A boldogság nyomában jobb volt. Közelebb állt a valósághoz, és tetszettek Hector jegyzetei. Erről ezeket nem tudom elmondani, és valahogy a téma is kevésbé érdekelt ebben a formában.
Az első könyv utószele hajtott, hogy elolvassam, mert egyébként nem nagyon tudott lekötni. Az érdekes volt, hogy a szerző most beleírta magát (szerintem ő volt François az idősödő pszichiáter). A befejezést végképp nem értem, szóval egyértelműen csalódás a könyv, de azért kíváncsi leszek a harmadik kötetre is Hector kalandjaiból, viszont, ha az is ilyen gyenge lesz, akkor remélem, nem lesz negyedik rész.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése