Jamie Reidy: Kemény üzlet - Szerelem és más drogok

Igazság szerint sok munkába került megteremteni a munka látszatát. Kimerítően sok munkába.

Legalább egy gyógyszernél mindig jó teljesítményt nyújtottam, ezért inkább a pozitívumra összpontosítottam, semhogy felvilágosítsam apámat elsőszülöttjének középszerűségéről. Más szavakkal: hazudtam neki.

Jamie Reidy a katonaságnál töltött 3 éve után, 1995 és 2000 között a Pfizer nevű gyógyszergyártó cégnek dolgozott, mint ügynök. Ezekben az években sok érdekes dolog történt vele, tapasztalatait pedig könyv formájában tárta a világ elé. Életének ezt az időszakát ismerhetjük meg, és igazán szórakoztató, élvezetes olvasmány lett. Voltak elképzeléseim eddig is arról, hogy a háziorvos például miért ragaszkodik annyira bizonyos gyógyszerekhez, hát, most nagyobb rálátást kaptam a dologra. Akit egy kicsit is érdekel a téma, szerintem nem fog csalódni a könyvben.

Végigkísérjük Jamiet egészen az állásinterjútól, a katonai jellegű kiképzésen át, addig a napig, amíg kirúgták az állásából a kötet megjelenése után - majd egy kicsit tovább mesél, hiszen készült egy film is, de erről majd később. Mielőtt lébecoló, trükköző, "úgy csinálok, mintha dolgoznék, közben meg nem is" ügynök vált belőle, komoly tanulás várt rá az anatómia és a gyógyszertan alapjairól. Nem állítható, hogy a gyógyszergyárak nem veszik a munka ezen részét komolyan. Persze legalább annyira lényeges megtanulni a gyógyszerek adagolása mellett a helyes, hatékony eladási technikákat. Azt hittem, ez a legfontosabb, de a dolog ennél összetettebb. Ráadásul a konkurencia sem hagyható figyelmen kívül, nagyon érdekes például, hogy milyen harcok folynak még cégen belül is, hiszen jaj annak, aki elmarad eladásban a többiek mögött. Vajon miért vannak gyakran előnyben a női ügynökök? Ugyanakkor egy szinten hátrányban, a könyvből ez is kiderül.

Ahogy manipulálta a munkaidejét, többek között az is kacagtató volt, és nagyon meglepődtem, mikor arról olvastam, hogy az 1990-es évek végén milyen termékelhelyezések voltak a Vészhelyzetben. Nem lepődöm meg, ha mondjuk a laptopokról nem takarják ki az almát, de hogy már a gyógyszerek is?

A fülszövegben ki lett emelve a Viagra, mert Jamie akkoriban ügynökösködött, mikor betört a piacra. Csak a könyv vége felé kap nagyobb teret, és megfigyelhető, milyen őrületet váltott ki. Azt gondolnánk, egy orvoslátogató nyűg az orvosi szakmának, persze ez nem egészen így van, viszont a forradalmi gyógyszer megjelenésekor megfordult a dolog: a rendelőkből keresték fel Jamiet, hogy kaphatnának-e termékmintát, pedig akkor még nem is került forgalomba. A gyógyszernek megvan a külön története. Egy idő után, mint mindennel, alábbhagyott a lelkesedés iránta, legalábbis ami az eladások számát illeti, nem lehet folyamatosan növelni.

A filmet már korábban láttam, mint hogy a könyvet olvastam volna, szerintem teljesen mindegy, hogy valaki először olvassa, aztán megnézi a filmet, vagy fordítva. Nem ront egyik esetben sem a szórakozásán. Nem sok közös pontot találtam a kettő között, a könyv sokkal alaposabb, nagyobb betekintést nyújt a gyógyszeripar világába, viszont barátnőről kevéssé esik szó benne. Női főszereplő nélkül azonban nehezen lehetne romantikus vígjátékot készíteni - bár ez szerintem már kicsit drámába hajlik. Aki Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway kettőse után mélyebben elmerülne a gyógyszergyárak ügynökeinek trükközésében, illetve úgy egyáltalán kíváncsivá tette a téma, bizonyosan szórakoztatónak és érdekesnek fogja találni az írott anyagot.

Köszönöm szépen a könyvet az Athenaeum Kiadónak!
Oldalukon olvashattok egy interjút is a szerzővel.

4,5/5

A film előzetese:



3 megjegyzés:

  1. Nekem a film nayon nem tetszett, talán azért mert vígjátéknak írták... ez elég messze van ettől a kategóriától. Talán ezért nem vonz ez a regény... bár most elgondolkoztam, hogy lehet mégis el kellene olvasni!:))

    VálaszTörlés
  2. Jókat írtál róla, ismét egy könyv ami érdekel.:)) Komolyan mondom, hogy ezt már nem lehet bírni.:)

    VálaszTörlés
  3. Diamant: Én pedig tipikus romantikus vígjátékra számítottam, de ugye nem az, viszont ne aggódj, a könyv tényleg más, igazán szórakoztató, meg vannak benne meglepő dolgok szerintem.:)

    Szilvamag: hát nehezen, én is így vagyok vele.:)

    VálaszTörlés