Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert

Ha elárulsz valakinek egy titkot, bármilyen zavarba ejtő, az kapcsolatot létesít kettőtök között. Az a személy jelenteni kezd számodra valamit, pusztán azért, mert tud valamit.

Idő kell ahhoz, hogy az embernek múltja legyen.

Bascomban, egy csendes kisvárosban él a kissé különcnek tartott Waverley család. Generációkra visszamenő adottságuknak köszönhetően tisztelettel vegyes távolságtartással viszonyulnak hozzájuk az emberek. A kissé zárkózott Claire partiszerviz vállalkozást működtet, sikere nem meglepő, hiszen az általa készített ételek több, mint finomak: érdekes hatással tudnak lenni azokra, akik elfogyasztják őket. Ez talán nem is furcsa egy olyan személytől, akinek kertjében egy mágikus almafa terem, és szó szerint dobálja a jövőbe látó gyümölcseit. Nénikéjének, Evanelle-nek is jutott az örökségből, neki az a hóbortja, hogy teljesen kiszámíthatatlanul késztetést érez megajándékozni az embereket különféle tárgyakkal, ami lehet egy haszontalannak tűnő gombolyagtól kezdve bármi, a lényeg, hogy az ajándékozottnak egészen biztosan szüksége lesz rá egyszer, hasznára válik. Persze ezeket az ajándékokat sem fogadja minden városlakó örömmel. Ebbe a kisvárosba érkezik Tyler, aki nem közömbös Claire iránt, és ez jobban összezavarja, mint eddig bármi. Ráadásul éppen a Waverley ház szomszédságába költözik, amikor Claire testvére, Sydney váratlanul hazatér a kislányával, aki természetesen szintén örökölt némi bűbájt. Míg nővére remekül kihasználja, és elfogadja különös adottságát, addig Sydney sosem szerette azt ami a családnevével járt Bascomban, ezért is ment el, de nem találta a helyét, és otthona most is csak a menekülést jelenti számára. Az ő szála egyébként eléggé felkavaró volt nekem a máskülönben háborítatlan környezetű, békés történetben.

Ez a regény a kedvesen különc szereplőivel belopta magát a szívembe. Körüllengi, átjárja valami finom misztikum, és ezt a hangulatot nem lehet nem szeretni. Valaki hazatér, míg más kibújik a csigaházából, vagy épp életében először nem fél önálló döntéseket hozni. Igazából nem történnek benne nagy dolgok, ám ahhoz mégis elég, hogy magával ragadjon mindez, az almafa, a kert és a Claire által készített ételek az ehető virágokkal, a városka lakói (más családoknak is megvan a maga jellegzetessége, és érdekes módon még a negatívabbnak szánt figurák sem utálatosak), és szerelmi szál is van, de az is nagyon finoman. Az egész könyv valami törékeny, bűvös mese, és nagyon valóságos marad a valószerűtlen elemeivel is.

Először csak bele akartam olvasni, de ott ragadtam, és ez a későbbiekben sem változott, ez egy ilyen könyv. Az írónő remekül szövi a szálakat, és gördülékeny, belemerülős az írásmódja. A végén nagyon tetszik a kis receptkönyv, mondjuk csak a nevében az, igazából a növények extra hatását írja le, pl. "visszahozza a régi szép idők emlékeit" vagy "hatására kellemetlenség nélkül félbeszakad a beszélgetés". A számozásokat látva sajnálom, hogy a lábjegyzetek viszont lemaradtak.

Élmény volt a kertben olvasni ebben a szép tavaszi időben. A borító illik a  könyvhöz, és a fejezeteket kezdő díszes motívum is tetszetős. Végül pedig csak annyit: a Waverley-kert tényleg csodálatos!

5/5