Mit tennél, ha egy állatorvos ismerősöd felhívna, hogy egy kiscicát elaltatnak, ha valaki nem veszi magához, és te vagy az utolsó, akinek telefonál? A címből kitalálható, hogy egy vak cicáról van szó, de nem egyszerűen vak, egyáltalán nincsenek szemei. Így kerül tehát Homér Gwenhez.
Minden macska egyedi, csodálatos lény, akárcsak Homér, aki a vaksága nélkül is igazán különleges cica. Nem kell sajnálni, egyáltalán nem szánni való, sokkal inkább irigylésre méltóan bátor, életrevaló, barátságos. A könyv nem csak róla szól, hanem a gazdájáról is, elvégre fontos része az életének, illetve a másik két lakótársáról (Vashti és Scarlett) is sokszor szó esik. Az írónő nagyon szimpatikus volt, nem éreztem azt, hogy nem vagyok kíváncsi rá, csak Homérra. Láthatjuk, milyen nehéz elkezdeni a felnőtt életet, munkát találni, anyagilag függetlenné válni vagy épp saját lakást szerezni (jelen esetben bérelni) a semmiből. Az is érdekelt, vajon ki lesz a párja, és mikor találja meg végre.
 |
| Homér |
Azért egy vak macska több odafigyelést igényel, mint azok, akik nem csak a hallásukra és a szaglásukra hagyatkozhatnak, Homér mégis meglepően önálló lett, nem olyan, amilyennek mások jósolták. Úgy tűnhet, sok áldozatot hozott Gwen az érdekében, ám ha szeretünk valakit, az áldozatok nem is annyira azok, hiszen szívesen tesszük őket, mert fontos nekünk a másik és azt szeretnénk, hogy neki a legjobb legyen.
Nem tudtam, milyen befejezésre számítsak, vidám lesz vagy szomorú, de felkészültem a legrosszabbra, papírzsebkendő a közelbe, amire egyébként amúgy is szükség volt egyszer-kétszer. Na, nem kell megijedni, egyáltalán nem érzelgős, sokkal inkább derűs és aranyos a könyv. Összességében kedves, néhol vidám, máskor persze szomorúbb történetként könyvelem el, amilyen az élet is, melyben jobb és rosszabb időszakok váltják egymást. Öröm lesz a polcon látni, mert olyanok jutnak róla eszembe, mint a kitartás, szeretet, egymással való törődés és ragaszkodás a másikhoz, ember és állat esetében egyaránt.
Gwen 30 évig Miamiban élt, amikor néhány hét gondolkodás után 2001-ben New Yorkba költözött. Egy ilyen változás nagyon izgalmas, és ez a költözés nem csak Gwen, hanem a macskák életében is hatalmas változást hozott. Elsősorban Homérról szól a könyv, de szorosan hozzákapcsolódnak még hárman, az ő történetüket ismertem meg, mely az állatok szeretetéről szól, a kötődésről, ami kialakulhat állat és ember között.
A borítója nagyon tetszik, és puhafedeles, mégis nagyon strapabíró.
 |
| Gwen és Homér |
Az írónő honlapja, ahol láthattok érdekességeket és még több képet Homérról.
A könyvet köszönöm szépen a K.u.K. Kiadónak!
Jaj, de szeretném ezt a könyvet! :-) Holnap megyek pont a kiadóhoz, valahogy elkunyizok egyet, bár azt mondták, már kifogytak belőle! :-(
VálaszTörlésHiába írtad, hogy nem érzelgős könyv, nekem akkor is dübörög a fejemben, hogy szegény cica. :o(
VálaszTörlésNagyon aranyos ez a cica :)
VálaszTörlésPár hete egy süket fehér cicát vitt egy pár a buszon és a gyerek mind odasereglettek, h simogassák, annyira aranyos volt. Ők is mondták, hogy a sükettel is több gond van, pl. nem nagyon engedik ki, pórázon sétáltatják, de látszott, hogy nagyon szeretik.
Lemaradtam, pedig szinte egyszerre olvastuk ezt a regényt, de örülök, hogy te is nagyon szeretted!!:))
VálaszTörlésErika: remélem, még lesz számodra egy kósza példány!:)
VálaszTörlésNiki: Persze, lehet sajnálni, de igazából nem kell.:) Ő nem olyan, mint az emberek, nem tudja, hogy vak, és a többiek vele ellentétben látnak. Meg amúgy is, nagyon boldog cica, ugyanúgy ugrándozik, játszik meg minden.:)
nyuszisz: Tényleg aranyos lehetett.:) A hófehér cicák gyakran süketek vagy felemás színű a szemük. A szomszédban élt egy fehér cica, aki szintén süket volt.
Diamant: várom, te mit írsz majd róla!:)