Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer.
Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.
A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.
Eddig a YA irodalom volt az egyik kedvencem, de mostanában egyre inkább a NA mellett teszem le a voksom - már ha választani kellene. Ez a könyv is telibe talált.
Két lelkileg összetört fiatal sorsa fonódik egybe ebben a történetben. Nastya a központi figura, és köréje íródott minden más, ám ettől függetlenül két nézőpontot mutat be a könyv (az ilyet imádom). Josh múltja is szomorú, mert tizenévesen elveszítette a családját, de ez valahogy könnyebben emészthetőbb annál, ami Nastya-val történt. Részben az tartotta fenn az érdeklődésem az olvasás során, hogy nem lehetett tudni, miféle szörnyűségen ment keresztül, csak lassacskán, apránként kaptunk egy-egy elejtett információmorzsát. Aztán ott volt még az új környezet, és új szereplők, melyek szintén jól kitaláltak és felépítettek voltak. Josh mellett a főbb mellékszereplő Drew, akit sokáig nem tudtam hova tenni, de a végén ő is a helyére került.
Minden nagyon ráérősen bontakozik ki, de ez cseppet sem unalmas. Adva van a két szereplő, akik úgymond magukba vannak fordulva, nem éppen társasági lények. Tetszett a személyiségük, még így megtörten is, bár ez hülyén hangzik, szóval bármiről szóltak a gondolataik, érdekelt. A szomorúsága ellenére furcsa módon van némi lelki feltöltő hatása a könyvnek, ami bizonyára annak köszönhető, hogy olyan törékeny, finom és érzelmes a kapcsolatuk, már a kezdetektől fogva. Miután elkezdenek többet találkozni, és egyre jobban körvonalazódnak a dolgok, a romantikus vonal már-már elnyomta a szomorú részt, de utólag inkább úgy látom, hogy csak egybeforrtak. Találkozott ez a két ember, és mindkettőjüknek szüksége van a másikra ahhoz, hogy tovább tudjon lépni, fel tudja dolgozni a múltat, a veszteségeket. Egyébként a könyv végéig nem sírtam. Annyira megváltoztak a dolgok a befejezés előtt, hogy a fejemben eredetileg elképzelt, nem is, inkább biztosra várt események helyett összezavarodtam, és megijedtem, hogy mi lesz a szereplőkkel, vajon az írónő mit gondolt, a jövőre nézve mit jelent nekik az, hogy egymásra találtak.
Érdekes ellentét, hogy míg a lány önmagát, a fiú mindenki más szerettét vesztette el. Kicsit úgy érzem, hogy visszaadták egymásnak, amitől megfosztotta őket az élet. Josh újra érezte, hogy van "családja", hogy a könyvet idézzem, Nastya pedig felfedezte a fiú hatására magában ismét azt, amit Josh és mindenki más is szeret benne, és idővel talán teljesen leküzdi azt az érzést, hogy roncs és már nem is él. Egyrészről ez egy sajátos szerelmi történet, ahol a fiú kellőképpen megkedvelteti magát szerintem a női olvasókkal - és teszi ezt a tetteivel, a gondolataival, nem pedig úgy, hogy a lány azt ismételgeti, hogy milyen helyes, izmos, vonzó, jaj de jól néz ki, meg hasonlók. Másrészről pedig ugye az összeroppant lelkekről szól, és az életük újraépítéséről, a továbblépésről.
Tudjátok, van amikor annyira magával ragad egy könyv, hogy semmi más nem foglalkoztat, csak az, hogy olvashassátok. Nem csak úgy érdekel a sztori, hanem teljesen belemerülsz, és ha olvasás közben szólnak hozzád, meg se hallod. Na, nekem ez egy ilyen könyv volt. Kedvenc lett!
5/5
496 oldal
Könyvmolyképző Kiadó
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése