Gilles Legardinier: Állítsd le magad, Julie!

Nézzétek meg ezt a borítót! Hát nem imádnivaló ez a cica?!:)

A fülszöveg szépen vázolja amit tudni kell Julieról - hát hogy is fejezzem ki magam, nem egy szerencsés életutat járt be eddig. Úgy vélem, ezt bizonyos tekintetben magának is köszönheti, mert valljuk be, iszonyú nagy hülyeségeket képes csinálni. Tehát hogy egy idegen postaládájába szoruljon a kezem, én elképzelhetetlennek tartom, vagy hogy órákat töltsek az ajtó kukucskálójánál, hogy láthassam az új szomszédot, mert hogy lehet valami szuper pasi... Hát ez nagyon gáz.:D Julie szerencsére mindezeket maga is őrültségnek nevezi, és tulajdonképp ez ő elcseszett dolgairól szól a könyv.

Legalábbis így indult, később viszont mintha mérséklődtek volna az őrültségek. Vagy csak hozzászoktam. Az új szomszéddal (Ric) való elképesztően lassan kibontakozó románcuk mellett Julie munkahelyet vált, megismerjük a barátait, a környékbelieket, a boltosokat, és eltemetünk egy kedves idős hölgyet... Nem volt ez rossz könyv, ám azért bevallom, nem ilyet vártam. A romantikus szál bár végig jelen volt, nem az volt a lényeg, és valahogy hangsúlyosabbat vártam tőle a fülszöveg alapján.

Az én egyetlen bajom mégis csupán annyi, hogy az elején nem tudtam igazán megkedvelni Juliet. Ami, ha azt nézzük, hogy főhősként ő mesél meg róla szól a könyv, elég bajos dolog. (De legalább a macska helyette is szimpatikus volt.) Szerencsére az oldalak előrehaladtával azt vettem észre, hogy elkezdtem drukkolni neki, szóval valami megváltozott, átalakult a könyvhöz való viszonyom, és bár nem váltott ki rajongást Ric karaktere, mégis érdekelt, mit titkol, és azon kaptam magam, hogy egyre inkább kíváncsi vagyok arra, mit mesél Julie. Néha a híres szingli, Bridget jutott eszembe, miközben olvastam, de az még az őskorban volt, úgyhogy könnyen lehet, hogy egyáltalán nem hasonlítanak, csak vicceskedett a memóriám.

Az általános hangulata számomra olyan kis semmilyen volt, mégis néha sikerült elérnie, hogy felnevettem, meg voltak szomorúbb részei is. A legérdekesebbnek azt találom, hogy férfi írta, egy elsősorban női regényt, női szemszögből. És elég jól sikerült belelátnia a női gondolkodásmódba, ezáltal hiteles lett, még ha valamikor túlzó is. Lett kedvenc helyszínem, mégpedig a pékség. Valójában az egész környéket aranyosnak találtam, pontosan ilyennek kell lennie egy bájos közösségnek, akik mindig segítenek a másiknak. A vége kicsit érdekes, de nem foglalkoztat, mert alapból nem vártam semmit a befejezéstől..:)

Ui: A macskának igenis jól áll az a sapi! És biztos vagyok benne, hogy van olyan ember, akinek szintén.:)

3,1/5

348 oldal


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése