semmi lényegeset. Ahogy Emmi írta egyszer, Leo tényleg tehetségtelen a szerelemben. Egyébként ha már itt tartunk, Emmi is. Hihetetlen, hogy milyen jól tudnak rosszul időzíteni, húzni az időt vagy visszatáncolni, mikor már majdnem ott a célegyenes. Néha már kezdtem elveszíteni a türelmem, persze ez nem akadályozott abban, hogy újra és újra lapozzak, sőt. Egyébként az elején ugyanúgy voltam vele, mint az első könyv olvasásakor, óriási rajongással vettem a kezembe, később ez valahogy letisztultabb lett, és azt hiszem, az is nagyon jó, hogy tudott más lenni a folytatásban.
Írásban előszeretettel használunk hangulatjeleket, úgy gondoljuk, hogy amit élőben látunk, a mimikát, a gesztusokat, szükséges valamiképp pótolni. Fontosnak érzem megemlíteni, hogy Emmi és Leo nem élnek ezzel, és nagyon meglepődtem, mikor megláttam az első és egyetlen smileyt, ami a két kötet során előfordul. Nincs szükségük ilyesmire, hogy érzelmeket mutató jelekkel fejezzék ki magukat, pusztán a leírt szavakkal is tökéletesen megértik egymást. És ami még jobb, hogy mi is őket.
Szerettem ezt a könyvet is, minden egyes e-mailt, a néhány vagy épp csupán egyetlen szavas levelektől kezdve a több oldalasig. Örültem, hogy újra elmerülhettem a néha aranyosan pontokba szedett, várakozással teli és függőséget okozó levelekben. Már csak azt szeretném tudni, mi lesz a következő levélregény (ha lesz), ami ennyire tetszeni fog?
A könyvet köszönöm szépen a Park Kiadónak!
5/5
Már az első részénél is írtam, hogy feltett szándékom elolvasni. Nem változott az elhatározásom.:) Tudok ajánlani egy másik levélregényt.:)
VálaszTörlésÖrülök neki.:) Juj, mit??:))
VálaszTörlés:)))) Nemrég olvastam és láttam, hogy szemet is vetettél rá. Expressz ajánlott!
VálaszTörlésJa, igen és köszi, tervben van.:)
VálaszTörlés