"Ezek mindössze tollas halak, akik megpróbálják meggyőzni róla a közönséget, hogy tudnak repülni, és én vagyok közöttük az egyetlen valódi madár.""Észrevettem, hogy nem íróként gondolok magamra, hanem olyasvalakiként, aki kiskaput kínál az olvasóknak, egy érintőleges útvonalat, amelyen át eljuthatnak a cirkuszhoz. Hogy újra ellátogassanak oda, még ha csak képzeletben is, amikor testi valójukban nem tudják megtenni. Gyűrött újságpapírra nyomtatott szavakon közvetítem számukra az élményt, szavakat kínálok, amelyeket újra meg újra elolvashatnak, és így visszatérhetnek a cirkuszba, ahányszor csak akarnak, bármilyen későre járjon is, bármilyen távol legyenek is tőle. Odaröpítem őket, amikor csak akarják.Ha így nézzük, akkor inkább úgy hangzik, mintha varázslat lenne, nem igaz?""A mágia... - ismétli a szürke öltönyös férfi, de a szó vége nevetésbe torkollik. - Ebben az egészben nincs semmi mágikus. Egyszerűen ilyen a világ, csak nagyon kevés ember veszi a fáradtságot, hogy fölfedezze."
"A cirkusz váratlanul érkezik." Akárcsak ez a könyv hozzám, mert bár éreztem, hogy valami extrát fog adni, nem sejtettem, hogy pontosan mifélét. Most pedig alig találom a szavakat, csak próbálkozom érzékeltetni, hogy milyen élményt adott.
Nem túl sokat árul el a fülszöveg, de ez így pont jó. A középpontban egy cirkusz áll (sosem gondoltátok volna, tudom), egy varázslatos, megfoghatatlan, valami fontos játszmának a színtere, bár ez kezdetben egyáltalán nem egyértelmű. Két különleges képességekkel rendelkező ember párbaja, akik nem akarnak harcolni egymással, de így alakul a sorsuk. Celia mindössze hat éves, amikor apjához kerül, aki a Mágusként vált híressé, és akiről hamar kiderül, hogy nem éppen a legjobb apa címre pályázik. Egy régóta tartó párharcba neveli bele a kislányt, tanítja, például arra, hogyan emeljen fel a levegőbe egy órát a puszta akaratával, majd szedje szét apró alkatrészeire és ugyanezt visszafelé, és ezalatt továbbra is a levegőben gondolkodjunk - és el sem tudjuk ekkor képzelni (amikor majd el kell, akkor is nehezen), hogy mi jön még ezután. Az ellenfelét is megismerjük, a szürke öltönyös férfi tanítványa egy intézetben élő árva fiú, Marco lesz. A párbaj mellesleg az egyik résztvevő halálával végződik, ez már a legelején világos, és amikor az évek múltával szerelemmé alakul kettejük kapcsolata, nos, az még egy okot szolgáltat arra, hogy problémaként kezeljük a végkifejletet.
A fejezetek mindig egy dátummal és egy helyszínnel kezdődnek, az időpontok azonban nem feltétlenül követik egymást időrendben, sőt. A nézőpontok változnak (miközben a mesélő személye ugyanaz marad, nem lépünk át mindig E/1-be), Celia és Marco életén kívül más személyek is kapnak többször külön figyelmet. Ez a megoldás mindenképpen pozitív, legalábbis nálam. Egyedül Bailey szála kötött le kevésbé, de reméltem, hogy valami nagyobb céllal került a könyvbe.
Ezt a szerelmi szálat egyébként ne úgy képzeljük, hogy egy ideig érdekes a történet, aztán átmegy romantikusba, és akkor az így épp elég, kifújt, mivel ezer más elemtől lesz több és kiemelkedő a könyv. Sokáig nincs szó semmi szerelemről, és nem is hiányzik, majd amikor jön, akkor is csak felvillan, szép és szikrázó felüdülés, de elsősorban a cirkusz, a bűvészet, ami nem is olyan jó szó erre, szóval inkább a természetnek ellentmondó manipulációkon van a hangsúly, és az olvasó teljes fokú figyelme, mert hogy az első betűtől az utolsóig odaszegeződünk a könyvhöz, ez szinte biztosra vehető. Az írásmód nagyon tetszik, el lehet veszni a fogalmazásban, sok jó gondolat van benne, nagyon nehezen tudtam a fenti idézeteket kiválasztani. Az elejétől a végéig alaposan felépített a történet, szépen kigondolt kezdete, célja és vége van, teletűzdelve varázzsal és a fantáziánkat erősen igénylő leírásokkal.
Az Éjszakai cirkusz olyan fajta írás tehát, ami nem egyértelmű, homályban tart, ezzel is fenntartva az érdeklődést. Merőben más érzést ad, mint egy olyan könyvet olvasni, ami minden részletet folyamatosan elénk tár, vagy magától értetődő dolgokról íródik. Itt az illúziókeltés többféleképpen működik.
Maga a helyszín (most nem a városokra, hanem magára a cirkuszra gondolok) több fellépőnek ad otthont, ezáltal nem egy különleges tehetséget ismerünk meg a főszereplőkön kívül. Bár viszonylag sok szereplő van, nem térnék ki rájuk, nem emelek ki senkit, mert olyan érzésem van, hogy lényegében maga a cirkusz már-már elveszi a konkrét főszerepet a karakterektől, ám ez nem okoz semmi hiányérzetet. Szintén ad egy pluszt, ahogy megismerkedünk a cirkusszal, az előkészületekkel, ezzel megőriz egészen átlagos, földhözragadt dolgokat, miközben a csodák közé emel. Ám az elején csupán egy vagyunk a mit sem sejtő nézők közül, akik várják az éjfélt, mert hogy akkor nyílik a kapu, és léphetünk be a fekete-fehér sátrak közé. Nem egy nagy sátor van, hanem több kicsi, és magunk dönthetjük el, mely előadásokat szeretnénk látni - ne egy szokványos cirkuszt lássunk magunk előtt, mert másik ehhez fogható nem létezik. Néhány éjszakánk van megnézni, amik a leginkább érdekelnek, mielőtt a cirkusz tovább utazik, és az utazás is... á, de nem árulhatok el többet!
A vége szerintem kicsit szomorú, mégis elégedetten fejeztem be az olvasást, mert a befejezés sem szokványos, talán az csalódás is lett volna. Nincs kimondottan happy end, inkább csak ha úgy döntünk, hogy annak tekintjük.
Csak az utolsó oldalakon lett világos számomra, hogy amit olvastam, milyen szinten lenyűgöző. Olyan szélsebesen landol a kedvenc könyvek között, hogy csak na. Valamint az a ritka helyzet állt elő, hogy most szívesen leülnék beszélgetni a szerzővel, mert több kérdésem lenne a regény születésével kapcsolatban.
És még két apró gondolat: a könyvet Audrey Niffenegger is ajánlja, amikor ezt megláttam, felcsillant a szemem, Erin Morgenstern pedig Salemben él, ez annyira jó!:)
Illetve egy harmadik: 2013-ban várható film is belőle!
Libri Kiadó
400 oldal
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése