David Safier: Pocsék karma

Kim Lange híres tévébemondónő, mindene megvan, sikeres, van egy kislánya, a házassága azonban már nem úgy működik, ahogy kellene, és nem olyan kedves ember, megcsalta a férjét a kollégájával, nem tölt elég időt a lányával, és még van néhány dolog, amik hozzájárultak ahhoz, hogy halála után a rossz karmáknak köszönhetően hangyaként szület újjá. Innen pedig már csak rajta múlik, hogy miként él tovább. Újjászülethet sokkal rosszabb testbe is, de amennyiben elegendő jó karmát gyűjt, lehetősége van feljebb jutni a reinkarnációs ranglétrán.

Már nagyon vártam a könyvet, de érdekes módon a borítója először arra sem késztetett, hogy a fülszöveget elolvassam. Kár lett volna érte, mert egy könnyed, szórakoztató, humoros, mégis elgondolkodtató történetről maradtam volna le. Eseménydús, egy pillanatra sem unatkoztam az olvasása alatt. A vége kicsit fura lett, nem az történt, amit vártam, viszont nem vett le az összképből.

Kim mellett fontos szerepe van még Casanovának, aki sok humor forrása, és egy kicsit tapasztaltabb reinkarnálódó, mint a főhős. A lábjegyzetei nélkül nem lenne teljes a sztori.

Nekem is az jut eszembe, mint sokaknak, ezentúl másképp nézek a hangyákra, de a karma dolog valahogy jobban megmaradt.

Nagyon vicces könyv, de nem csak az, hiszen bőven van min elgondolkodni is. Ne hanyagoljuk el a szeretteinket, a külső nem minden, és mindannyian igyekezzünk jó karmákat gyűjteni az életben, és nem feltétlenül azért, mert nem akarunk hangyává vagy valami sokkal rosszabbá válni a halálunk után.

5/5

3 megjegyzés:

  1. C. lábjegyzeteit nagyon szerettem. :o)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a könyvet én is szeretném elolvasni, és szintén úgy voltam vele, mint te: a borítója nem nagyon csábított. A tengerimalac győzött meg. ;)

    VálaszTörlés