"Egyesek azt mondják, hogy amikor igazán szerelmes leszel valakibe, az lesz az a személy, akivel majd leéled az életed. Aki ismeri a legmélyebb és legsötétebb titkaidat, de ennek ellenére ugyanúgy szeret téged. Aki mindig pontosan tudja, mit kell mondania, hogy mosolyt csaljon az arcodra, hogy megnevettessen, vagy egyszerűen csak jobb kedvre derítsen. Ő lesz az, aki nélkül nem tudsz majd élni, bármi is történjen."
Elle legjobb barátja egy fiú, ami alapból különleges nekem egy szerelmes regényben, mert azért a lányokkal alapvetően más jelleget tud felvenni pl. egy srác iránti rajongás, közös vihogások, meg ilyesmi, biztos értitek, mire célzok. Picit zavarosak a gondolataim a fiú-lány barátságokat illetően, nem tudom elhessegetni azt, hogy mi van, ha az egyik fél érzései átlépik azt a bizonyos határt, aztán akkor annyi a barátságnak. Először itt is gyanús volt, de hamar rájöttem, mi a szitu. (:D) Ugyanakkor marha jó egy fiú barát, tök más az egész, szóval tényleg klassz tud az is lenni.
A fülszöveg kiválóan ismertet annyit a leendő olvasóval, amennyi éppen elég, de azért néhány szóban: Elle és Lee gyerekkoruktól kezdve legjobb barátok, remekül kiegészítik egymást, az iskola tavaszi karneváljára pedig egy csóksátor ötletével állnak elő, ami meg is valósul. Ott pedig elkezdődik valami Elle és Lee bátyja, Noah között, pedig eddig folyton veszekedtek, és Noah idegesítő dolgokat művelt, meg alapból nem egy klasszikus udvarló alkat, legalábbis állítólag. Lesz tehát romantika, ám bonyodalmak is. (+ Meyert inkább szeparáljuk ettől külön szerintem.)
Ami elsőként megfogott, az nem a karakterek milyensége volt, hanem, hogy annyira érződik, hogy olyan mai, és közvetlen, mintha az olvasó is lehetne egy közülük, akár az egyik szereplőként, illetve sokszor éreztem úgy, hogy tisztára olyan, mintha testközelből hallgatnám/látnám a történteket. További újdonságot hozott számomra az, hogy nem egy friss ismeretség a szerelmeseké, hanem jól tudják, a másik milyen ember, és így jön létre a kapcsolat (ám ettől még nem akadályoktól mentes). Noah inkább csak körvonalakban lett megismertetve velünk, valahogy nem kaptam 100%-os képet róla, de jó volt így, nekem elég volt azt tudni, hogy amolyan rosszfiús, de védelmező és természetesen nagyon vonzó, ami ugye elmaradhatatlan. 
Nem egykaptafa, ez teljesen érződik, és utólag főleg, hogy ez különbözik, attól, hogy egymásra találnak és akkor happy end, mindenki boldog és rózsaszínfelhő meg ilyenek. Ez más, a befejezés pedig még életszerűbbé tette, és nagyon pozitív, hogy az írója mert egyedi lenni, és bevállalta az esetleges leszólást emiatt. Hármójuk kapcsolata egyébként elég sajátos, engem az is megfogott. Mondjuk igazából minden megfogott, csak most, miközben írok róla, kezdek rájönni, hogy milyen szinten rajongok ezért a könyvért.:) Már olvasás közben sejtettem, hogy nem lesz felejthető, mindig motoszkált, hogy mikor olvashatom már, nem hagyott nyugodni, hogy vajon mi lesz, hogyan folytatódik tovább, mi fog történni.
Több dologban olyan ez a könyvecske, mint az élet. Nem biztos, hogy úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezi az ember, nem lehet tudni, de bennem annyira kialakult egy kép a regény vége utánra, azt akarom, hogy úgy történjen, és mivel szabadon eldönthetjük, úgy is lesz.;D
Amúgy tudok olyat írni, ami nem tetszett: a borító. Nekem nagyon nem...:)
Hát ez igen jó volt.:)
5*/5
299 oldal
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése