New Girl - 2x01


Eléggé vártam az őszi premiereket, az elsők közt pedig ebbe kezdtem bele. Azt kell mondjam, hiányzott a sorozat, hiszen megszerettem a karaktereket, és vágytam a nevetés/mosolyadagomra. Ami érdekes, hogy ezt nem annyira kaptam meg, mégis örültem, hogy nézhetem. Az van, hogy most így újabb felfedezésre jutottam sitcom ügyben: nem biztos, hogy az a cél mindig, minden esetben/részben, hogy könnyezve röhögjünk és a hasunkat fogjuk a nevetéstől, mert ez is, amikor elérte azt, hogy konkrétan megszerettem ilyen vagy olyan okból a sorozatot, az általános hangulatát és persze a karaktereket, szóval onnantól nyugodtan tehetnek bele akár szomorúbb dolgokat is, nem igénylem az állandó vigyorgást. Újszülött, vagy már inkább oké, óvodás sitcom nézőként most tehát ez tűnt fel..:) 
A kezdés jó volt, sikerült érthetetlen dolgot, némileg mókásat, még jobban mókásat, és egyáltalán nem vidám témát is belevenni. Esélyes, hogy hétről-hétre várni fogom az új részeket (vagyis nem marad darára).:)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése