Avatar (2009)

Valószínűleg most minden blog tele van kritikákkal a filmről, ezért én nem is nagyon mélyednék bele, csak néhány szóban nyilatkozok róla.
Nagy várakozás övezte, és mielőtt elért volna a mozikba, már engem is elkezdett érdekelni, hogy mi lehet ez. Ettől függetlenül nem kerestem és nem is olvastam róla semmit, csak az egyik kékről láttam egy fotót, és persze a film plakátját. Tehát a történetről nulla információval rendelkeztem.

Látványos volt, az biztos. Az elején azt gondoltam, hogy hát ez igazán nem nagy szám, aztán ahogy kezdett haladni a sztori, hamar módosult ez a vélemény. Azt eddig is úgy gondoltam, hogy mi emberek kinyírjuk a Földet, és mindent tönkreteszünk, szóval borzalmas egy faj vagyunk. És ahogy bántak a Na'vikkal, szörnyű volt. Ők teljes harmóniában éltek a környezetükkel, az összes őket körülvevő lénnyel, és ez csodálatos. Az emberek meg csak pusztítanak, és nem fogják fel, hogy mekkora kárt okoznak. Ugyanez történik a valóságban is, de ezt most hagyjuk.



Amikor Jake ide-oda ingázott az ember és a Na'vi test között, lehetett tudni, hogy nem lesz jó vége. Majd jött a nagy csata, ami szerintem hosszabbra sikerült a kelleténél, aztán pedig olyan hirtelen befejezett vége lett a filmnek, amikor a Na'vi teste vált az egyedülivé.

Az egész nekem kissé videojátékszerű volt, de alapvetően a szép képi világ miatt szerintem korrekt alkotás lett.

Kíváncsi vagyok, mikor lesznek olyan honlapok (vagy már vannak?), hogy ha feltöltünk egy képet, megnézhetjük, milyen lenne a  Na'vi arcunk. Nekem nagyon tetszettek, sikerült idegenné, kicsit állatiassá, de mégis nagyon vonzóvá, valamennyire emberszerűvé tenni őket. Kicsit olyanok, mint a bennszülöttek nálunk. Jó ötlet, hogy nem egy méretűek lettek az emberekkel, hanem nagyobbak, és az összes különlegességük nagyon tetszett, a vékony derekuk, a csillogó kis pontjaik a bőrükön, hogy eggyé tudnak válni más élőlényekkel, stb. Történetileg viszont tényleg nem lett a legjobb, de hát ilyen látvány mellett én nem is várom el. Azon meglepődtem, hogy nem hozott bevételi rekordokat.

6 megjegyzés:

  1. Bár a pénzt visszahozta, eléggé ahhoz, hogy nagy nyereség legyen :)
    Egyébként egyetértek, főleg, hogy a látvány miatt lett korrekt alkotás.

    VálaszTörlés
  2. Egy videót már láttam valahol, ami bemutatta, hogy kell saját képet átalakítani navivá ps-el.

    VálaszTörlés
  3. Első hétvégén még nem, de azóta alig csökkennek a hétvégi adatok, meg hét közben is szépen hoz. Az összbevétel már 1 milliárd Dollár körül van. Most azt mondják, hogy már a Titanic (1,8 Mrd) bevétele sincs messze.

    VálaszTörlés
  4. Nekem tetszett, de moziban biztos élvezetesebb a látvány miatt.

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy Cameron visszatért, a történet elég sablonos volt, de Cameron tudja, hogy ezt miképp kell így is élvezhetővé tenni.

    VálaszTörlés
  6. nyuszisz: na, akkor van rá esély, hogy lesz valami hasonló.

    Ja, igen, az első hétvége bevételére gondoltam, az még érdekelt, amúgy nem figyelem a nézettségeket meg ilyesmiket.

    VálaszTörlés