Joss Stirling: Lélektársak - Crystal

"Nagyon sok út vezet a teljességhez, Crystal, bármit mondjanak is a romantikusok."

 A trilógia befejező kötete is megjelent, örülök, hogy nem kellett túl sokat várni rá, szép sorjában követték egymást a könyvek. Új főszereplők, de ismert karakterekkel körülvéve - mindig kellemes egy könyvsorozat újabb kötetébe belemerülni, most is így éreztem. Akik esetleg még nem olvasták a sorozatot ezzel a bejegyzéssel kezdjék, a második részről pedig itt írtam, illetve megjelent (nem papír alapon) egy kiegészítő kötet is.

Az elején rémüldöztem pár pillanatra, attól tartva, hogy Crystal és Xav egymásra találása is olyasmi lesz, aminek tanúi lehettünk, hogy "Te vagy az!" és csók és nagy boldogságban élnek tovább. Ez meglehetősen unalmas és butácska lett volna, és tényleg nem volt hosszantartó az erre vonatkozó gondolatom, de mivel más szereplőkkel így történt, csak mellékesen megjegyzem, hogy hát az tök béna volt szerintem. Itt most az van, hogy Crystal konkrétan utálja a Benedict fiút, és ez a szitu felettébb szórakoztatott, a csipkelődő párbeszédeik kimondottan tetszettek. Kicsit sajnálom, hogy nem tartott hosszabban a dolog, mert aztán elég korán jött a főgonosz, és utána már végig az általa okozott baj/károk helyrehozásán munkálkodtak a szereplők, és a párocska is megvilágosodott emiatt.

Azt hiszem, Crystal az eddigi legkülönlegesebb savant, picit selejtes, mert a telepátia nem megy neki, vagyis nem bírja, ha a fejében turkálnak, és a képessége elsőre picit haszontalannak tűnik. Azonban amikor kiteljesedik... emiatt egyébként valamilyen szinten átértékeltem ezt a savant dolgot. Mert ugye egy sima embernek akár több "nagy Ő" is lehet az életében, ám egy savantnak csak egy dobása van, ha bármilyen tragédia történik, akkor meg tényleg elveszti a másik felét, és olyan boldog egyszerűen nem lehet már még egyszer nélküle. Aztán van az a verzió is, hogy egyáltalán meg sem ismeri valaki a társát. Lehet, attól még szép élete, csak nem lesz olyan módon teljes. Úgyhogy bármennyire romantikusan hangzik hogy van egy nekik szánt párjuk a világban, bőven vannak negatívumok a dologban. És a sima emberek számára sem elérhetetlen (sőt), hogy megtalálja a lelki társát, és még előnyben vagyunk a savantokhoz képest, hiszen nem olyan véresen komoly, előre megírt, mint náluk.

A Benedict család mellett fontos szerepet kap egy filmszínész és egy lány, akik hatására mellékszálként megjelenik a média, hogy mennyire képesek az újságírók elferdíteni a valóságot. Az "ellenség" egyébként egyáltalán nem volt félelmetes, inkább a képessége durva, szörnyű lehet annak, akinél alkalmazza. A filmsztár Steve-et pedig nem is gondoltam volna, de már-már megkedveltem a végére.

Jó volt ez, nem túlírt, olvasmányos, szerettem:) És érdekes, mert nem szomorkodom, hogy befejeződött, pont jó volt így ez a történet, örülök, hogy nem lett elhúzva 600 részen keresztül, pl. hogy minden testvérnek külön kötetet szentel az írónő, pedig lehet, hogy elbírna még folytatást, de én elégedett vagyok ennyivel. A vége talán túl idilli, de nem zavar.:)


5/5

288 oldal
Manó Könyvek



1 megjegyzés:

  1. Izgalmasnak tűnik megszerzem valaholmert felkeltette az érdeklődésemet.

    VálaszTörlés