GCB - 1x01

A tavalyi upfronts óta a legjobban várt sorozatok között volt nálam a Good Christian Belles (azóta lerövidítették a címet). Sejtettem, hogy olyan lesz, amilyen lett, tetszett és nézni fogom, legalábbis az első rész alapján úgy fest.

(kissé giccsesre sikerült ez a kép, mintha valami ócska sitcom lenne, pedig nem olyan és nem az)

Amanda (Leslie Bibb) kénytelen visszatérni szülővárosába két gyerekével, miután férje meghal (csúnya ügy és az első percekben kiderül, mi történt) és sajnos többen nem fogadják kitörő örömmel, mivel gimis éveiben egy "bitch" volt, lenyúlta más pasiját meg ilyesmi, úgyhogy nem könnyítik meg sem a munkakeresését se a házvásárlását... tulajdonképpen semmit. Ő megváltozott, azonban a régi "barátnők" ugyanott tartanak, aljasak, gonoszak és hülye libák. És a lényeg, hogy nem hiszik el, hogy megváltozott.


Ilyen Született feleségek jellegű stílusban és hangulatban, csak az összetartó szomszédasszonyok helyett más a szituáció. Az előzetes csomó mindent lelő, de ha az tetszik valakinek, szerintem mindenképp megéri tenni vele egy próbát. Színészekben nem túl erős és nem gondolom, hogy sok esélye van 2. évadra, ettől függetlenül én már annak is örülök, hogy ha csak néhány rész erejéig is, de nézhetek valamit ami nem a már bejáratott sorozatok közül való.

A Szex és NY producer, Darren Star neve is mellette szól. Ja, és egy Kim Gatlin könyv az alapja, amit nem ismerek, de hátha valakinek mond valamit.

1 megjegyzés: